Gyűjtőköri nap az Országos Levéltárban

2018.09.09. 18:07 :: Nagy Háború gépház

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a Kulturális Örökség Napjai – Örökségünk Európában rendezvénysorozat keretein belül 2018. szeptember 15-én (szombaton) gyűjtőköri napot szervez a Fortepannal, a Nagy Háború Bloggal és az Europeanával együttműködve.

A rendezvény célja, hogy minél teljesebb módon bemutassuk a levéltár falai között folyó magánirat-gyűjtési munkát: hogy hányféle módon tudjuk gyarapítani és közzétenni, megosztani a nálunk őrzött kincseket az érdeklődőkkel. Egyúttal szeretnénk felhívni a nagyközönség figyelmét a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjtőköri tevékenységére, hiszen ez a terület kiemelkedő fontossággal bír nemzeti kulturális örökségünk fenntartásában. A gyűjtemény szakszerű kezelése, nyilvántartása és megőrzése pedig hozzájárul ahhoz, hogy történelmünk forrásai a jövő generációi számára is fennmaradjanak.

Az esemény a „Háborúk, forradalmak, traumák: Az első világháború története 1914–1918” tematika köré szerveződik. Ezen a napon kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az első világháborúra vonatkozó otthon őrzött iratokat, így például naplókat, leveleket, visszaemlékezéseket és iratokhoz kapcsolódó fényképeket, de akár a hátország mindennapjait bemutató dokumentumokat is digitalizáljuk. Ennek előnye, hogy ha valaki nem kíván megválni az irataitól, de másolatban a levéltárnak adná azt, akkor – a dokumentumok gyűjteménybe illeszthetőségének vizsgálatát követően – a rendezvény alkalmával ezt megteheti.

A helyszínen felállított digitalizáló standnál akár azonnal megoldható a kisebb terjedelmű és méretű iratanyagról, fényképekről való felvétel-készítés. Ha a bemutatott iratanyag mérete, vagy terjedelme meghaladja a digitalizáló stand kapacitását, úgy átvételi elismervénnyel átvesszük azt, digitalizálásáról a későbbiekben gondoskodunk, majd előre egyeztetett időpontban visszaadjuk az eredetit. Ha a beadó úgy dönt, hogy a levéltárnak adományozná az anyagot, a digitalizálás mellett erre is lehetőséget biztosítunk.

Az érdeklődők szombat délelőtt 11 órakor kerekasztal-beszélgetésen nyerhetnek bepillantást a sokszínű iratgyűjtési munka mindennapjaiba, az iratok megőrzésének, digitalizálásának és közzétételének kulisszái mögé.

Ezenkívül természetesen lehetőséget biztosítunk arra is, hogy rövid konzultáció keretében megvizsgáljunk más, háborúkhoz, forradalmakhoz és traumákhoz kötődő iratanyagot is. A látogatók felajánlani kívánt emlékeiket az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületébe (1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.) hozhatják be.

A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

Iratanyagot bemutatók, vagy felajánlók számára az alábbi e-mail címen előzetes időpont-foglalás lehetséges: MNL Országos Levéltára gyűjtőköri csoport.

Az esemény Facebook-oldala.

A gyűjtőköri napról a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában 2018. szeptember 8-án Hatos Gyula vezetésével, Szabó Dorottyával, Szerényi Ildikóval és Pintér Tamással beszélgetés hangzott el, ami meghallgatható az alábbiakban.

1 komment

Címkék: levéltár

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7214231333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2018.09.15. 23:07:00

Képes beszámolónk a Facebook oldalunkon az Europeana első magyarországi gyűjtéséről: www.facebook.com/media/set/?set=a.2254354124606665&type=1&l=62f5e32127

Nagy öröm, hogy a részesei lehettünk!

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása