„Kihúztam revolverem, hogy főbe lőjem magam…”

2018.11.19. 07:40 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 39. rész

1918. október 26-án hősünk kétségbeejtő helyzetbe kerül: az olasz támadás beszorítja őket a kavernába. Az öngyilkosság gondolata is megfordul a fejében, de még egy kétségbeesett támadásra vezeti sturmosait, beleszaladva a 46. rohamszázad épp zajló ellentámadásába. A nagy veszteségekkel járó sikeres harcokat követő három napban valamivel nyugalmasabb időszak következik, s megkapják az újságokat is a hazai hírekkel, ami nem javítja a háború iránti lelkesedésüket…

A következő pillanatban számos kézigránát repült a stellungunkba, s a következő pillanatban már a stellungunk mögötti ösvényre is hullottak irtózatos detonációt hallató offenzív petárdáik. A Feldwache kavernában mindenki fejét vesztette. Kimennünk a kavernából lehetetlen volt, nekem is be kellett menekülnöm a kavernába, mert már az olasz kézigránátok a kaverna szájában explodáltak. Az óriási légnyomásoktól a lámpák elaludtak. Koromsötétség lett, ami csak fokozta az ijedtséget. Gondolni sem lehetett arra, hogy utat törjünk magunknak a kavernából kifelé. Úgy látszott, sorsunk meg van pecsételve. Nyomorultul kell elpusztulnunk. Már kihúztam revolverem, hogy főbe lőjem magam.


Olasz propaganda képeslap egy alpini csapat sikeres támadásáról Kókay László hagyatékából Olasz propaganda képeslap egy alpini csapat sikeres támadásáról Kókay László hagyatékából

A kétségbeejtő helyzet ekkor kétségbeesett tettre ragadott. Nem akartam addig meghalni, míg egy utolsó, teljesen reménytelennek látszó, de vakmerőségével talán a helyzeten segíthető dolgot meg nem próbáltam: maroknyi emberemmel a nagy erővel támadó digókat hátba támadni, mint az jól bevált a 11. isonzói csatában. A kavernának az ellenség felé eső szájához futottam. A Korp. Bertalan féle sturm patrult fellármáztam, Rác őrmesterrel együtt 12-en kirohantunk a hegygerincen lévő stellung elé, hátba fogni a digókat, s visszavonulásra, esetleg megadásra kényszeríteni őket. Legelöl Rác ment, utána a Korp. Bertalan-féle patrul, majd a 2 flammos, legvégül én és utánam ordonáncom. Korp. Bertalanék már kezdték a kézigránátokat dobálni, midőn egyszerre felülről óriási kézigránát zápor zúdult ránk. A légnyomás borzasztó volt. Nagy jajgatás hangzott mindenfelől. Visszamenekültünk a kavernába. Tehát a vakmerő terv nem sikerült. Korp. Bertalan egész patruljával, hetedmagával együtt megsebesült, úgyszintén Rác is. Nekem, ordonáncomnak és a flammosoknak nem lett semmi bajunk. Mi még nem nagy távolságra voltunk a kaverna szájától, s ez volt a szerencsénk. Jó ideig azt hittük, hogy a digók dobták ránk a kézigránátokat, kisült azonban, hogy a 46-os Sturm Komp. (mely a III. Baons kmdónál alármázva lett) ellentámadást csinált, s a helyzetről nem lévén tájékozódva mi is kaptunk a hatalmas kézigránát záporból, melyet a hegygerincet elfoglaló digókra küldtek. Mondani sem kell, hogy a digók fejvesztetten visszamenekültek az állásukba, óriási aratást téve bennük az 5. Komp. balszárnyáról most már (előbb nem merve, nehogy a közvetlen közel lévő digók elvigyék őket) hatalmas kelepeléssel megszólaló gépfegyverek, melyekhez hasonló jó hatással lőttek az 1. Komp. bal szárnyáról és a 4. századtól működő gépfegyverek is. Az időközben felért 39-es 9. század, a sturmosok és a többi bakák nekivadulva oly őrülten hajigálták a kézigránátot, hogy az olasz sebesültek és halottak, melyek iszonyatos nagy mennyiségben hevertek állásunk előtt, jó részben a felismerhetetlenségig szétszaggattattak. Jó időbe telt, míg a kézigránát pocsékolást meg lehetett szüntetni.

A sturmos kavernába zsúfolták be a most feljött 39-es 9-ik századot is, melynek parancsnoka Császi hadnagy volt, iskolatársam a St. Peter in Krain-i továbbképző tiszti iskolában. Az óriási veszteséggel járt sikertelen támadás után a digók csendben voltak. Tüzérségük megszólalt, de csak gyengén és leginkább hátsó utjainkat lőtte. Sztenta fhdgy. helyett (ki az egész offenzíva alatt alig bújt ki a kavernából) azután gondoskodtam róla, hogy az előbbi betörés meg ne ismétlődhessék. A pionérokat hazazavartam, semmi értelme sem volt ugyanis offenzíva alatt gépfegyverstandok építésének, s a betörési helyre, mely ugyanaz volt mint 24-én d.e., s valószínűnek látszott, hogy ismét itt fognak (ha fognak) kísérletezni a digók, ide tehát egy nagy szikla mögé egy sarzsit rendeltem 3 emberrel (természetesen századbelieket, jelenleg ember nem is volt, de ezután is a század adta ezt az őrséget) megparancsolva, hogy úgy figyeljenek minden gyanús neszre, mely a digók felől jön, hogy már a stellungjuk elhagyása előtt észrevegyék, ha a digók támadnának. Ezek ébrentartására azután egy avizió posztot állítottam a kaverna szájába, s 5–10 percenkint felavizáltattam vele az őrséghez, hogy „mi újság?” A kaverna stellungunk előtti szájában álló feldwachéhoz is sűrűn avizáltattam. Azt tehát elértem, hogy most már nem fog éberségünkön múlni, ha a digók esetleg ismét betörnének.

Ezt elintézve, az izgalmaktól kimerülve elszunnyadtam ülő helyzetben egy kézigránátos láda tetején. Nem zavart a folytonosan ismétlődő avizálás sem: „Avizáld tovább mi újság a jobb (vagy a bal) szárnyon”. „A jobb (bal) szárnyon nincs semmi újság.” Fejem a kavernaszikla oldalának támasztva jobban aludtam ülő helyzetben, mint máskor talán odahaza. Elalvásom előtt meghagytam, hogy (27-én) reggel ¾ 2-kor költsenek fel. Ha szemtanúja nem is, legalább fültanúja akartam lenni a Stern Kuppe visszafoglalásának.

Nekem rövidnek tetsző alvás után 27-én de. 1 h 45’ kor tényleg felköltöttek. Fázósan a hideg miatt a kaverna szájába álltam, s többedmagammal figyeltem, hogy mi lesz. Az éjszaka nem volt valami tiszta, s a hideg dacára is ritkás köd volt. Pontosan d.e. 1 h 50’-kor villogni kezdtek a Stizzone völgyből ágyúink. Élénk, bár nem nagyon erős tüzet adtak le a Stern Kuppéra 2 h 10’-ig. Nyomban a tüzérségi tűz megszűnése után hallani lehetett a kézigránátok puffogását, majd gépfegyver-zakatolást és hurrázást a Stern Kuppe felől. A harci zaj egy órahosszánál tovább tartott. A támadás megkezdése után nemsokára megszólalt az olasz tüzérség és hevesen tüzelt állásainkra. A Stern Kuppét azonban nem lőtték a digók. Ez pedig már akkor kezünkben volt. A Komp. ordonáncok hozták hírül, akik kevéssel ezelőtt jöttek a 4-ik századtól, hogy temérdek sok digó fogoly haladt keresztül a Reg. kmdó felé a stellung és a Pyramiden Kuppe közti válén. A hír igen jó hatással volt ránk. Az utóbbi napokban túlcsigázott idegeink lecsillapultak egy kissé.

Reggel 5 órakor visszajött a 4-ik századhoz levezetett 2 patrulom, szükség nem volt már rájuk, s Szűcs visszaküldte őket hozzám, ezt sietett végre is hajtanom, mikor megtudta, hogy az elmúlt este mily válságos volt a helyzet a Solarolo Kuppén. A patrulok sajnos Hódi nélkül tértek vissza. Megsebesült a derék altiszt, mikor kötelességtudóan elmenetelüket jelentette a 4. Komp. kmdó kavernánál Szűcs főhadnagynak. A kaverna 2 szájába, egyszerre mindkettőbe, 1–1 15-ös gránát vágott be, s tömérdek sok halottat, sebesültet csinált. Hódi egy nagy kőtől bordatörést szenvedett. A patrulok megérkezte után nemsokára 2 emberem hozta is Hódit. Eszméleténél volt, elbúcsúztam tőle, s saját embereimmel vitettem le a Reg. Hilfsplatzra. (Később Szegeden beszéltem vele, szerencsésen felgyógyult.) Az unteroffizírságot Korp. Dakónak adtam át, ki amellett (éppúgy, mint Hódi) patrul kommandáns is volt.

Reggel meglehetős csend volt a köd miatt. Bár embereim a Stern Kuppe visszafoglalása alkalmával ejtett foglyoktól lent a 4. századnál sokmindent összeszedtek, cipőjük azonban használhatatlan rossz lévén a ködöt kihasználva, több 2. géppuskás társaságában egy néhányan kimentek a stellung elé a tegnapi olasz halottak lábáról cipőt szerezni részükre, no meg kutakodni a hullák zsebeiben is. A köd miatt nem bírván tájékozódni 3 géppuskás az olasz állás közvetlen közelébe tévedt. Az olaszok észrevették őket, kiabálni és lövöldözni kezdtek. Embereink erre az összerekvirált holmi jó részét elhajigálva visszafutottak állásunkba. A digók hatalmas géppuskatüzelésbe kezdtek, majd tüzérségük is dolgozni kezdett, erős pergőtüzet adva le egy óra hosszán keresztül. A stellungunk előtt bolyongó embereinkről azt hitték tehát a digók – idegesek lévén a Stern Kuppe elvesztése miatt –, hogy támadást intézünk ellenük, felbuzdulva a hajnali sikerünkön. Mi a kavernában még nem értesültünk a dolog mikénti állásáról, azt hittük, hogy a digók támadni fognak, de megtudva mi volt az ágyú- és gépfegyvertűz oka megnyugodtunk. Avizálásunkat azonban a megszokott módon most is folytattuk, nehogy a köd miatt ismét meglepetés érjen bennünket. Azonban az ágyúzás elhallgatott és csend lett.

D.u. 4 órakor alarmot avizáltak, a digók támadtak a Stern Kuppe, de főként a 4. század ellen. A kézigránátok explodálása jól hallatszott, a köd miatt azonban semmit sem láthattunk. Fél óra eltelte után a zaj megszűnt, az olasz támadás nem sikerült, a digók visszavonultak. A 4. és 7. század emberei és a 39-esek pedig az állás előtti régi futóárokban meghúzódott digókat is visszaűzték, néhány foglyot ejtve közülük. A digók viszont Bulkai hadnagy dinerjét (7. század) fogták el. Levitték a Casa del’ Solhoz, s ott kikutatva egy olasz főhadnagy irattárcáját és aranyóráját találták meg nála. Erre a digók addig ütlegelték, míg elájult, s aztán otthagyták. Ő az éj folyamán magához térve visszamenekült hozzánk, s abschnittunkban a feldwache kavernánál ért be kimerülve a fárasztó hegymászás és a kapott ütlegek következtében. Azt a hírt hozta, hogy nagyon sok digó van a völgyben, s valószínű, hogy újra támadni fognak. Oly kimerült volt, hogy hordágyon kellett a Regts. Hilfsplatzra szállítani.

A nap hátralevő része érdekesebb esemény nélkül telt el, kivéve, hogy a digó két legnagyobb kaliberű macskát küldött a II. Baontól a konyhához és segélyhelyhez vezető szerpentinre. Megijedtünk, hogy ezt az utat, melyet eddig nem is bántott a digó, veretni fogja. Azonban e két nehéz macskán kívül több nem ment erre az útra az egész offenzíva alatt. Embereim, akik az esti menázsiért (3-an) voltak lent, s fölfelé való útjukban épp a hatalmas macska explodálása közelében voltak, baj nélkül szabadultak. Az éj nem volt tiszta, nem is bírtuk megfigyelni mi van a Piave mellett. A folytonos avizálásoktól ébren tartatva az őrségeink, erősen figyeltek, azonban az éj baj nélkül múlt el.

Másnap (28-án) reggel 6 órakor ismét alarmunk volt. A digók megint a 4. század és a Stern Kuppe ellen támadtak. A köd némelykor felszállt, s időnkint a Feldwache Kaverna szájában lévő (39-es) normál géppuska oldalozó tüzével jól támogathatta a 4. századot. Az olasz támadás meghiúsult, úgyszintén egy másik délben is.

D.u. 4 órakor is volt gyengébb olasz támadás a 4. század ellen, szintén siker nélkül; bár gépfegyvereink most nem tudtak működni az olasz ágyútűz miatt. Abschnittunk, valamint az egész II. Baon. abschnittje suttyogó tűz alatt állott. Az est folyamán a Stern Kuppe és a Monte Solarolo közti csapatokat 2 részre osztották. A régi 4. század abschnittjában egy 39-es baon maradványa őrködött (a III/39 Baon, mely az I/46. Baon sűrűsítésére rendeltetett föl), míg az 1. század abschnittját balról jobb felé számítva a 4., 7., 12. és 1. századok maradványai közt osztották föl. 2 század helyén tehát 2 Baon. Ebből lehetett tehát látni, hogy a Stern Kuppe és az 1672-ös kóté közt harcoló 1/46 és 3/39-es Baonoknak 75 %-os veszteségük volt ezideig.


A terület vázlata a csapatok elhelyezkedésével az olasz támadás előtt A terület vázlata a csapatok elhelyezkedésével az olasz támadás előtt (Kókay László által a naplójához készített vázlat)

Az 1. század volt abschnittját megszállva tartó négy 46-os század parancsnokságát az absentierungról visszatért Strauss vette át. Az abschnitts kmdo. lent volt a 7-ik század (a baons.res) régi helyén. A Feldwache kavernából a 39-es normál géppuskások lementek zászlóaljukhoz, helyettük az eddig a 4. század szakaszában működő Div. M.G. Komp. No. 17. hatalmas, erős fiúk jöttek kavernánkba.

Az éj folyamán lementem a Sturmos kavernában tartózkodó 12. század parancsnokához, Égető fhdgyhoz. Már napok óta nem kaptunk újságot, ő kevéssel előbb kapott néhány újságot, s azt olvastuk mohó érdeklődéssel. Sajnos nem valami jó hírek voltak benne. A horvátok fellázadtak, az ottočaci (79-es) ezred elfoglalta Fiumét stb. Most már tudtuk, hogy bajok vannak otthon, s azért nem jött a frontra az utóbbi időben újság és levél, s nem az offenzíva miatt. Mi abban már mindnyájan megegyeztünk, hogy a mielőbbi béke volna szükséges, s nagyon örültünk annak, hogy akadtak végre politikusok a magyar országgyűlésben, akik követelik, hogy a magyar csapatokat vigyék haza a szerbek és horvátok, valamint a készülődő románok ellen védeni hazájukat. A háborút már nemcsak az állati sorban tengődő legénység, hanem mi csapattisztek is szívből utáltuk, hisz nekünk sem volt sokkal különb helyzetünk a rongyokban járó, s lóhúson (az se jutott mindig) és szárított „geműsén” tengődő legénységnél. Nekünk talán valamivel finomabb volt a kosztunk, de viszont oly kevés, hogy talán még egy 6 éves gyerek sem lakott jól vele, nem pedig egy éhes katona. Éreztük mindnyájan, hogy közeledik a várva várt béke, mert már képtelenség, hogy ily viszonyok mellett tovább harcoljunk, s ez lesz az utolsó offenzíva, melyben részt veszünk ebben a háborúban. Az éj nagy csendben telt el.

Másnap, 29-én reggel ködmentes, de azért borús idő volt, s az erős hideg következtében dér borított mindent. Az egész fronton óriási csend volt. Felmentem a gerincre a szétvert főállásba. Borzasztó látvány volt a szerteszét heverő iszonyatos mennyiségű olasz hullát látni. A dér belepte őket, s így annál szembeötlőbbek voltak. 8 óra után az idő kissé enyhült, s nemsokára köd ereszkedett. 10 napja elmúlt már, hogy ily csend volt, mint ma. Az olaszok szokott betörési pontjától nem mervén messze eltávolodni, az első patrul volt unterstandjába mentem, s ott egy pár sturmosommal, kik szintén kijöttek mozogni a hosszú kavernaélet után a friss levegőre, tüzet rakattam. Cipőm levetettem (nem vetettem már le 6 napja) új kapcát tekertem lábamra, s élveztem a tűz jótékony melegét. Egyszerre csak egy digó foglyot kísértek be hozzám az unterstandba. Embereim kíváncsiak voltak, hogy mit mond a digó, s mind tudták, hogy meglehetősen töröm az olasz nyelvet, szóltak a digót (szanitäts volt az olasz) kísérő 4. századbelinek, hogy vezesse be hozzám is. A digót leültettem a tűz mellé, feketekávét adtam neki, úgyhogy megjött a bátorsága. Majd megfagyott úgy didergett. Elmondta, hogy tegnap hajnal óta feküdt egy kőütéstől elkábulva (mutatta homlokát, össze volt zúzva) a stellungunk előtt. Éjjel magához tért, a digókhoz nem ment vissza, mert már elég volt a háborúból. Elmondta, hogy Comóba való. Az 5. ezredbe tartozik, mely a Brigata Aostában van. 8 Baon. Alpini pusztult el már ebben az offenzívában a Monte Waldero (Stern Kuppe) és a Monte Solarolo előtt.

Tegnap már gyalogezredekkel támadtattak, s így az ő brigádjuk is, az Aosta brigád támadott, de oly nagy veszteséggel, hogy az este a Lombard brigád váltotta le őket. Kérdésemre, hogy vannak-e angolok, vagy franciák köztük (az a hír volt az offenzíva előtt, hogy azok fognak nálunk támadni) azt felelte: „Nem tudom, uram, itt a hegyekben nincsenek, de a Piavénál lehet, hogy vannak.” S könyörögni kezdett, hogy ne haragudjak, hogy ebben a tekintetben nem tud felvilágosítást adni. No – gondoltam – te is szépen ragaszkodsz a katonai esküdhöz, a legelső kis kérdezősködésre mindent elmondasz az ellenségnek. No, de ez nem lepett meg. A digók még talán nálunknál is jobban utálták a háborút, fogságba esésükkor mindig ily csúszómászó modoruk volt. A mi digó szanitécünk pedig étlen-szomjan didergett vékony blúzában (a most támadott digók mind csak blúzban támadtak, pelerinjük nem volt (nem is lehetett egyet se fogni emiatt), s egész síró hangon beszélt, tehát inkább vénasszony volt, mint katona. Mikor egy kissé jobban megjött a bátorsága, ő kezdett kérdezősködni tőlem. Azt kérdezte, hogy talán román vagyok, hogy ily jól beszélek olaszul. Megmondtam neki, hogy magyarok vagyunk itt mindnyájan, meglepődött s nagy respektussal nézett végig rajtunk. Észre lehetett venni rajta, hogy mennyire féltek a magyar bakák hősiességétől a digók. Megmutogatta (ami elmaradhatatlan szokott lenni digó foglyoknál) felesége és két gyermeke fényképét, s nekem pedig szép képeslapokat adott, melyek az 5-ös olasz gy. ezred levelezőlapjai voltak.


Az olasz 5. gyalogezred említett képeslapja Kókay László hagyatékából
Az olasz 5. gyalogezred említett képeslapja Kókay László hagyatékából

Fél óránál tovább tartó beszélgetés után végre útnak indíttattam, annál is inkább, mert már úgy megtelt a kis barakk érdeklődő bakával, akik a beszélgetést hallgatták, hogy mozogni sem lehetett.

Szólj hozzá!

Címkék: 1918 Kókay László 17.rohamzászlóalj Monte Solarolo

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7314380182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

konferencia

kiállítás

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Utazás

húavéti emlékút