„Könnyekig meg voltunk hatva az ellenséges nép ezen szeretetnyilvánításától”

2018.09.17. 07:05 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 30. rész

1918 júniusának végén hősünk rohamzászlóalja a sikertelen offenzíva után félve, szégyenkezve tér vissza Cosnigára, ahol előtte 4 hónapon keresztül állomásozott. A helyi olasz lakosság azonban gúnyolódás helyett éljenezve, virágesővel fogadja a visszatérőket, amilyen fogadtatásban Magyarországon nem lesz majd részük…

 

12h 20’ volt tehát hogy megindultunk. Szép csendesen ballagtunk, mert nagy csend volt, s a digó tüzérség nem lőtt. Elhaladtunk a februárban oly „büdös” Mandrétól északra eső útkereszteződésnél, hol az út még most is nagyon rossz állapotban volt. Majd a Santa Lucia felé vivő úton haladtunk, de a község előtt nyugatra fordultunk, s egyenes úton haladtunk, most már a civilek által is lakott vidéken, kitűnő országúton, keletnek, Campagnola előtt északra fordultunk. Áthaladtunk Borgo Peliziolin, majd Ramerán, majd Borgo Saccónál átmentünk a fossamerlói műúton. Szép holdas éjjel lévén kitűnően lehetett marsolni, s ezideig csupán 2 helyen tartottunk rövid rasztot. Gombos mindig előttünk baktatott 10–15 lépéssel, s Schulz folyton költeményeket szavalva rá, heccelte, hogy az Angelinához siet. Pedig ha tényleg emiatt sietett, hiába sietett, mert (mintha szégyelltük volna vereségünket a cosnigai népség előtt) a falutól és az übungos platztól keletre haladtunk el, az útrövidítés miatt. Itt Cosniga közelében, találkoztunk Csukonyi kocsijával, Schulz felült rá, s azon folytatta útját tovább, a századot pedig, bár Gombos idősebb hadnagy volt, mint én, rám bízta, hogy vezessem tovább. Gombost emiatt majd megette a fene a méregtől, de én sem engedtem semmibe se beleszólni azzal, hogy a század énrám bízatott.

3 óra tájban elértük Cappo di Sottót majd Zoppét, hol 10’ rasztot tartottam. Zoppéban jelenleg az offenzívára tartaléknak idehozott 51. honvéd hadosztálynak egyes részei táboroztak. ¼ 4 után továbbindultunk. Lassanként világosodni kezdett. Áthaladtunk Zoppén, majd Capo di Soprán, hol nem tudtuk volna eltalálni, melyik út visz Fior di Sottóba. Mivel nem akartam, hogy eltévedjünk, felcsörgettem egy házba a civileket, s egy férfit kiráncigálva az utcára, s 2 pofonnal megpuhítva ráparancsoltam: „Mostrare quella strada conduce versa San Fior di Sotto!” A civil megmagyarázta az utat, mi pedig megindultunk rajta, s néhány száz lépésre már találkoztunk is Lukáccsal, aki elébünk jött, s azt a hírt újságolta, hogy tegnapelőtt, mikor mentek le a Montellóról Paréba a trénhez, a szakács a digó pellerinámat elveszítette, emiatt legelső dolgom, mikor megérkeztünk az volt, hogy a szakácsot kegyetlenül elvertem a Montellóról való doronggal. (Schulz pedig Sumot, az ordonáncát pofozta meg, mert egy finom esőköpönyeget veszített el, mely arra az öszvérre volt felkötve, mit Schulz a Montellón fogott, azonkívül Koczka is kapott, amiért az 50 kilo rizsből, mit szintén a Montellón a nagyobbik 30 kilós zsákkal átadott Forgónak, mikor ez sebesülve a trénnel találkozott. Ez utóbbiért oly dühös volt Schulz, hogy azt mondta, ha teheti még a kórházba is utána megy Forgónak.)

Kb. 15 km-nyi mars után érkeztünk meg San Fior di Sottóba, hol jelenleg a 17. Sturm Baon tartózkodott. San Fior di Sotto szétszórtan épült, elég nagy község volt, hatalmas, épülőfélben lévő templommal. A falu az Udine–Conegliano-i fővasútvonal keleti oldalán feküdt. Én Gombossal együtt a század körzetében egy új majorház emeletén kaptam egy tiszta világos szobát. De alig aludtam, s az ebédünket lakásunkon fogyasztottuk el.

Az étkezdébe, mely a falu keleti részében, a hatalmas óratoronnyal bíró kastély közelében feküdt, csak este mentünk el. Meghatottan üdvözöltük egymást, kik megmaradtunk a nagy offenzíva után. Tőlünk, a 46-os Sturm Komp-tól megsebesült Lt. Forgó, Szarafolyán és Szeles (ez, s a többi csak be volt osztva hozzánk), a 39-estől meghalt Lt. Barabás és megsebesült Lt. Varas (Zong már jobban volt), a 43-astól K. Asp. Csillag, a legénység közül a legnagyobb veszteséget századunk, ezután a 39-es Sturm Komp szenvedte.

Másnap, [1918. június] 25-én de. a San Fior di Soprában lévő Uniformierungs Anstaltba mentem bevásárolni, s sikerült 6 ½ méter dupla széles vásznat, talpbőrt, fuszekliket, gombokat és cipőfűzőt vásárolnom. A nap folyamán elkészítettük a legénységi Belohnungs Antragokat is.

Egész nap folyamán nagy ágyúzás hallatszott a front felől, s du. 3 óra tájban valami 12 olasz repülőgép jött a környéket bombázni. Hozzánk nem hajítottak bombákat, hanem mint emeleti szobámból láthattam, Zoppét ugyancsak megbombázták, mégpedig hatalmas bombákkal. Az offenzíva úgy látszik, amelyet mi kezdtünk, most talán olasz részről kezd folytatódni, mert ma este parancsot kaptunk, hogy holnap, 26-án este menjünk előre Campagnoléra. Diviziónk úgy látszik még mindig nem fogyott meg eléggé, mert ebből a parancsból következtetve még mindig szándékoztak vele harcoltatni.

Másnap, 26-án ahelyett, hogy még az éj leple alatt, megtettük volna a Campolongóig lévő 10 km utat, csak már teljes világossal, 7 órakor indultunk útnak. El is értük vele azt, hogy útközben több helyen meg kellett állnunk a hatalmas tömegekben szálldosó olasz repülők miatt, s a fák alá és a házakba húzódnunk, mert az olasz repülők mostanában erősen bombázták a csapatoktól túlzsúfolt falvakat. Zoppéban közel ½ óráig voltunk kénytelen állni, nehogy észrevegyenek bennünket a repülők, s közben alkalmunk volt a tegnap ledobott bombák hatalmas lukait látni, melyek hihetetlen pontosan feküdtek az országút legközvetlenebb szomszédságában. Zoppétól kezdve a századok 200 lépés distanzokat tartottak egymás között. Ismét nem érintettük Cosnigát, hanem Capo di Sottónál balra fordultunk, s a fossamerlói útra érve ezen haladtunk Fossamerlóig, s innen balra fordulva, Bar érintésével elértük ¾ 10-kor Campolongót. Századunk legénysége abban a házban nyert elhelyezést, hol márciusban az 1. és június elején a 8. Komp volt, én Gombossal kaptam ismét egy szobát. Baons kmdónk a pap házában kapott szállást. Étkezdénk pedig ugyanott volt, hol az offenzíva előtt a II/46. Baon-é volt. Campolongóban tartózkodtunk, egyáltalán nem rukkoltunk. Pihentük az offenzíva fáradalmait. Ránk is fért! Majd mindenki erős hasmenésben szenvedett. Nekem a digó hindernistől összekarcolt kezem pedig meg is gyűlt, úgyhogy bekötve kellett hordanom.

Időtöltés céljából többször elmentem az iskolába berendezett 46-os katonaotthonba (melynek Zugfs. Kiss, a télen az 1. Komp-nál U.Offizierom volt a vezetője) olvasgatni, vagy elmentem a 17. Schwere Feld Art. Regts. provianturájába, az öreg Solaszter hgy-hoz komázni. Schulz egy hatalmas erős öszvért fogott a Montellón, melyet Montellónak nevezett el. Egy kordét kértünk a civilektől, s többször rendeztünk sétakocsikázásokat a környéken. Az erős szájú csökönyös állat rendszerint arra ment, amerre akart, s egyszer bele is fordított bennünket a Monticanóba. Leggyakoribb kirándulóhelyünk Ramera volt, hol Herceg hdgy., a tiszti konyha vezetője mindig megozsonáztatott bennünket. Voltunk egyszer Braca di Stradán is, hol a tartalékban lévő I/46 Baon tisztjeit (Papp, Dettre, Hajnal, Sicherke) látogattuk meg egy este. Mindenfele bejártuk a környéket az öszvér fogattal, csupán Coneglianóba, melyet már újból lőtt az olasz tüzérség és Cosnigába, hová szégyelltünk elmenni, nem voltunk. Közben vártuk az ablézt, illetve a retablierungra való menést, mely 31-én be is következett.

Diviziónk stellungban lévő csapatait július 1-én, a tartalékokat és minket június 30-án felváltottak a szegedi m. kir. 51. gyaloghadosztály csapatai (300., 302., 304., 306. honvédezredek), mely divízió még nem volt olasz fronton, s egyébként is kb. egy év óta nem voltak stellungban, hanem a hinterlandban mezőgazdasági munkákat végeztek. (Nekünk nem tudott soha ilyen helyzet jutni! De most állítólag Ukrajnába megyünk!) Jellemző ennek a honvéd hadosztálynak a harctéri ismeretére, hogy még a tisztek se voltak tisztában a megfigyelőballon ismeretével, mert a de. egy az 51-es rohamzászlóaljtól szálláscsinálónak ideküldött pápaszemes hadnagy meglátva a fronthoz tagadhatatlanul közel álló megfigyelőballonunkat (ez a ballon az offenzíva kezdésekor ment előre, de még mindig nem tért vissza Ramerához, régi helyére), mely Granzánál állott, Gombos dinerjét megkérdezte, hogy a digóé-e a ballon, vagy a mienk lehet. A betyár fickó azt felelte neki, hogy a digóké, akik az offenzíva óta oly szemtelenek, hogy a ballonukat a Piave innenső partján eresztik fel. A hadnagy megértette a csúfolódást, összeszidta a dinert, de evvel már sokat nem segített felsülésén.

Megfigyelőballon Romeránál 1918 februárjában Megfigyelőballon Romeránál 1918 februárjában
(Kókay László hagyatékából)

Parancs szerint ma este egyelőre Cosnigára kellett visszamennünk, mely hír úgy köztünk, mint a legénység közt óriási örömet keltett. Quartiermachernek Schulz ment előre, mi pedig este ½ 8-kor indultunk útnak. A Baont a már előrement Flicker helyett Csukonyi vezette lóháton, a századunk ment a Baon élén. Útközben a felváltásra induló honvédok jöttek sok helyen velünk szembe, s úgy a bakák, mint mi ismerősökre is bukkantunk köztük. San Vendemiano és Cosniga között pedig egész kocsi kolone jött velünk szembe, s a kocsik alaposan teli voltak aggatva zöld gallyakkal maszkírozás céljából.

½ 9 volt, mikor megpillantottuk az esti szürkületben Cosnigát, hol mindannyian oly kellemes napokat töltöttünk már el. Most egy kissé szégyelltünk a sikertelen offenzíva után az ismerős lakosok szeme elé kerülni, gondoltuk, kigúnyolnak majd bennünket. Azonban ebben alaposan csalódtunk. A falu szélén Del Boscóék háza előtt várt bennünket az egész falu mozdulni tudó népe. Mikor közelükbe értünk, nem bírták már magukat türtőztetni, közébünk rohantak hatalmas Evviva kiáltozással, s teleszórtak-aggattak bennünket virággal. [Két kisatírozott sor következik a naplóban.] Azt se tudtam már hova tegyem a sok virágot, amit adtak, s hogy kinek a kérdésére feleljek. De nemcsak nekem, a többi tisztnek, sőt a bakáknak is kijutott az örvendezőkből, s Csukonyi lova is virággal lett hamarosan kidíszítve. A kisgyerekek is megtalálták, hogy minek örüljenek, mert Csukonyi kutyájának, a Nérónak láttára valóságos extázisba estek az örömtől. Könnyekig meg voltunk hatva az ellenséges nép ezen szeretetnyilvánításától. Ismerve az olasz természetet, mindenre el voltunk készülve, csak erre nem. A faluban lévő honvédok se győztek ezen a diadalmeneten csodálkozni. Szomorú dolog! 1918. november 19-én minket, az ennyit szenvedett háziezredet egy álmos cigány banda fogadott a Marseillaise-zel saját szülővárosunkban, míg itt a vadul gyűlölködő, bosszúálló olasz nép mint saját fiainak, úgy örült nekünk, s szinte hihetetlen, voltak, kik néhány elesett bajtársunkat (köztük Barabás hdgy-ot, és Inft. Bánfit) megsiratták. Ezt a rokonszenvet nem lehetett mással magyarázni, mint avval a korrekt és barátságos viselkedéssel, mit Baonunk 4 hónapon keresztül a lakossággal szemben tanúsított.

Nemhogy erőszakoskodtunk volna velük szemben, hanem nagyon sok jót tettünk velük (az elmenekültek földjének szétosztása, csont és zsigerfélék szétosztása a szegényebbek között, katonaotthonunkba ők is vásárolhattak stb.) s míg mi Cosnigában tartózkodtunk, senkit sem bántottunk, panaszaikat meghallgattuk és orvosoltuk, csak készpénzfizetés ellenében vásároltunk (esetleg cseréltünk) tőlük, s nagyon sokat tettünk a falu házainak kijavítása, szépítése érdekében. Ezzel ellentétben mi volt itt, még mi odavoltunk: a faluba kb. 4-szer annyi katonát zsúfoltak be, mint a mi időnkben. A civileket emiatt összezsúfolták (abban a házban, hol laktam legutóbb, most egy helyett 3 szobában 8 tiszt lakott), gorombáskodtak velük, sőt el is verték őket. A lopások egész nyíltan egymást érték, a sok csapat a kertek fái alatt tanyázott, mivel nem fért a házakba, így úgy a kertek, mint a fák, melyeknek leveleit maszkirnak és a lovaknak takarmánynak leszedték, tönkretették. A katonaotthon berendezését még mi vittük magunkkal, s a kuglipályákat is mi rontottuk el, úgyhogy Cosnigára s letarolt, s lótrágyával, kerékvágásokkal, borított kertjeire és környékére alig lehetett ráismerni. Mintha tatárjárás pusztított volna a faluban, olyan benyomást tett ránk. A civilek nem győztek eleget panaszkodni a honvédekre, kiket a germanokkal hasonlítottak össze, s gyerekesen örültek, hogy ismét megjövünk Cosnigára, mi pedig sajnálva őket meghagytuk egyelőre őket ebben a boldog hitükben, s nem mondtuk meg nekik inkább, hogy néhány nap múlva hátrább megyünk innen, s végleg a honvédok maradnak itt.

Cosnigai lakosok 1918 tavaszán a 17-es rohamzászlóalj gyakorlóterén kényszerleszállást végrehajtott repülőnél Cosnigai lakosok 1918 tavaszán a 17-es rohamzászlóalj gyakorlóterén kényszerleszállást végrehajtott repülőnél (Kókay László hagyatékából)

A faluban most is sok honvéd tanyázott, s azonkívül az egész 46. gyalogezrednek csináltak kvártélyt rajtunk kívül a faluban és a környékén. Baons kmdónk a régi helyére költözött, míg a 39-es sturm komp századunkkal együtt kapott kvártélyt századunk régi szállásán, a 43. és 139. komp-ik a falu Zoppe felőli részén szorongtak a Stabs Komppal együtt. Tisztek közül csak Csukonyi és Flicker kapta meg a régi lakását, én Gombossal egy piszkos szobát kaptam a Stations kmdo emeletén, nem is sokat tartózkodtam otthon. Tiszti étkezdénk Traila házában volt, mert az étkezde épületében most a 46-os Regts. kmdo volt. Az ezred századai pedig a falu übungsplatz felőli részében, s az übungsplatz melletti házakban szorongtak.

Az ezred egy része még az éj folyamán lejött (a hátsó állásokban lévők), míg más részét következő este váltották a honvédok, kik itt mentek falunkon keresztül, s amint a szürkületben láthattuk, jól felszerelt, pihent, szálas emberek voltak, feltűnő volt náluk az aránylag kevés tiszt. A bakák és a honvédok kölcsönösen sok ismerőst találtak egymás közt.

Július 1-jén pótlást kaptunk a marsoktól, részbe 46-os, 68-as marstól. Általában jó erős fickók voltak, legnagyobb bajuk csak az volt, hogy csak néhányan voltak közülük tűzben. Most még nem osztottuk be őket, most előbb még ki kellett őket képezni. A du. folyamán az ezred tisztjeivel komáztam, s a többek közt Polareczky, ki eddig talán észre se vett, érdeklődött hogylétem iránt, sőt kezet is szorított velem. Úgy látszik, jókat hallott rólam. Beszélgetésünk kapcsán megemlítettem Polareczkynek a Halmosi-féle 14 foglyot, s jól is tettem, mert Ritter még mindezideig nem informálta a Regts kmdót az esetről. Polareczky módfelett fel volt háborodva, s azt mondta, hogy a csúnya esetet haladéktalanul vizsgálat tárgyává fogja tenni, s Halmosit le fogja fokoztatni.

A du. folyamán meglepetésünkre, s a civilek nem csekély ijedelmére, mit még ez ideig nem tettek, az olasz messzehordó ágyúk falunkon túl a régi wirtschaftamt környékét és a San Vendemiano környéki repülőteret kezdték lőni, s ez utóbbi helyről összes ép gépek kénytelenek voltak haladéktalanul elrepülni. Ez az eset nagyon megkönnyítette a Cosnigától való elválásunkat, mert azt sejtettük, hogy előbb-utóbb sor kerül a falu lövetésére is. A civilek pedig most duplán kétségbe voltak szegények esve, egyrészt a lövések, másrészt végleges távozásunk miatt.

Este az étkezdében parancsot kaptunk, hogy holnap (július 2.) este indul a Baon retablierung a helyére Ronchiba, Sanile mellé, s mivel itt hosszabb tartózkodásra van kilátás, minden századtól fog egy tiszt menni, mégpedig holnap korán reggel, quartirmachernek, hogy legyen idő megfelelő szállást csinálni, s minden századtól négy-négy altiszt fog velük menni, s mi tisztek kocsin megyünk előre. A 46-os századtól a választás énrám esett.

Következő rész: Búcsú Cosnigától és a Piavétől

Összes rész: Kókay László harctéri naplói, 1918

Korábbi naplók: Kókay László harctéri naplói, 1916-1917

Szólj hozzá!

Címkék: piave montelló 1918. június Kókay László császári és királyi szegedi 46. gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr8614244115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

Könyvbemutató

Könyvbemutató

Könyvbemutató

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Utazás

húavéti emlékút