„20-an is jelentkeztek…”

2018.07.30. 07:32 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 23. rész

1918. június 17-én hajnalban olasz tüzérek bukkannak fel hősünk rohamcsapatánál, hogy megadják magukat. Hadnagyunk kihallgatja, majd kísérő nélkül hátra küldi őket, ami később következményekkel jár. Megszületik a döntés, és a két napos tétlenség után újra támadásba lépnek: délután 1 óra 5 perckor kell megindulniuk a Montellóról a síkságra. Kókay László lelkesítő beszédet tart rohamistáinak, amit a 8. század katonái is hallanak, s amikor két embere pótlására jelentkezőket kér közülük, 20-an is jelentkeznek…

 

[1918. június 17.] Kb. ¼ 4 volt már hogy aludtam, de most sem aludhattam sokáig, mert ½ 6 –kor felköltöttek azzal, hogy egy csomó digó jött be jobbszárnyunknál az úton megadni magát. Rögtön kimentem a kavernából beszélni velük. Már teljesen világos volt, de erősen be volt borulva. Az ágyútűz mindkét részről csaknem teljesen szünetelt. A foglyok felettünk az úton álltak, s már több emberem körülvette, kíváncsian nézegetve őket. Lehajtottam őket a dolinába, a futóárokba. Nem valami jó benyomást tettek a digók, sárosak, piszkosak, borotválatlanok voltak. 12-en voltak, tüzérek mindannyian. Egy caporale maggiore, 9 közember és 2 szanitéc volt köztük hordággyal. A stellungban lévő őreim jelentése szerint fehér kendőt lobogtatva, fegyvertelenül jöttek fel az úton. Kérdezősködni kezdtem tőlük, s ők egyszerre, néha 4–5-en is válaszoltak. Megtudtam, hogy 149 mm (15-ös) ágyúhoz tartoznak, s az ágyújaik elpusztítására, melyeket a Montello tövében hagytak ott, küldték őket előre, de ők átszöktek hozzánk. (Ez az üteg volt valószínűleg az, melyet Gefrt. Nagy patrulja talált alattunk. Mert már valószínűnek tartottam, hogy bár a digók nem mondták, hogy elpusztították az elhagyott üteget, mielőtt megadták magukat, ezt végrehajtották.) Az mondták továbbá a digó tüzérek, hogy nagy a veszteségük tüzérségi tüzünktől közöttük, továbbá tegnap és ma éjjel nagy erősítéseket kaptak, de nem bíznak ennek dacára abban, hogy tartani tudják magukat. Majd a bakák kívánságára megkérdeztem tőlük, hogy van-e sok enni-innivaló az olasz csapatoknak, erre azt felelték, hogy nincs, s rögtön elkezdtek a menázsira panaszkodni (pedig csak a mienk olyan lett volna mint az övék). Majd megemlítették azt, amit már én is tudtam, hogy Volpago mellett vannak a nagy raktáraik és fasungs stelléik. Kb. ¼ óra beszélgetés után útnak indítottam a digókat hátrafele. Épp kapóra jött, hogy szanitécek is voltak velük, s a 2 digó aknavetős sebesültet, kik szegények már 2 napja hevertek itt orvosi kezelés nélkül, elszállítattam velük. A lábsérülésest hordágyra fektetve és szanitécekkel vitettem, míg a törött karút egy másik digó a nyakába ültette. A 2 sebesült digó nagyon hálálkodott s egyre mutogattak rám, s mondogatták az újabb foglyoknak, hogy „Buono Ufficiale”. Szokásom szerint minden kíséret nélkül indítottam hátra a foglyokat, pedig ez a jelen esetben érdekes következményekkel járt.

Olasz 149 mm-es ágyú és kezelőszemélyzete Olasz 149 mm-es ágyú és kezelőszemélyzete
(forrás: esercito.difesa.it)

A virradat után következő csend 7 óra után szűnni kezdett, s mindkét részről egyre élénkebbé vált az ágyúzás, s 8 óra után olasz részről más ismét trommel feuer kezdődött. Az eddigi szokás szerint, a stellungon kívül, közelünkben a dolinánk nyugati részét és fölöttünk az utat lőtte az olasz tüzérség. Az idő egész délelőtt borús volt. Mivel részünkről semmiféle újabb előrenyomulási akciót nem láttam előkészíteni, eddigi bizalmam az offenzíva sikerében megszűnt, s mivel tartottam tőle, hogy egy erőteljes olasz ellentámadásnak sikere lesz, hogy legalább attól a veszélytől megszabaduljunk, hogy az olaszok ez esetben visszafoglalván aknavetőiket, annál is inkább, mivel azok meg vannak töltve, néhány perc múlva már macskáznának bennünket. Ezért mivel az aknavetőket kiládolni nem mertük (nehogy szerencsétlenség történjen), s így ami elegendő lett volna a tökéletes szétromboláshoz, nem robbanthattuk fel az aknavetők csövét beléjük helyezett kézigránátokkal a bennük lévő minék miatt, így tehát mivel esetleges előrenyomulásuk esetével is számolva, kár lett volna még most az aknavetőket szétrombolni, elegendőnek tartottam, ha egyelőre csak rövidebb időre teszem őket használhatatlanná. E végből kiszedtem Korp. Szalai segítségével mindegyik aknavetőnek a závárzatát, sőt a mellettük levő szerelékes ládából is kiszedve a tartalék verschlussokat, s ezeket, összesen 8 darabot, különböző helyeken, lent a dolina legmélyén elhajigáltattam s földet kapartattam rájuk. Ezt elvégezve, lementem a kavernába, s bár alig aludtam az éjjel valamit, még nem voltam álmos. Ismét a telefont hallgattam.

9 óra tájban, kb. 1 és fél órával azután, hogy az olasz foglyokat hátra küldettem, érdekes telefonbeszélgetést hallgattam ki Ritter őrnagy és Polareczky közt. Ritter jelentette a Regts. Kmdo-nak , hogy a 8. századtól az éjjel egy tiszti járőr volt lent állásaink előtt, s sikerült nekik 14 tüzért, köztük 2 sebesültet a 194. olasz tüzérezredtől „elfogni”. Irtózatos dühbe jöttem. Mint megtudtam később, az éj folyamán csakugyan volt a 8. századtól Halmosi hdgy.-gyal egy patrul, de eredménytelenül tért vissza. Reggel azután kapóra jött nekik a 12 digó (sőt a 2 sebesült aknavetőst is belevették zsákmányukba!), kik őrizet nélkül ballagtak hátrafelé, s mikor a 8. Komp Kmdo dolinája fölött haladtak át az úton, szépen elfogták az egészet, s bekísérték a II. Baons Kmdo-hoz mint a 8. századtól ejtett foglyokat. Ebben az offenzívában eddig az aránylag oly keveset szerepelt 8. század ilyenképpen akart magának babérokat szerezni. A II. Baons kmdo-nál azután nagyon kicsit tudhatott olaszul, aki a foglyokat kihallgatta, mert arra a valószínűleg érthetetlenül feladott kérdésre, hogy hányas tüzérek (valószínűleg én az elébb nem az ezred számát, hanem azt kérdeztem tőlük hogy hányas kaliberű ágyúnál szolgálnak) a tüzérek azt felelték cento quaranta nove (149), amit a II. Baons kmdo-nál 194-nek fordítottak le. (Pedig ez cento novanta quattro). A foglyok számából és ebből a számlefordításból rögtön tudtam, hogy az én foglyaimról van szó, s nem bánva már, ha felfedezik a telefonom, Csukonyit hívattam fel. Mindenekelőtt a menázsi miatt érdeklődtem Csukonyitól, s tudattam vele, hogy mi már 4 napja nem kaptunk menázsit. Csukonyi azt felelte, hogy a század többi része se kapott még menázsit, mióta ideát vagyunk, s hogy a mai nap folyamán egész biztosan fog kapni századunk menázsit. Majd a 14 fogoly esetét jelentettem neki, s kértem, hogy jelentse az esetet azonnal Ritternek. Csukonyi is felháborodott az eseten, s megígérte, hogy jelentést fog tenni. Azután beszüntette a beszélgetést. (Ritter nem nagyon iparkodott az esetet tovább jelenteni a Regts. Kmdo-nak, mert neki csak érdeke volt, hogy századai minél jobban szerepeljenek, később én is jelentettem neki személyesen az esetet, majd Polareczkynek, aki nagyon felháborodott, s Halmosi verdienstkreuzéból, melyre biztosan számított, még csak egy bronz szignum se lett. Az esetet csak azért nem vitték tovább, mert az ezred hírnevéről volt szó.) Beszüntetve a Csukonyival való beszélgetést, továbbra is a kagylót fülemen tartva, hallgatóztam, hogy jelenti-e Ritter az esetet a Regts. Kmdo-nak, de hiába vártam nem jelentette. Tíz óra után átadtam a telefonistának a beszélő kagylót is, s meghagytam neki mihelyt erről vagy más érdekes dologról lesz szó adja át a kagylót. Én pedig a puskaporos ládák száraz fájából (hogy füst ne legyen), vékony szilánkokat hasítgattam Lukáccsal, s mivel a hús konzervet nem bírtam hidegen enni, felmelegítettem egyéb ennivaló hiányában Lukáccsal, s cvibakkal megettem.

½ 11 tájban a telefonista inspekciós átadta a kagylót, hogy jelentés érkezett az eddigi olasz vonalak mögött St. Andreában az I. Baon állásai előtt saját csapatokat (a sisakról ítélve) lehet megfigyelni, s nincs kizárva, hogy balra tőlünk a 30-as Divízió csapatainak sikerült átkelnie a Piavén, s ezek vannak most St. Andreában. Emiatt a legnagyobb figyelemre hívta fel a századok figyelmét a Baons kmdo-k útján. Ha ez így volt, akkor kezdett a helyzetünk javulni. (Jellemző azonban ez az eset arra nézve, hogy a Regts. kmdo-nkat se tájékoztatták róla, hogy sikerült balra tőlünk az átkelés, hanem most is csak „nincs kizárva” annyit sejtettek róla.)

¼ 12-kor a telefonista újból átadta a kagylót s közölte velem, hogy a Regts. kmdo és a Baons kmdo közt kikapcsolták az összekötetést, mert a Regts kmdo és a Brigade kmdo titkos dologról beszélnek, s hogy valószínűleg támadni fogunk. Izgatottan vettem át a kagylót, s hallgattam Zeiss és Brigade kmdo közti beszélgetést, s most jöttem csak rá, hogy a telefon vezetékünk a Regts és a Brigade Kmdo közt van bekapcsolva. Nem tudom az előbb említett Sant Andrea és a látomásból kifolyólag, a földerítés, vagy összeköttetés céljából, de tény az hogy du 1h 5’re el lett rendelve a további támadás (melynek még 15-ike délelőttjén meg kellett volna történnie) mégpedig nemcsak ezredünknek, hanem a 39-esek, s jobbra a 13-as Schützen Divizió frontján (s talán még jobbra a 31-es Divizió frontján) is. A Brig. kmdo szerint tüzérségünk már lövi is az előrenyomulási terepünket (igaz, hogy nemigen hallottuk), s a 33-as Brigad illetve a 17-es Divizió elérendő vonala Sant Andrea–Sovilla–Bavaria előtti 2-es vágányú vasúti vonal, csatlakozva jobbra a 13-as Schützen Divizió elfoglalandó Giaverához. Majd megszűnt a Baons kmdok és a Regts kmdo közti vonalzárás, s most Polareczky közölte a Baons kmdo-kal az előrenyomulási terepet. Az I. Baon Nervesán keresztül St. Andreát, a II. Baon Sovillát tartozott elfoglalni és előrenyomulni az újabban épített Susegana – Montebelluna 2-ős vágányú vasúti töltéséig, s ott állást foglalni. A III. Baon századai ott, amely baonnál be voltak osztva. Előzetesen a támadás előtt, minden Baon küldjön előre Nachrichten, illetve Aufklärungspatrulolokat, mivel bizonytalan, hogy az ellenség az alattunk lévő sűrűn művelt, s emiatt betekintést nem engedő síkságon hol van állásban. A támadás 1h 5’-kor indul meg tüzérségi előkészítéssel, s az egész vonalon a Montellóról le a síkságra fog haladni.

A beszélgetés egyelőre véget ért, de én tovább nem hallgattam az ezután következő beszélgetéseket, mert parancsot adtam a telefonistáknak, hogy a készüléket szereljék le, s a drótokat húzzák be, s készüljenek el az előrenyomuláshoz. Azonnal elrendeltem, hogy az összes emberek készüljenek fel. A támadás hírét nem fogadtuk örömmel (hogy is fogadhattuk volna, ha már támadás?), de határozottan megkönnyebbültünk. A folytonos kavernában való tartózkodás, a csaknem folytonos olasz ágyútűz következtében már kezdett elviselhetetlenné lenni, annál is inkább, mert már ennivalónk se igen volt. Most hogy újabb támadásról volt szó, a bakák mindjárt arról beszéltek, hogy mit fognak rekvirálni. Italunk megint egy szikra sem volt, s kézigránátunk nagyon kevés, csak géppuska muníciónk volt csaknem annyi, mint amivel a támadásra indultunk 15-én. Értesülve a telefon útján az újabb támadásról, miután kiadtam a felkészülésre a parancsot, Csóré kíséretében a 8. Komp kmdo-ba mentem, egyrészt hogy értesítsem őket róla, hogy mi készül (mivel ők erről eddig nem tudhattak) másrészt, hogyha lehet az utolsó percben is kézigránátot szerezzek. Kézigránátot nem bírtam szerezni és nekik is kevés volt. A támadás híre annyira meglepte őket, hogy nem is akarták elhinni. Kétkedésük rögtön elszállt, mikor 12 órakor egy lihegő ordonánc jött a II. Baons kmdo-tól, s Molnár fhdgy-ot a Baons kmdo-ra hívta. Molnár végtelen megijedt, s ijedten kérdezgette „Veret arra?” „Bizon lógni köll egy kicsit!” – vigasztalta az ordonánc. Most ugyan nemcsak arra veretett az olasz tüzérség, hanem mindenfelé, s a 8. Komp kmdo kis barakkja tetejére is hullottak alá gyorsan a föld dombok, mikor egy-egy 15-ös a mi dolinánk (aknavetős) északnyugati részébe vágott le. Molnár nagy ijedten elloholt, előzőleg azonban megparancsolta tisztjeinek, hogy készítsék fel a századot, nekem meg hogy várjam meg a visszajöttét. A 8. század tisztikarában a mai nap folyamán szaporodás állt be. Cirbus Bandi hdgy (épp jókor!) visszaérkezett szabadságáról, s most a K. Asp. helyett vette át a II. Zugját a 8. Komp-nak. Mohilo hadnagy nem volt itt, leküldték a Piavéhoz, hogy az ezred trénjét, melyet az innenső partra átrendelni akartak, elhelyezze. Míg Molnár odajárt, a 8. és a 10. század tisztjeivel beszélgettem, s látva, hogy mindkét század ma is megkapta a menázsiját megemlítettem, hogy mi már 4 napja nem kaptunk menázsit. Dr. Szivessy fhdgy ekkor volt olyan szíves, hogy tésztáját (3 db sütemény), s egy db friss fügét nekem adta. Az asztalon egy kis lapos üvegben a szokásos fél deci rum faszolás volt, s mint megtudtam Molnár fhdgy-é. Behívtam a dinerjét s kijelentettem neki, hogy cserébe ezért a 2–3 deci törkölyért, amit gazdája az én dineremtől elkért, megiszom a rumot. „Nem löhet, megharagszik a főhadnagy úr! Teába köll neki!” – szólt a diner. „Nekem meg most a támadáshoz kellene, amit a főhadnagy úr megivott, különben is, én is haragudhattam, amiért a főhadnagy úr megitta az én rumomat!” – szóltam a dinernek s felhajtottam a rumot, mely bizony csak annyit ért, mintha nem is ittam volna semmit.

¾ 1-kor érkezett vissza lóhalálában Molnár fhdgy. Úgy meg volt ijedve s úgy ki volt állva, hogy ágyára rogyott s várni kellett míg lecsillapodott. Majd nagyot sóhajtott s elkezdte: „A század balszárnyától lefelé indul egy szakadék, ezen kell nektek sturmosoknak, s utána a századnak lemenni a síkságra. A szakadékot majd Halmosi, ki az éjjel benne járt meg fogja mutatni.” Közbevágtam: „Nem vonom kétségbe, fhdgy úr, hogy Halmosi hdgy úr lent járt ebben a szakadékban, de a 14 olasz fogoly miatt megtettem a jelentést a Baons kmdo-nál.” Molnár bambán nézett, úgy látszik ő se tudta milyen foglyokról beszélek, s kérdezősködött, hogy mit akarok mondani, de én azt mondtam, most már nem érünk rá, majd elmondom máskor. Majd mikor ismét említette, hogy Halmosi meg fogja mutatni ezt a szakadékot, megmondtam neki, hogy ezt már ismerjük, mert egy patrulom már 15-én lent járt benne. Majd folytatta Molnár, hogy ezen a szakadékon lejutva a síkságra Sovilla községtől jobbra haladjak előre a vasúti töltésig. Majd térképet vett elő, s megmutatta merre menjek, s fölhívta a figyelmemet különösen Sovilla előtt, a Montello tövében lévő házcsoportra, melynek házai közt a Brigade megfigyelő tisztek többször láttak olasz katonaságot mozogni. Egyébként lehetséges, hogy nem is fogunk találni ellenállást. Feladatomat megértve elköszöntem a rettenetesen izgatott Molnártól, s a többi tisztektől, s visszaszaladtam embereimért, s az út délkeleti oldalán lévő dolinába mentünk, ahonnan a bizonyos szakadék, amelyen mennünk kellett, indult le a síkságra.

A cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred 1918. június 15–17-ei harcainak vázlata az ezredtörténetből, amelyen Kókay László bejelölte a rohamszakaszának az útvonalát a 8. század előtt A cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred 1918. június 15–17-ei harcainak vázlata az ezredtörténetből, amelyen Kókay László bejelölte a rohamszakaszának az útvonalát a 8. század előtt (Ajtay Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918. Szeged, 1933. kötet Kókay László hagyatékában megmaradt saját lapszéli jegyzeteivel, jelöléseivel kiegészített példánya)

A 8. század már itt állt készen s mi elébük álltunk, s a szűk völgyben úgyszólván kolonéba kellett felállnunk, s borzadva gondoltam, mi lenne, ha ebbe a tömegbe egy gránát, vagy macska belevágna. Nemsokára azután, hogy mi is megérkeztünk, 5 perccel egy óra előtt, a dolinába, 2 olasz repülő szállt alig 50 méternyi magasan felettünk, s mi borzadva gondoltunk rá, mi lenne, ha közénk gépfegyvereznének. De a gépek elsuhantak felettünk, úgy látszik nem vettek észre bennünket, pedig az emberek legnagyobb része nem fért be a fák alá, s így láthatóak voltak. Az idő különben borús volt, s esni kezdett az eső nem sokkal azelőtt, hogy indulni akartunk. Magamra borítottam a kis rövid gumi pelerinát, s ezzel is könnyítettem Lukács terhén, aki nagyon sok rekvirált holmit cipelt. Az olasz köpönyeget pedig elhagyattam vele, hogy ne cipelje, mert reméltem, hogy fogok majd helyette másikat.

Megérkezve a dolinába a 8. századon kívül ott találtam a Sturm Baon-unk Inf. Geschütze zugját is, kiknek a 8. század után kellett volna majd jönniük. Mindjárt megérkezésünk után a szakadék lejárata előtt foglaltunk helyett, várva a támadás idejét, melyből még 10’ hiányzott. Nem féltem egy szikrát sem, ellenben embereimen bizonyos lehangoltságot vettem észre. Hogy ne féljenek ők sem, nyugodt, higgadt hangon erélyesen és keményen kiabálva, akár csak a gyakorló téren, adtam ki intézkedéseimet. Szemmel láthatólag jó hatással volt ez nemcsak embereimre, hanem még a 8. századbeliek is szinte csodálkozva néztek rám, s mikor a 8. századhoz odaléptem, s hangosan megkérdeztem, hogy két emberre volna szükségem a H.M.G-sekhez (az 1–1 sebesült helyett), s ki akar jönni, arról a 2 emberről, aki jelentkezik garantálom, hogy a Sturm Baon-nál fog az offenzíva után is maradni, 20-an is jelentkeztek. Én hirtelen 2 erős fiatalembert kiválasztva, letettettem velük a rüsztungot, s felvetettem velük a gazdátlanná vált muníciós kasznikat. Egyikük Sisák, másikuk Klein fegyveréhez került.

Tüzérségi előkészítésünk úgy szólván nulla volt, legalább is mink nem sokat hallottuk, hogy lőttek ágyúink, az olasz tüzérség ellenben erősen lőtte a környező terepet. 1h 5’-kor kellett volna támadásunkat megkezdenünk, de Gefrt. Nagy azt mondta, hogy a szakadék nagyon bokros és nehezen járható, már előbb 5 perccel, vagyis 1 órakor megindultunk, nehogy időt veszítsünk. Kb. 100 lépésnyire embereim után a 8. század III. zugja is előre indult, még azok is vagy 2 perccel a támadás megkezdésére kitűzött időpont előtt. A támadási terepünket egyáltalán nem ismertem, embereim még kevésbé. Az idő rövidsége folytán szó sem lehetett rekognoskálásról. Stellungunkból, melyben 2 napig voltunk, felülről úgy ahogy lehetett a vidéket látni, de bizony részletesen annak dacára se figyeltük meg, hogy tulajdonképpen melyik is Sovilla község, s hol is van az a bizonyos vasúti töltés, melyet el kell ma foglalnunk. Nem volt erre szükségünk, azért nem foglalkoztunk vele, annál is inkább, mert a sűrű növényzetű terep sem kedvezett az ilyen célú megfigyeléseknek, s mert meg se gondoltuk, hogy még 2 nappal az áthajózás után mi és a 39-esek leszünk megint azok, akiknek támadniuk kell, s nem a 43-as vagy 139 ezredek vagy pláne más divizió. Tudták nagyon jól micsoda kitűnő 2 magyar ezredből áll a mostani 33-as brigád, s azért most is mi velünk támadtattak, mert tudták, hogy mink még erősen is megfogyatkozva különb támadó erőt képviselünk, mint a divízió másik két ezrede, másik divízió pedig nem támadhatott azon egyszerű oknál fogva, mert nem is volt a Piave jobb partján más divízió, mint melyek a 15-iki támadást csinálták. Tudták szóval, hogy ez a 2 ezred vagy teljesen megsemmisül, vagy ha nem, eléri a parancsolt vonalat. Ez a 2 ezred eddigi dicső hagyományai szerint másként nem választhatott! Ezért kellett nekünk a június 17-ei támadást csinálnunk!

Szólj hozzá!

Címkék: kókay lászló

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr514145419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

Könyvbemutató

Könyvajánló

A hadak útján 

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút