Az úzvölgyi temetőben románként azonosított katonákról

2019.07.27. 20:40 :: Nagy Háború szerkesztőség

A napokban újabb fordulat történt az általunk is nyomon követett úzvölgyi katonai temető ügyében. A román hatóságok által román katonaként azonosított hősi halottak többségéről kiderült, hogy magyar állampolgárok voltak, s magyar honvéd gyalogezredekben szolgáltak. Szerkesztőségünknek sikerült további adatokat is kiderítenie ezekről a katonákról, s egy szintén románként azonosított orosz katonáról.

Korábban egy szakmai tanulmány segítségével  beszámoltunk arról, hogy 2019. június 12-én az ONCE, a hadisírok és a háborús emlékművek gondozásáért felelős román hivatal közzétett egy rövid összefoglalót az úzvölgyi temető helyzetét illetően, amely szerint a sírkertben 11 román katona – 8 azonosított és 3 azonosítatlan – került elhantolásra. Az összefoglalóhoz csatolt dokumentumok egyike, a 3. számú mellékletként közzétett áttemetési napló hét románként azonosított katona nevét és adatait tartalmazza. Ezek a következők:

Cosma Gheorghe (25. sz.)
Grimu Mihai (46. sz.)
Horcic Mihai (83. sz.)
Lusin Filip (91. sz.)
Morduminechei Gheorghe (105. sz.)
Roman Mihai (126. sz.)
Rotaru Stan (126/bis. sz.)

Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka 2019. július 24-én Tusnádfürdőn bejelentette , hogy e katonák közül öt – Grimm Mihály, Harcsik Mihály, Kuzma György, Mordaninecz György és Román Mihály – magyar állampolgár volt; a HM képviselői a tusnádfürdői beszélgetés során a halálukat nyilvántartásba vevő korabeli anyakönyvi bejegyzések fénymásolatát is kiosztották. E bejegyzésekből kiderül, hogy az öt katona közül négy 1916. december 19. és 23. között, mindössze öt nap leforgása alatt esett el: Harcsik és Mordaninecz a 703-as számú magaslaton, Grimm és Román pedig a Lápos hegyen vesztette életét.

Az öt katonáról Tusnádfürdőn kiosztott dokumentum
(Forrás: https://www.uz-volgye.ro)

A halotti anyakönyvekben szereplő öt magyar állampolgárságú katona adatai

A közzétett halotti anyakönyvi másolatokat mi is megvizsgáltuk. Az adatok forrásai: Hadtörténelmi Levéltár VI. 36. Katonai egyházi szervezetek anyakönyvei 1743–1951. Zárójelben az őrzési egység (anyakönyvi kötet) sorszáma és az anyakönyvi bejegyzés száma.

Cosma Georghe – Kuzma György (HL VI. 36., 301, 1121)

Alakulat: m. kir. besztercebányai 16. honvéd gyalogezred Született: 1897, Ugocsa vármegye, Nagyrákos (feltehetően elírás és Nagyrákócról van szó, ma Ukrajna) Hősi halált halt: 1917.03.29., Kászonfeltíz Görög katolikus, feltehetően ruszin

Grimu Mihai – Grimm Mihály (HL VI. 36., 304, 861)

Alakulat: a m. kir. soproni 18. honvéd gyalogezred, átcsoportosítva a m. kir. besztercebányai 16. gyalogezredhez Született: 1896, Sopron vármegye, Ágfalva (ma: Magyarország) Hősi halált halt: 1916.12.21, Úz-völgye Lutheránus, magyarországi német

Horcic Mihai – Harcsik Mihály (HL VI. 36., 299, 990)

Alakulat: m. kir. munkácsi 11. honvéd gyalogezred Született: 1893, Szabolcs vármegye, Nyírkarász (ma: Magyarország) Hősi halált halt: 1916.12.19, Úz-völgye Görög katolikus, magyar

Morduminechei Gheorghe – Mordaninecz György (HL VI. 36., 299, 995)

Alakulat: m. kir. munkácsi 11. honvéd gyalogezred Született 1897, Bereg vármegye, Aklos (ma: Ukrajna, Szolyvai járás) Hősi halált halt: 1916.12.22, Úz-völgye Görög katolikus, feltehetőleg ruszin (szülőfaluját az 1910-es népszámlálás idején szinte kizárólag ruszinok lakták)

Roman Mihai – Román Mihály (HL VI. 36., 299, 1145)

Alakulat: m. kir. munkácsi 11. honvéd gyalogezred Született 1878, Ung vármegye, Kistéglás (ma: Ukrajna, Ungvári járás) Hősi halált halt: 1916.12.23, Lápos hegy Görög katolikus, magyar (szülőfaluját az 1910-es népszámlálás idején szinte kizárólag magyarok lakták)

Az öt katona születési helye térképen jelölve
(Forrás: https://www.uz-volgye.ro)

A felsoroltak közül csak Grimm Mihály és Harcsik Mihály született a mai Magyarország területén. A Nagy Háború Blog szerkesztőségének sikerült megszereznie Harcsik esetében az egyházi keresztelési anyakönyv, Grimm esetében pedig a születési anyakönyv adatait is.

Harcsik Mihály keresztelési anyakönyvi adatai:

Nyírkarász anyakönyv - II. kötet, 68. lap

Sorszám: 65
Év: 1893
Születés időpontja: 1893. december 18.
Keresztelés időpontja: 1893. december 19.
Név: Mihály
Szülők: Harcsik István gk. és Ivánku Mária gk.
Lakhely: Karász tanya
Keresztszülők: Mató András Jakab Julia Mató Jánosné
Keresztelést végző pap: Tivadar István parókus
Utólagos bejegyzés: nincs

(Forrás: Görögkatolikus Püspöki Levéltár, Nyíregyháza, GKPL III-1-41-a)

Grimm Mihály születési anyakönyvi adatai:

Ágfalva anyakönyvi kerület születési anyakönyv másodpéldánya I. rész. 1895-től 1898. évig

Sorszám: 73
Kelt: 1896. május 20.
Apja: Grimm Mihály, ágfalvi 41 éves földműves
Anyja: Márton Katalin, bánfalvi születésű, 36 éves
Lakhely: Ágfalva, 91. szám.
A születés helye és ideje: 1896. május 15., délután 3 óra.
Anyakönyvvezető helyettes: Purt Lajos Károly
Bejelentő: Grimm Mihály

Grimm Mihály születési anyakönyvi bejegyzése
(Forrás: https://www.familysearch.org)

Az említett két katona neve a szülőfalujukban emelt első világháborús emlékműveken is olvasható.

Az ágfalvai hősi emlékmű
(Forrás: https://www.kozterkep.hu)

Az 1925-ben felállított emlékművön Grimm Mihály (Grimm Michael) neve is olvasható
(Forrás: https://www.kozterkep.hu)

A községi önkormányzat anyakönyvezetőjétől megtudtuk, hogy ma már nem él Grimm vezetéknevű család Ágfalván. Valószínűleg 1946-ban a német származású lakosság kitelepítése során hagyhatták el a települést.

A nyírkarászi első világháborús emlékmű
(Forrás: http://www.macse.hu/memorials Eszterhai Zsuzsa)

A nyírkarászi emlékművön olvasható névsorban a bal oldali oszlopban a tizenegyedik Harcsik Mihály neve
(Forrás: http://www.macse.hu/memorials Eszterhai Zsuzsa)

A település polgármesterétől és görögkatolikus lelkészétől megtudtuk, hogy Nyírkarászon napjainkban is élnek Harcsik vezetéknevű családok. Közvetlen leszármazottakat a településen egyelőre nem sikerült találnunk.

------------------------------------------------------------------------------------------

FRISSÍTÉS! - 2019.08.24.

Román Mihályra vonatkozóan is sikerült egykori lakóhelyéről, Kistéglásról fontos adatokat kapnunk.

Somosi György olvasónk kutatásának köszönhetően Ignácz Máriától, a kistéglási kultúrház igazgatójától megtudtuk, hogy Román Mihálynak volt családja, s a testvéreinek a leszármazottai ma is a településen élnek. Egyiküknek, Román Istvánnak az unokája, Károlyné Román Erzsébet tájékoztatása szerint Román Mihály Haluska Katalin és Román István gyermeként Kistégláson a Szén István u. 27. szám alatti portán született. Hat testvére volt: András, János, István, Erzsébet, Mária és Rozália. Testvérei közül János is részt vett az első világháborúban, ahonnan a család ismeretei szerint hadirokkantkén tért haza, s a munkácsi katonai kórházban halt meg és ott is van eltemetve. Somosi György kutatást folytatott vele kapcsolatban és Bécsből, a Hadilevéltárból megtudta, hogy Román János 1876-ban született Kistégláson, a m. kir. munkácsi 11. honvéd gyalogezredben szolgált őrvezetőként, és 1915. november 30-án halt meg Munkácson, ahol két nappal később helyben temették el. Halotti anyakönyvi bejegyzése megtalálható a budapesti Hadtörténelmi Levéltárban.

A családi emlékezet szerint Román Mihálynak az édesapja küldött pénzt, hogy haza tudjon utazni, s épp a haza készült, amikor tüzérségi tűzbe került, s az életét vesztette, amit a család a barátai leveléből ismert, de azt nem, hogy hová temették. A Román család nagyon hálás volt, amikor megtudta, hogy hol nyugszik Román Mihály, akinek az emlékét Román Jánossal együtt napjainkig őrzik. Erre utal az is, hogy a kistéglási temetőben a családi sírkő másik oldalán feltüntették az első világháború 11 kistéglási hősi halottjának a nevét is, ahol a két Román fiú, Mihály és János neve az elsők között szerepel.

A kistéglási temetőben a Román család síremlékén az első világháború helyi hősi halottainak a nevei is feltüntetésre kerültek. A második név Román Mihályé A kistéglási temetőben a Román család síremlékén az első világháború helyi hősi halottainak a nevei is feltüntetésre kerültek. A második név Román Mihályé
(Fotó: Ignácz Mária)

------------------------------------------------------------------------------------------

Egy, a fenti névsorban említett katona, Mordaninecz György katonai halotti anyakönyvi kivonatát a cseh katonai levéltár oldalán is sikerült megtalálnunk.

Mordaninecz György cseh katonai halotti anyakönyvi kivonata
(Forrás: http://vuapraha.cz)

Románként azonosított orosz katona

Az öt magyar állampolgárságú katona mellett a román hatóság által románként azonosított Lusin Filip – Lusicz Fülöp (családneve helyesen Lusja) az orosz hadseregben szolgált.
Alakulata: orosz 52. gyalogezred
Született: 1885
Hősi halált halt: 1917.09.09., Csíkszentmárton

Lusja Fülöp orosz katona anyakönyvi bejegyzése a csíkszentmártoni halotti anyakönyvben

Szerkesztőségünk várja olvasóink jelentkezését, ha a felsorolt személyekkel, vagy bármely, a korábbi írásainkban említett, az úzvölgyi temetőben nyugvó hősi halottal kapcsolatban információkkal rendelkeznek.

11 komment

Címkék: temető úz–völgy

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr5914982860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lyle Scott 2019.07.28. 11:37:17

Szép munka! Édesanyám szülei sokat mentek Kistéglásra, mert arrafelé volt a földjük, de maguk Szirénfalvi (Ptruksa) lakosok voltak (ma is 98% magyar lakta falu Szlovákiában). A Második Világháború után el is vesztették a földjeiket...

magyaros17 2019.07.29. 09:33:18

Nagyon meggyőző. Ennek ellenére alig hiszem, hogy lesz bármi konkrét következménye. Azok a betonkeresztek ott fognak csúfoskodni még sokáig, sajnos.
M

mihi4 2019.07.29. 19:19:02

A bocskorospknál az igazság nem fontos. Képesek voltak történelmet hamisítani maguknak.

György Somosi 2019.07.30. 12:44:44

Gratulálok a gyors és eredményes kutatáshoz!

R O B I 2019.07.30. 19:33:44

A Stan nevűről van valami adat?

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2019.07.31. 00:00:59

@R O B I: Van, Rotaru Stan minden valószínűség szerint megegyezik Rotár Viktor trén katonával, aki szintén a Monarchia katonája volt és a csíkszentmártoni tábori kórházban halt meg.

magyaros17 2019.07.31. 09:15:10

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki ebben a kutatásban részt vesz a közreműködést! Örülök, hogy sikerül adatokat találni mindenkiről, aki név szerint ismert és ott nyugszik. Ez apró dolog, és ha mindenkiről, aki románként van elkönyvelve bukaresti iratokban i is derül, hogy a Monarchia hadseregében szolgált, sajnos, az odaépített emlékhely fennmaradására akkor is fognak indokot találni. Számunkra,személyesen számomra viszont presztízskérdés, hogy kiderüljön az igazság. Ezért a személyes köszönet. Sajnos, mint már mondtam, az ügy érdemi kimenetelén ez aligha fog változtatni. De magunknak és az ott elhantolt hősi halottaknak tartozunk annyival, hogy nem hagyjuk szó nélkül a dolgot.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2019.08.25. 12:41:50

@magyaros17: Köszönjük, mi is így gondoljuk és ezen dolgozunk!

Tegnap újabb, ezúttal Román Mihályról kistéglásról kapott adatokkal és a helyi emlékműről készült fotóval frissítettük a cikket.

sparrovv 2020.06.18. 09:44:18

Sziasztok!

Az Úz-völgyében eltemetett katonákról van valahol online nyilvántartás? A városomból is estek el ott néhányan. Neveket tudok, bevonulás idejét, és alakulatot. A nyilvános monarchia veszteség listán keveset találtam róluk.

Köszi előre is!

Sandor Magyarosi 2020.06.24. 16:03:10

A legteljesebb nyilvántartás az a 600 nevet tartalmazó lista, amelyet Hargita megye vezetése tett közzé, és amely tuodmásom szerint a megyében található halotti anyakönyvek alapján készült. Ez a következő linken érhető el: hargitamegye.ro/upload/public/uz/600_halott.pdf

Ezt egészíti ki Bartók Béla írása, amely itt, a blogon olvasható, és amelyben a szerző az úzvölgyi temetőben elhantolt katonák névsorát különféle egyéb forrásokra támaszkodva próbálta kiegészíteni. Az említett írás itt olvasható: nagyhaboru.blog.hu/2019/05/16/10-es_honvedtemetok_az_uz_volgyeben

Végül tudom javasolni a Hadtörténelmi Levéltár katonaősök kutatásában segítséget nyújtó szolgáltatását, amelyet egy elektronikusan elérhető adatlap kitöltésével lehet igénybe venni (ezt a katonaősök kutatása címszó beírásával bármelyik internetes kereső könnyedén megtalálja).

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2023.06.29. 22:06:16

A betonkeresztek elbontásáról szóló mai hírt már megosztottuk a Facebook oldalunkon, de itt is mindenképp helye van.

maszol.ro/belfold/Elbontottak-az-uzvolgyi-betonkereszteket?fbclid=IwAR3RENeZ_-RpHccSndPRaCdCmlfhhxb8dVYHUjlb9FN7YubCPdI88ZKVh3I

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása