A tápiósülyi internáltak temetőjének emlékműve

2021.06.03. 07:00 :: SomogyiLászló

A Pest megyei Sülysápon, az úgynevezett sülyi temetőben, ha felsétálunk a település fölé magasodó temetődombra, egy magányosan álló, szerény kivitelezésű emlékműre bukkanunk. A 25 éve emelt, mára kissé megkopott, de egykor vakítóan fehér, három lépcsőfokon nyugvó, sírkőszerűen kialakított emlékmű előoldalán fekete gránitból készült, öt fémrozettával rögzített feliratos kőlap található, amire magyar és olasz nyelven is feliratot véstek…

 

Az emlékmű kevéssel az 1996. május 31-ei felavatása után Az emlékmű kevéssel az 1996. május 31-ei felavatása után
(Benkó István tulajdona)

Az emlékművön a következő felirat áll:

„TÁPIÓSÜLY 1915–1918 – ITT LETT ELTEMETVE 149 OLASZ FIUME VÁROSÁBÓL. A FIUMEI TANULMÁNYI TÁRSASÁG A NEMES MAGYAR NEMZET KEGYELMÉBE AJÁNLJA ŐKET, ANNAK A VÁROSNAK ÖRÖK EMLÉKÉRE, AMELY HOZZÁ TARTOZOTT, HOGY SEMMI SE VÁLASZTHASSA EL TÖBBÉ A KÖZÖS NEMZETI ÚJJÁSZÜLETÉSI MOZGALOMBAN MEGSZENTELT TESTVÉRISÉGÜNKET – SÜLYSÁP, 1996. MÁJUS 31.”

Az emlékmű 2015 májusában Az emlékmű 2015 májusában
(A szerző felvétele)

Az első világháború kitörésekor a magyar hatóságok sokszor gyanakodva tekintettek az ország területén élő bizonyos nemzetiségekre, kétségbe vonva a Monarchia iránti hűségüket. Más okokból, de hasonlóan viszonyultak a Monarchiával hadiállapotban lévő országok Magyarország területén tartózkodó állampolgáraihoz is. Ezeket a „gyanús és megbízhatatlan elemeket” gyűjtőtáborokba zárták, internálták. A háború alatt a Magyarországon civilek fogva tartására létrehozott internálótáborok egyike a mai Sülysáp akkor még különálló községében, Tápiósülyön működött 1915 és 1918 között. Itt az olasz hadüzenetet követően fiumei és olaszországi olasz civileket helyeztek el, majd 1916-tól kezdve erdélyi románok százait zsúfolták be a táborba. Volt idő, amikor az eredetileg 2000 főre tervezett táborban 4000 embert őriztek, akik közül több mint ezren haltak meg, zömük az 1917 februárja és májusa között dühöngő kiütéses tífuszjárvány következtében.

A tábor fennállása alatt meghaltak túlnyomórészt a románok közül kerültek ki, de 179 olasz internált civil is életét vesztette, akik döntő hányada a Magyar Királysághoz tartozó Fiume városának polgára volt.

Az internálótábor temetője

A tábor temetője az egykori tápiósülyi temető területén volt. A régi tápiósülyi temető ma Sülysápon a Kápolna utcai temetőként ismert. Budapestről a 31-es számú főúton haladva érhető el. Nagyságát a terület felmérését végzők körülbelül egy hektárra becsülték 1995-ben. Homály övezi a temető kialakításának idejét és az első temetés időpontját is, utóbbi feltehetően a tábor megnyitásával eshetett egybe, hiszen az első, valószínűsíthetően ide temetett internált személy, Cortese Lajos (Luigi Cortese) 1915 július 18-án halt meg.

A temető feltételezhető helye Google maps műholdfelvételen piros kerettel jelölve A temető feltételezhető helye Google maps műholdfelvételen piros kerettel jelölve

Magukról a temetésekről vagy arról, hogy kik végezték, semmit nem lehet tudni. Az 1917-ben tomboló járvány aránylag rövid idő alatt sok életet követelt. Az ekkor elhaltak földi maradványait a tömeges halálozás ellenére is koporsóba tették, azonban a járvány későbbi szakaszában, amikor már naponta tucatszámra haltak meg a betegek, egyáltalán nem zárható ki, hogy a testeket csak egyszerűen belehelyezték a sírgödrökbe. A halottakat minden bizonnyal nem válogatták szét nemzetiség, állampolgárság vagy nemek szerint. A kataklizma mértékét mutatja az is, hogy a járvány alatt a temető kicsiny halottasházába bezsúfolt, egyszerű koporsókban elhelyezett holttestek önmagukban is komoly közegészségügyi kockázatot jelentettek.

A temető feltételezhető helye 2020 októberében A temető feltételezhető helye 2020 októberében
(A szerző felvétele)

A sülyi temetőben – ha hinni lehet a fennmaradt dokumentációnak, amelynek döntő részét a település 1915–1918 közötti bejegyzéseket is tartalmazó halotti anyakönyvi másodpéldányai, valamint a gyömrői járási főszolgabírónak a Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltárában őrzött iratai jelentik – körülbelül 1350 egykori internált civil alussza örök álmát, románok, olaszok és szerbek vegyesen, akik 1915 és 1918 között vesztették életüket. Az itt meghalt civileket – közöttük egész családokat – szülőföldjüktől távol érte a halál. Az elhunytak között voltak kisgyermekek és csecsemők is, akiknek nem adatott meg, hogy megismerjék hazájukat, nagyszüleiket, rokonaikat.

Az előkészületek

A Tápiósülyön elhunyt fiumeiek és olasz állampolgárok emléke a háború végétől élt az olasz, illetve a fiumei köztudatban, azonban a róluk való tárgyiasult megemlékezésre csaknem nyolc évtizedet kellett várni. A tábor történetének feldolgozása már korábban is foglalkoztatta a szakembereket, amely 1985-ben egy Amleto Ballarini, a Fiumei Történeti Társaság elnöke által írt tanulmányban öltött testet. Az emlékmű felállítására azonban további tíz évet kellett várni. 1995-ben kereste meg a kezdeményező olasz fél – a római székhelyű Fiumei Történeti Társaság és a Fiume Szabad Város Közössége a Száműzetésben nevű szervezet – a római magyar nagykövetséget, amely – dr. Réti György, a római magyar nagykövetség nyugalmazott külügyi főtanácsosának szíves közlése alapján – a későbbiekben jelentős segítséget nyújtott a megkeresőknek azzal, hogy összekapcsolta őket azokkal a magyar intézményekkel, amelyek kulcsszerepet játszottak az előkészítési folyamatban.

Ilyen intézmény volt a Nemzeti Kegyeleti Kárpótlás Alapítvány (NKKA), amely Sülysápon a terület felmérését végezte el.

A Magyar Országos Levéltár munkatársainak segítségével Amleto Ballarini és kutatótársai a halotti anyakönyvi másodpéldányok alapján azonosították azokat az egykori fiumei polgárokat, akik a táborban lelték halálukat. Ennek során arra az eredményre jutottak, hogy 149 személy tekinthető fiumei illetőségűnek.

Sülysáp önkormányzata örömmel fogadta az olasz közeledést: „a község vezetése az olasz gondolat megvalósítását saját lehetőségein belül támogatja, azt példaértékűnek minősíti” – olvasható az NKKA üggyel kapcsolatos jelentésében. Ugyanitt olvasható, hogy „a meglévő okmányok alapján pontos képet lehet adni a táborban meghaltakról, valamint az eltemetés helyéről […] Szükségesnek tartom a temető rendezését, teljes terjedelemben, tekintet nélkül a vegyes nemzetiségre.”

Ellentétben az NKKA dokumentumában olvasható, a tábor temetőjének pontos helyével kapcsolatos pozitív kicsengésű kijelentéssel, valójában az emlékmű elhelyezésével kapcsolatban az okozta talán a legnagyobb nehézséget, hogy nem tudták pontosan beazonosítani a sírok helyét. A temető lokalizálására – fennmaradt dokumentáció hiányában – egyrészt az akkor még élő idős emberek emlékezetére, másrészt a rendkívül kevés számú írott forrásra kellett támaszkodni a létrehozóknak. Előbbi volt a meghatározó, hiszen a településen élő idősebb lakosok még emlékeztek szüleik, nagyszüleik elbeszélésére arról, hogy a táborban meghalt olaszokat és románokat a temetődombon temették el. Mivel közülük többen is emlékeztek a helyre, Benkó István, a település akkori polgármesterének közlése alapján ők mutatták meg a terepszemlét végző bizottságnak. A szemle végén az egykori temető helyét, figyelembe véve az emberi emlékezetében és a forrásokban fennmaradt adatokat, egyfajta konszenzusként a temetődombon álló, a falut 1919-ben megszálló román csapatok által emelt oszloptól nyugati irányba fekvő területre helyezték. (Benkó István fiatalkorában még hallott az édesapjától és más, akkor már idős embertől a temetőben lévő „tömegsírról”. Elmondása szerint a temető beazonosításakor semmilyen, a földterület mélyebb feltárására – például próbaásatásra – nem került sor.) Ezt a területet megtisztították a sűrű növényzettől, és az emlékmű helyét az így létrejövő nagyobb, egybefüggő terület hozzávetőleges középpontján jelölték ki.

A ceremónia

Köszönhetően minden szereplő lelkesedésének, a gördülékeny együttműködésnek és a pozitív fogadtatásnak, a kapcsolatfelvétel után nagyjából egy évvel sor került az emlékmű felavatására. 1996. május 31-én, a sülyi temetődombon fényes külsőségek között, több száz jelenlévő előtt leplezték le az emlékművet, amelyet egy tápiószecsői kőfaragó mester készített. A költségeket teljes egészében az olasz fél állta oly módon, hogy annak pénzügyi fedezetét egykori fiumei leszármazottak pénzadományaiból biztosították. Az adományozók névsorát az alkalomra kiadott olasz és részben magyar nyelvű kiadványban is megtaláljuk. Az emlékmű ünnepélyes keretek között történő felavatása a település életében nagyon komoly eseménynek számított. Az önkormányzat mindent megtett, hogy emlékezetessé tegye, ami a minőségi szervezésben, a helyi résztvevők nagy számában és az ünnepség emelkedett hangulatában egyaránt megnyilvánult. Tovább emelte a ceremónia ünnepélyességét, hogy azon a két állam képviselői is részt vettek. Az olasz felet a budapesti olasz nagykövetség első tanácsosa, dr. Gianni Ghisi, a magyar államot a Hadügyminisztérium küldöttsége képviselte Erdős László ezredes vezetésével.

Az olasz résztvevők egy csoportja Az olasz résztvevők egy csoportja
(Forrás: Gli italiani di Fiume nel campo d’internamento ungherese di Tápiósüly dal 1915 al 1918. A cura della Società di Studi Fiumani e del Libero Comune di Fiume in Esilio. Roma, 1996.)

Olasz részről egy körülbelül ötvenfős küldöttség vett részt az eseményen, közöttük sokan voltak olyanok, akiknek szülei vagy nagyszülei megjárták a tábort, rokonaik a tábor temetőjében nyugodtak, sőt az egyik résztvevő, Agostino Frescura a táborban látta meg a napvilágot 1916-ban.

Az olasz résztvevők egy másik csoportja. Balról az első Agostino Frescura, aki 1916-ban a táborban született Az olasz résztvevők egy másik csoportja. Balról az első Agostino Frescura, aki 1916-ban a táborban született (Forrás: Gli italiani di Fiume nel campo d’internamento ungherese di Tápiósüly dal 1915 al 1918. A cura della Società di Studi Fiumani e del Libero Comune di Fiume in Esilio. Roma, 1996.)

Az avatás előtt közös ünnepi misét celebrált a település plébánosa, dr. Szegedi László, olasz részről pedig Sergio Katunarich atya. A mise végén „a jelenlévők menetbe szerveződtek, amely előtt Fiume város zászlaja haladt, […] és együtt mindannyian, polgári, katonai és egyházi hivatalosságok, magyarok és fiumeiek, közösen érkeztek meg arra helyre, ahol a halottainkra emlékező emlékmű áll, amelyet a magyar zászlóval terítettek le, és a két nemzet himnuszának hangjaira avattak fel és áldottak meg.” (Forrás: Gli italiani di Fiume…)

Fiume város zászlója az avatási ceremónián Fiume város zászlója az avatási ceremónián
(Forrás: Gli italiani di Fiume nel campo d’internamento ungherese di Tápiósüly dal 1915 al 1918. A cura della Società di Studi Fiumani e del Libero Comune di Fiume in Esilio. Roma, 1996.)

A felavatását követően az olasz és a magyar fél is elhelyezte az emlékezet koszorúit az emlékműnél, majd a napot a községházán tartott fogadás, illetve kötetlen, jó hangulatú eszmecsere zárta.

Az emlékmű jelentősége

A sülysápi emlékmű az első világháborús emlékezetkultúrában egyedülálló jelenség. Az első világháború alatt a trianoni – tehát a jelenlegi határok között létező – Magyarország területén meghalt civileknek, azon belül is az internálótáborokban meghalt különféle állampolgárságú, nemzetiségű civileknek emléket állító emlékmű gyakorlatilag nincs vagy rendkívül ritka. (Ilyen például a Budapesten álló örmény emlékmű, amelyet azonban a hazánkban élő örmények állítottak 2018-ban nem csak az 1915-ben a török hadsereg által meggyilkolt honfitársaik, de más fegyveres konfliktusok során meghalt örmények emlékére is.)

Az emlékmű nem kapcsolódik a hőskultuszhoz, sokkal inkább azoknak az ártatlanoknak a mementója, akiket – nagy részüket valójában jogtalanul – a háborús „szükségszerűségből” eredően zárták a tábor szögesdrótja mögé. Sülysáp az emlékezők számára azért is fontos emlékhely, mert hozzátartozóik, honfitársaik jelöletlen sírokba kerültek, így nem lehetett perszonálisan kifejezni a gyászt. Ezt a perszonalizációt legfeljebb az esemény tiszteletére kiadott olasz és magyar nyelvű kiadványban felsorolt halottak névsora jeleníti meg.

Az Új Magyarország tudósítása az emlékmű felavatásáról a lap 1996. június 1-jén megjelent számában Az Új Magyarország tudósítása az emlékmű felavatásáról a lap 1996. június 1-jén megjelent számában (Forrás: Arcanum)

A sülysápi internáltak temetője felett emelkedő, idén negyedszázada felavatott monumentum az első világháború viharának köszönhetően három nemzet, az olasz, a magyar és a román emlékezetének metszéspontjába került. Az olaszok az emlékmű létrehozásával bátran ráléptek egy számukra fájó történelmi esemény feldolgozásának nem éppen könnyű útjára, ezzel összefüggésben mindenképpen pozitívum, hogy az eseményen résztvevő olasz vendégek történelmi elégtételként élték meg az emlékmű felállítását. A magyar félnek a kéréssel szemben tanúsított nyitottsága „a fiumei olaszoknak a szeretet és a barátság olyan megnyilvánulását nyújtották, amely lehetővé tette számunkra, hogy örökre lezárjuk a soha be nem gyógyuló sebet.” – írták a ceremóniát követően.

Az Új Magyarország tudósítása az emlékmű felavatásáról a lap 1996. június 1-jén megjelent számában A La Voce di Fiume tudósítása az emlékmű felavatásának előkészületeiről a lap 1996. május 5-i számában (Forrás: www.lavocedifiume.com)

Az emlékmű 1996-os avatása után az itt elhunytak leszármazottai és más olasz vendégek évekig visszajártak megkoszorúzni és ápolni nemcsak a halottak és az itt fogságot szenvedtek emlékét, de a közös olasz-magyar történelmi múlt egy újabb szegmensében kifejlődő barátságot is. A látogatások a 2000-es évek elejéig tartottak, idővel azonban megszűntek. Az oly lelkes fiumei olasz szervezők és résztvevők megöregedtek, közülük néhányan meghaltak, azonban a sülyi temetődombon álló emlékmű továbbra is hirdeti,
„[…] mit tettek a fiumei emberek azért, hogy [Tápiósüly] ne merüljön feledésbe.”

Az emlékmű jellemzőinek szakszerű leírásában nyújtott segítségért ezúton mondok köszönetet dr. Szerdahelyi Márk művészettörténésznek, a Budapest Galéria Köztéri Művészeti Alkotások Osztálya vezetőjének.

Szólj hozzá!

Címkék: románok temető olaszok internálás internálótábor Tápiósüly

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr3016576722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása