Képeslap-kincsek 2.

Ma képeslap-kincseinkből két, az első világháború idején létesített nyugat-galíciai katonai temető-ábrázolást választottam ki. Mindkettőt az Eduard Strache (1847-1912) politikus, kiadó, újságíró nevével jelzett, csehországi Warnsdorf (ma: Varnsdorf) és Haida (ma: Nový Bor) székhelyű cég nyomta és adta ki, amelyet atyja halála után fia, Robert (1875-1943) vitt tovább, 1917-ben létrehozva még egy bécsi lerakatot is. Ezek a képeslapok kezdettől jótékony célt szolgáltak, az eladásukból keletkező teljes bevételt a nyugat-galíciai hadisírok feldíszítésére kívánták fordítani. Bemutatott példányaink már a 2. szériából származó lapok: láttukon mindig elgondolkodom azon, hogy milyen sok tennivalónk van még első világháborús képeslap-sorozataink összegyűjtésében: egyáltalán hány darabos lehetett az első, majd ez a második sorozat, s mikorra, hogyan sikerül – ha valaha is sikerül? – ezeket „összevadászni” gyűjteményünk számára?

A világháború első hónapjaiban az orosz hadsereg elözönlötte Galíciát, sőt a Kárpátok sem tudta a „muszkákat” maradéktalanul megállítani. 1914–15 zord telén elkeseredett, váltakozó sikerű küzdelem folyt, s mire 1915 májusában a területet az osztrák–magyar hadsereg német segítséggel visszafoglalta, a harcok során a front mindkét oldalán katonák százezrei estek el, akiket kisebb-nagyobb, eleve ideiglenesnek szánt helyeken földeltek el. A cs. és kir. krakkói katonai parancsnokság hadisír-részlege (Kriegsgräberabteilung des k. u. k. Militärkommandos Krakau) – sok más mellett e képeslap-sorozatok megrendelője – ezek kiváltására már a világháború alatt, leginkább 1916-ban, több mint 400 nyugat-galíciai háborús temetőt létesíttetett. A máig használatos temető-számozás is az ő nyilvántartási számaikra vezethető vissza.

Nyugat-Galícia területe 11 kegyeleti kerületet foglalt magába: I. „Nowy Żmigród” (31 temető); II. „Jasło” (31 temető); III. „Gorlice” (54 temető); IV. „Łużna” (27 temető); V. „Pilzno”(26 temető); VI. „Tarnów” (62 temető); VII. „Dąbrowa Tarnowska” (13 temető); VIII. „Brzesko” (52 temető); IX. „Bochnia” (46 temető); X. „Limanowa” (36 temető) és a XI. „Krakkói erőd” (22 temető).

A hadisír-részleg jelölte ki a helyszínt, terveztette meg szobrászok, festők-rajzolók, építészek bevonásával a temetők kinézetét, végezte az exhumálást és az azonosítást, de a különféle kivitelező szakmunkásokat (kovács, ács, asztalos, zsindelyező, kőműves stb.), a dokumentálást végző fényképészeket és végül, de nem utolsó sorban az adománygyűjtőket is ők foglalkoztatták – a katonákból és civilekből álló szervezet összlétszáma meghaladta a 3000 főt. Tisztában voltak munkájuk politikai jelentőségével, nemkülönben annak mély morális, vallási és didaktikai vonatkozásaival és hittek abban, hogy az elesettek vérével megszentelt földön méltó sírhelyeket kell létrehozni.

Az osztrák–magyar hadisír-szervezet által képviselt alapelvek közt szerepelt, hogy:
• az eredeti időszakos sírokhoz minél közelebb legyen a kialakított, befogadó helyszín;
• minél magasabban, rendszerint domboldalon kell elhelyezni a temetőket;
• a kegyeleti, ideológiai és művészi szempontok mellett gyakorlati szempontokat is figyelembe vegyenek – pl. egyúttal a harcok során sérült erdők, mezőgazdasági területek rekultivációját is végrehajtsák;
• az összművészet (Gesamtkunst) szellemében méltó, egységes, harmonikus környezetet kell tervezni, növényzettel, központi elemmel (kereszt, oszlop, kápolna, emlékfal, obeliszk, oltár stb.);
• a kegyeleti terület kerített vagy elkülönített, szimmetrikus kialakítású legyen;
• igyekezni kell megteremteni az új építmények a tájjal és a helyi építészettel való összhangját;
• az eltemetett katonák nemzetiség és vallási felekezet szerint a szimbólumok, elsősorban a sírkeresztek révén, következetesen meg legyenek különböztetve;
• e sírkertek a vigasztalást és a megbékélést sugározzák dramatikus felhang, pátosz és monumentalizmus nélkül;
• minden temető központi eleme egyedi, rövid, tömör, csattanós üzenetet hordozzon, amelyet az odalátogatóknak szántak, hogy a haza szeretetét ébren tartsa bennük (pl. Muszynie-n a 345-ös temetőben: „ES MUSSTE NACHT / IN DIESEN AUGEN WERDEN / DAMIT EIN NEUER TAG / FÜR EUCH ERSCHEINE” – Éjszakának kellett bekövetkeznie ezekben a szemekben, hogy egy új nap jelenjen meg számotokra);
• a formák sokféleségét használva is a sírkeresztek anyagbeli (fa, fém – öntött vagy kovácsolt) és stílus, valamint formabeli kialakítása temetőnként egységes, egyébként a lehető legváltozatosabb legyen.

Az elvégzett munka anyagszükséglete kiválóan tükrözi annak léptékét: a megépített 400 nyugat-galíciai katonai temetőhöz az elfogadott tervek szerint az egyes helyszínekre szállíttattak mintegy 40.000 tonna nyers kőzúzalékot, 3.000 tonna faragott követ. Betonból 25.000 mázsát használtak fel. 20.000 tonna öntöttvas és 11.000 tonna kovácsoltvas mellett 1250 tonna acéllemezt használtak fel a sírjelekhez (sírkereszt, névtábla, rács, ajtó). 500.000 tonna fát építettek be, illetve használtak fel a tereprendezés és a helyszínek kialakítása során.

Dacára a nehézségeknek és akadályoknak (a változatos vidék, a közlekedési utak hiánya stb.) 1916. október 3-án Krakkóban már hadisír-kiállításon, az egyes kerületekre bontva mutatták be a nyugat-galíciai eredményeket fényképek, térképek, tervrajzok és makettek segítségével.

Szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy két választott képeslapunk két temetőtípust képvisel: az első a főleg kisebb temetőknél alkalmazott megoldást mutatja, ahol a sírhelyek a hatalmas központi kereszt köré települnek; a második lap által reprezentált csoportba olyan nagyobb temetők tartoznak, amelyek mindegyike tornyos kápolnával rendelkezik.

* * *

 (Forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 2019.16.1/KL)

Elsőnek bemutatott lapunk a 217. számmal jelölt, ma a lengyelországi, Kárpátaljai vajdasághoz tartozó Januszkowice falu közelében, Brzostek községben található katonai temető – lengyelül: Cmentarz wojenny nr 217 – Januszkowice első tervezete. A temetőben egyaránt megtalálhatjuk az osztrák–magyar és az orosz hadsereg katonáinak sírjait, két összecsapás áldozatait: 1914. december 21-én az oroszok temették el azokat, akik itt estek el az oroszok által megszállt Przemyślért folytatott sikertelen ellentámadásban (a cs. és kir. 47., 87., 97. gyalogezredből), illetve a császári és királyi katonák ide hantolták el a gorlicei hadművelet második fázisában, 1915. május 7-én a Wysloka folyón való átkelés közben Brzostekért és a környező hegyekért folyó véres harc halottait. Összesen 114 orosz (a cári 36. gyalogezred), illetve a cs. és kir. 18., 78., 98. gyalogezred és a 2. tábori vadászzászlóalj 113 elesettje – többségében cseh katona – lelt itt végső nyughelyet. Ám itt nyugszik Franz Bartos, a 78-asok május 8-án elhunyt magyar származású katonája is.

A 217. sz. temetőt azon a helyen, az úttól nem messze alakították ki, ahol a hegygerincen az orosz védelmi vonal fontos pontja volt a brzosteki csata során. Téglalap alaprajzú, 979 m2 területtel. 47 „nevesített” – név, rang, alakulat, elhalálozás napja – egyéni és több tömegsírt találunk itt; a betonlábazatok – ezeken található a zománctáblás felirat – betonkeresztekben folytatódnak, amelyekre kovácsoltvas kereszteket erősítettek: katolikus vagy ortodox elhunytnak megfelelőt.

(Forrás és további képek a temetőről: itt )

A középpontban egy 7 méteres betonkereszt áll, a két szár találkozásánál felerősített pajzzsal; s a kereszt lábazatán az alábbi, német szövegű emléktábla található:

IN STOLZ GESCHLOSSNER RUNDE GRÜSST DIE PRACHT
DES BERGS UND SCHÖNSTEN LANDES DIESE GRÄBER
UND LEGT DAS LÄCHELN SEINER EWIGEN SCHÖNHEIT
WIE TAUSEND FRISCHE DENKESKRANZE HIN.

(A hegyek és a legszebb vidék e sírokat büszkén üdvözölve öleli körbe és örök szépségük mosolyát mint ezer friss emlékkoszorút helyezi el)

A kereszt mögött egy félköríves fal áll, ez előtt egy a sírkertben különleges fémkereszt magasodik: a cs. és kir. 98. gyalogezredben 12. századában szolgált, 1915. május 7-én elesett Kurt Buder tartalékos hadapród sírja.

 (Forrás: itt )

A temetőt 1915-ben Michael Maschenko von Glassner hadapród tervezte meg – az ő elképzelését látjuk a képeslapon. Ehhez képest a temető végső formában a düsseldorfi Otto Wagner-tanítvány, Gustaw Rossmann (Roßmann) építész, zászlós és Michael Matscheko von Glassner szobrász, hadapród együttes elképzelése szerint valósult meg, másként, mint ezen a lapon. Így például Rossmann az eredeti terv tömör kőkerítését a sarkok vaskos oszlopainak meghagyásával könnyedebb kovácsoltvas rácsozattal váltotta ki, a bejárat Matscheko eredeti elképzelése szerint készült el. A kereszt két oldalán nyolc-nyolc sorban helyezkednek el a sírok. Rossmann 1917. június 1-ig dolgozott a hadisír-osztályon, az V. kerületben, ahol mintegy 27 nyugat-galíciai temető tervezésében és megvalósításában vett részt; a szomszédos kerületekben is nyert pályázatokat a terveivel.

 (Forrás: www. sekowa.info/index.php)

A temetőt 2003-ban állították helyre, ekkor egy új kerítést kapott (az eredeti elképzelésnek megfelelőt) frissítették az emlékmű feliratait és a sírkereszteket, s ma is gondozott, jó állapotban látogatható.

* * *

 (Forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 2019.17.1/KL)

A másik képeslap a leszczynai katonai temetőt ábrázolja – a 310. számot viseli. Franz Stark hadnagy terve, s bár a megálmodott növénytakaró hiányzik, alapjában véve a képeslapon látható elképzelés szerint valósult meg. Jellegzetes eleme a robosztus kőtömbökből megépített bejárat a kétszárnyú, öntöttvas kapuval, amely ma is áll; a zúzott kőből épített, betonnal lefedett kerítőfal biztosítja az elhunytak zavartalan békéjét, sőt a 2200 m²-nyi kegyeleti hely intimitását jelenleg is óvja. A bejárattal szemben, a temető hossztengelyének 2/3-ában egy zsindellyel fedett, kőből épült kápolna dacol az idő múlásával. Rajta német felirat: "BEWAHRT DIE TUGENDEN, DIE KRIEGES NOT SO LEUCHTEND HAT ERWECKT, IHR LEBENDEN – UND WIR, DES KRIEGES OPFER, SEGNEN IHN" (Őrizzétek meg az erényeket, amelyeket a háborús szükség oly ragyogóan felélesztett – és mi, a háború áldozatai megáldjuk azokat). Német, orosz és osztrák–magyar katonák pihennek a temetőben.

A leszczynai katonai temető
(Forrás: Wikipédia)

A temető bejárata
(Forrás: Wikipédia)

A temető a leszczynai plébániatemetőtől körülbelül 100 méterre található az erdőben, helyreállítva és karbantartva.

A sírokon ma beton lábazatra szerelt fémkeresztek vannak – a képeslap alapján ilyesfélék lehettek felállításuk idején is. Hat egyéni és 129 csoportos, illetve tömegsírt alakítottak ki a temetőben. Többféle keresztfajtával szembesülhetünk: kisebb és nagyobb, öntöttvas, csipkeszerűen áttört, laposvasból készült egyszerű; köztük dísztelen, nehézkes, trapéz alakú betonsztélék is, rajtuk öntöttvas táblával, amelyen dombornyomással az eltemetett katonák neve szerepel. Összesen 865 katonát temettek el ide, meglehetősen nagy időbeli szórással, 1914 októberétől 1915 májusáig: 600 oroszt (a 220. Skopin gyalogezredből, a 71. Bielowski gyalogezredből, a 173. gyalogezredből); valamint 117 osztrák–magyar katonát a cs. és kir. 23., 30., 58, 95. gyalogezred, a tiroli 3. vadászezred, a 14. és a 16. tábori vadászzászlóalj kötelékéből; rajtuk kívül 148 német harcos nyugszik itt a 218. porosz tartalékos gyalogezred állományából.

Felhasznált irodalom, posztok:

• Kriegsgräberausstellung. Mährisches Tagblatt 38. évf. 240. sz.1916. október 20. 5. p.
• www.sekowa.info
• Partridge, Agnieszka: W stulecie hekatomby. Cmentarze wojenne z lat 1914-1918 w dawnej Galicji Zachodniej jako unikatowy zespół sepulkralny. Dzieje, twórcy, symbolika, stan zachowania, problemy ochrony. című tanulmánya alapján. In: Ochrona Zabytków örökségvédelmi folyóirat 68. évf. 2015/1 sz., 95-129. p.
• Bořutová, Dana: War Cemeteries Built by the K. u. K. Militärkommando Krakau, with Special Regard to Dušan Jurkovič´s Contribution, RIHA Journal 0173, 27 June 2017.
• Pencakowski, Paweł: Die galizischen Kriegerfriedhöfe aus den Jahren 1914-1918. Genese und Verwirklichung der ideellen und künstlerischen Konzepte. In: Aus der Geschichte Österreichs in Mitteleuropa, Heft 4: Kunstgeschichte. Wien, 2003. 300-326 p.
• Schubert, Jan: Austriackie cmentarze wojenne w Galicji z lat 1914-1918. Krakow, 1992.
• Reichl, Thomas: Das Kriegsgräberwesen Österreich-Ungarns im Weltkrieg und die Obsorge in der Republik Österreich, Dissertation, Universität Wien, 2007, 37-204, s.
• Wikipédia
• Heicke, Carl: Von galizischen Kriegerfriedhöfen. In: Die Gartenkunst 29. évf. 1916. 103-112. p.