Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 33. rész

1918 augusztusában hősünk a Monte Salarolo oldalában húzódó állásokban teljesít szolgálatot rohamszakaszával. Számukra alantas munkákra is igénybe akarják venni az embereit, ami miatt konfliktusba keveredik ezredbeli feletteseivel. Szeptember elején lejőve az állásból újra rohamzászlóaljhoz vonulnak a San Gregorio Nelle Alpiba.

[1918. augusztus] 13-án délben a Stp. 33/a, a ¤ 1676 és 1671 2–2 nehezebb kaliberű macskát kaptak. 14-ről 15-re virradó éjjel pedig az állásunk elé 8 kis kaliberű macskát küldött a digó. Egypár úgy látszik túl rövid lehetett, ami az éjszakai belövést tekintve cseppet sem csodálatos, mert a Casera Salarolóból erős jajgatás hangzott fel s utána nyomban a digók beszüntették a macskázást.

 A terület vázlata az ezredtörténetből Kókay László kiegészítő jelöléseivel
(Ajtay Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918. Szeged, 1933. kötet, 312. oldal. Kókay László hagyatékában megmaradt saját lapszéli jegyzeteivel, jelöléseivel kiegészített példánya)

Délutánonként is csend volt a suttyogózástól és az állásnak fejünk felett kis lövészárok ágyúkkal való lövetésétől is eltekintve. Állásaink annyira rossz karban voltak, hogy a Stützpunkt állásokat nem is számítva sehol sem voltak összefüggő vonalaink, a tulajdonképpeni lövészároknak a gerincen húzódó elfoglalt olasz állásoknak kellett volna lennie, ezek azonban majdnem mindenütt szét voltak veretve. No, de nem is az állás a fő, hanem a kavernák, s bizony ezek is szűken voltak. Szakaszom részére épp ezért egy kétszájú kavernát kezdtem embereimmel fúratni. Az állások előtt drótakadály alig volt, de ez szerintem offenzíva alkalmával úgy sem sokat ért. Meredek előterepünk, s a fentről állásunkból a támadókra gördíthető sziklatömbök (melyek legördítésével egy párszor passzióztunk is) elég akadályt képeztek az olasz számára.

Annál inkább visszatetsző volt nekem, midőn épp az én embereimből kért Stenta fhdgy. (elegendő emberrel nem rendelkezvén) drótakadályhordásra embereket, avval indokolva, hogy nekem egész sok és pihent, fiatal emberem van. Én hivatkozva a Divisions kmdónál kapott határozott parancsomra ezt megtagadtam, mire ő könyörgésre fogva a dolgot az ő és a Baons Adjutantl Majer hdgy. kérésének engedve, kimondtam, hogy most először és utoljára megadom a kért 18 embert, a bakák által legellenszenvesebbnek tartott munkára. Embereimnek csak annyit mondtam, hogy valahogy meg ne találják magukat erőltetni, ez nekik elég volt és bizony nem hoztak egy szál drótot se. Másnap ismét megkezdődött az előbbi kérés, s nem sikerülvén Stenta parancsra fogta a dolgot, melyet én mint jogtalant, hivatkozva a div. parancsra kikértem magamnak. Erre a jelenlévő Lyakovics fhdgy bolseviki vezérnek nevezett. Én ezért megmondtam neki a magamét, és feljelentéssel fenyegettem meg, mire visszavonta sértő szavait, én pedig Stentának, ki ismét kérésre fogta a dolgot, most már csak azért sem engedtem, hasonlóképpen Majer Lt. Baons. Adj. telefonbeli kérésének sem. Erre Hoszpodárt hívták a telefonhoz, de mikor én megmondtam, hogy a div. parancs folytán nem teljesítem a parancsot, s ha tovább is zaklatnak, egyenest oda teszek feljelentést, s írásbeli parancsra távolíthatom csak el embereim az állásból Hoszpodár egyszerre lehűlt, s bosszúsan lecsapta a kagylót. Így tehát az én akaratom győzött. Másnap a jelenleg Regt. Adjt. Réder szds. merészkedett kijönni az állás mögé, s csak néha fölpislogni a stellungba. Úgy látszik már referáltak neki a dologról a Baons kmdónál, mert szememre vetette, hogy embereim csak henyélnek, s azt mondta, hogy mi csak az ilyesfajta parancsoknak engedelmeskedünk, melyekből hasznunk van, s dekk meisztereknek nevezte a sturmosokat. Én ezt kikértem magamnak, s tudtára adtam, hogy sértő szavait haladéktalanul tudtára adom Sturm Baon. kmdónak és a Div. kmdónak. Ő erre megijedt szemmel láthatólag, s mosakodni kezdett, hogy lehetne nekem is belátásom, hisz az ezred legénysége emberfeletti munkát végez, míg mi henyélünk. De én erre csak azt vágtam szemébe „De, ugye jó volt, kapitány úr, annak az ezredlegénységnek a montellói ütközetben, mikor sturmot avizáltak, azt kiabálni: Sturmosok előre!” S erre (mint jelenleg Rédertől a legjobb menedékhelyre) felmentem a stellungba. Följelentő levelem pedig még a d.e. folyamán megírtam, s külön ordonánctól küldtem el az ezred trénjéhez továbbítás végett. Mint később megtudtam, Flicker kapitány , ki ekkor már elhagyni készült szeretett sturmosait, maga ment személyesen a Sturm Baon akkori tartózkodási helyéről Cessio Maggioréból a div. kmdóhoz. S hogy jó eredménnyel járhatott el, azt abból is sejthettem, mert Réder ettől kezdve úgy nézett rám, mint bika a véres ingre. A Divisions kmdo. pedig most már írásbeli parancsot adott arra nézve, hogy a stellungban levő rohamszakaszok csak barakkjaik, kavernáik, s csak a stellung közvetlen közelében levő utak építésére (az utóbbiakban a stellungbeli csapatok segítségére is) használhatók fel. Szóval elértem, amit akartam, s egypárszor leszidva a század szolgálatvezető őrmesterét (aki embereim ki nem állhatta, s ezt folyton éreztette is) továbbá a menázsi miatt a manipulánst, embereim szeretetét irántam csak fokoztam.

Dettre századossal, is alkalmam volt egyszer beszélni, aki kijelentette, hogy míg stellungba fent leszek, a vén tökös biztosan fog indítványozni „Eine stramme Unternehmung”-ot . Jövendölése bevált. 18-án korán reggel egy reg. ordonánc jött értem, avval, hogy az alezredes úr hívat. Követtem az ordonáncot, aki a II. Baons. kmdóhoz vezetett. Én gondoltam előre hogy miről lesz szó, bizonyosan az 1672 ¤-tól délre fekvő olasz tábori őrsszerű állás ellen akar a vén tökéletlen valamit csináltatni. S tényleg (nem lévén az öregnek mersze személyesen jönni), azt mondta az öreg, hogy menjek fel a 8. századnál levő olasz kavernába, ahol a század dienstführender (aki most első ízben volt harctéren!) meg fogja mutatni milyen unternehmungot akar ő velem csináltatni. Ez az olasz kaverna tüzérségi kaverna volt a Stizzone völgyre kettő, dél felé egy nyílással, a boltozata keresztül fúrva, mely nyílás épp a lövészárokba vezetett s a kavernából létra vitt fel az állásba, a létra végénél állhatott a tüzérségi megfigyelő, aki az alatta levő, s általam kivehetetlen két ágyú tüzét irányíthatta. A kaverna déli nyílásától az olasz tábori őrs nem volt 40–50 lépésnél messzebb, de igen meredek út vezetett odáig, melyen visszajönni bajos lett volna, s ráadásra a két állás közti térköz majd teljesen ki volt töltve úgy saját, mint olasz hindernisszel, mit eltávolítani az ellenséges állás közelsége folytán lehetetlen lett volna. A reguta őrmester abbeli indítványát, hogy ebből a kavernanyílásból törjünk elő, épp emiatt nem is fogadtam el, s le is szidtam érte, hogy mivel még nem tudja, mi a háború s épp emiatt nagy kedve van vállalkozni, mért nem csinálja saját maga, s mért akar más emberekkel olcsó babért szerezni magának. Straussnak meg is indokoltam, hogy ezt a fajta megoldást nem pártolom, s majd másféle megoldáson fogok gondolkozni. Célom volt időt húzni, s ez mindjárt nem is tetszett Straussnak, de kénytelen volt belemenni. Tegnap óta ugyanis az a hír terjedt el, hogy az ezredet leváltják a 139-esek.

Ez a hír nem bizonyult valónak, minthogy nem is lett volna jó ily terepen, ahol a hegyre való feljutás oly óriási fáradtsággal jár, sűrűn váltogatni a csapatokat. Csak Abschnitt változtatásról volt szó. Ennek oka is valószínűleg azokban a hírekben rejlett, melyek egy készülő olasz offenzíváról szóltak, mely kémeink szerint a Brenta és a Montelló közt (tehát nálunk is) augusztus 20-ika körül indult volna meg. Hosszabb harctéri szolgálattal bíró katonának tényleg fel is tűntek oly dolgok, melyek csak offenzíva előtt szoktak történni. Így például egyes pontoknak macskával belövése, az élénk munka a völgyben és az Orso gerincén levő olasz előállásokban, de legcsalhatatlanabb előjel volt a 433-nál a sodronypályának a Fontana Secca oldalának, a Pyramiden és Stern Kuppéknak majd egész nap nehéztüzérség által való lövetése. Ez az offenzíva csak később következett be, de ezt augusztus havában nem lehetvén előre látni, minden intézkedést meg kellett tenni. A 139-es ezredtől, mely a Fontana Secca, Nord Lagerben volt, 18-án már fent jártak állásainkban rekognoskálók, 19-én mások is jöttek szemrevételezni, majd 20-án a nap folyamán megtörtént a leváltás, melynek (födött terepen történhetvén) nappal sem volt semmi akadálya.

Ezt megelőzőleg azonban érdekes események játszódtak le nálunk 17., 18. és 19-e délutánjain. Az olaszok ugyanis a Col dell’ Orso oldalán levő 31–32 és 33-as Stützpunktokat, mely kellemetlen volt nekik, állandóan a legsúlyosabb kaliberű mínékkel lőtték, s most, mint megállapítást nyert, az Orso gerincén lévő állásukba gázfúvó palackokat cipeltek be, az említett Stützpunktok az olasz állás alatt lévén az olasz gáztámadásra ez a lehető legkedvezőbb körülmény volt. Tüzérségünk, mely belőtte magát offenzíva esetére az olasz előállásokra, most tüzét az Orso gerincére irányította. Az említett 3 napon d.u. 6 órától majd este 8-ig a legnehezebb ágyúkkal lőtték tüzéreink az Orso gerincét, különösen a 433 ¤-nál lévő 30 ½-ek működtek. A 15-ös ágyúk, melyek az Orso-gerincen levő olasz tábori őrs árkára lőttek, számos rövid lövést csináltak, úgyhogy a 9. század balszárnyán az 1676 ¤-ól jobbra saját tüzérségünk tüze sokkal veszélyesebb volt, mint az ellenségé. Baj azonban nem esett, mert a Feuer Überfallokat előre avizálták a mieink, s aki bírt, kavernákba húzódott, vagy a veszélyes helyekről elhúzódott. A Feuer Überfallok sokszor éjjel is ismétlődtek részünkről, különösen a 18–19-re virradó éjszaka. Az olaszok tűz-rajtaütésünket, különösen 17-én este, hatalmasan viszonozták, s az utaktól kezdve az állásokig mindent lőttek a legkülönfélébb kaliberű gránát és srapnelokkal. Tüzérségünk, mely ez időtájban állítólag háromszor oly erős volt mint az olaszoké, nem hallgatott, s végül az olaszok unták meg hamarább. A gázpalackokat tüzérségünk szétlőtte, s az Orsóra 3 nap alatt leadott 180 drb. 30 ½ es lövedéket a hegy, melyet különben is majd minden oldalról tűz alatt tudtunk tartani, nagyon megsínylette, az olaszok a keleti oldalon vivő úton bizony csak teljes laufschrittban mertek járni.

Az éjszakák hűvösek lévén majd állandóan tüzeltünk, s embereim közt ülve majd minden este elbeszélgettünk pár óra hosszat. Egy este a digók is tüzet gyújtottak a Casera Sala-[rolon?] [Itt 15 oldal hiányzik a naplóból.]

Az ezredtörténet a hiányzó naplórészekben tárgyalt időszak alatt megemlíti Kókay Lászlót, amit a naplóíró a saját kötetében alá is húzott, és lapszéli megjegyzéssel is kiegészített:

„[1918. augusztus] 25-én este 21:20-kor az ezred rohamszakasza Kókay hadnagy parancsnoksága alatt két oldalról megtámadta az ¤ 1672 felé néző árokban lévő olasz tábori őrsöt, de szándékát idő előtt felfedezték és annak kivitelét igen heves géppuska- és ágyútűzzel meghiúsították.”

Kókay László lapszéli kiegészítése: (2 halott 5 sebesült).

(Ajtay Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918. Szeged, 1933. kötet 313. oldal. Kókay László hagyatékában megmaradt saját lapszéli jegyzeteivel, jelöléseivel kiegészített példánya. A fenti vázlaton nyilakkal jelölt részre utal a kiegészítés.)

[Az offen]zíva veszélye úgy látszik elmúlt, mert [1918. szeptember] 1-én este 8 órakor (az ellenséges repülőktől ilyenkor már nem láthatva) elindultunk Tomo felé, itt egyesülve a 39. és 139-es rohamszázadokkal San Gregorio Nell’ Alpi felé. Majd az egész úton énekeltünk, különösen Feltrén keresztülmenet, az út végén azonban már fáradtak voltunk, mert a hosszú utat egy raszttal tettük meg.

 Pihenőt tartó sturmosok
(Kókay László hagyatékából)

2-án reggel 3-ra értünk San Gregorióba, én Szvoboda zászlóssal együtt a postamester házában laktam, ketten egy jó nagy digó ágyban pihenve ki az út fáradalmait. A szoba villanyvilágítással volt ellátva, s a dínerek által rendbe [téve] elég csinos volt. Maga a falu elég csinos és szép hegyi falu volt az osztrák határhegyek tövében feküdt, szép kilátással a Piave völgyére. A tiszti étkezde ( Müllernek az volt a legfőbb) a nagyvendéglő szép tágas termében volt, s mivel Müllernek a hasa volt az istene, a koszt elsőrangú volt ezentúl a Sturm Baonnál. A felmerült költségtöbbletet a kártyázás, társasjáték és későn jövők megadóztatása által fedezte, s ez bizony naponta átlag 40 Koronát jelentett. Rövid időn belül mindenki is irigyelte a 17-es Sturm Bataillont kitűnő kosztjáért. Rukkolni Roncoi, Cort és Carasai felé szoktunk. A környéken előttünk már számos Sturm Baon. tartózkodott, s így új állások építésével nem is nagyon kellett foglalkoznunk, legfeljebb azok átjavításával. San Gregorióban majd két hétig voltam Komp. kommandáns a Stabs Komp-nál. Ekkor oly kevés dolgom volt, hogy majd halálra untam magam.

A 17-es rohamzászlóalj tiszti étkezdéje a San Gregorio Nelle Alpiban. Kókay László képaláírása szerint balra elől Schulz főhadnagy a 46-os századból, szemben balra Bíró főhadnagy a 139-es századból, mellette, a kép közepén Csukonyi főhadnagy a 46-os század parancsnoka, az asztalfőnél, oldalt ül Müller őrnagy, a zászlóalj parancsnoka, jobbra hátul a zászlóalj orvosa civilben. Kókay László Müller őrnagy takarásában háttal ül
(Kókay László hagyatékából)

Szeptember 12. és 15. (?) közt igen heves kis olasz offenzíva zajlott le a Monte Grappa környékén. Hadosztályunk állásai ellen is támadtak a digók és már mi is azt hittük, hogy nekünk is fel kell menni (a Tomóban pihenő 139-es ezredet felrendelték a ¤ 433-ra és a Fontana Seccára), de az offenzíva siker nélkül az olaszokra nézve 15-ére (?) véget ért. Nem tudom, ez volt-e a kémeink által augusztusra bejelentett olasz offenzíva, de ez nem volt nagyszabású.

Ezredünk 4-ik százada előtt volt csak egy gyenge gépfegyvertűzzel visszavert támadás. A 39-eseknek azonban már nehezebb dolguk volt. A Stützpunkt 33-ba betörtek a digók, azonban foglyul ejtettek belőlük vagy 30 embert, s a többi visszamenekült az Orsóra. Ellenben a Stp. 31–32-ben a digók elfogták majdnem teljesen az ott levő 39-es századot, s este vették csak vissza a Sturmosok az öreg Zong vezetése alatt az állást, foglyul ejtve vagy 8 megriadt digót. A 46-os rohamszakasz nem szerepelt az offenzíva alatt. Az ezrednek pedig ismét számos derék emberébe került a kis csetepaté, az állásainkra és a mögöttes terepre zúdult gránáteső miatt. Az I. Baons kmdót is kifüstölte a digó a Fontana Secca gerincére vezető út mellől, s a Baons kmdo meg sem állt a Fontana Seccáig, ahol a Reg. kmdó közelében helyezkedett el, új kavernát és barakkot a ¤ 1672 és Pyramiden kuppe közti völgyben a baons. reserve helyén fúratva magának. Egyébként Zeiss visszaérkezett már, és ismét nyakon fogta a szétzülleni készülő ezredet.

Szept. 17-én elindultak a rohamszakaszok ismét a stellungban levő sturmosok felváltására. Tőlünk a 46-os századtól Lt. Gombos ment föl, kevés kivétellel csaknem azon emberekkel és altisztekkel, akikkel én voltam állásban. Az emberek, akik utálták Gombost (mivel folyton szekírozta őket), amint mondja Lukács, szidták is a háta mögött nagyon. Sándor hadnagy, alighogy lejött a stellungból, pár napra rá szabadságra ment. Szerencsés volt, hogy kapott, mert ha valaki Müllernél szabadságot kért, beküldte az ezredhez. Így járt a 43-as Zeipest s a 39-es Kiss is.

A kurzus, mely tulajdonképpen a századoknál volt csak jól-rosszul képezve, szept. 22-én befejezést nyert, s a fölösleges tisztek (merem állítani, hogy a 2 ½ hónapos kurzuson semmit sem tanulva) berukkoltak az ezredhez. A 46-hoz Szvoboda zászlós rukkolt be (egy héttel ezelőtt t.i. szabadságot kért). Szeidl zászlós egyelőre (mint aki a kiképzés ideje alatt egy hónapot kórházakban töltött) kiképzés céljából maradt. Én pedig egy a 37-es ezredtől kapott Szfurlea nevű hadnagynak, aki mint trénparancsnok jött a Sturm Baonhoz, átadtam a Stábs századot s a 46-os rohamszázadhoz (új nevén 4. Sturm Komp.) vonultam be ismét.

Őrmester Mráz, a század szolgálatvezetője, a montellói ütközetért megkapva az aranyat a káderhoz Békéscsabára rukkolt be, s helyette a 3-ra rá őrmesterré beförderolt Farkas lett a rohamszázad szolgálatvezetője. Csukonyi fhdgy pedig (bár velem egyszerre jött ki, s 5-öd annyi időt sem töltött tűzbe, mint én) mint aki már két éve kint van, Zeiss ellenzése dacára szintén a káderhoz Békéscsabára küldetett. Helyette Schulz fhdgy lett a 46-os rohamszázad parancsnoka.

Október 3-án egy Goglia nevű tábornok, Ströher divizionáros kíséretében szemlét tartott Sturm Baonunk felett. Szép übungot mutattunk be; Sützpunkt vonalak ellen támadást. Ekkor működött először a Sturm Baonhoz beosztott Begleits Batterie, s az újfajta 17-es mintájú aknavetők.

46-os sturmos gyakorlat San Gregorio Nelle Alpi mellett 1918 szeptemberében
(Kókay László hagyatékából)

Az übung megbeszélése után, Ströher még kis ideig köztünk maradt, s tudtunkra adta, hogy ezután hadseregparancs folytán, hogy minél több tiszt és legénység ki legyen képezve Sturm dienstre, na meg, hogy az ezredbeli tisztek és legénység is pihenhessenek egy kissé hátul, ezután a Sturm Baonoknál lévő tiszteket és legénységet 3 hónaponként legalább is váltani fogják. Mi egynéhányan, akik még voltunk a cosnigai bajtársak közül, tudtuk, hogy nekünk már kifelé áll a rudunk (kivéve a századparancsnokokat, ezek eztán is maradhattak), s tudták, hogy a most már annyira bajtársiatlan Sturm Baon még kiállhatatlanabb lesz, de mégis sajnáltuk, elsősorban a most már nagyszerű kosztot s azután a jó kényelmes lakásokat. No, de ez bizony másokra is ráfért, akik ezt eddig esetleg nélkülözték. Az új terv szerint Kriha 139-es hdgy még másnap délelőtt 40 emberrel az ezredéhez vonult be, ugyanis 2-án 60 embert kapott kiképzés céljából a 139-es század a mars formációktól, s most nem minőség, hanem az eltöltött idő szerint válogatták az ezredhez küldendő legénységet.

Következő rész: „Szándékoztam az olasz állásba betörni”

Összes rész: Kókay László harctéri naplói, 1918

Korábbi naplók: Kókay László harctéri naplói, 1916-1917