Kevésbé ismeretes, hogy az első világháború alatt nemcsak hadifogolytáborok jöttek létre, hanem a Monarchiával hadiállapotba került országok magyar földön tartózkodó állampolgárai számára is hoztak létre táborokat. Ezek elsődleges funkciója az ellenséges ország férfi (katonai szolgálatra alkalmas) állampolgárainak fogva tartása, valamint a hatalom számára gyanús, „az állam és a hadviselés biztonságára veszélyes” egyének szeparálása volt. Ez utóbbiak magyar állampolgárok voltak, akik többnyire valamelyik nemzetiség (szerb, román, olasz) tagjai közül kerültek ki. A felállított táborok esetében fontos kritérium volt, hogy a frontvonalaktól távol, az ország belső területein hozzák őket létre. Ennek a kritériumnak tökéletesen megfelelt az egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén lévő Tápiósüly.

A hadifogság és az internálás közötti lényeges különbség tehát az volt, hogy az internálás polgári személyek ellen irányult. Jogilag az állam szempontjából veszélyesnek minősített, de bűncselekményt el nem követett személyek kényszerlakhelyre vagy táborokba zárását elrendelő és végrehajtó közigazgatási eljárásként, az internált pedig bírói ítélet nélkül rendőrhatósági felügyelet alá helyezett személyként definiálható.

A Budapesttől 25 km-re keletre található Tápiósüly falu napjainkban már nem létező település: 1950-ben egyesült a szomszédos Tápiósáppal. A létrejött település neve ma Sülysáp, jogállása város.

 Piros vonallal jelölve az egykori tábor területe a mai Sülysáp város területén
(Forrás: Google)

A háború előtt katonai táborként funkcionáló internálótábor azok közé a létesítmények közé tartozott, amelyek nem rendelkeztek komolyabb infrastruktúrával. Az úgynevezett barakktábor területén létrehozott internálótábor elődje egy „szezonális jellegű” katonai gyakorlótér volt, amely 1888. április 1-én nyitotta meg kapuit a Monarchia katonái számára.

A tábor területén kezdetben 1000–1200 fő számára tudtak megfelelő, de csak átmeneti szállást biztosítani. Később fabarakkokat építettek, – innen eredhet a barakktábor elnevezés – így téve egész évben használhatóvá a területet. A tábort egy leágazó vágány révén a vasúti közlekedésbe is bekapcsolták, hiszen mellette haladt el a Budapest – Újszász – Szolnok vasútvonal, amely az egyik legfontosabb volt a korban.

Katonai táborból internálótábor

A háború kitörése után a tábor területéről elszállították az ágyúkat és a katonai felszerelést. Eredetileg megfigyelő kórházat akartak a területen létrehozni. Az átépítés alatt már az ápoló személyzetet is kirendelték (mintegy 200 főt), a megyei vezetés azonban – félvén a fertőző betegségek behurcolásától a megye területére – megakadályozta azt. Ez után döntött úgy az internálótáborok felügyeletét ellátó M. kir. Belügyminisztérium, hogy civil internálótáborként fogják hasznosítani a területet.

 A tápiósülyi katonai tábor bejárata 1907-ben
(Kucza Péter helytörténész tulajdona)

A tábor valódi működése – komoly fejlesztést és bővítést követően – 1915-ben indult meg, amihez nagyban hozzájárult az olasz, majd a román hadüzenet, illetve az ezekkel együtt járó tömeges internálás, hiszen e két nép fiait (és lányait) őrizték itt.

A tábor adminisztratív vezetésével a gyömrői járás főszolgabíróját, Meskó Rudolfot bízta meg az akkori belügyminiszter. A főszolgabíró feladata volt a tábor élelmiszerrel, fűtőanyaggal való ellátása, valamint az egészségügyi ellátás megszervezése.

Tápiósülyön a fogvatartottak őrzéséről a M. kir. Honvédség gondoskodott, feltehetőleg a budapesti m. kir. 30. honvéd gyalogezred népfelkelő pótzászlóaljának tagjai alkották az őrséget. Számukról semmilyen adat nem maradt fenn, de mivel a tábor rendelkezett térparancsnoksággal, illetve tértiszttel, viszonylag nagyobb számú őrség állomásozhatott itt. A tábor katonai parancsnokának személyéről, rangjáról és tevékenységéről a források ugyancsak nem tesznek említést.

Ismeretlen, vagy legalábbis nehezen meghatározható a tábor területén lévő barakkok száma. Egy, a létesítményről jóval a háború után készült helyszínrajz hat nagy barakkot ábrázol, de más, korabeli forrásokban nyolcas számmal rendelkező barakkokról is olvashatunk.

 Az internáltak barakkja Tápiósülyben. Ceruza- vagy szénrajz. Alkotójának neve, valamint készítésének helye és ideje ismeretlen
(Forrás: Archivio-Museo Storico di Fiume)

Egy másik, az 1940-es években készült helyszínrajzon a barakkok mellett hat darab kút, három árnyékszék, egy kisebb istállóépület és több kisebb konyhahelyiség található.

A fogvatartottak nemzetisége és száma

Az itt őrzöttek kezdetben olyan olasz nemzetiségű civilek voltak, akiket az olasz hadüzenet után Fiuméből és környékéről távolítottak el a hatóságok. Őket már a hadüzenetet,1915. május 23-át megelőzően elkezdték ideszállítani. A fiumei olaszokon kívül olyan, Magyarország területén tartózkodó olasz állampolgárok kerültek a táborba, akiket a hadüzenet után internáltak a magyar hatóságok. Mellettük magyar, illetve román állampolgárságú románokat helyeztek el Tápiósülyön. Előbbiek döntő része Erdélyből került az internálótáborba. Internálásuk oka elsősorban az volt, hogy viselkedésükkel gyanút keltettek, vagy azzal vádolták őket a katonai hatóságok, hogy valamilyen módon segítik az ellenséget, illetve ellenszegültek az evakuációs rendelkezéseknek.

 Olasz nyelven írt nyílt levelezőlap, amelyet egy, a tápiósülyi internálótáborban őrzött olasz civil adott fel Fiumébe. A levelezőlap jobb sarkában a cenzor piros betűvel írt utasítása: „Nem kézbesíthető!”
(Forrás: NL-PML IV.429.a. 6322/1916. számú irat)

A román nemzetiségű magyar állampolgárok mellett nagyobb számban helyeztek el román katonaszökevényeket. Őket azért internálták, mert még a román hadüzenet előtt szöktek át Magyarországra. Eleinte az ország több táborában kerültek elhelyezésre, majd a román hadüzenetet követően a tápiósülyi internálótáborba koncentrálták őket.

Habár az internálás döntően a fegyverképes férfiakra vonatkozott, sok nő is a táborok szögesdrótkerítése mögé került. Nem volt ez máshogy a tápiósülyi tábor esetében sem, ahol – bár pontos számot lehetetlen megadni – több tucat olasz és román nő, illetve gyermek sínylődött a háború alatt.

A fogvatartottakkal kapcsolatos számokat illetően meglehetősen nehéz pontos adatokat megadni. Ennek legfőbb oka, hogy alig került elő forrás ezzel kapcsolatban, illetve meglehetősen töredékes, elsősorban a foglalkoztatással és az egészségügyi jelentésekkel kapcsolatos adatokból lehet következtetéseket levonni. Ezek alapján elmondható, hogy a háborúnak abban a három évében, amikor a tábor aktívan működött, az elérhető számadatok alapján körülbelül 7 ezer fő mehetett keresztül a táboron, illetve lett valamilyen módon regisztrálva a tábor nyilvántartásaiban.

A fogva tartott civilekkel szemben tanúsított bánásmód

A táborban az internált személyek ellen elkövetett atrocitásokról kevés konkrétum szól. Az ugyanakkor tény, hogy a táborokban az őrséget alkotó pótzászlóaljak tagjainak viselkedése nem egy esetben komoly problémát jelentett. Ez nem csak a szolgálat hanyag elvégzésében nyilvánult meg, de sok esetben a rájuk bízott civilek sanyargatásában is.

Tápiósüly esetében árulkodó, hogy a táborból (vagy a külső munkahelyekről) megszökött internáltakkal elfogásuk után készített kihallgatási jegyzőkönyvekben szökésük legfőbb okaként nem egy alkalommal a rossz bánásmódot és a gyatra élelmezést jelölték meg.

Az internálótáborban a legtöbb fegyelmi problémát a román katonaszökevények okozták, ezért velük szemben a tábor vezetősége gyakran alkalmazott keményebb fellépést. A tápiósülyi táborban 1916 nyarán (de még Románia hadüzenete előtt) két románt kötöttek ki két órai időtartamra, mert fosztogatták társaikat. A főszolgabíró közvetlenül a belügyminiszternek írt jelentésében megjegyezte, hogy az internált román katonaszökevényekre „a táborban fegyelmileg alkalmazott elzárás büntetésnek semmilyen hatása nincs”. A Tápiósülyről 1917 elején Koprivnicára átszállított olasz és román internáltak ugyanakkor arról számoltak be, hogy amikor az ellátás és az élelmezés miatt panaszt emeltek, „botütést, és ha ellenkeztek, a legszigorúbb katonai büntetést [kapták].”

A táborban a román internáltak érkezéséig az életkörülmények és az egészségügyi viszonyok jónak mondhatók voltak. 1916 második felétől azonban egyre nagyobb lett a zsúfoltság, aminek következtében megjelentek a járványos betegségek is. Ezek közül külön említést érdemel az 1917 februárja és májusa között tomboló kiütéses tífuszjárvány, amely több mint hétszáz fogvatartott életét követelte.

A tábor működése a háborút követően

1918 végén a még Magyarországon lévő külföldiek és magyar állampolgárságú nemzetiségiek internálását, illetve a velük szembeni egyéb rendőrhatósági eljárást a háborús összeomlás zűrzavara elseperte. Felügyeletük, internálásuk megszüntetését a 12.350/1918. B. M. rendelet mondta ki 1918. november 3-án. Az civil internáltakat a hivatalos utasítás szerint a legközelebbi hadifogolytáborba kellett szállítani, ahonnan a hatóságok megkezdték hazaszállításukat. 1918 novemberében tehát az országot elhagyni akaró hadifoglyok és civil internáltak tömege lepte el az utakat és próbált hazajutni hazájába. A zűrzavaros hetekben a tápiósülyi tábor kiürülésének mikéntjéről gyakorlatilag semmilyen információ nem maradt fenn. Valószínűsíthető, hogy az őrség távoztával az ott őrzöttek egyszerűen hazaindultak.

A tábor a háborút követően „megőrizte” funkcióját, hiszen 1919-ben a Tanácsköztársaság bukása után a román hadsereg használta internálótáborként. Ekkor vöröskatonákat és a tanácskormány alatt tisztséget vállalókat őrizték a létesítményben. 1919 után a tábor visszatért eredeti funkciójához, és katonai feladatokat látott el még sok évtizeden keresztül.

A tápiósülyi tábor helyszínrajza az 1940-es évekből
(Forrás: Hadtörténeti Intézet, Múzeum és Levéltár. Jelzet: HM HIM HL VII.244. Katonai objektumok építésére vonatkozó iratok 1870-1949. 253. ő. e.)

A tápiósülyi tábor – dicstelen második világháborús szerepe után – 1948-ban zárta be végleg kapuit.

A sok szenvedést látott létesítmény mára szinte nyomtalanul eltűnt. Területe a mai Sülysáp város Szilvafasor és Szabadság utcák, valamint a Szent István tér által határolt részen feküdt. A térség ma már jórészt lakóházakkal beépült. Az egykori tábor egyetlen megmaradt épülete az egykori tiszti kaszinó és étkezde, amely ma Sülysáp város önkormányzatának hivatala.

Szakirodalom

- Dr. Gecsényi Lajos-Katus Norbert-Zemen Pálné: Sülysáp az első világháború viharában. Sülysáp Város Önkormányzata, 2014.
- Katus Norbert – Kucza Péter: Ahogyan nagyszüleink látták. Képek Tápiósüly és Tápiósáp múltjából. Sülysáp, 2013.
- Francesco Lamendola: I morti dimenticati sono un prenne rimorso per la cosienza morale dell’intera umanitá (hozzáférés ideje: 2019. július 5.)
- Magyarország az első világháborúban. Lexikon A-Zs. Főszerkesztő Szijj Jolán. Szerkesztő Ravasz István. Petit Real. Budapest, 2000.

Levéltári források

Hadtörténelmi Levéltár
- HM HIM HL, VII.244. Katonai objektumok építésére vonatkozó iratok 1870-1949.

Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára
- MNL PML, IV. 429. a. Gyömrői járás főszolgabírójának iratai. 1913–1944 /–1950/. a. Általános iratok 1913–1925.

Váci Püspöki és Káptalani Levéltár C. Plébániai Levéltár (VPKL)
- VPKL, C. Plébániai Levéltár. Historia domus, 1724-1934. Tápiósüly, 1910–1922.

Hivatalos közlönyök: Belügyi Közlöny, 1918.