Az első világháborús hadigondozás Magyarországon – 3. rész
A m. kir. Rokkantügyi Hivatalt 1915 szeptemberében állították fel, szervezetét és feladatait a 3.301/1915. M. E. számú rendeletben határozták meg. Felállításával érvényesült a két, e témában legtöbbet hangoztatott elv: a rokkantgondozás állami feladat, s annak fő célja a hadirokkantak keresőképességének visszaállítása. A m. kir. Rokkantügyi Hivatal feladatává tették az utókezelő gyógyintézetek, mesterséges testrészeket előállító műhelyek és a rokkantiskolák hálózatának kiépítését, valamint a gyógyító intézményekből véglegesen elbocsátott hadirokkantak társadalmi gyámolításának szervezését, a magán gazdasági életben el nem helyezhető rokkantak részére mezőgazdasági és ipari telepek, illetve műhelyek felállítását és fenntartását.
A Rokkantügyi Hivatal a képviselőházban nyert elhelyezést, s némi hivatali szervezettel is rendelkezett az egyes szakminisztériumoktól kirendelt tisztviselőknek és az oda vezényelt katonai szakértőknek, valamint az ideiglenesen alkalmazott segéderőknek köszönhetően. A működéséhez szükséges anyagi eszközöket a katonaság által a rokkantak ápolására folyósított ápolási díjak (az 1915. évi XV. törvénycikk alapján), továbbá havi maximum 450 ezer Korona beruházásokra engedélyezett katonai hozzájárulás, a társadalmi forrásokból juttatott adományok és végül a 370/1010. M. E. rendelet értelmében az árdrágítás miatt elkobzott termények eladási árából befolyó összegek képezték.
Kádi János bakonyszücsi hadirokkant Előjegyzési lapja, amelyet a m. kir. Rokkantügyi Hivatal Kassai Intézete állított ki 1917-ben
(Forrás: MNL VeML)
A Rokkantügyi Hivatal szervezési osztálya hét intézménytípus működtetésével látta biztosítottnak feladatai ellátását: a sérült katonák számára utókezelő gyógyintézetek, a krónikus betegek részére speciális kórházak (szanatóriumok, fürdőhelyek), a csonkított katonák rehabilitálására művégtaggyárak, a vagyontalan vagy eredeti foglalkozásukat folytatni nem tudók számára rokkantiskolák, rokkantak munkaközvetítője, kereseti telepek és műhelyek, a gyógyíthatatlanok elhelyezésére kórház fenntartásával. Ezért tehát – a már meglévők működtetése mellett – további utókezelő gyógyintézeteket hoztak létre: Budapesten a Tavaszmező utcában, a Timót utcában, a Márvány utcában és a Bajza utcában, ezenkívül Kassán, Kolozsváron és Sátoraljaújhelyen.
A belbeteg katonák részére felállított kórházak felügyeletét báró Korányi Sándor egyetemi tanárra bízták. Budapesten a rózsahegyi intézet szív-, ideg- és gyomorbajos katonák gyógyítására specializálódott, a besztercebányaiban, munkácsiban, ikerváriban és alsószombatfalvaiban pedig tüdőbeteg katonákat kezeltek. Rokkant és beteg katonákat ellátó fürdőhelyek voltak például Korytnicán, Tarcsán, Alsótátrafüreden.
A rózsahegyi rokkantkórház korabeli képeslapon
(Forrás: a szerencsi Zempléni Múzeum gyűjteménye)
Rokkantiskolákat hoztak létre Kalocsán, Kassán, Debrecenben, Kolozsváron, Tokajban, Vácon; művégtaggyárakat Kassán, Sátoraljaújhelyen, Aradon és Debrecenben. A hadirokkantak tovább- vagy átképzése nem csak a rokkantiskolákban folyt, hanem mezőgazdasági tanfolyamokon és már meglévő oktatási intézmények képzésein is. A rokkantiskolákat elsősorban az olyan vagyontalan katonák számára alakították ki, akik csonkolásuk, bénaságuk vagy betegségük következtében nem tudtak visszatérni eredeti foglalkozásukhoz. A mezőgazdasági és ipari szakoktatás mellett más, például gépkocsi- és motorkezelői, gép-és gyorsíró vagy könyvelői tanfolyamokat is szerveztek, de egyesek arra is lehetőséget kaptak, hogy befejezzék félbemaradt elemi vagy polgári iskolai tanulmányaikat, illetve írni-olvasni tanuljanak. Ezekbe az iskolákba nem vettek fel rokkant tiszteket, számukra a felsőbb iskolákban biztosított helyet külön rendelettel a vallás- és közoktatásügyi miniszter.
Kmetovics Antal jobb kezére bénult, bajai közlegény bizonyítványa, amelyet a m. kir. Rokkantügyi Hivatal Budapesti Dunabalparti (Váci úti) Rokkantiskolája állított ki, s mely szerint nevezett címfestői kiképzést nyert
(Forrás: MNL VeML)
A hivatal legnagyobb iskolája a budapesti Pozsonyi úti intézet volt, ahol 1915-ben 700 katona tanulhatott kovács, lakatos, asztalos, szíjgyártó, cipész és szabó szakmát. Hasonlóan ipari irányú intézet volt még Budapesten a Szegényház utcai intézet, valamint ilyenek működtek még például Kassán, Debrecenben és Kolozsváron. Mezőgazdasági oktatásra többek között Besztercebányán, Debrecenben és Kassán is hoztak létre rokkantiskolákat.
1915 novemberében a Rokkantügyi Hivatal átvette a vak katonák gondozását. Az eredetileg az iparművészeti főiskola hadikórházában elhelyezett és később onnan a gödöllői Méhészeti Gazdasági Iskolába kitelepített vakokat a polgári vakok számára létesített m. kir. Vakok Intézetében helyezték el, s ott folyt szervezett oktatásuk. Főként kosárfonásra, székfonásra, kefekötésre, szőnyegkötésre, masszázsra oktatták őket, emellett megtanulták a Braille-írást is. Gödöllőn és Győrben méhészeti tanfolyamokat szerveztek számukra.
Iványi Gyula veszprémi vak hadirokkant felülvizsgálatáról szóló irat, amelyet a m. kir. Rokkantügyi Hivatal Vakok Intézete adott ki 1916-ban
(Forrás: MNL VeML)
A rokkantiskolát végzettek közül sokan el tudtak helyezkedni önállóan vagy az erre a célra létrehozott rokkantak munkaközvetítőjén keresztül. Azok támogatásában viszont, akik nem tudtak egyedül boldogulni, a Rokkantügyi Hivatal is a közjótékonyságra alapozott. A földművelésből megélni képes rokkantak és családjuk részére kertesház vásárlási alapot létesítettek, az ipari és mezőgazdasági képzést nyert csonka és béna katonák számára pedig kereseti telepek létrehozását kezdeményezték.
Dollinger-féle mellénypáncélt viselő hadirokkant munka közben
(Forrás: Az Érdekes Újság, 1916. június 18.)
A két első ilyen telep a váci és kalocsai voltak. Vácott a csődbe ment Kobrak cipőgyár telepén előbb hadikórház működött, majd bőripari rokkant kereseti telepet létesítettek, ahol a hadirokkantak cipőfelsőrész készítésből, szíjgyártásból és bőrdíszművességből nyertek kiképzést, illetve olyan hadirokkantak helyeztek el itt, akik a háború előtt a bőriparban dolgoztak mesterként, segédként vagy gyári szakmunkásként.
A kalocsai telepet faiparos rokkant katonák számára hozták létre, s itt asztalos-, faesztergályos- vagy bognármesterségekre képeztek ki hadirokkantakat. Az asztalosműhely mellett méhészeti, „gyümölcsészeti”, kertészeti és baromfitenyésztési telepet is terveztek, továbbá családi házakat is építettek a rokkant katonák és családjaik számára. A kereseti telep létrehozását telekadományozással és százezer Korona felajánlásával a kalocsai érsek alapozta meg.
A kalocsai rokkant-telep korabeli képeslapon
(Forrás: a szerencsi Zempléni Múzeum gyűjteménye)
A gyógyíthatatlan rokkantak elhelyezésére otthonszerű kórházak felállításán fáradoztak, amelyeket szintén közadakozásból kívántak fenntartani. A korábbi rokkantak házától eltérő, modern intézmény működtetése volt a cél, amely nem arra szolgált volna, hogy a „tétlenségre kárhoztatott nyomorékoknak valamely közös otthonba való kaszárnyaszerű tömörítése” legyen. Győr városában 1915-ben Léderer Ágoston és Emil szeszgyárosok 200.000 Koronát adományoztak rokkant katonák menházának létrehozására. Pápán is gyűjtöttek rokkantmenház építésére 1915-ben és 1916-ban. Hősi halált halt fia, Bőhm József emlékére 5000 Korona alapítványt tett Bőhm Ignác, amelyhez a Perutz Testvérek cég 1000 Korona, s többen kisebb összegek adományozásával csatlakoztak. A pápa-ugodi hitbizomány ura, gróf Esterházy Jenő 1020 négyszögölnyi területet adott át rokkantház építésének céljára. (Az eddig ismert adatok szerint ezek a rokkantházak nem valósultak meg. A húszas években Budapesten, a Timót utcában működött az ország egyetlen rokkantotthona.)
A hadisérült katonák felvétele ezen intézményekbe meglehetősen bonyolult eljárás volt, s nem működött olajozottan. A katonaság nagy számban küldött vissza a polgári életbe olyan rokkantakat is, akik nem jutottak be a hivatal intézeteibe és pályaválasztási tanácsadóval sem találkoztak. Az utókezelésben részesült katonáknak viszont több mint a fele alkalmassá vált harctéri vagy helyi szolgálatra, a leszereltek jó része pedig csak katonai szempontból volt rokkant, a polgári életben keresőképesnek számított, így nem volt szükség átképzésükre.
A legénységi rokkantak zöme a háború előtt a mezőgazdaságban dolgozott, őket megpróbálták ugyanilyen életpályára helyezni, s szorgalmazták, hogy térjenek vissza eredeti lakóhelyükre. Ennek elősegítésére adománygyűjtésbe kezdtek azért, hogy a rászorulóknak kisebb földbirtokokat vásárolhassanak. A kezdeményezést Ferenc József is támogatta egyik koronázási ajándékának felajánlásával. Ezeknek a telkeknek a védelmére egyébként később, 1917-ben rendeletet hoztak (1820/1917. M. E. rend.), amelyben azokat haditeleknek nevezték el, s rögzítették, hogy a haditelkeket csak az Országos Hadigondozó Hivatal engedélyével lehet elidegeníteni vagy megterhelni. A hazatérő hadirokkantak közül a kereskedők és iparosok megélhetését felszerelésük biztosításával igyekeztek segíteni.
Művégtag segítségével kaszáló hadirokkant
(Forrás: Élet c. hetilap, 1915. november 21.)
A Csonkított és Béna Katonákat Gondozó Bizottság és a M. kir. Rokkantügyi Hivatal 1915-1917 között 10 utókezelő gyógyintézetet, 8 különleges kórházat, 14 rokkantiskolát létesített, 6 protézisműhelyt szervezett, kereseti telepeket állított fel, s országszerte munkaközvetítő irodákat működtetett hadirokkantak számára. Mindezt úgy, hogy külön tisztviselői karral tulajdonképpen nem rendelkeztek, hanem főként gyakorlatlan és ideiglenesen alkalmazott munkaerővel, leginkább gyógypedagógusokkal és elemi iskolai tanítókkal dolgoztak, néhány minisztériumi tisztviselővel kiegészülve.
A magyar hadigondozás nagy háború alatti történetét 1917 novemberében felvázoló dr. Petri Pál megjegyezte, hogy a nehéz körülmények között végzett eredményes munkáért e szervezeteknek mindenképpen elismerés jár. Tisza István miniszterelnök mellett feltétlenül hangsúlyoznunk kell gróf Klebelsberg Kunó későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter szerepét, aki mindkét szervezet ügyvezető elnökeként odaadó munkát végzett a sérült és beteg katonák érdekében, s akit az 1917 márciusában megalakult Országos Hadigondozó Hivatal elnökévé nevezett ki a miniszterelnök.
A pozsonyi 5. hadtest sapka-plakett tervezete, amit a m. kir. Rokkantügyi Hivatal Pozsonyi Intézetének egyik rokkantja, Báhnó Pál szobrász mintázott. Korabeli képeslap
(Forrás: a szerencsi Zempléni Múzeum gyűjteménye)
A (még) rokkanttá nem minősített beteg és sebesült katonák gyógyításában és ápolásában óriási szerepet vállaló Vöröskereszt Egylet sok tekintetben igen hasonló feladatokat látott el a lábadozó katonák gyógyulásának elősegítésében, mint a hadigondozó szervezetek a rokkantgondozás terén. Érdemes emiatt is megismerni az egylet Lábadozó Sebesülteket Elhelyező Bizottságának háromévi működéséről megjelent statisztikai összefoglalót, amelyről a Magyar Figyelő közölt ismertetést. Az idézett szöveg végén említett jogvédő ügyosztály tevékenysége olyan, a családapák háborús távolléte okozta társadalmi problémákra is felhívja figyelmünket, mint a válások, a törvényen kívül született gyermekek vagy a kenyérkereső nélkül maradt, lakbért fizetni nem tudó családok helyzete.
„A Magyar Szent Korona Országai Vöröskereszt Egyletének Lábadozó Sebesülteket Elhelyező Bizottsága 1914. szeptember 21-től 1917. szeptember 21-ig folytatott működéséről 194 oldal terjedelmű, fényképekkel, statisztikával és grafikonokkal bőven felszerelt jelentést adott ki. A jelentésből a következő érdekes adatokat emeljük ki. A lábadozó sebesülteket elhelyező bizottság ez idő szerint 28 otthont tart fenn 2600 ággyal. 13 otthon megszűnt. Az otthonok között szervezettségével figyelmet érdemel a rákosszentmihályi tüdőbeteg otthon, ahol minden jelentkező egészségi állapotához, hajlamához, ügyességéhez mért foglalkoztatáshoz jut, mesterséget tanulhat s már az oktatási idő alatt is díjazást nyer.
Berény Róbert rajza a Vöröskereszt rákosszentmihályi otthonában készült Teleki Sándorról, Rudnyánszky Sándorról és dr. Balázs Dezsőről
(Forrás: Az Érdekes Újság, 1916. augusztus 13.)
A betegek bevetettek s megmunkáltak 7 hold földet s körülbelül 3 hold területű kertet. Az ipari foglalkoztató 15.000 K értékű, az otthon kibővítését célzó munkákat végeztetett el s 12.500 K önköltségi értékben szállított iparcikkeket a bizottság elárusító boltjába, ahol a cikkek, mint a jelentés mondja, keresettek és kitűnően értékesíthetők. Tekintetbe veendő, hogy ebben az otthonban ez idő szerint egyidőben átlag 375 katona nyer elhelyezést. A betegstatisztikából kiderül, hogy a lábadozóba utalt betegek között legnagyobb számmal (7429) tüdőbajosok szerepeltek. Megdöbbentően nagy a fülbajosok és a gégebajosok száma is. (…) Az elmúlt évben az ápoltak 22-66% hagyta el gyógyultan a lábadozókat, 2-16% utaltatott felülvizsgálatra, 4-11% más kórházba. 1914. október havától 1917. szeptember haváig a bizottság pénztári forgalma 39 millió 475 ezer 378 korona 33 fillér volt. Ebből bevétel: 20 millió 103.398 K 83 fill., kiadás: 19,371.979 K 50 fill. (…) A katonai gazdasági ügyosztály jelentéséből kiderül, hogy az állomány 68%-a a harctéren szerzett sebesüléssel, 32%-a pedig a harctéren szerzett betegséggel került a lábadozóba. Haláleset 2 fordult elő.
Az állomány polgári foglalkozását tekintve 3% hivatalnok, 11% kereskedő, 32% iparos, 54% földmíves volt. Analfabéta 23% volt, ebből magyar ajkú 3%. Az elbocsájtott legénységből a sebesültek közül 42% lett harctéri szolgálatra alkalmas, 37% segédszolgálatos, 21% rokkant, a belbetegek közül 45% harctéri szolgálatra alkalmas, 29% segédszolgálatos, 26% rokkant. (…) A jogvédőügyosztály 1916. január 1-ig körülbelül 6400 esetben adott szóbeli tanácsot és körülbelül 5000 ügyben járt el. Ebből 78 esetben indított válópert, 46 esetben lakásbérleti pert, 38 esetben örökbefogadási törvényesítési eljárást. A katonák népszerű oktatásáról szóló rész szerint az írni és olvasni nem tudó katonák 95%-a megtanulta a betűvetést.”
A Lábadozó Sebesülteket Elhelyező Bizottság jogvédő ügyosztályának irodája
(Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)
Irodalomjegyzék:
- dr. gróf Klebelsberg Kunó: A magyar rokkantügy szervezetéről, in: Néptanítók Lapja. 1915. 36. szám.
- dr. gróf Klebelsberg Kunó: A magyar rokkantügy szervezetéről, in: Gróf Klebelsberg Kunó beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 1916-1926. Budapest, 1927.
- dr. Petri Pál: A magyar hadigondozás történetének vázlata. Budapest, 1917.
- A Vöröskereszt Egylet jelentése háromévi működéséről, in: Magyar Figyelő. 1918.1. 222-224.
- Arcanum Digitális Tudománytár
A sorozat további részei itt olvashatók:
1. rész: A hadigondozás szervezete az első világháború alatt
