Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója – 28. rész
1914. december 1-jén Branetićiből újra támadásra indul a 3. hegyi dandár, soraiban ezredorvosunk zászlóaljával. A Dubava hegyig nyomulnak előre, ahol az elsősegélyhely időlegesen elszakad a zászlóaljtól. Vészes közelségben tanyáznak a szerbek is. Egy csinos fiatal szerb parasztasszony csatlakozik hozzájuk, akiért az összes tiszt bolondul, pedig azt sem lehet tudni, hogy milyen célból szegődik hozzájuk…
A szerbiai vereség. Osrem – Takovo
1914. december 2. és 3.
Itt Branetićiben is pont úgy jártunk, mint annak idején Bogatićban Valjevónál, oda a pihenés, odavan a beígért mindenféle pótlás. Nincs megállás. Megindulunk úgy és csak annyian, ahányan annyi szenvedés után ide megérkeztünk. Csak egyetlen jellemző adatot említek, az egyes zászlóaljak a mai napon hivatalosan a következő emberanyaggal rendelkeznek: 18-as 220 ember, 30-as 540 ember, 37-es 750 ember, 46-os 180 ember és még egy zászlóalj Landsturm, amely csupa csehekből, morvákból áll, állandóan Brigadereserve, harcban még eddig nem alkalmazták őket, állandóan pityókások a sok rakiától és betegek a fáradalmaktól, ezért ez a zászlóalj csak a papíron létezik. Ezek után a III. Brigade hivatalosan 1670–1800 frontfegyverrel rendelkezik, holott legalább is 4000 emberből kellene állania, ami megközelítőleg talán meg is lenne, ha a Valjevótól már régen elindult menetzászlóaljak elértek volna bennünket, de amint halljuk, már ezek is igen leapadtak, mert az erőltetett menetelést még harcok nélkül sem bírják. Sorainkban mindenfelé deprimáltság, fásultság uralkodik, mindenki szeretné már befejezni.
Azután meg úgy a parancsnokságoknál, mint a harcoló csapatoknál is valami sajátságos lázas állapot lépett fel, ez a kitüntetések utáni sóvárgás s az ezzel járó hízelgő, lealacsonyító csörtetés. Mindenki kitüntetést akar. Miért? Mert ha az illetőnek mindenféle úton és módon sikerül célját elérni, akkor minden törekvése oda irányul, hogy valahogy a frontról a Hinterlandba jusson, ahová üres mellel mégsem illik megérkezni. Ezért van a nagy csörtetés. Főleg, majdnem kizárólag, az aktív tisztek betegsége ez. Bizony odavan a lelkesedés, csak a fegyelem viszi már előre a kifáradt, elcsigázott embereket.
Még december l-én késő éjjel újabb parancsokat kapunk: Ezek szerint a Divisió parancsnoksága elrendeli, hogy a III. Brigade 2-án reggel hét órára a Dubava nevű hegy lábánál, lent a völgyben folyó Teocinka pataktól felfelé a hegyoldalon legyen harcra készen. A Brigadekommandó rendelkezése szerint a balszárnyon a 37-es, s azután feljebb a 30-as, 18-as és 46-os zászlóalj helyezkedjen el, az utóbbi két zászlóalj egyelőre csak mint reserve.
„A szerbiai nagy vereség színhelye. 914. XII. 1–2. Sematikus rajz”
(Dr. Kemény Gyula naplójából)
Dr. Kemény Gyula naplójának kézzel írt szövegváltozatában található vázlat ugyanarról a helyszínről
Mintha csak éreztük volna a reánk váró szégyenteljes vereséget, úgy lehangolt bennünket ez a rendelkezés. Németh parancsnokunk egész éjjel nem alszik, viszont a kapott parancsok sem nyugtalanítják, hogy mit hoz a holnapi kritikus nap, azzal nem törődik, ezekkel törődjék Przybill százados. Ő maga le sem vetkőzik, egész éjjel a szabad tűznél bóbiskol. Betegsége nem hagyja nyugodni, most már állandóan maga alá vizel, eddig ritkábban történt meg vele. Mi, az összes tisztek, Krausz kivételével, akinek más mód áll a rendelkezésére, minden pénzünket, a ma kapott fizetést is, azután leveleinket az egyik visszautazó zászlóssal a Feldpostra küldjük, valami rossz előérzet hajt bennünket.
Egész éjjel álmatlanul hallgatjuk a tőlünk balra és hátra szakadatlanul dübörgő ágyúk moraját, a gépfegyverek kattogását, az óriási mérvű fegyverropogást. A hangok után ítélve, mintha csupa szerb puska működne ott. Valahol mögöttünk balfelé nagy ütközetet vív a Goiginger-féle Divisió. Hogy is állunk ma?
1. Az előző parancsok szerint négy napig kellett volna a III. Brigadenak Branetićiben táboroznia azért, hogy egyrészt addig a tőlünk jobbra-balra lemaradt csapatok felzárkózhassanak, s így egységes harcvonalat képezve támadhassuk meg a Gornja Milanovacot védő igen erős Takovo Glavica sáncokat, másrészt meg azért, hogy azon négy nap alatt a menetszázadok, a muníció stb. beérhessenek bennünket. Mindezt lefújták. Most váratlanul még jobban előre kell furakodnia a III. Brigadenak, anélkül azonban, hogy oldalai biztosítva volnának. Miért nem várunk? Mi lehet ennek az oka? A gyenge III. Brigade egyedül úgysem támadhatja meg a Takovo Glavica vonalat. Miért kell nekünk E pont tájáig felvonulni?
Az események helyszínének vázlata dr. Kemény Gyula naplójából
2. A tőlünk balra és hátrafelé levő Goiginger Divisió a 14-K vonalon áll már napok óta erős harcokban, anélkül, hogy előbbre tudna jönni az előttünk fekvő hegyláncon, s így a mi III. Brigadenk bal oldala védtelen.
3. Mint már említettük, a Szerbia ellen operáló összhaderőnk jobbszárnyát a főleg Landsturmokból álló Trollmann-féle Divisió alkotja. Ezen Divisiónak a velünk szomszédos Brigadeja a v. Wieden-féle Brigade, amely majdnem csupa népfelkelőkből áll, és már ezért is igen lassan halad előre, s mögöttünk messze jobbra le is maradt.
4. A két Divisió közé ékelve áll a mi III. Brigadénk az ő 18-as, 30-as, 37-es, 46-os tábori zászlóaljaival, s a már említett Landsturmmal 4000 ember helyett csak 1670–1800 emberrel rendelkezik.
Már most, ha a ma éjjel kapott parancsok szerint a III. Brigade a Dubava hegyig előre dolgozza magát, akkor itt egy tölcsér képződik, amelynek a csúcsa mélyen beékelődik a szerbekbe, s ugyanezen tölcsér a jobbra-balra lemaradt csapataink miatt teljesen védtelen lesz. Ezen kritikus tölcsér csúcsát van hivatva a III. Brigade képezni s ezen tölcsér csúcsának a hegyére, a legelejére a mi 37-es zászlóaljunk van a holnapi támadásra kirendelve.
Már kora hajnalban talpon vagyunk. Valamivel jobb a hangulat a rendesen megszokottnál, mert evett, ivott s aludt is mindenki pár napra valót.
Hideg ködös idő van. Elszéledve óvatosan indulunk meg a dombokon, a gyümölcsfák között a Dubava hegy felé. A zászlóalj legelején a 16. század megy, élén Przybill százados és Krausz főhadnagy. Utána a 15. század következik, majd a 13. A 15. század az éjjel új parancsnokot kapott Langer Frigyes tényleges főhadnagy személyében, aki eddig teljes biztonságban messze hátul a train felett parancsnokolt. Helyébe a mi intervenciónkra Dr. Lakatos zászlós került, nagyszájú, amellett bátor és ügyes ember, nyíregyházai ügyvédjelölt, ő alatta rend lesz a trainnél, s mi is kapunk talán többször is enni. Langer ott nem felelt meg, nem értett semmihez, mindig lovon ült, ágyakban aludt, mindent az altisztekre bízott. Minden reggel alaposan kikáromkodta magát, s ez elég volt másnapig. Kitűnően élt, evett-ivott, amit csak akart, a ravasz manipulánsok mindent megszereztek neki, mindent elébe raktak, hogy ők azután békében maradhassanak.
Tovább bujkálunk a fák, bokrok között, csudálatos, hogy sehonnan sem lőnek reánk. De ez is bekövetkezik. A Dubava előtt van ugyanis két kis csúcs, amelyek cserjés bokrokkal vannak fedve: A és B. Amikor már csak pár száz lépésre vagyunk az A csúcstól, egyszerre felhangzik a jól ismert pa-ku, ropogni kezdenek a szerb fegyverek. Lehasal az egész zászlóalj, de csak pár percig, s azután rajvonalat képezve óvatosan húzódnak fel bakáink egyetlen lövés nélkül a domboldalon az A csúcs ellen. Én látva, hogy itt ütközet lesz, a közvetlen mellettünk levő szerb házban I. □-nél ütöm fel a segélyhelyet. A puskatűz azonban nem sokáig tart, mert a hegyoldalon a bokrok között már nem látják bakáinkat a szerbek, akik azonban így elárulták magukat. Azonnal ki is használja ezt az örökösen velünk levő két kis ágyúnk, a Brigade ezen egyedül működő szerbiai tüzérsége, és eredményes srapneltűz alá fogja a jelzett csúcsot annyira, hogy háromnegyed óra múlva már a 37-es és a 30-as bakák vannak fent rajta. Most a szerbek átvonultak a B csúcsra s onnan lövöldöznek. Csapataink utánuk indulnak. Pont háromnegyed két óra van délután‚ amikor a mi 37-es zászlóaljunk az A csúcsról leereszkedik a két csúcs közti völgybe, az erdős, bokros hegyszakadékba, majd pedig a 30-asokkal összeköttetésben maradva kis csetepaté után két sebesült árán három századunk megszállja a B csúcsot is.
Mikor ennyire vagyunk, hogy közvetlen a csapatnál legyek, otthagyom én is a szerb házat, s mindent felpakolva segélyhelyemmel megindulok az úton. Már jó ideig menetelünk, amikor végre a II. □-vel jelzett helyre érünk. Embereimen kívül vagy 8 ló, 9 sebesült és 5 beteg van velem, mellettem van az ugyancsak beteg Bartha tartalékos hadnagy is. Amikor az út mellett levő szalmafedeles ház udvarára belépünk, fiatal, rendkívül csinos szerb menyecske jön elénk. Amikor észreveszi, hogy én vagyok a vezető tiszt, fürgén elém perdül, kedves mosollyal igyekszik kezemet megfogni, hogy szerb szokás szerint kezet csókoljon nekem. Ez a határtalan kedveskedés gyanús. Végre is Szerbiában vagyunk. Rögtön átkutatjuk a házat. Az asztalon még egészen friss sajt és túró maradványokat találunk. Mindent össze-vissza keresünk, de komitácsira nem akadunk, csak a konyha tüze mellett üldögél egy vén szerb paraszt, mintha semmivel sem törődne, úgy pipálgat. A szerb menyecske rendkívül szíves, jabukával kínál bennünket, s kérdéseinkre nagy szívesen mondja el a következőket. Vagy 15 perccel ezelőtt mentek el innen azok a szerbek, akiket a mi ágyútüzünk, srapneljeink az A csúcsról lekergettek, vagy 60-an lehettek. Itt nála gyorsan ettek, ittak, azután az itt – a ház udvarán levő – 104 svába foglyot magukkal vitték oda az előttünk levő III. □ házakba, ahonnan ma este az Alexander kastélyba S, szállítják majd őket.
Fiatal szerb parasztok
(Forrás: hu.pinterest.com)
Azokban a házakban állandóan kenyeret sütnek, s onnan hordják fel a Dubava hegyre a kész kenyereket sátorlapokban. Éppen most 1 óra körül sült ki, maga ez a tűz mellett itt üldögélő vén szerb mondta, akire – az asszony szerint – jó lesz vigyázni, nehogy a kenyérsütőkhöz visszamenjen, mert ott mindent elárulna, s akkor minket itt megfognak.
Most vesszük csak magunkat valójában észre. Mi ugyanis a segélyhellyel nagyon is messze előre jöttünk az úton, annyira, hogy közvetlen a Dubava hegy alatt vagyunk, ahol már ma reggel 7 órakor kellett volna állást foglalni a csapatoknak, míg zászlóaljunk messze mögöttünk van valahol. Ennek a fele sem tréfa. Tisztán védelem nélkül állunk itt, még tényleg megfognak bennünket. Azonnal ordonáncot küldök vissza Németh századoshoz, jelentvén neki a tényállást, addig is mindenki fegyveresen vigyáz oldalt a Dubavára, az előre a füstölgő kenyeres házakra.
Fél óra múlva óvatosan bokortól bokorhoz haladva bújik ki a cserjésből Langer főhadnagy az egész 15. századdal, s most már ők szállják meg a mi házainkat, amelyekről a zászlóalj azt hitte, hogy még szerb katonák tanyáját képezi, holott a mi segélyhelyünk foglalta már le. Csakhamar megérkezik Németh százados Krausz főhadnaggyal. Figyelmeztetem őket egy igen kellemetlen felfedezésre. Mi már távcsöveinkkel régen észrevettük, hogy a tőlünk balra húzódó hegyláncon, valamint mögöttünk az erdős hegygerincen P helyen nagy sürgés-forgás van, nem vehető azonban ki, hogy azok a sürgő-forgó alakok a mi katonáink-e, avagy talán szerbek. Németh azt állítja, hogy azok a mi 14. Brigadénk emberei, szerbek nem lehetnek. Krausz viszont az én távcsövemnek hisz, szerinte lehetnek azok szerbek is, s ez egyszer nagy okosan azt tanácsolja Némethnek, hogy küldjön fel oda egy járőrt, nehogy az éjjel onnan meglepetés érhessen bennünket. Vita támad belőle. Németh és Langer a járőr küldés ellen vannak, Krausz meg mellette, akinek én is hévvel asszisztálok. A vége: járőr nem megy, ellenben Németh parancsára Langer százada a Teocinka patak partjáról erősen figyelje meg azon kérdéses helyet.
Hogy mekkora kár volt ezt a dolgot ilyen felületesen elintézni, majd keservesen látni fogjuk. A Hilfsplatzra nézve azt rendeli Németh, hogy mert a rajvonal előtt van, menjen vissza a sötétség beálltával a régi I. □ helyre.
Közben újra előkerül a csinos szerb asszony. Lehetetlen leírni a kéjes vágyaktól szikrázó szemek járását. Majd felfalják ezt a fehér lábszárú mezítelen lábú, de határozottan szép menyecskét. Ennek a nőnek a jelenléte többet jelent itt minden mennyországnál, mi minden titkot nem árulna el a kiéhezett férfiszenvedély ezért a női testért. Mindannyian körülfogjuk, mindenki kérdezgeti csak azért, hogy vele szót válthasson. Ez a viruló női test a maga egyszerűségében nem is sejti, hogy milyen elérhetetlen hatalma van felettünk. Krausz mindjárt kínálgatja csokoládéval, konyakkal, cukorral, s ha csak egy percig is négyszemközt maradhat vele, bizonyosan bankócsomagokat fog neki a lábaihoz rakni. Maga Németh is el van ragadtatva a folytonos mosolytól, s kijelenti, hogy az éjjel ebben a házban lesz a Kommandó. Krausznak felvillan a szeme, s amit legkevésbé vártam, a fülig szerelmes vőlegény, Bartha, kijelenti nekem, hogy ő is itt marad az éjjel a Kommandónál. Itt maradhat, ha egészségeset jelent, mondom neki, ha ellenben beteg, akkor a segélyhelyen van a helye. Ennyi irigység egy csomóban! Közben a velünk levő altisztek és bakák is éhes pillantásokat vetnek az asszonyra. Mit adnának ők is ezért a nőért!
Az asszony kérdéseinkre elmondja, hogy eddig minden nap sok svába foglyot vittek errefelé a szerbek, hogy ezek a svába katonák afeletti örömükben, hogy foglyokká lehettek, dalolnak, táncolnak, sapkájukat lengetik, a levegőbe dobálják, a szerbekkel paroláznak, ölelkeznek s víg énekszóval vonulnak a fogságba stb. stb. Figyelmeztet bennünket az asszony arra is, hogy előttünk Takovo-Gornja Milanovac táján rengeteg szerb katonaság van sok-sok ágyúval, meg hogy itt balra tőlünk a hegyláncon is szerbek vannak (pedig ott Németh szerint a mi 14. Brigadénk van), hogy itt a szerbek fognak győzni, mert igen sokan vannak, s abban az esetben, ha mi „svábák” visszavonulunk, akkor őt is vigyük magunkkal Magyarországba.
Szeget üt a fejünkbe az asszony beszéde, főleg amit a foglyokról beszél, hogy a mieink dalolva mennének fogságba! Lehetetlen, hihetetlen! Azok biztosan csehek voltak, mondja Langer. Csakis csehek lehettek, hangzik mindenfelől, s ebben meg is nyugszunk.
Közben egyre ropog a fegyver a Dubava hegy csúcsán itt közvetlen felettünk. A mieink nem is válaszolnak rá. Az idő szomorú esősre fordult, milyen éjszaka lesz itt ma! Kint állunk az udvaron takarásban, amikor hirtelen az itt egészen közel, az előttünk levő házakból (III. □) egyenesen felénk két szerb lövés dörren. Mind arrafelé nézünk s látjuk, hogy egyik bakánk őrült iramban fut keresztül a réten a mi irányunkba, míg egy másik ott vergődik a fűben. A menekülő berohan hozzánk az udvarra, megtudjuk tőle a következőket: Ők ketten a mi gépfegyverosztagunktól 37-esek, látván odaát ama füstölgő házakat, elmentek oda kenyeret keresni. Benyitottak az egyik házba, ahol csodálatosképpen egész szobára való kenyérre akadtak, amely kenyerek sátorlapokra voltak már kirakva. A szobában levő két szerb asszony szerb katonáknak nézte őket az első pillanatban s rámutattak a sátorlapokon levő kenyerekre, mondván, hogy fogják és vigyék fel a Dubavára. Ahogy azonban jobban rájuk néztek, észrevették magukat az asszonyok, s hangos sikongatással kezdtek el kiabálni. A lármára két szerb paraszt sietett elő, de ekkor már a két baka egy-egy kenyérrel a hónuk alatt a réten át felénk futottak. A szerb parasztok utánuk lövöldöztek, s egyiküket meglőtték, az vergődik ott a fűben. Mindezt olyan egykedvűen, olyan közömbösen adja elő, mialatt a magával hozott kenyérbe harapdál, s szinte falva eszi. Társai körülveszik s mind a kenyérből akarnak részesedni. Én is megkóstolom, még meleg. Ezalatt a két szerb a ház előtt állva tanakodik és akárcsak mi innen, ők is a réten vergődő bakánkat nézik. Négy fegyveresünk letérdel és puskáikat készen tartva várnak, vajon a két szerb odamegy-e a mi sebesültünkhöz, hogy megölje. Mert ezt nem engedjük, akkor harc lesz, bárha el is áruljuk magunkat, búvóhelyünket. Végre is a két szerb visszamegy a házba. Rettenetes, szinte irtózatos nézni, ahogy szegény bakánk ott vergődik. Ezt nem lehet hagyni, hátha megmenthető. Felszólításomra két szanitéc baka vállalkozik a vakmerő tettre, arra, hogy vergődő, jajgató társukat behozzák ide az udvarba. Az udvarról lélegzet-visszafojtva lessük a bátor fiúk minden mozdulatát, akik óvatosan hason csúszva másznak céljuk felé. Örökkévalóságnak tűnik fel, amíg elérnek a sebesülthöz. Most melléje hasalnak. A sebesült fel akar ülni, de a két szanitéc visszanyomja a földre, nehogy a csujesek valamit észrevegyenek. Most megfogják s végtelen lassúsággal, folyton hason csúszva húzzák, tolják, vonszolják maguk után sebesült társukat. Megfeszült idegekkel nézzük ezt a hősies küszködést. Fegyvereseink ezalatt a csujes házra irányítják puskáikat. Végre itt vannak a fiúk az udvaron. A lövés igen súlyos. A gerincoszlop mögött ment be hátulról, s a hason jött ki a golyó. Mert közeli a lövés a köldök mellett hatalmas kilövési sérülés tátong. Nyögve panaszolja, hogy kenyeret mentek keresni, hogy ő már többet sohasem eszik kenyeret. Csinos szerb menyecskénk párnát hoz a feje alá, s melléje térdelve etetni, itatni akarja, ha engedném.
Délután 6 óra van. Itt vagyunk 37-esek mind a Dubava tövében, ahová parancs szerint el kellett jutni, most újabb rendelkezéseket várunk. Olyan vihar előtti csend van felettünk. Itt valami lesz még ma. A szerbek állandóan, bár gyéren, lövöldöznek errefelé, pár sebesültünk is van. Ahogy itt az eshetőségeket tárgyaljuk, egyszerre csak valami rendkívüli dolog történik. Ijesztően veszélyes dolog: a tőlünk messze balra húzódó erdős hegyoldalon, jóval mögöttünk pár szerb pa-ku pukkan el. Csak ennyi, de ez is elég. Egymásra nézünk, azután mind kimegyünk az udvarról. Lehetetlen, ez nem lehet, mondja Németh. Honnan jöttek ezek a lövések, kérdezzük a bakákat. Egyértelműen azt állítják, hogy onnan a balra mögöttünk levő hegyláncról, a P jelzésű hely tájáról. Mégis jól láttam én a távcsövemmel, mondom Némethnek. Járőrt kell oda küldeni, szól bele Krausz főhadnagy. Újabb vita. Majd felmegyünk mind a bokrok fedezete mellett a Dubava oldalán levő zászlóaljparancsnokság helyére, itt ül Przybill százados, helyettes parancsnok és elmaradhatatlan környezete, Dr. Lakatos és Dr. Jonescu tartalékos zászlósok s még más tartalékos tisztek is. Vitatkozunk a lövések eredetére nézve. Németh és Przybill szerint lehetetlen, hogy ott szerbek legyenek, hiszen a tegnap esti Brigade diszpozíció szerint ugyanazon éjjel a 14. Brigade nyomult ott előre. A te 8-as távcsöved duplán látott, mondja Przybill (nekem van ugyanis a zászlóaljban egyedül 8-as, a többieké mind az előírásos 6-os). Für alle Fälle meg kell jelenteni a Brigadenak, veti közbe Krausz.
Hanem Némethet és Przybillt kivéve egyetlen tiszt sem hiszi el, hogy ott azon hegyláncon a mi csapataink lennének, hisz akkor ott is rendszeres és kölcsönös lövöldözésnek kellene lenni, akárcsak nálunk. Van is, csakhogy sokszorosan messzebb és hátrább. Ezt a súlyos negatív tényt hánytorgatjuk itt a bokrok között ülve, főleg az fúrja az oldalunkat, hogy mi lesz itt még ma éjjel. Hogy és hol fog holnap ránk virradni.
Este 7 óra felé visszamegyek a segélyhelyre, ahol ekkorra már Balla medikusom teljesen indulásra felkészülve vár. A sebesültekkel együtt vagy 35-en vagyunk. Az említett haslövésest pokrócokba téve cipeljük magunkkal. Hanem a szerb menyecske nem akart tőlünk elmaradni. Mindenáron velünk akart jönni, akár mint ápolónőféle is. Sírva könyörgött nekem, hogy hadd jöhessen el a segélyhellyel, mert roppant fél a szerbektől. Bartha tartalékos hadnagy barátom nagyon protezsálta is a szerb asszonyt. Komikus s egyben tragikus látvány is volt, ahogy kezeit tördelve ott sírdogált ez az asszony, hogy velünk jöhessen. A nyakában levő szegfűszegekből álló kendercérnára fűzött füzérjét levette, össze-vissza csókolta s azután nekem adta emlékül, ma is megvan Hary József, a zászlóaljnál szolgált bajtársunknál, de én mégis ott hagytam, Bartha nagy bánatára, meg talán az enyémre is. Nagyon is gyanús egy nő volt ez. Hófehér szép vádlijai, formás lábai, szép kívánatos nyaka volt, ezek mellett roppant kedves s igazán hódító modora volt ennek a parasztmenyecskének. Ha ugyan az volt. Csak most utólag gondolunk rá. Ki lehetett ez? Nem-e szerb kém?
Megérkezünk újra oda, ahol már délelőtt is volt a segélyhely, I. □ helyre. Szalmából, törekből 40–50 súlyos sebesült számára fekvőhelyet rendeztetek be. Nem messze előttünk van Langer főhadnagy százada, balszárnya leér egészen a víz partjáig. A kosarakat nem pakoljuk ki teljesen, általában úgy rendezkedünk be, hogy a hátrálásra készen álljunk. Minden bakának ez van az arcára írva.
Következő rész:
Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója
