Az út vége

2018.11.22. 08:00 :: StencingerNorbert

A császári és királyi 24. tábori vadászzászlóalj az összeomlás idején

Az 1918. október 24-én megindult utolsó olasz offenzíva után a Piave mellett állomásozó, a szétesés határán álló osztrák–magyar csapatok kritikus helyzetbe kerültek. A túlerőben levő ellenséges csapatok előrenyomulását nem tudták megállítani, és mialatt mindenki a fegyverszünetre várt, az ellátási nehézségekkel küzdő, morálisan egyre inkább leépülő alakulatok megkezdték a visszavonulást. Ez történt a császári és királyi 24. tábori vadászzászlóaljjal is…

„A fegyverletétel előtt nov. 4-én Luxardo altábornagynak azt az ajánlatot tettem, hogy támadjuk meg az olaszokat, mert elegendő erősek vagyunk; aztán különben sem hiszek az olaszoknak” – számolt be Tóth-Kádár Vilmos alezredes a császári és királyi 24. tábori vadászzászlóalj parancsnoka a háború után készített feljegyzésében a kritikus órákról, amelyet alakulata a 34. gyaloghadosztály kötelékében élt át 1918 novemberének elején.


Tóth-Kádár Vilmos, immár ezredesként 1920-ban
(HM HIM Hadtörténeti Levéltár) Tóth-Kádár Vilmos, immár ezredesként 1920-ban
(HM HIM Hadtörténeti Levéltár)

A vadászzászlóaljat 1880-ban – akkor még 40. hadrendi számmal – állították fel, és az első helyőrsége Budapesten, pótkerete pedig Zólyomban volt elszállásolva. Ekkor az alakulat kiegészítését a császári és királyi komáromi 12. és esztergomi 26. gyalogezredtől kapta. Két évvel később, 1882. január 1-től, 24-re változott a vadászzászlóalj hadrendi száma, amely az összeomlásig meg is maradt. A 24. hadrendi számot viselő vadászzászlóaljat eredetileg 1848-ban állították fel, és 1849-ben lett tábori vadászzászlóalj. Kiegészítését a szudéta-német 75. gyalogezredtől kapta. Az alakulatot 1881 végén feloszlatták és beolvasztották az újonnan felállított 91. gyalogezredbe. Így kapta meg a 24-es hadrendi számot a korábbi 40. vadászzászlóalj, amelyet egyébként semmi kapcsolat nem fűzött a beolvasztott egységhez. Az elkövetkező esztendőben a pótkeretet áthelyezték Esztergomba, az alakulat kiegészítését pedig a császári és királyi budapesti 32. és a székesfehérvári 69. gyalogezredektől kapta. Újabb változás akkor következett be az alakulat életében, amikor 1890-ben a zászlóalj kiegészítését kiterjesztették az egész IV. hadtest területére: ez Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Fejér, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Bodrog és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékből állt. A zászlóalj székhelyét pedig 1891-ben rövid időre áthelyezték Székesfehérvárra, majd tíz évvel később vissza Budapestre.

 A IV. hadtest sorozási körlete
(Pintér Tamás – Rózsafi János – Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében, NHKA 2017.) A IV. hadtest sorozási körlete
(Pintér Tamás – Rózsafi János – Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében, NHKA 2017.)

A mozgósítást megelőzően – 1914 nyarán – a császári és királyi 24. vadászzászlóalj parancsnoksága, 1. és 2., illetve kerékpáros százada és géppuskás osztaga Rovignóban, a 3. százada Porenzóban, míg a pótkerete Budapesten állomásozott. Kiegészítését a IV. hadtest területéről, főleg a császári és királyi budapesti 32., valamint a kaposvári 44. gyalogezred kiegészítő körletéből kapta. A háború során a vadászok kemény harcokban vettek részt az orosz és olasz hadszíntéren, majd 1918 nyarán, az Ukrajnában végzett rendfenntartó szolgálat után, átvezényelték őket a Piave mellé.


Császári és királyi 24. vadászzászlóalj hadiútja
Császári és királyi 24. vadászzászlóalj hadiútja

Az Ukrajnából a Piavéhez történt átszállítás során a vadászok harci szelleme, harckészsége – amely már a rendfenntartás alatt gyengülni kezdett – tovább romlott, és már meg sem közelítette a háború során addig tapasztaltakat. Ez azonban nemcsak a kommunista eszmék elterjedésének volt köszönhető, hanem a békevágy, a háborúból való kiábrándulás és a nélkülözések okozta szenvedések elhatalmasodásának is. Ez a folyamat ekkor már más alakulatoknál is megfigyelhető volt az Osztrák–Magyar Monarchia haderejében. Bár, a csapatok tisztikarai igyekeztek fenntartani a megfelelő harci morált, helyzetüket megnehezítették a hátországból különböző csatornákon érkező hírek, amelyek folyamatosan rombolták a harcolók hangulatát. A zászlóalj – a 34. hadosztály kötelékében – két részletben, 1918. augusztus 26-án, illetve 27-én érkezett meg olasz földre, Pordenone nevű településre, ahol a hadosztályt, mint hadseregtartalékot az arcvonal mögött helyezték el. Az alakulat Ukrajnából sok élelmet vitt magával új állomáshelyére, amelyet meg kellett osztania a régóta itt állomásozó, és ekkor már komoly ellátási gondokkal küzdő csapatokkal. A hadseregtartalékban a zászlóalj állománya raj-, szakasz- és századkiképzéseken vett részt, de harci cselekményben nem. A hírek azonban folyamatosan keringtek a vadászok között is: a békeajánlatokról, a hátországban történt eseményekről, illetve egy esetleges újabb román hadba lépésről. A tisztikarnak ebben a helyzetben egyre nagyobb nehézséget okozott a rend fenntartása.

Eközben az olasz csapatok újabb támadásra készülődtek. Egyre több hír terjedt el alakulataik mozgásáról és egy esetleges offenzíva előkészítéséről. A Monarchia hadvezetősége szintén csapatáthelyezésekről döntött, amely érintette a vadászokat is. Október közepén a 34. hadosztály a II. hadtest balszárnya mögé került tartalékba a Montellótól nyugatra eső Piave-szakaszhoz.


A csapatok helyzete a Piave mentén 1918. október 31-én
József főherceg: A világháború, amilyennek én láttam. MTA, Budapest 1934. VII. kötet 812. A csapatok helyzete a Piave mentén 1918. október 31-én
(Forrás: József főherceg: A világháború, amilyennek én láttam. MTA, Budapest 1934. VII. kötet 812.)

Az olaszok támadása 1918. október 24-én indult meg, és hamarosan a Montello környékén is felerősödtek a harcok. A zászlóalj ekkor már Mezzavillában tartózkodott, ahol a vadászok hangulata egyre rosszabb lett, és ennek megfelelően egyre nehezebb volt a rendet fenntartani soraikban. A hadosztály ezt követően előrenyomult, hogy az olaszok által elfoglalt állások visszafoglalására tervezett támadásban részt vegyen. A menet során S. Pietro di Felottóba vonultak a csapatok, de az út során a vadászok körében kialakult elégedetlenség egyre fokozódott, amelyre így emlékezett vissza az alakulat parancsnoka a háború után: „X. 20–26-ig: zászlóalj hadtesttartalék »Mezza-Villa-ban«, Vittorio közelében; X. 27. előrenyomulás Refrontolo felé. A zászlóalj az utóbbi időben igen sok, főleg budapesti megbízhatatlan embert kapott, s ennélfogva 27-én este fellázadt és megtagadta az engedelmességet; hosszas rábeszélés után sikerült a megbízhatatlan elemeket és a katonatanácsot kidobatnom, úgy, hogy a zászlóalj megint harcképes lett!”


Olasz csapatok előrenyomulása Refrontoló térségében
(Forrás: https://www.qdpnews.it) Olasz csapatok előrenyomulása Refrontoló térségében
(Forrás: https://www.qdpnews.it)

A többi alakulatnál sem volt jobb a helyzet, ezért a hadosztályparancsnok, Luxardo altábornagy, minden csapattól jelentést kért a legénység hangulatáról, harckészségéről. Október 28-án a zászlóalj folytatta útját Refrontolóba, ahova az esti órákban megérkezett, és az éjszakát is ott töltötte. Eközben a Monarchia csapatainak a helyzete egyre romlott, így ellentámadásról már szó sem lehetett. Másnap, október 29-én, a zászlóalj elfoglalta a településtől északnyugatra fekvő magaslatot, hogy az üldöző olasz csapatokkal felvegye a harcot. Erre rövidesen sor került, és a nap során számos alkalommal sikeresen megvédték az újonnan kialakított állásaikat a támadók rohamaival szemben. Délután azonban visszavonulási parancs érkezett, ennek értelmében a vadászok egészen Caneváig vonultak, és megszállták a települést.


Caneva település 100 évvel az eseményeket követően, 2018. október 29-én
(Pintér Tamás felvétele) Caneva település 100 évvel az eseményeket követően, 2018. október 29-én
(Pintér Tamás felvétele)


Caneva település 100 évvel az eseményeket követően, 2018. október 29-én
(Pintér Tamás felvétele) Caneva település 100 évvel az eseményeket követően, 2018. október 29-én
(Pintér Tamás felvétele)

A nehézségeket fokozta, hogy a falun át folyamatosan vonultak vissza a 68. dandár lázongó csapatai, így a vadászok között is nehéz volt rendet tartani, ám ez ekkor még sikerült a tisztikarnak. A vadászzászlóalj parancsnoka, Tóth–Kádár Vilmos alezredes, így jellemezte az akkori viszonyokat: „X. 30. A zászlóalj fedezi a visszavonulást. […] a 34. hadosztályból a 28. és a 34. vadászzászlóaljak fellázadtak és haza mentek. A 33. gy. e. már Pordenoban lázadt fel és más h. o. kötelékébe került.” A helyzetet tovább súlyosbította, hogy másnap megjelentek az első olasz járőrök is, akiket azonban sikerült visszaverni. „X. 31. a zászlóalj Caneva és Fiaschetti közt a fellázadt csapatok visszavonulását súlyos veszteségek árán fedezi; a zászlóalj egyharmad része a küzdelemben elvérzett! A hadosztályban rohamzászlóalj és tüzérség egy része megtagadja az engedelmességet.” – olvasható a visszaemlékezésben a kritikus nap eseményeiről.


A császári és királyi 24. tábori vadászzászlóalj állásai Caneva környékén 1918. november 1.
(HM HIM Hadtörténeti Levéltár)
A császári és királyi 24. tábori vadászzászlóalj állásai Caneva környékén 1918. november 1. (HM HIM Hadtörténeti Levéltár)

Eközben a hadi helyzet tovább romlott. A felsőbb parancsnokság kiadta visszavonulási parancsát, így a vadászok is folytatták útjukat egészen Fiaschettiig, ahol a 68. gyalogdandár parancsnoka – Maxon Lajos ezredes – megállította az alakulatot. Elrendelte, hogy az onnan északra fekvő Sarone faluban, a templom körül egy század rendezkedjen be védelemre, a hadosztály visszavonulásának a fedezésére, míg az alakulat nagy része a település közelében létesítsen állásokat. Az olaszok keményen támadták ezeket, de a vadászok kitartottak egészen addig, amíg a hadosztály csapatai el nem vonultak, majd ők is folytatták a visszavonulást. A zászlóalj hősiességét mutatja az is, hogy a kétnapos harcban 123 halottat, 112 sebesültet és 31 eltűntet veszített.

 A saronei templom környéke napjainkban, ahol a szűk utcákban és a település környékén egykor súlyos harcok zajlottak
(Pintér Tamás felvétele)

A visszavonulás során a Polcenigo települést övező dombokon alakulat újabb állást épített ki és, hogy az üldöző olasz csapatok helyzetét megnehezítsék, egy árkászszakasz a közeli folyón található hidat készült felrobbantani. Ez a csapatok továbbvonulása után meg is történt. A visszavonulás pedig folytatódott Treviso irányába.

1918. november 2-án az esti órákban a zászlóalj megérkezett Corninóba, és ott töltötte az éjszakát. November 4-én, a reggeli órákban tájékoztatás érkezett: a „parancs értelmében miután fegyverszünet köttetett, a hadműveleteket be kell szüntetni.” Ezt ki is hirdették a vadászoknak, ahogy ez a zászlóalj iratanyagában is olvasható: „... pihenő és délelőtt 8 órakor a fegyverszünet kihirdetése.” Ez azonban – mint ma már tudjuk, akkor pedig sajnos megtapasztalták – még nem volt érvényben, és a zászlóalj közelében állomásozó 2. huszárezred II. zászlóalját komoly olasz támadás érte. Ekkor a vadászok, akik a fegyverszünet hírére folytatták a visszavonulást, visszatértek Corninóba. November 4-én innen továbbmeneteltek egy Stazione Per La Carnia nevű vasútállomáshoz, amikor váratlan fordulat történt. A menet elé olasz páncélkocsik álltak, és megtiltották a továbbvonulást az osztrák határ irányába, majd vezetőjük, egy őrnagy, követelte a csapatok fegyverletételét. A hadosztály – bár kétségtelenül túlerővel rendelkezett – nem vállalta a fegyveres ellenállást. A vadászok parancsnoka pedig javasolta: „A fegyverletétel előtt nov. 4-én Luxardo altábornagynak azt az ajánlatot tettem, hogy támadjuk meg az olaszokat, mert elegendő erősek vagyunk; aztán különben sem hiszek az olaszoknak.” A hadosztályparancsnok válasza nem késett: „Ha az olaszokat megtámadom, megsértem a fegyverszüneti feltételeket és haditörvényszék elé állítanak.” Így maradtak a rideg tények, amelyről így írtak vadászzászlóalj iratanyagában: „… visszavonulás Perla Carnia vasútállomásig, ahol az zászlóalj a 34. gyaloghadosztállyal együtt 14 és 15 óra közt olasz hadifogságba esett”.


A császári és királyi 24. vadászzászlóalj fogságba esett tisztikara A császári és királyi 24. vadászzászlóalj fogságba esett tisztikara

A fegyverletétel után az egész zászlóalj Tolmezzóba, majd Maniagóba menetelt. November 15-étől 19-éig újabb négynapos gyaloglás után eljutottak egy nagy gyűjtőtáborba, a Scorza Capellába, ahol az alakulat tisztikarát és legénységét elkülönítették, majd a következő napokban előbb a legénységet, majd a tiszteket is különböző hadifogolytáborokba szállították.

Szólj hozzá!

Címkék: hadifogság összeomlás vadászok Kaposvár császári és királyi 24. tábori vadászzászlóalj Tóth-Kádár Vilmos

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr5314385788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

konferencia

kiállítás

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Utazás

húavéti emlékút