Az amerikai hadsereg 332-es, ohiói kiegészítésű gyalogezrede az olasz fronton

2018.12.06. 21:09 :: Nagy Háború szerkesztőség

Az amerikai hadba lépés 1917 áprilisában reménysugarat jelentett az antanthatalmak számára. Alig egy éven belül az amerikai csapatok elözönlötték a nyugati frontvonalakat, hogy támogatást nyújtsanak a végkimerülés szélén álló francia és angol hadseregeknek. Az expedíciós erők majd’ teljes egészében Franciaországban teljesítettek szolgálatot, de egy kisebb létszámú amerikai katonai alakulat fontos szerepet játszott az olasz fronton is. Ez volt a William Wallace ezredes parancsnoksága alatt álló 332-es gyalogezred, az egyetlen amerikai egység, amely az olasz fronton szolgált. Bár részvételük a harcokban rövid ideig tartott, mégis fontos érdemeket szereztek a végső győzelem elérésében. Soraikban magyar származású katonák is szolgáltak.

Az ohio-i 332-esek története 1917. augusztus 30-án kezdődött. Az ezred a Chillicothe várostól északra található Camp Shermanben alakult, majd a 83. hadosztály alá rendelték őket. Az egység túlnyomó többsége Ohio állambeliek, főképp Cleveland, Akron és Youngstown lakói közül került ki. Az ezredbe beosztottak a legkülönbözőbb szociokulturális- és nemzetiségi háttérből érkeztek. Cleveland, Akron és Youngstown mind olyan települések, amelyek magyar kivándorlók kedvelt célállomásai voltak. A Nagy Tavak vidéke, de különösen Ohio, Michigan és Illinois államok az USA-ba áramló magyar munkaerő tömegének jelentős részét szívták fel. E sorok szerzőjének PhD-disszertációja egy több mint 1200 fős mintát tartalmazó adatbázis alapján készül. A pontosan 1255 fő olyan 18 és 45 év közötti, USA-ba kivándorolt magyar férfi közül került ki, akik 1917 és (kisebb részben) 1918 során regisztráltak az amerikai hadseregbe történő besorozásra. Az adatbázis főbb ismérveit és a sorozás hátterét a Hadtörténelmi Közlemények hasábjain (2018/3. szám 735–756. old.) ismertetem, így erre már csak terjedelmi okokból sem térnék itt ki. A 332-es gyalogezred szempontjából érdekes Ohio a regisztráltak esetében is kiemelkedő szerepet töltött be. A jelenleg 1255 főt számláló adatbázis alanyai közül 245-en, azaz a teljes minta 19,5%-a adta meg lakhelyként Ohio államot regisztrációs lapján. Közülük Clevelandben 52-en, Akronben 37-en, Youngstownban pedig 8-an laktak a regisztráció idején (1917. július 5.). Természetesen a regisztráltak kis százaléka került tényleges besorozásra, ám mégis érdekes rápillantani ezekre az adatokra, mert szemléltetik, hogy az USA első világháborús részvétele bizony magyar szempontból is érdekes téma.

Most azonban térjünk vissza a 332-esekhez, és lássuk, hogyan alakult sorsuk a kiképzéstől a leszerelésig. Az alaki kiképzés elvégzése után az Eire tó melletti Toledo közelében lévő Camp Perrybe kerültek lövészeti kiképzésre. Az ottani időjárás miatt az újoncoknak sok kellemetlenségben volt részük: érkezéskor jéghideg eső zúdult rájuk, ami hamarosan havas esővé alakult, rövidesen pedig az egész tábor egy merő sárdagonyává változott. A felvert sátrak vajmi kevés menedéket biztosítottak a vacogó katonák számára. Sokan megbetegedtek, és a himlő gyanúja is felmerült, ezért az egész ezredet védőoltásban kellett részesíteni.

Camp Sherman és Camp Perry Ohio korabeli térképén Camp Sherman és Camp Perry Ohio korabeli térképén

Chillicothe és környéke térképvázlata Camp Sherman feltüntetésével Chillicothe és környéke térképvázlata Camp Sherman feltüntetésével

Végül december 11-én, amikor a 332-esek ismét Camp Shermanbe indulva elhagyták Camp Perryt, még utoljára részesültek egy ádáz hóviharban is, csak hogy semmiképp ne távozhassanak jó élményekkel.

332-esek szuronyhasználati kiképzésen Camp Shermanben 332-esek szuronyhasználati kiképzésen Camp Shermanben

Camp Shermanben több hónapos harcászati kiképzésben részesültek, és gyakorolták a nyugat-európai harcmezők talajviszonyai közötti mozgást. A kiképzés befejezése után, 1918 májusában az ezred megkezdte a felkészülést a behajózásra, május 25-én vasúton a New York City melletti, de már New Jersey államhoz tartozó Camp Merrittbe utaztak, ahol június 6-ig maradtak, majd 8-án a H. M. S. Aquitania fedélzetén megkezdték hajóútjukat „Odaátra”. Az amerikai köznyelv és a szakirodalom is „Odaátként” (Over there) emlegeti az európai hadszíntereket, míg „Ideátként” (Over here) hivatkozik a hátországra. A kifejezés a háború alatt híressé vált dal nyomán terjedt el széles körben, ami az „Over there” címet viselte, zeneszerzője George M. Cohan volt.

A kikötő Hoboken, New Jersey partjánál, Camp Merritt feltüntetésével A kikötő Hoboken, New Jersey partjánál, Camp Merritt feltüntetésével

Behajózás az Alpine Landing kikötőben. A hosszú sorokban magyar katonák is masíroztak Behajózás az Alpine Landing kikötőben. A hosszú sorokban magyar katonák is masíroztak

Június 15-én már Liverpoolban voltak, ahonnan még aznap Southamptonba vonatoztak, ahol egy „pihenőtáborban” töltötték az éjszakát. Beszédes ezzel kapcsolatban Joseph L. Lettau törzsőrmester beszámolója, aki így írt a „pihenőtáborról”: „…ezt a két szót (pihenő és tábor – A. L.) nem merném a katonák között kimondani, mivel úgy tűnik, mi nem ugyanazt az angol nyelvet beszéljük, mint angliai barátaink. Képzeljék el magukat és tizenkét katonatársukat egy nyolcszemélyes sátorban, amely olyan luxusberendezésekkel van ellátva, mint egy fa padló és egy sátorvas. Majd képzeljék el a pihenést egy olyan ágyon, ami a hátizsákjuk tartalmából áll, nevezetesen: két takaró, egy kötél, egy félsátor, egy sátorvas, öt db rögzítőszög, egy öltözet egyenruha, két pár zokni és egy pár cipőfűző. Ezt észben tartva képzeljék el, hogy reggel összeszedik a dolgaikat és szemlére készen elcsomagolják. Na, ezt nevezték »pihenőtábornak!«”

Joseph B. Lettau

Másnap reggel a csatornán keresztül Franciaországba utaztak. Ezen a rövid hajóúton pillanthatták meg először a háború valóságát: Southampton és Le Havre között számos, német tengeralattjárók által elsüllyesztett hajó roncsa „díszítette” az útvonalat. Wallace és katonái megérkezésük után értesültek arról, hogy nem Franciaországban fognak harcolni.

A Caporettónál 1917 októberében elszenvedett katasztrofális vereség nehéz helyzetbe hozta az olaszokat. 1918. február 6-án az olasz hadügyminiszter, Vittorio Luigi Alfieri arra kérte az amerikai expedíciós csapatok főparancsnokát, John J. Pershing ezredest, hogy küldjön legalább egy zászlóaljnyi amerikai katonát az olasz frontra. Ennek két fő oka volt: a morál emelése, illetve annak bizonyítása, hogy az olasz és az amerikai nép igenis egymást támogatva kiveszi a részét a háborús erőfeszítésekből. Pershing ezért úgy döntött, hogy a 83. hadosztályt felosztva a 332-eseket az olasz frontra küldi, a fennmaradó egységeket pedig tartalék állományba rendeli. Azért esett épp rájuk a választása, mert az összes többi Franciaországban lévő hadosztálya már frontszolgálaton volt, vagy éppen oda tartott. Így aztán július 25-én a 332. gyalogezred útnak indult Olaszország felé.

Három nappal később, július 28-án délután 3 órakor érkeztek meg Milánóba, ahol egy olasz rezesbanda az amerikai himnuszt játszva köszöntötte őket, a helyiek pedig virágot és „Viva l’America! Viva l’Italia!” feliratú szalagokat szórtak rájuk. Rövid milánói tartózkodás után továbbindultak, és Villafranca di Veronán keresztül Sommacampagnába érkeztek, ahol tovább ismerkedtek a háború valóságával: apró élelmiszeradagok, egerekkel, bolhákkal fertőzött szálláshelyek, és vérhas-járvány várta őket. Egy katona meghalt, sokan pedig tréningezésre alkalmatlan állapotba kerültek. Wallace ezredes ezért továbbindulást vezényelt, a 332-eseket Valeggióba helyezték, ahol sokkal higiénikusabb körülményeket tudtak nekik biztosítani. A Valeggiótól 1 km-re keletre elhelyezkedő táborhelyet az ezredparancsnok tiszteletére Camp Wallace-nek nevezték el.

William Wallace ezredes, ezredparancsnok William Wallace ezredes, ezredparancsnok

Valeggióban sikerült behozniuk a lemaradást, Wallace a nyílt, harctéri hadviselésre készítette fel az embereit: lövészárkot ástak, majd ezekben töltötték a következő 3 napot úgy élve és tevékenykedve, ahogyan majd a fronton szükséges lesz. A zászlóaljak itt gyakorolták a rajtaütéseket és az ellenük való védekezést is, ebben egy igen tapasztalt olasz arditi (rohamosztagos) zászlóalj is segítségükre volt.

Szeptember 2-án végül a frontra vezényelték őket. Az amerikaiak a Piave nyugati partvonalán foglaltak állást kb. másfél kilométeres szakaszon, központjuk Varago falu volt. Szerencséjükre a frontszakasz csendesnek bizonyult, néhány osztrák hőlégballon lelövésén és a rájuk szórt propaganda-szórólapok olvasgatásán kívül nem sok dolguk akadt. A 332-esek szeptember 12-ig úszták meg veszteségek nélkül: Valeggióban felrobbant egy mozsár, ami hét ember halálát okozta és több mint negyvenen komoly sérüléseket szenvedtek.

Október 2-án a 332-esek újabb parancsot kaptak. Táborbontás után az 1. és 2. zászlóalj a Velencétől északra található Trevisóba ment, és elkezdett felkészülni a Piavén való átkelésre. Az első hét minden egyes napját a folyóparton való meneteléssel töltötték, minden század külön útvonalon (kettes oszlopban, hogy nagyobb létszámúnak tűnjenek), minden nap más-más sisakban és felszerelésben, oly módon, hogy az osztrák–magyar megfigyelők jól láthassák őket. A cél az ellenségnek abba a tévhitbe ringatása volt, hogy óriási számú amerikai katona érkezett a Piave völgyébe. Ezzel szemben az egyetlen valós eredmény, amit a masírozással elértek az volt, hogy szerencsétlen katonákban megerősödött a harag az ellenséggel szemben, mondván „miattuk van ez az egész pokol”.

Október 21-én éjjel légitámadás érte a 332-eseket, de az ijedtségen kívül nem okozott komolyabb károkat. Wallace ezredes hamarosan megtudta, hogy az ezred a 10. brit hadsereghez tartozó 31. olasz hadosztályhoz kerül, majd 28-án parancsot kapott, hogy indítsa meg a Piavén való átkelést.

Az ekkor már javában (október 24-e óta) zajló offenzívához való csatlakozás néhány késleltető tényező felszámolása után november elején sikerült. A 3. (magyar terminológia szerint a 2. piavei csata), vagy Vittorio Venetó-i csata története minden bizonnyal ismert e blog olvasóinak körében, ezért az események részletezésétől eltekintek. Helyette csak ténylegesen a 332-esekkel történtek rövid bemutatására szorítkozom.

A Tagliamento folyón történt átkelés térképvázlata A Tagliamento folyón történt átkelés térképvázlata

Október 31-én a 332-esek átkeltek a Piavén, feladatuk az volt, hogy próbálják megelőzni az épp visszavonuló osztrák–magyar csapatokat. A 31. olasz hadosztály előőrseként egy négy mérföldes (kb. 6,4 km) menetelés után érték el a Tagliamento folyót november 3-án. Wallace ekkor megálljt vezényelt, a 2. zászlóaljat a jobb-, a 3. zászlóaljat a balszárnyra rendelte, az elsőt tartalék állományba helyezte. Az éjszaka folyamán a folyó másik partjáról az osztrák–magyar csapatok jelezték Austin Story századosnak, a 3. zászlóalj parancsnokának, hogy közeleg a fegyverszünet, de mivel Story nem kapott erről szóló tájékoztatást, így ezzel válaszolt: „Fejeket behúzni, fel fogjuk önöket robbantani”.

Austin Story százados Austin Story százados

November 4-én, hajnali 5 óra 40 perckor Wallace utasította a 2. zászlóalj parancsnokát, F. M. Scanland őrnagyot, hogy keljen át a Tagliamentón. A felrobbantott híd romjai mellett kúszva, Ponte della Deliziánál kezdték meg az átkelést, ami meglepetésként érte a folyó keleti partvonalát védő 400 katonát (az osztrák–magyar tüzérség a folyó másik partjára volt irányozva).

Scanland emberei 20 perc alatt áttörték az osztrák–magyar védvonalat, és visszavonulásra kényszerítették a védőket. A siker ára mindössze egy halott és hat sebesült volt. Eredményeképpen pedig a 2. zászlóalj az első antant gyalogegységként kelt át a Tagliamentón.

F. M. Scanland őrnagy F. M. Scanland őrnagy

Ezt követően hídfőállásukat kiterjesztve, tovább nyomultak előre – üldözve az ellenséget, kifüstölve számos géppuskafészket és elfoglalva az utánpótlás-raktárakat. A 332-es gyalogezred utolsó számottevő sikere a Codroipónál lévő fegyverraktár elfoglalása volt. November 4-én, délután 3 órakor hivatalosan hatályba lépett a fegyverszünet. Az ezred a nap hátralévő részét ünnepléssel, az éjszakát pedig a hadifoglyok elhelyezésével töltötte.

Érdekesség, hogy Wallace ezredes, és a többi amerikai tiszt nagy meglepetésére kiderült, hogy az osztrák–magyar tábornokok meg voltak győződve róla, hogy legalább hat amerikai hadosztállyal, de egyes hírek szerint akár 300.000 katonával is szembe kell nézniük az olasz fronton. Amikor megtudták, hogy mindössze egy ezredről volt szó, nem akarták elhinni. Wallace taktikai húzása bevált, valóban sikerült megtévesztenie az ellenséget (bár ekkora sikerre még ő maga sem számított), és komoly károkat okozni az osztrák–magyar morálban. Ugyanakkor ezzel elősegítette a könnyű, viszonylag kevés emberáldozattal járó győzelmet, ki tudja hány életet megmentve mindkét oldalon.

A fegyverszünet és a kitüntetések átvétele után a 332-esek a szabaddá vált úton észak felé indultak, az Alpokon keresztül. Előrehaladásukat a német fegyverszünet aláírásának híre állította meg november 11-én. Ez azonban még korántsem jelentette azt, hogy hazamehettek volna. A 3. zászlóaljnak Fiumében kellett megszállófeladatokat ellátnia, ahol a helyi lakosság – az olaszokkal ellentétben – az amerikaiakat szeretettel fogadta. A 2. zászlóaljat Montenegróba, Cattaróba vezényelték, szintén megszállásra. November 28-án érkeztek meg a kikötőbe, ahol lelkesen fogadta őket a „nemzetiségek egy olyan kavalkádja, amilyet csak két helyen találni: kicsiny balkáni államokban és hatalmas amerikai városokban.” Ellentétben a 3. zászlóaljjal, tartózkodásuk nem volt kellemes. A kezdetleges életkörülmények és a rémes időjárás mellett problémát jelentett a montenegróiak nyílt ellenségessége az olasz megszállókkal szemben, valamint az etnikai villongások is. A 2. zászlóalj hálátlan feladata volt a vérfürdő megakadályozása a függetlenségpártiak és az egységes Jugoszlávia hívei között. Ezen kívül humanitárius feladatok ellátásával is megbízták őket.

Európai szolgálatuk 1919 februárjáig tartott, amikor megkezdték a gyülekezést és felkészülést a behajózásra, majd március 29-én útnak indultak hazafelé a Duca d’Acosta fedélzetén. Április 14-én Camp Merrittbe érkeztek, egy hét múlva pedig New York City legimpozánsabb utcáján, a Fifth Avenue-n vonultak fel, kb. 350 ezer fős tömeg előtt. A parádé után visszatértek a táborba, három nappal később pedig visszatértek Ohióba. Április 26-án Clevelandben is tartottak egy katonai parádét, majd visszatértek alakulásuk helyszínére, Camp Shermanbe, és elkezdődött a leszerelési folyamatuk. A katonák leadták fegyvereiket, megkapták leszerelési irataikat, zsoldjuk utolsó részleteit és meghallgattak néhány oktató előadást továbbszolgálásról, polgári elhelyezkedési lehetőségekről és „nemi higiéniáról”. A leszerelés május 5-re fejeződött be, ezután a veteránok hazatértek családjaikhoz, polgári foglalkozásukhoz.

Az ohiói 332-esek története Magyarországon igen kevéssé ismert, pedig számos magyar származású katona is található volt soraik között, akikről illő megemlékezni. Ez az írás egy rövid ismertető a 332. gyalogezred történetéről, így – többek között terjedelmi okokból – a magyar katonák: Járóka János (John Juroka), Kun György (George Coon), Urbán Dániel (Daniel Urban) és társaik bemutatására nem került sor, velük egy későbbi, átfogó had- és társadalomtörténeti tanulmány keretein belül foglalkozom.

Az írás szerzője Ambrus László, az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa. Kutatási területe az első világháború idején az Egyesült Államokban tartózkodó és sorozásra kötelezően regisztrált kivándorló magyarok társadalomtörténeti vizsgálata.

A jelen írás gerincét képező történeti áttekintés Robert J. és Rebecca S. Dalessandro: American Lions: The 332nd Infantry Regiment in Italy in World War I. Atglen, PA, USA. 2010. című kötete; Matthew J. Seelinger: „Viva l’America!” The 332d Infantry on the Italian Front (2015) című cikke; ill. Joseph B. Lettau (törzsőrmester): In Italy with the 332nd Infantry című, 1921-ben kiadott emlékiratai alapján készült.

2 komment

Címkék: olasz front amerikaiak

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr8614447084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hatvanas 2018.12.07. 09:39:55

Gratulálok a szerzőnek. Kiváló írás! Nagyon szerteágazó és mély kutatást tükröz. Hajrá! Előre!

curruszeker · http://zle.hu/hu/ 2018.12.07. 15:33:13

Szintén gratulálok a tanulmány ezen részéhez. Nagyon érdekes volt és szépen felépített.
12 éve kutatom az Amerikai Egyesült Államokban 1899-1930 között kivándorolt Zalaszántói embereket.Sokat kerestem ezzel kapcsolatos tanulmányt, amelyben bemutatásra kerül az ottani szóhasználattal Nagy Háborúban, az olasz fronton harcolt magyar származású katonákról és utóéletükről.

Egy kis személyes megjegyzés...

A háború belépése után 1 hónappal 1917 05.18-án a hadkötelezettségről szóló törvény felhatalmazása szerint az Egyesült Államok akkori elnöke Thomas Woodrow Wilson, a hadsereg ideiglenes létszámát megemelte az ország területén. A férfiak katonai szolgálatra való alkalmasságát egy válogatás során egy meghatározott szervezet végezte.

Ezek a szervezetek államonként regisztrálták, kategorizálták a férfiakat, figyelembe véve a munkaerő igényeket bizonyos iparágakban és a mezőgazdaságban, valamint figyelembe vettek egyes különleges családi helyzeteket. Vizsgálták az egészségügyi alkalmasságukat és ezek alapján sorrendet állítottak fel.

Fontos megjegyezni, hogy nem minden katonaköteles férfi, akit regisztráltak valójában katonai szolgálatot teljesített, és nem minden katonaköteles férfi, aki szolgált a hadseregben azt regisztráltak.

A háború alatt a harmadik sorozó regisztrációt 1918 09.12-én tartották a 18-45 év közötti férfiak bevonásával. A nyilvántartás információi némileg eltért a három regisztráció során.

Egy kis érdekesség. Zalaszántóról 1902-ben kivándorolt Tóth István nyilvántartási kártyája a fotó nélkül.

1918 09.12-én Chicago No. 48. Illinois, Egyesült Államok (United States World War I Draft Registration Cards 1917-1918): Tóth István a már 16 éve amerikanizált (de idegen) bevándorló "újoncként" (12 hónapos szolgálatra) katonai nyilvántartásba vették. Az idegen az a személy volt, aki nem Egyesült Államok állampolgára.

(A fordítás nem teljesen pontos!)
Regisztráció kártya | Sorozatszám: 2243 | Sorrend szám: A173 | 1. Teljes név: Steffen … Toth |2. Állandó lakcím: 1740 Cleveland Av. 2R Chicago Cook Ill. | 3. Életkora: 40 | 4. Születési hely, időpont: - 1878 június 10. | 5-9. Rassz (fajta): fehér | 10-12. Egyesült Államok állampolgára: - |13-15. Külföldi állampolgárság (Ha nem amerikai állampolgár, milyen nemzet polgára ?): idegen, Magyar | 16. Jelenlegi foglalkozása: autószerelő | 17. Munkáltató neve: Cadillac Co. | 18. Munkahelye/üzleti alkalmazási helye: 2301 Michigian Av. Chicago Cook Ill. | 19-20. Legközelebbi hozzátartozó név: Barbara Toth sisters | cím: 2348 Diversey Av. Chicago Cook Ill. | Regisztráló hitelesítő aláírása Steffen Tóth |

Anyakönyvi bejegyzés | Regisztráló leírás | 21-30. Személyleírás | magassága: magas, alkata: átlagos, szeme színe: barna, hajszín: fekete | Fogyatékosság (kizáró tényezőkként láb, kar, kéz, szem elvesztés vagy más pszichikai vagy testi hiba): nincs |

Igazolom, hogy a regisztrált személy elolvasta a válaszokat, amelyek a valóságnak megfelelnek és felolvasást követően tanúja aláírásával vagy saját kézjegyével ellátta.

Regisztráció dátuma: SEP 12 1918
Regisztrációs hivatalvezető aláírása

Amennyiben lehetséges szeretnék egy elérhetőséget Ambrus Lászlótól további kérdések miatt.

Programajánló

konferencia

kiállítás

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Utazás

húavéti emlékút