„Mondd meg, miért lőttél?”

2018.08.13. 18:30 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 25. rész

1918. június 17-én éjjel Kókay László rohamszakaszával a Sovilla előtti vasúti töltésnél éjszakázik. Hadnagyunk visszamenőleg megörökíti saját ezrede és a debreceni 39-esek nagy veszteséggel járó aznapi harcainak történetét. A csak magukkal törődő századbeli tiszttársai végtelenül felbosszantják, és inkább kimegy a rohamistái közé az esőbe. Fáradtságuk ellenére nem tudnak pihenni, és megszólal az egyik géppuska is… (Figyelem: ebben a részben a háború brutalitását bemutató kép található!)

 

Nem volt még 10 óra, mikor jobbról egy 39-es géppuskás tiszthelyettes, a derék Csengery jött a durchlasshoz (vele volt most is az ezred összeköttetésben), s a derék ember Molnárt (a sötétben nem láthatva rangját) kapitány úrnak szólítva, azt a lesújtó hírt közölte, hogy az egész I/39-es baon szétszóródott és megsemmisült még fönt a Montellón a délutáni támadás folytán, s hogy a 2/39. komp-tól, melyben ő is beosztva van, alig maradt ember, tiszt pedig egy se, s beosztott géppuskás létére most ő ennek a századnak a komp kmdánsa. Előadta, hogy itt mögötte jobbra, az országút árkába van egy 43-as század, mint reserve, melynek egy főhadnagy a parancsnoka, neki azonban kicsi ahhoz a hatalma, hogy a főhadnagynak parancsolni tudjon, kéri ezért a „kapitány úrat”, hogy beszéljen evvel a főhadnaggyal, hogy jobbra tőle bezetzolja a vasúti töltést, mert jobbra tőle 1 km-nyi darabon Bavaria előterepéig (San Marchia, hol délután én is támadtam) mint patrullal már megnézette, egy ember sincs, s ha az olaszok támadnának, egy lélek sincs, ki azon a darabon elébük álljon.

Megdöbbentő dolog! Jobbra tehát a levegőben lógunk! A helyzet veszélyes volt. 1 km-es darabon nincs egy ember sem! Vajon tudják-e ezt a regts. kmdóknál? Molnár fhdgy ezután nem várt eréllyel cselekedett. A tiszthelyettessel elhívatta a 43-as főhadnagyot, ki szintén „Herr Hauptmann”-nak szólította (a tiszthelyettes szavai után) Molnárt, ki nem is tiltakozott ellene, mert parancsadásról volt szó, hanem a 43-as fhdgy kívánságára írásbeli parancsot adott neki, hogy századával a 39-es tiszthelyettestől jobbra foglaljon állást, mit a főhadnagy most már teljesített is. Egy grazi némettanár volt ezt a főhadnagy, magyarul egy szót sem tudott, de ahogy később Pós elbeszéléséből következtettem, Révész fhdgy-féle bátorságú ember volt, mert akkor sem rezzent meg, mikor a csim-bum 5 lépésre vágott mellé. Egy (pláne 43-as század) 1000 méteres front bezetcolására nem elegendő. Evégből Molnár és Szivessy a 8. és 10. századokból ideiglenes 5 patrult (a 1 kmdt 37 fő) küldtek Pós hdgy-gyal jobbra, hogy a 43-as századtól jobbra egész San Marcóig a vasúti töltést patrulonként elosztva az üres helyen szállják meg. Ezenkívül megparancsolta Molnár Csengery tiszthelyettesnek, hogy olasz támadás esetén előterepével ne törődjön, hanem jobbra strájoljon a patruloktól bezetzolt, gyengén megszállt rész előterepére, ezenkívül a Póstól a San Marcótól jobbra lévő legelső 39-es géppuskásoknak is üzent, hogy ők meg balra strájoljanak. Ezenkívül rögtön 2 ordonáncot küldött Molnár a II./46. baon kmdó-hoz, hogy azonnal jelentsék a regts. kmdó-nak, hogy tőlünk jobbra azonnal nyomjanak be legalább egy baon reservét.

Molnár igazán nem várt eréllyel intézkedett, igaz hogy csaknem mindannyian „súgtunk neki”, hogy miként intézkedjen. Kb. ¼ 11 lehetett, hogy a patrulok felszerelve (sok patronnal és rakétával) elindultak, s alig rá 5 percre, pont előttünk egyenesen Klein fegyverének tartva 4 digó jött át a töltésen fegyvertelenül megadni magát. Vadonatúj ruhában voltak a digók, s amit még ebben az offenzívában (talán mert új volt?) nem is láthattunk a digókon, mind a 4-en pellerinában voltak. Első dolguk volt embereimnek a pellerinákat leszedni a digókról, melyekből részemre Lukács kérésére átadtak egyet, a többi hármon Mráz, Kecskeméti és Klein osztozkodtak, s csak ezután kísérték a durchlass elé a foglyokat, hogy hallgassuk ki őket. Az összes tisztek közül, én tudtam legtöbbet olaszul, s legközelebb is lévén a durchlass kijáratához, én kérdeztem ki a foglyokat, kik elmondták, hogy tegnap érkeztek Paduából automobilon Trevisóba, s ma délután indultak ide, s épp imént érkeztek meg. Elmondta, hogy az olaszok még éjjel támadni fognak. Ez a hír nagy riadalmat keltett közöttünk a tőlünk jobbra lévő, csaknem 1 km-es rés miatt, hol az olaszok könnyen áttörhetnek támadás esetén, s akkor nekünk régen rossz.

Muníció dolgában nagyon rosszul álltunk, rakéta volt bőven, de kézigránát csak néhány darab, leszámítva az olasz citromgránátokat, melyet azonban csak mi sturmosok, s a bakák közül csak néhány öreg csont tudott kezelni. A 8. és 10. komp (és az én embereim) frontján még kb. 250 lépés volt, géppuska volt elég, sőt aránylag sok is, összesen 12 darab (egy ezek közül az enyém, csak rövid ideig lett volna képes tüzelni), de muníció alig volt hozzá, volt olyan géppuska, hogy egyáltalában nem volt muníciója. Bár egyikünk se hitte, hogy a digók hajnali szürkület előtt támadjanak, mégis nagyon aggódtunk a munícióhiány és a jobbszárny miatt.

Már épp el akartuk a foglyokat kísértetni hátra, mikor a 2 ordonánc, kit az elébb Molnár a II./46. baons kmdóhoz küldött a jelentéssel, visszatértek, s egy írást hoztak Molnárnak, melyen az állt, hogy Molnár jelentését már továbbították a regts. kmdó-hoz, s hogy csak rövid ideig tartsunk még ki, az éj folyamán, de legkésőbb reggel leváltanak bennünket (mégpedig, mint az ordonáncok újságolták, honvédok) s hogy munícióért és kézigránátért küldhettünk a II./46. baons kmdó-hoz. A leváltásnak nagyon örültünk, s ettől kezdve folyton arra gondoltunk. Meg voltunk róla győződve, hogy ez olyan leváltás lesz, mint tavaly okt. 28-án, hogy a leváltó csapat swarmléniában jön rajtunk át, s rögtön tovább is támad, mi pedig egyelőre itt maradunk a töltésnél.

Muníció is volt tehát a baons kmdó-nál csak érte kellett volna küldeni, csakhogy az volt a kérdés, kit? Oly kevés ember volt a századoknál, hogy erre a célra nem lehetett embert nélkülözni. Abban megállapodtunk, hogy a 4 digó foglyot okvetlenül be kell fogni muníciót hordani, csakhogy ezek még kevesen voltak, s Bíró fhdgy. indítványozta, hogy el kell az offiziers dinereket küldeni muníciót hordani. Ezt az indítvány mindenki ellenezte s csupán a zászlós és a K. Asp. pucerjeire mondatott ki a szentencia, hogy kötelesek muníciót hordani, majd még néhány embert adtak a századok az említetteken kívül, én pedig 2 flammost és sturmost korp. Székely patruljából, gefrt. Joó vezetése alatt küldtem a századbeliekkel munícióért, megmondva Joónak, hogy csak M.G. muníciót, s kézigránátot hozzanak. A századok is csak M.G. muníciót hozattak, mert a töltés túlsó oldalán rengeteg olasz puska és muníció hevert, s ki lett adva az én indítványomra parancsba, hogy támadás esetén a bakák olasz fegyverből lőjenek.

Kézi géppuska és a hozzá való muníció szállítása Kézi géppuska és a hozzá való muníció szállítása
(Forrás: Fengler-gyűjtemény. Haranghy Miklós jóvoltából)

Bizony munícióért menni ma este nem kis veszélyt jelentett, az utat majd minden lépésnyi darabon ágyúzták a digók. Ebben a tűzben ugyanazok az emberek kétszer fordultak, de szerencsére baj nélkül, s meglehetős sok M.G. muníciót s egy kevés kézigránátot is hoztak. Én csak egyszer küldöttem embereimet, mert 2500 db M.G. gurtnizott muníciót, amit hoztak, tekintve, hogy az egyik M.G.-m beteg volt, elég volt a meglévő 700-al együtt egyelőre, ezenkívül 20 db Stil gránátot is hozott Joó. Egyelőre ez is elég volt, tekintve, hogy volt vagy 600 db. digó kézigránátunk. Kb. ½ 12-kor már mindenki el volt látva a századoknál munícióval, s végre a 4 digót, kik bizonyára megbánták szökésüket, elkísérték a baon. kmdó-ra.

Én időközben (még 11 óra előtt) otthagytam a durchlasst s inkább kint áztam a szabadban embereim közt, mert úgy megutáltam a durchlassban szorongó tiszteket, hogy nem voltam képes velük tovább kibírni együtt. Ugyanis előszedették dinerjeikkel az ennivalóikat, mely volt nekik bőven, mert némelyik néhány napja jött szabadságról, vagy a dinerje hozott neki hazait, melyet lakomázni kezdtek, s folyton kínálgatták egymást: „Parancsoljon, főhadnagy úr, ebből a sonkából! Tessék, itt van szalámi! Egy kis süteményt parancsol?” A hazain kívül mindenkinek volt még menázsija is, mert ma kaptak, s a finom hideg disznópecsenyét előttem falatozták. Nekem, ki már 13-ika óta konzerván kívül mást nem ettem, majd kicsordult a nyálam, s egyre vártam, hogy ki fog engem megkínálni, mikor láttam, hogy erre senki se hajlandó (az éhség rákényszerített) csakhogy azt nem mondva nekik, hogy „adjatok, nekem is”, panaszkodni kezdtem, hogy én már 13-ika óta nem ettem digó konzerván kívül egyebet, azonban panaszom süket fülekre talált. Nem volt bennük annyi jó érzés, hogy egy éhező bajtársukat, kinek talán minden eredményüket köszönhették (?) (mit azután szerettek volna maguknak is tulajdonítani, pl. ma reggel az olasz tüzérek) megkínáljanak. Nálunk ez a strurmosoknál, kik testvéreknek érezték egymást, ismeretlen volt. Végtelen megutáltam őket, ezért a szívtelenségükért, s elhatároztam, inkább kimegyek az esőbe, mint velük tovább is együtt legyek, akkor legalább együtt leszek embereimmel, kikkel már együtt szenvedek 3 nap óta, s kikkel ezóta minden veszélyben közösen osztoztam. Most majd az esőben is együtt ázom velük, éles ellentétben a 8. és 10. komp. tisztjeivel, kik ki se bújtak a durchlassból, nemcsak az eső, hanem mivel a digó elég közel veretett, az esetleges gránát vagy srapnel találat miatt sem.

Undorral hagytam ott őket, kimentem embereim közé s megkértem őket, hogy majd nekem is csináljanak valami búvóhelyet, hová behúzódhassak az eső elől. Korp. Ötvös rögtön kezdett egy nagy félkör alakú hullámlemezből dekungot csinálni a töltés túloldalán, melyre homokzsákokat rakott, s a fedezékbe, később 5-en én, Mráz, Ötvös, Zsigovics és Lukács húzódtunk bele. Az eső szívesebb volt hozzám, mint a századbeli tisztek, mert alig voltam kint egy negyed óráig, elállott. Az olasz tüzérségi tűz folytonosan, szakadatlanul tartott, hátunk megett balra Sovillát nehézgránátokkal lőtték a digók, míg mögöttünk az országút árkát tartották tűz alatt előterepünk szárnyából, Arcade felől meg egy 10-es üteg Volpago irányából flankírozta mögöttünk állandóan az országút árkát. Azonkívül számtalan üteg lőtte, jobbra, balra tőlünk az országút árkát és a mögöttes terepét, sőt egy kis kaliberű macska is lövöldözött az országút árkába. Úgy látszik, hogy a digók azt hitték, az országút árkában vagyunk húzódva, mert óriási szerencsénkre a töltést egyáltalában nem lőtték, mert ha úgy lőtték volna, ahogy az országút árkát, nem sokan maradtunk volna reggelre, míg így hál’ Istennek veszteség nem volt.

Ajánlatos volt a digókat abban a hitükben megtartani, hogy az országút árkában vagyunk, s emiatt nem is rakétáztunk, azonkívül az egész fronton egy puskalövés se esett. Senki se aludt, mindenki dolgozott, vagy figyelt, én Mrázzal és Kecskemétivel beszélgettem a kritikus helyzetről és a leváltásról, de a századbeli tisztek úgy látszik aludni akartak, mert a durchlasshoz hívattak, s közölték velem, hogy (Póst kivéve, ki jobbra volt) 8-an vagyunk tisztek (Molnárt és Szivessyt is beleértve), s félóránként felváltva tartsuk az éjjel inspekciót, míg a többiek ez alatt alhatnak. „Köszönöm, én nem bírok úgysem aludni, ilyen körülmények közt, mint amilyenbe most vagyunk, én fönt virrasztok egész éjjel, az urak nyugodtan alhatnak!” – feleltem nekik gúnyosan, s otthagytam őket. Valószínűleg észre se vették szavaimban a gúnyt, mert rajtam kívül megcsinálták maguk közt az inspekciós beosztást, s egy ezentúl inspekciót tartott közülük, értsd ezalatt, hogy még bent a durchlassban, de „már” leg a kijáratnál állott, s ha intézkedni kellett, nem ment a helyzetet megfigyelni, hanem hívatta a dinstführendereket s ezeknek adta a parancsot, mert félt, hogy a durchlasson kívül a becses koponyáját egy spreng-stuck találja érni az országút árkába levágott gránátokból. Ja, a példa ragadós, a rangban legidősebb tiszt Molnár fdgytól bátorságot nemcsak ők, hanem még igazán bátor emberek sem meríthettek, hanem ők is félni kezdtek.

½ 12 tájban az olasz ágyútűz szűnni kezdett, s az országút árkára irányuló tűz fokozatosan lassan megszűnt, s az út [és a] mögé irányuló tüzérségi tűz is mintha szűnt volna. Talán nappal gyanús lett volna ez, de mink nem nagyon hittük a digó foglyok meséje alapján se, hogy most éjjel támadjanak a digók, bár nem tudhattunk előre semmit. Készen voltunk azonban teljesen az esetleges támadás visszaverésére. A géppuskák beládolva készen álltak a töltés tetején, s a masiniszták (elosztottam a masinisztáimat, s most 4–4 ember volt, Kecskemétit is számítva, egy fegyvernél, a századokból alacsony létszámukra tekintettel pótlást nem kaphattam, s az elesettek és sebesültek krachsnijait kénytelen voltam elhagyni, a muníciót kiszedettem azért belőlük) közül egy állandóan a puskáknál figyelt a töltés tetején. Mráz a sturmosokat is beosztotta figyelésre, úgyhogy meglepetéstől nem kellett tartanunk, bár az éjszaka nagyon sötét volt, s mivel rakétázni nem rakétáztunk, nem lehetett jól az előterepet szemmel tartani. A századoknál is erősen figyeltek, s most már, lévén azoknak is elég M.G. muníciójuk, nyugodtan vártuk támadnak-e a digók, de senki se hitte, hogy éjjel támadjanak. L[ásd] folyt: 193. oldalon :/:

Szükségemnek tartom elmondani a ma délutáni támadás lefolyását a 33. I. Brig. keretén belül. A 46. gy.ezred I. baon-ja Nervesa és St. Andreának támadt, a II. baon általában Sovillának, a III. baon. a 10. komp kivételével, mely a II. baon-hoz volt beosztva, általában az I. baonnal együtt támadt, mégpedig Nervesára, ide támadt Gombos sturm zugja is. A 39-es ezred I. baon-ja Sovilla és Bavaria közt, a II. Bavariánál, a III. Bavaria és Giavera közt kapta feladatául a támadást. Az egész támadás a Montellóról le a síkságra irányult, s végső feladat volt a Susegana és Montebelluna-i vasút töltésének az elfoglalása. Ettől a töltéstől a 39/III. baonnak Giovera felé jobbra kanyarodva csatlakozásban a 13. Schützen Divizióval kellett frontot formálni, míg az I. és a III/46. baon-nak a C. Düsstől kezdve északkeleti frontot kellett felvennie a Piavéig. A támadás nagyon nehezen ment a sűrűn művelt s beláthatatlan terepen, s óriási veszteségekkel járt. Aránylag legkönnyebb dolga volt a II/39. baon-nak, míg a legnehezebb az I/39. és az I. és III/46. baonoknak.

Az I/39. baon még fönt a Montellón a Collesel della Madonnával szemben lévő magaslatok elleni támadásnál csaknem teljesen megsemmisült, míg a legbalszárnyon a rettenetesen megerősített Nervesa elfoglalására szedett borzasztó áldozatokat az I. és III/46. baon-októl. A II/46. baon-nak is erős, de aránylag nem nagy vesztességgel járó küzdelemmel sikerült elfoglalnia Sovillát, hogy aztán ez a baon a vasúti töltés előtt szenvedjen nagy veszteségeket. Végre is a támadás sikerült, s a II/39. és II/46. baonok sikere következtében, kik úgyszólván ellenállás nélkül jutottak le a Montellóról a síkságra, kénytelenek lettek a Montellón az I/39. baon-nal szemben álló digók magukat megadni (ez lett a sorsuk a Sant Andreában harcoló digóknak is), s a többi baon-oknak is sikerült a parancsolt vonalat elérni.

Három nagyon furcsa fronthelyzet állott akkor elő. Az első a legbalszárny esete volt, mely nem volt arra elég erős, hogy a Piavéig kiterjeszkedjen, s balszárnyával úgyszólván a levegőben lógott. A második a 46. ezred középső frontja, hol a csapatok nagy merészséggel a vasúti töltésen nyomultak előre, s egy lehetetlen alakú

kókay 25 

frontot tartottak. A harmadik, a 39. ezred legbalszárnya, melyen 1 km-es rész nem volt bezetzolva. Az éj folyamán azután Zeiss intézkedett, hogy a töltésen túl előre nyomultak húzódjanak azonnal a töltésre vissza, s azonkívül, hogy a legbalszárny is bezetzolva legyen, habár csak ritkán is. Kérelmére elrendelte a divizions kmdo, hogy a 43. gy.ezred és a 139-es ezred váltsa le a 39. gy.ezredet, mely rettenetes veszteségeket szenvedett (s csak tisztekben 18 halottat!), s az ezredből alig maradt 20%.

Ezredünk valamivel jobban állt, csak 60% volt a vesztesége, de a Zeisshez érkező jelentések alapján megtudhatta Zeiss, ki tépelődve, fáradtan, kétségbeesve ezredének pusztulásán, ült St. Andrea egyik házában, hogy az ezred már nem bírja sokáig, ha le nem váltják, minden perc, minden óra, mit még az ezred ebben a pokolban tölt, csak növeli a veszteségeket. Olyan dolog történt, mire nem gondoltunk volna: Zeiss jelentette hátra, hogy a helyzet tarthatatlan, mert az ezred agyon van fáradva, s sürgős leváltást kért. Tudták hátul, ha már Zeiss leváltást kér, akkor baj van, s a túlsó parton lévő (valamikor Konstanjevicánál, majd a Piave Vecchiánál harcoló) 41. honvéd hadosztály egyik dandárját a 31. és 20-as ezredeket rögtön útnak indították a Piave innenső oldalára, az ezred leváltására. A front, melyet a 2 hősi ezred, a 39. és a 46. szerzett meg, megtartását már nem merték kisebb erőre bízni, mint 4 pihent ezredre (43., 139., honv. 31., 20.).

A június 17-iki borzalmas ütközetben, hol az ezred színe java, számos Isonzó csatát keresztülverekedett, sokszorosan kitüntetett veteránjai elpusztultak, megtanult Zeiss, ez a vasember, még egy olyan dolgot, mit azelőtt nem ismert: a félelmet! A 17-én délután szenvedett óriási veszteségek okát a beláthatatlan terepen kívül abban kell keresni, hogy a velünk szembe állított olasz csapatok legénységének nagy része vagy az általunk elfoglalt területről való, vagy Treviso környékéről való volt, s nagyon sok cseh legionárius is harcolt ellenünk, s fölösleges mondani, hogy elkeseredetten. :/: E megszakítás után visszatérek ismét a nálunk lefolyt események leírásához.

Kivégzett cseh légionárius. A nyakán lévő táblán négy nyelven olvasható feliratból a magyar: „hazaáruló, a cseh-szláv légió tagja” (Kókay László hagyatékából) József főherceg a naplójában többször is említi a Montellónál ellenük harcoló csehszlovák légiót. Egy alkalommal ezt írja: „A csehszlovák légiónak 146 cseh katonáját és 2 tisztjét elfogták csapataim, a XXIV. hadtest rögtönítélet alapján 14-et fölakasztatott, a többinél a vizsgálat még tart. A coneglianói platánus-sor fáin lógnak.” (József főherceg: A világháború, amilyennek én láttam. VI. kötet. A katasztrófák útján a pusztulásba. A piavei csata. Budapest. 1933. 469. old.) A kép valószínűleg ott készült
 Kivégzett cseh légionárius. A nyakán lévő táblán négy nyelven olvasható feliratból a magyar: „hazaáruló, a cseh-szláv légió tagja” (Kókay László hagyatékából)
József főherceg a naplójában többször is említi a Montellónál ellenük harcoló csehszlovák légiót. Egy alkalommal ezt írja: „A csehszlovák légiónak 146 cseh katonáját és 2 tisztjét elfogták csapataim, a XXIV. hadtest rögtönítélet alapján 14-et fölakasztatott, a többinél a vizsgálat még tart. A coneglianói platánus-sor fáin lógnak.” (József főherceg: A világháború, amilyennek én láttam. VI. kötet. A katasztrófák útján a pusztulásba. A piavei csata. Budapest. 1933. 469. old.) A kép valószínűleg ott készült

½ 12-kor helyzetünk a töltésnél még nem változott, a jobbszárny még mindig nagy darabon (mintegy 800 lépésnyi) csak 20 emberrel volt bezetzolva. Az olasz ágyútűz az országút árkára megszűnt, s csak hátsóbb terepet lőtte, de azt is gyengén az olasz tüzérség. Erősen figyeltek őreink, de nem sokat láthattak, mivel az éjszaka sötét volt, s nem rakétáztunk. ¾ 12-kor hirtelen, minden bevezetés nélkül, jobbra a hátunk mögött, ott ahol Giovera tájékán a Montellóra kanyarodott vissza a front, sűrű rakétázás és fegyverropogás kezdődött, mely kb. 10’-ig tartott. Ott valamelyik fél támadhatott… Mi pedig bámultuk a borzalmasan szép tűzijátékot. Tizenkét óra előtt 5 perccel ott is elcsendesedett a fegyvertűz, sőt a hátunk mögé se veretett (túl az úton se) az olasz tüzérség. Óriási csend volt, úgy látszik az olaszok is kifáradtak, s most pihennek.

Épp javában szidtam Mrázzal együtt a 8. és 10. komp. tisztjeinek szereplését ebben az offenzívában, mikor pontban éjfélkor, az embereim legjobbszárnyán, kb. 5 lépésre balra a durchlasstól lévő gépfegyverem, minden előzetes készülődése vagy beszéde nélkül a fegyver mellett őrködő gefrt. Joónak, megszólalt, megtörve az óriási csendet, s vagy 30 lövés leadása után elhallgatott. Meglepődtem a hirtelen leadott kurze seria miatt, az okát megismerni a jobbszárnyamra, gefrt. Joóhoz siettem fel, a töltés tetején felállított H.M.G.-hez. A durchlassból előmászott inspekciós tiszt, a K. Asp. már ekkor ott volt, s rátámadt Jóra: „Hogy mer lőni?” Én éppen jó paprikás hangulatban lévén ráordítottam a K. Asp-ra: „Mi köze magának az én géppuskámhoz? Elmenjem innen, mert úgy seggbe rúgom, hogy hét felé nyílik, mint a tulipán!” Ijedten húzódott el a K. Asp., én pedig felmentem a töltés tetejére Jóhoz, s megkérdeztem: „Miért lőttél?” Ingerült volt a hangom, s szegény Jó, azt hívén, hogy valami rosszat cselekedett, s ismerve kezem járását, azt hitte mindjárt jön a pofon, megijedt, s nem mert szólni. „Mondd meg, miért lőttél? Láttál tán valamit? – kérdeztem tőle még egyszer. „Nem tudom biztosan, hadnagy úr, jól láttam-e, de mintha valami mozgás lett volna előttünk a vetések közt, s gondoltam nem árt, ha leadok egy kurze seriát.

Kis ideig figyeltünk előre Mráz is, Joó is, Klein is, meg többen még a fegyver körül, akik voltunk, de nem láttunk, s nem hallottunk semmit, bárhogy figyeltünk is. Épp azt akartam már mondani Joónak, hogy csak figyeljen továbbra is, s ha sejt valamit előttünk, ne lőjön mindjárt, hanem szóljon nekem, mikor Mráz azt ajánlotta, hogy nem ártana fellőni egy rakétát. Ez tényleg nem ártott, mert úgyszólván semmit sem láttunk előterepünkből, annál is inkább, mert sehol se lőttek az egész fronton rakétát. „Egy leicht rakétát adj ide, Hódi!” – kiáltottam balra Hódinak. Egy rekedt hang kiáltott ki ekkor, a durchlass bejáratából: „Ki akar itt rakétát lőni? Nem szabad!” Megismertem ugyan Szivessy fhdgy. hangját (később avval mentettem ki magam, hogy nem ismertem meg a hangját), de oly végtelen dühös voltam a századbeli tisztekre, hogy meg sem gondoltam kijelentésem esetleges következményeit, lekiáltottam a durchlasshoz: „Hallgasson, bassza meg a Jehova Isten, vagy bújjon ki, oszt’ itt dirigáljon!” (Később bocsánatot kértem tőle, de az a fő, hogy megtudta, amit róla gondoltam.)

Hódi csakhamar itt volt a rakétapisztollyal, s Mráz fellőtte a világító rakétát, mely előttünk 50 lépéssel esett le, gefrt. Joó szeme nem csalt! A töltés előtt 20 lépésre lévő kukorica földben, csak úgy nyüzsögtek a digók, kiknek teljes csendben sikerült egész a töltés aljáig eljutni, s néhány perc múlva bizonyára megleptek volna bennünket.

15 komment

Címkék: piave montelló 1918 Kókay László

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr9414178553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

György Somosi 2018.08.15. 12:02:03

A szerkesztőnek köszönhetően megint a legizgalmasabb résznél fejeződik be a történet. :)
Gondolom, az elfogott csehek nem mindegyike jutott el vizsgálatig...

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2018.08.15. 12:41:26

@György Somosi: Fenn kell tartani a kedves olvasók érdeklődését! :)

A cseheken én is elgondolkodtam. Az előző résszel és a kitépett lapokkal kapcsolatban is. Említi is a korábbiban egy fél mondat erejéig egy másik, mögöttük maradt és Szalayék által végül fel nem számolt géppuska kapcsán: "nem kiképzett olasz masiniszták, hanem valami lemaradt gyalogosok (csehszlovák légió?) lövöldöztek ránk, kik sem pontosan lőni, sem sorozatlövésre a puskát beállítani nem tudták."

Ezek a tapasztalatai már származhattak esetleg a korábbi, 4-es háznál történtek alapján. Ebben a részben pedig még egy kicsit rá is erősít: "nagyon sok cseh legionárius is harcolt ellenünk, s fölösleges mondani, hogy elkeseredetten."

Ezt az elkeseredettséget esetleg épp korábban a 4-es háznál tapasztalták meg. A legionisták számára tudható volt, hogy hadifogság esetén milyen sors vár rájuk...

György Somosi 2018.08.16. 08:47:41

Sovillában szerencsére csekély volt a veszteség az egészen kis távolság ellenére, ráadásul csoportosultak Kókayék, jó célpontot nyújtva. Ez viszont felveti, hogy a géppuska kezelői nem lehettek túl képzettek. Talán nem is olaszok voltak?

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2018.08.16. 08:59:47

@György Somosi: Pont erre gondoltam én is. Elképzelhető, a Kókay László által később írtak akár csehekre is utalhatnak. Persze ez nem egyértelmű.

A 2-es házban olaszok voltak, akik megadták magukat, a 3-asból is olaszokat láttak visszahúzódni. A mögöttük a 4-esben lévőkről nem írja, hogy kik voltak. A később írtak alapján lehettek olaszok is, de akár csehek is. Valószínűleg a kitépett lapokból kiderült volna...

MTi 2018.08.16. 14:17:17

Erről az "olasz" Cseh Légióról lehet többet tudni? Mert eddig jobbára csak az orosz oldalon harcolók "hőstetteiről" lehetett hallani!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2018.08.17. 00:50:46

@MTi: Ez a blogon is érdekes lehetne, ha esetleg valaki bővebb adatokkal is rendelkezik róluk!

József fhg. a naplójában többször említi őket a Montellón már az átkelést megelőző időszakban is. 1918 tavaszától folyamatos és bizonyítható az egység jelenléte a Piavénál. A június 15-ei átkelés idején intenzíven részt vesznek a harcokban, s más forrásokban is felbukkannak.

HorváthJenő 2018.08.17. 18:38:19

@PintérTamás: A "légió" történetének elég nagy az olasz diplomácia- és hadtörténeti szakirodalma.(A cseh nyelvű még nagyobb lehet.)1918 nyarától, különösen a második piavei csatában a csehszlovák légiósok részvétele se volt jelentéktelen. A padovai fegyverszünet aláírása tájékán több mint 10.000 katonája volt a légiónak. A csehszlovák hadsereg megszervezésében és felfegyverzésében az olaszoknak kiemelkedő szerepe volt. Majd 1919 második felétől a franciák kiszorították őket a csehszlovák hadsereg főpatronusa" szerepből.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2018.08.19. 09:42:23

@HorváthJenő: Szívesen látunk ebben a témában is az olasz irodalom alapján egy posztot tőled a blogra!

Hatvanas 2018.08.25. 22:24:57

2018. június 18-án ünnepséget rendeztek Fossalta di Piave városában a Csehszlovák Légió emlékére, amely a település felszabadításáért harcolt a Napfordulós Csata (1918.jún.15-24. mivel június 21. a nyári napforduló napja) idején és alapító parancsnoka JAN ČAPEK emlékére aki 1918. június 17-én ott esett el, egy korabeli egyenruhás Csehszlovák(?) Delegáció, a Fanfara di Piave fúvószenekar, és a Grigioverdi di Carso (Karszt Szürkészöldjei) olasz történelmi hagyományőrző csoport részvételével. A csehek három emléktáblát avattak fel!
10.15 emléktábla leleplezése a harangtorony közelében
11.00 Történelmi tábla elhelyezése a plébániatmplom mellett
11.45 Musile di Piave - Emléktábla leleplezése a La Fossetta Antica Trattoria (Gödröcske nevű régi vendéglő) mellett. Ott van Hemingway emléktáblája is...
file:///C:/Users/EKE/Downloads/Cerimonia%20Capeck%2015-06-2018.pdf
www.csol.cz/domains/csol.cz/index.php/clanky-a-reporty/z-cinnosti-csol/aktualne/1500-odhaleni-pametnich-desek-ve-fossalte

Hatvanas 2018.08.25. 22:50:16

Eléggé hülyén hangzanak a szó szerint fordított olasz nevek, de szerintem mindnek van jelentősége.
Itt az esemény meghívója:
file:///C:/Users/EKE/Downloads/Cerimonia%20Capeck%2015-06-2018%20(1).pdf
Itt meg olvasható még néhány részlet: www.literary.it/rubriche/dati/storia/gemmellaro/jean_capek.html

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2018.08.26. 20:25:42

@Hatvanas: Köszönjük az érdekes információkat! Érdekes lenne azt is látni, hogy merre harcolt még a légió!

Hatvanas 2018.08.26. 22:31:25

Ezen a lapon vannak Pavel J. Kuthan cseh hadtörténész adatai:
www.valka.cz/clanek_11043.html
Eszerint a légionáriusok csatahelyei voltak:
1918. június: San Doná di Piave, Monte di Val Bella
július: Monte di Val Bella
augusztus: Doss Cassina és Martella
szeptember: Doss Alta
A tanulmány szerint az olaszországi cseh-szlovák légió teljes létszáma 19 225 fő volt, 355 hősi halottjuk volt (ebből 46 főt az osztrák-magyar hadsereg végzett ki) 55 fő pedig eltűnt. Megalakulásakor kb. 500 szlovák nemzetiségű tagja lehetett.

Egyébként Szovjet-Oroszországban is harcoltak mindkét oldalon csehek és szlovákok...

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2018.08.26. 23:56:31

@Hatvanas: Megnéztem én is. Sok érdekes és fontos adat van a cikkben. Jó lenne szakszerű magyar fordításban is olvasni. Az adatok viszont szerintem hiányosak, mert a Montellón és Nervesa környékén is harcoltak légionisták és nem is kis számban.

Hatvanas 2018.08.27. 00:44:45

Igazad van. Ezen a honlapon is említik a Montellót
www.valka.cz/15108-Zivot-boj-a-smrt-pod-sedmi-vlajkami-7
Itt olaszul írnak arról, hogyan estek fogságba a Montello és Falzé között és hogyan teljesedett be a végzetük amint a fotón is látható:
www.anaconegliano.it/sezione/2008/2008cecoslovacchi.htm
Eszerint 25 esett el Collaltónál és 15-öt végeztek ki Coneglianóban. A VI.olasz hadsereg arditi (rohamosztagos) zászlóaljában harcoltak Luca Montuori tábornok alatt.

Pavol Rusnák 2018.09.06. 20:12:09

Itt elég jó vannak szétírva a legionáriusok bevetései és veszteségei: www.csol.cz/domains/csol.cz/index.php/clanky-a-reporty/z-cinnosti-csol/archiv/2009/158-ceskoslovenska-legie-v-italii-za-prvni-svetove-valky
Itten pedig a cikk vége felé kritikus leírása a eseményeknek: dejinyasoucasnost.cz/archiv/2006/12/na-piave-zvecera-/

A harcokba általában csak felderítő csapatok keveredtek, mert amúgy nem szabadot volna bevetni a legionáriusokat, félvén hogy lemorzsolódnának és így megszűnne a propagandaértékük. Volt olyan harc, melybe csak azét keveredtek, mert az olasz parancsnokuk, Andrea Graziáni tábornok, egy tipikus harcéhes (nem túl nagy túlzással közveszélyes) őrült volt, aki mindenképen bizonyítani akart.

Programajánló

Könyvbemutató

Könyvbemutató

Könyvbemutató

Utazás

húavéti emlékút

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban