„Ezzel szerepünk véget ért ebben a szomorú kimenetelű offenzívában…”

2018.09.10. 07:26 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 29. rész

1918. június 22-én hajnalban a Piavén történt kalandos visszatérést követően hősünk a rohamszázad élén immár a folyó keleti oldalán vonul a kijelölt gyülekezési pont felé. A gázmaszkot folyamatosan feltéve tudnak csak haladni a korábbi „gáztromlit” követően keletkezett gázszigetek között. A nyugalomban eltelő nap végén a váltásukra érkező század átadás-átvételi procedúrája hoz csak némi izgalmat. Június 23-án hajnalban véget ér az osztrák–magyar hadsereg sorsát is eldöntő offenzíva…

 

Elől én mentem (mivel én ismertem az egész társaságból az utat egyedül) és Mráz, leghátul Schulz és Kecskeméti. Az úton több helyen gáz ülepedett le fullasztó keserű mandulaszagot terjesztve. Avizáltam „A maszkát feltenni!”, s én is feltettem, de szokásom szerint mihelyt átszaladtunk a gázon le is vettem, mert nehezen lehetett látni a maszkában, s nem akartam hogy az utat eltévesszem, mert már minél távolabb szerettem volna lenni a Piavétól, s ettől kezdve, ha kisebb gázfelhőn mentünk keresztül, csak zsebkendőmet tömtem a számba, s el is értem vele, hogy nem tévesztettük el az utat, de viszont 2–3 napig nagyon nehéz volt a mellem a szerencsére kis mértékben beszippantott gáztól.

Osztrák–magyar katonák gázálarcban Osztrák–magyar katonák gázálarcban
(Kajon Árpád gyűjteményéből)

Az út zsúfolva volt kocsikkal, s katonasággal, s sok helyen alig lehetett tőlük menni. Volt egy teherautó is, mely mindig elébünk került, s aztán mindig megállott, elfogva az utunkat. Mikor ez harmadszor ismétlődött, megígértem a sofőrnek, ha még egyszer elébünk kerül, belelövetek a motorjába, s többet nem is került elénk. Mindezek dacára jól haladtunk, s elhagytuk a most már még jobban szétlőtt Minát, s ¾ 2-kor elértük Marcatellit, hol az útkereszteződésnél a Piavesella hídjánál meg kellett állnunk, mert tele volt kocsival előttünk az út. Épp a legveszedelmesebb helyen, Nervesával szemközt, alig 150 lépésnyire a Piave innenső töltésétől álltunk meg. A túlsó parton csend volt, alig szólt néha-néha egy géppuska. A gáztromli óta az olasz tüzérség se lőtt egyet se. Egyszerre csak „Vauuuu- vauuuu–vauuuu”, hangzott fel a 28-as mozsár lövedék jól ismert vonyítása. Lehasaltunk az útra. „Jaj, csak már itt lenne, tudnánk, hogy mi lett velünk” – szólt Mráz. Nem kellett soká várnunk, itt is volt, azaz hogy az útkereszteződés túlsó oldalán lévő házba, mely recsegve ropogva dűlt össze, s utána hosszú ideig omladoztak a már ezelőtt is megrongált falak. Óriási gránátfüst, malterpor borította el a környéket. „De bassza meg Cadorna az édesanyját!” – káromkodott Mráz. „Innen jó lesz lógni, hadnagy úr!” Meg is indultunk, s kocsikon keresztül-kasul, s némelyik kocsist, melyik lármázott, kupán legyintve csakhamar sikerült „áttörni” a kocsifrontot, s csakhamar elhagytuk a kocsi kolonákat, s most már rövid pihenőt tartva újból megindultunk, s ettől kezdve senkitől sem akadályozva „csendes vidéken”, melyet mostanában nem lőtt az olasz tüzérség, szép csendesen ballagtunk Susegana előtti útkereszteződésig, melyet ½ 3-kor értünk el.

Itt leültünk a vadgesztenyefák alatt felhalmozott deszkákra, s vártuk a század többi részét s néztük a fényszórók, s rakéták és ágyúk villogását. Közben nekiláttam a Kancsák-féle szalonnának s Schulzot is megkínálva belőle jóllaktunk mindketten. Jókedvűek voltunk mindannyian, a bakák már hancúroztak, viccelődtek egymással, hisz most már hol voltunk a Montellótól? Talán már igaz se volt, hogy rajta jártunk?

Kb. ¼ 4-ig vártuk Gombost és Csukonyit a század többi embereivel, de nem jöttek, mi pedig nem tudtuk eltalálni, mi lehet késedelmüknek az oka, s mivel már világosodni kezdett, megindultunk a C. Casella felé. Korp. Szalayt azonban 2 emberrel itthagytuk, hogy ha később jönnének Csukonyiék, jelentsék nekik, hogy már elindultunk. Csapatainkat én kalauzoltam, s legelöl én mentem Schulzcal, míg hátul a 2 őrmester zárta le a menetet. Bementünk a kihalt Suseganába, s ott a kelet felé vezető útra tértünk, majd a legelső balra vezető útra, s ezen haladtunk tovább. A fronton nagy csend volt, s csupán egy olasz 16-os üteg lőtt 2–3 percenként jobbra tőlünk, nem messze a front irányában valahova. Majd a Piave-töltésről hangzott föl egy géppuska tüzelése, mely bár legkevesebb 2 és fél km-re volt tőlünk, mégis élesen hangzott a hajnali csöndben. Schulz nevetve kérdezte erre: „Nem a digóknak vezetsz te neki bennünket?” Majd hozzátette: „Biz Isten még most is úgy bennem van a félsz, hogy már az innenső parton is azt hittem, digók vannak. ” Csakhamar megszűnt azonban úgy a 15-ös üteg, mint a géppuska tüzelése, s beállott a szokásos hajnali csend, s oly csend volt, mintha nem is lett volna háború, vagy pláne offenzíva, s mintha még mindig nem lett volna a Montellón sok emberünk, kik szívszorongva várják a mai estét, mikor ők is megkezdhetik a visszavonulást, ha ugyan addig a digók észre nem veszik a visszavonulást, s el nem fogják őket?

Szép csendesen haladtunk, s fél 4 után elértük a C. Condotta melletti vasúti töltésen át vivő utat, csakhamar átmentünk a vasúti töltésen is, s ¾ 4-kor, már teljes világossal elértük a C. Cassellát, hol már várt ránk menázsival a Gefrt. Krause és Kocka, meg Inft. Szécsi. Ami már 10 nap óta nem történt meg, ismét szabad ég alatt történt a menázsiosztás, s alighogy megkezdődött az osztás, a század többi része is megérkezett szerencsére, néhány gázmérgezettet (köztük Worlicsek) leszámítva, kik már útban voltak a Feldspitalok felé.

Mennyire más volt itt a környezet, mint az átkos Montellón, volt öröm a bakák közt, s alig lehetett velük bírni, oly jókedvűek voltak. A C. Cassela első látásra február óta nem sokat változott, de jobban szemügyre véve alapos változásokat lehetett rajta észrevenni. A házat mindössze csak egy ízben lőtte az olasz tüzérség, s akkor is csak kisebb gránátokkal, mivel számítani lehetett rá, hogy előbb-utóbb sor fog kerülni a ház szétlövetésére is, a ház alatt 2 beton unterstandot 2 zug erejű legénység, s 2 beton unterstandot 2–2 tiszt részére építettek még a 43-as, illetve a 46-os pionírok, s az unterstandokból kijött föld- és kavicsanyagot a ház földszinti szobáiba rakták, úgyhogy az unterstandok betonteteje fölött most tekintélyes földréteg is volt, úgyhogy az unterstandok 15-ös volltreffert okvetlenül kiálltak. Az emeleti szobák padlózata már el volt bontva, úgyhogy a szobákban már sehol se lehetett lakni, csak az unterstandokba, de ezek jól be voltak rendezve, priccsekkel ellátva, s a tisztek fülkéiben asztalok, székek, sőt fotelok is állottak. Ami ezeket az unterstandokat illeti, sokkal egységesebbek voltak, mint a kavernák, ezeknek az az előnyük is megvolt, hogy a ház udvarán, melybe nem láthattak be az olasz tüzér megfigyelők, bármikor ki lehetett ülni, feltéve, ha repülők nem voltak fenn. A ház mögött még mindig megvoltak a régi, még talán a németektől készített unterstandok, melyek azonban már teljesen tönkrementek. A ház alatti unterstandokban helyeztük el a legénységet, de mivel a hely szűknek bizonyult, sokan kifeküdtek a bokrok és szőlők közé.

Alighogy megérkeztünk, a 2. Komp. is megjelent Bugyival, ki azt mondta, nekik jelöltették ki a C. Casellát szállásnak, de nekünk eszünk ágába se volt távozni, s úgy a 2. Komp. mint az 1. Komp. a környékben, a sűrű bokrok és vetések közt húzódott meg. A szebbik tiszti unterstandban Csukonyi, Schulz és én, a másikban Gombos és Worlicsek húzódott meg. Nekem ugyancsak a földön jutott hely, mégis kimondhatatlanul jót aludtam ½ 5-től ½ 12-ig, mikor is arra ijedtem fel, hogy egy nagy légy dong körülöttem, melyet álmomban gránátzúgásnak képzeltem.

Felhúztam a cipőmet (melyet itt már mindnyájan le mertünk vetni) s csakhamar felkelt Schulz is, Csukonyi is, s úgy beszéltük meg, hogy a részünkre felhozott nyers húst és burgonyát megfőzetjük paprikásnak. Úgy is lett, s a szakács Csukonyi dinerje, János volt, s tekintve, hogy a paprikáshoz én is odaadtam a Kuncsák-féle szalonnát, oly kitűnő borjúhús paprikást főzött az új krumplival, hogy a király is megnyalhatta utána ujjait, s utána vagy 5 liter kitűnő feketét ittunk meg apródonként a délután folyamán, mit szintén a János főzött. Az ebédet egyébként a ház udvarában álló óriási eperfa alatt egy ajtóból rögtönzött asztalnál fogyasztottuk.

Ebéd után csúnya dolognak voltunk szemtanúi. Egy Maszlag nevű sturmos jött hozzánk s a Gombos lábán lévő digó bőr lábszárvédőre mutatva (épp azelőtt hencegett vele Gombos) azt mondta, hogy azt Gombos dinerje (Bodrogi) lopta el tőle. Az eset igaznak bizonyult, s Csukonyi visszaadatta Gombossal a lábszárvédőt.

Egész nap nem lőtt az olasz tüzérség még csak a környékünkre se, ne is mondjam, hogy kitűnően éreztük emiatt mindannyian magunkat. Ja, a Montello innenső része, melyről ezt a részt belátta a digó, a mai nap még a kezünkben volt, s így csak úgyszólván találomra lőhette volna az olasz tüzérség a terepet, mert a növényzet oly sűrű és oly üde zöld volt, hogy ballonról se tudta a terepet belátni a digó. A Montellót a sűrű növényzet miatt csak a vasúti töltés tetejéről lehetett belátni, s néhányszor felmentem megnézni. Bizony sokszor füstben volt, s tompa dörgés hallatszott felőle annak jeléül, hogy az olasz tüzérség erősen vereti. Itt a vasúti töltés alatt egy meglehetős nagy és erős szájú 2 szájú kavernát találtam, mely most üresen állott, de nem is volt ma rá szükség ebben a paradicsomi nyugalomban. Hej, de ki tudja holnap ilyenkor nem lesz-e rá szükség?

A du. folyamán egy olasz repülő szállt felettünk meglehetős magasan, de nem tudom minket, illetve főként a bakákat látta-e a ház körül mozogni, s azért ide gépfegyverezett, vagy máshova akart-e lőni, s csak a golyói tévesztettek célt, de az tény, hogy oly erősen fütyültek a golyói körülöttünk, hogy jónak láttuk, míg a gép el nem távozott, a ház földszinti szobájába bemenni.

A II. Baon kmdo jelenleg Mandréban volt, a századok pedig előbb-utóbb a környéken. Mi telefonnal voltunk a II. Baons kmdóval összekötve, s a du. folytán kaptuk a jelentést, hogy estére az 5. Komp jön a helyünkbe, s mi pedig a Sturm Baon 17-hez fogunk, San Fior de Sottóba kivonulni, valamint azt is megtudtuk, hogy az éj folyamán leváltja az ezred a híd melletti régi abschnittjából az ott állásba lévő huszár divíziót, ideiglenesen, míg néhány nap múlva a retablierung bekövetkezik. Örömünk óriási volt, a dupla jó hír hallatára, s különösen a bakák ujjongtak örömükben.

Este 8 óra tájban a házunk előtt vivő műút déli oldalán levő szőlők közt működni kezdett egy batri, melynek, bár alig volt 150 lépésnyire tőlünk, létezéséről eddig nem is tudtunk.

Én és Schulz odamentünk megnézni a batrit, mely a 41-es honvéd tábori ágyú ezredhez tartozott. A tüzérek elmondták, hogy csak tegnap óta állnak itt, azelőtt a Piavéhoz közel álltak, de az olaszok aknával kilőtték őket állásukból, elmondták, hogy ma éjjel itt hagyják ezt az állást is, s hadosztályukkal együtt hátramennek. Az üteg ágyúi lassú tempóban egyes lövéseket adtak le, s a tüzet egy tiszthelyettes vezényelte, s mikor megkérdeztük tőle, hová és miért lőnek, ennyit felelt: „Nervesánál támad a digó!” Minket a túlparton lévők sorsáért aggódás miatt erre a hírre kivert a hideg. Ellenben a tüzérek oly nyugodtan töltötték, s sütötték el ágyúikat, mintha mi sem történne. Schulz meg is jegyezte csendesen: „Látod, nagyobb urak ezek, mint a szegény bakák! Azokat odaát Nervesánál majd megeszi a fene az izgalomtól, míg ezek itt cigarettázva nyugodtan lőnek olyan célra, mit nem is látnak!” Az üteg kb. 9 óráig tüzelt, s mintegy 80 lövést adott le, s mint közölték velünk, az olasz támadás vissza lett verve.

½ 10 tájban Csukonyi a II. Baons kmdóhoz ment Ritternek hízelegni egy kissé, hogy biztos legyen a vaskorona (pedig talán anélkül is megkapta volna, hisz csakugyan megszolgált érte), s mivel Schulz aludt, lent az unterstandban nekünk szólt, hogy ha megjönne az abléz csak induljunk el a századdal, ő majd utánunk jön, csupán közöljük vele telefonon, hogy megkaptuk az ablézt.

Gyönyörű holdvilágos éjszaka volt, a fronton teljes csend volt, semmi nem mutatott arra, mintha a digók sejtenék a visszavonulást. Kint hevertem a nagy fa alatt a gyöpön, s hallgattam, mit már 10 napja nem volt alkalmam hallani, a bakák énekét. Bár a századok menázsiját még 9 óra előtt felhozták, a minket váltó 5. Komp még mindig nem akart jönni. Ez nagyon kellemetlen volt ránk nézve, mert bizonytalanság miatt (hogy meddig lehet majd?) még aludni sem mertünk. Azonban mikor 11 órakor se jött az abléz, kezdtek a bakák sorra aludni, s az ének megszűnt. Én pedig nagy káromkodva a késés miatt járkáltam fel-alá. Végre 12 órakor megérkezett a 5. Komp. tétje, s kezdett az udvarra behaladni, az egyik földszinti helységben felszerelt telefonhoz siettem, s Csukonyit hívattam fel a II. Baons kmdo-nál s jelentettem neki: „Főhadnagy úr, jelentem alássan, itt az abléz!” „Köszönöm, csak induljatok, amint mondtam!” – felelt Csukonyi. Majd parancsot adtam a telefonistáknak, hogy a telefont haladéktalanul szereljék le, s kimentem az udvarra, hogy a fölkészülést elrendeljem, azonban ez már felesleges volt, mert a bakák már készülődtek.

Egyszerre váratlanul Papp Csicsó, ki most az 5. Komp kmdt lett s most is szokása szerint tökrészeg volt, s hogy hencegjen egy kissé, a százada élén lévő fiatal zászlós és k. asp előtt szolgálati hangos zagyva németséggel így szólt hozzám: „Herr Leutnant bitte mir das aus, in telefon vom Ablös zu sprechen!” Látva, hogy Csicsó részeg, nevetve mondtam neki „Ejnye, Csicsó, de részeg is löhetsz, ha már németül beszélsz!” Evvel a mondásommal egyszerre odaveszett minden mesterkélt tekintélye Csicsónak, s saját bakái is kezdtek rajta nevetni. Csicsó még dumálni akart, de én nem engedtem szóhoz jutni. „Ne kötekedj Csicsó, ne töltsük szamárságokkal az időt, úgyis vártunk már rátok eleget!” – s letuszkoltam Csicsót az unterstandba, gyertyát gyújtottam, s felköltöttem Schulzot. Csicsó most Schulzzal kezdte a kötekedést, hogy adja át neki, micsoda itt a kötelesség. Mi még soha sem lévén itt stellungba, s mivel ide érkeztünkkor is üres volt a ház, csupán a honvédtüzérek közül aludtak bent néhányan, fogalmunk sem volt, mi az itt lévő csapatok föladata. Csicsó ezt jól tudta, mert már kétszer volt itt stellungba, de azért kötekedésből azt mondta, hogy így nem vált le bennünket. Majd egyszerre minden bevezetés nélkül azt mondta: „Jól van hát, lógjatok, leváltalak benneteket, de nem soká lesztek hátul, mert újrakezdjük az offenzívát, már németek is vannak itt, s most a hídnál fogunk támadni!” „Akkor is mi megyünk majd elől, nem tik!” – felelte neki Schulz. Erre Papp Csicsó dühösen kezdte a mellét verni, hogy ő most is 18 géppuskát zsákmányolt századával, s Schulzot kezdte ócsárolni. Már-már összevesztek, s mindkettőjük szeme vérbe forgott, de én nagy nehezen lecsillapítottam Schulzot, hogy ne kezdjen veszekedni tovább a tökrészeg Csicsóval, hanem hagyjuk itt a fenébe. Úgy is történt, s mikor a telefonpatrul bevonult, 23-án reggel 12 h 20’-kor elindultunk hátrafelé, s ezzel szerepünk véget ért ebben a szomorú kimenetelű offenzívában, mely állítólag eldöntötte az osztrák–magyar hadsereg sorsát.

Kókay László offenzíva előtti rohamszakasza. Középen a naplóíró, mellette 2-es számmal jelölve Mráz Pál őrmester, előtte 4-es számmal Helmeci Lukács, a tisztiszolgája. (Kókay László hagyatékából) Kókay László offenzíva előtti rohamszakasza. Középen a naplóíró, mellette 2-es számmal jelölve Mráz Pál őrmester, előtte 4-es számmal Helmeci Lukács, a tisztiszolgája.
(Kókay László hagyatékából)

Pedig kitűnően indult ez az offenzíva, nemhiába támadtak csaknem mindenütt színmagyar divíziók (17, 31, 33, 41) csakhogy hamarosan megakadt a Piave áradása és az olasz repülők miatt, melyek minden hídverést s így utánpótlást lehetetlenné tettek. A visszavonuló olaszok megállottak s bár némelyik helyen még ezután támadásaink (nálunk 17-én du.) sikerültek, ezek oly nagy veszteséggel jártak, hogy az ezeket csinált csapatok csaknem tönkrementek, s egyébként is rettentő erős olasz ágyútűz miatt nagy veszteségeket szenvedtek. Vissza kellett vonulni, s annyi kiontott, sajnos nagyrészt magyar vér hiába folyt. A 22–23-án éjjel történt visszavonulás is sikerült, az ekkor is leadott gáztromli dacára is (mely gáztromli ismét követelt áldozatokat, köztük a 139-től Álgya-Papp alezredest, ki belefulladt a Piavéba), s csapataink visszavonulását csak 23-án nappal vette észre a digó s ekkor is egy darabig ágyúzták még a Montellót s du. nagy bátran kézigránáttal göngyölítették az üres stellungokat, melyben legföljebb csak néhány önszántából visszamaradt cseh tartózkodott.

Az offenzíva alatt az ezred kötelékében harcolt tiszteket közvetlen parancsnokaik előterjesztése alapján, maga Zeiss adta le a kitüntetésekre. Engem Csukonyi tiszti aranyra, Molnár fhdgy tiszti nagy ezüstre ajánlott. Zeiss Csukonyi javaslatát hagyta jóvá, s még ez év október 19-én megkaptam Őfensége Károly császár és királytól a tiszti arany vitézségi érmet, első tiszti kitüntetésemül, s legelsőnek az ezredben! Oly nagy szó és oly ritka dolog volt ez, hogy néhány napja (június 22-én) a szegedi nemzeti kormány tiszteletére, a Mars téri 46-os laktanya tiszti étkezdéjében adott ebéden engem választottak ki (másodmagammal, a másik Bach Feri volt), mint annyi sok tiszt közt a legszebben kitüntetettet, hogy a tartalékos tiszteket képviseljem. Én utánam még Schulz kapta meg a tiszti aranyat (szintén a Montellóért, de már csak decemberben), s szegény hősi halált halt halberotta Szabó fhdgy. az ezredtől, és Reiter Miksa hdgy. a 133. ezredtől (avtováci 3. Baon), s mindössze 4 tiszti arany lett ezzel 46-os tisztnek adva. Csukonyi megkapta a vaskoronát, s Gombos (márhogy az összhangot ne rontsa!) a tiszti nagy ezüstöt, Szarafolyán és Forgó a Signumot. A legénység közül a velem lévő emberek közül Mráz az aranyát, Kecskeméti, Hódi, Sisák, és Pópity a nagyezüstöt, Ötvös és Zsigovits másodszor a nagyezüstöt, a többiek kisezüstöt (Lukács is) és bronzot kaptak javaslatom alapján, melyet csekély változtatással el is fogadtak.

Következő rész: „Könnyekig meg voltunk hatva az ellenséges nép ezen szeretetnyilvánításától”

Összes rész: Kókay László harctéri naplói, 1918

Korábbi naplók: Kókay László harctéri naplói, 1916-1917

2 komment

Címkék: kókay lászló

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr2814231883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

V.úr 2018.09.10. 11:43:35

Igen, ezeket olvasva, kicsit másképp látszik "akasztófa-humorosnak" Svejk története...

Programajánló

konferencia

kiállítás

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Utazás

húavéti emlékút