„Na, öreg, velünk jön-e gépfegyvert támadni?”

2018.06.25. 12:06 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 18. rész

Hősünk 1918. június 15-én délelőtt a Montellón az előrenyomulás közben maga mellé gyűjt több kisebb-nagyobb csellengő csoportot, akikkel megerősödve rohamszakaszával elfoglalja a második olasz állást is. Továbbrohanva egy üteg kerül az útjukba, ahol egy tüzér főhadnaggyal szemben Kókay László a puskáját használja. Később az olasz 163. gyalogezred I. zászlóaljának parancsnokságát foglalják el, és elfogják a parancsnokot is. Közelednek végcéljuk és a harmadik olasz állás felé…

 

A megbeszélt terv értelmében Korp. Hódi a C. Ronchinál támadja meg a 2. vonalat, s az e mögött lévő C. Rouvelót is megtámadja, a belőle (mint megfigyeltük) lövő gépfegyvereket elfogja. A H.M.G.-vel maga Kecskeméti fog lőni, s ameddig lehetséges Korp. Hódiékat tűzzel támogatja. Míg én a flammenosok, spreng patrul és a 2 patrullal középről, illetve balról fogok támadni. Bizony, kicsinynek tartottam a Korp. Hódi féle patrult ahhoz, hogy stellung és gépfegyver ellen egyidőben támadjon, de tekintve, hogy nem kell nekik göngyölíteni, mert én embereimet az egész támadás abschnitt frontján elosztottam (bár a ládung és lángszóró vivő embereket és telefonistákat használni nem tudtam), s így lekötöttük az ellenség figyelmét.

Az utolsó percben azonban váratlanul segítséget kaptam a 8. Komp. 1 zugjának egy derék altisztje, Zugsf. Lázár József személyében. Ez 14-ed magával épp hozzánk érkezett, mikor már a futóárokba be akartunk menni. Elhatároztam, hogy ha van kedve, magunkkal (illetve Hódival) viszem a C. Ronchinál szóló géppuskák elfogására. Megszólítottam „Na, öreg, velünk jön-e gépfegyvert támadni?” A zugsf. nem volt már fiatal ember, de be lévén egy kicsit szeszelve szívesen vállalkozott (mert később mint megmondta, én voltam egyedül tiszt, akit fönt látott a Montellón). Így megerősödve a 8. század 14 emberével kezdtünk előre húzódni a futóárokban.

Korp. Hódi ment elől a patruljával, aztán a 8. századbeliek, majd a H.M.G.-sek a Spreng patrulból, én, a flammosok és Lukács, Gfrt. Nagy patruljával és a telefonisták a legbalszárnyon, vagyis a futóárok leginnenső végén. Az árok sok helyen szét volt lőve, s ezeken a helyeken sietni kellett, meg mindenütt erősen lapulni, mert a C. Ronchitől erősen tüzeltek a gépfegyverek, gyalogsági tűz azonban nem hallatszott. Alig hogy elhelyezkedtünk, Kecskeméti a géppuskával erősen kezdte lőni C. Ronchit és környékét. Kb. 2 percig várakoztunk lehúzódva a stellungba, mikor Gfrt. Nagy patruljával előre indult, észre vévén, hogy balról Csukonyiék már támadnak, mire mi is rögtön indultunk a középen, Hódiék a jobbszárnyon.

Korp. Hódi patruljával, valamint a 8. Komp. belül és később a masiniszták meglehetős nagy golyózáporban keresztültörtek a 2. vonalon és ott, valamint a Casa Ronchiban 3 foglyot (és Kecskeméti és Hódi bemondása szerint, ami el is hihető) 12 db géppuskát zsákmányoltak. A géppuskák közül 4 a stützkpunktnak berendezett C. Ronchi ablakai mögött volt elhelyezve, s az egyik géppuskánál 2 halott volt, ami Kecskeméti lövésének pontosságát bizonyítja.

Részben a C. Ronchi elleni támadásnál, részben már azelőtt a futóárok felső részében mely a C. Ronchiból erős gépfegyvertűz alatt állott, megsebesültek Korp. Hódi patruljából Infrt. Horváth Ferenc, a H.M.G.-ből Inft. Ligezár János s 2 ember a 8. Komp.-tól, ez utóbbi két sebesültet (a 8. Komp.-tól) nem számítva a mai nap már 6 embert vesztettem, hál’ Istennek csak mint sebesültet. Feltűnő volt a jobbszárny által ejtett sok géppuska és kevés fogoly száma, ami arra vallott, hogy az ellenség a hatalmasan megszállott 2. védővonalából fejvesztetten elmenekült.

Mi egyidőben Hódiékkal, néhány pillanattal később, mint a balszárny, indultunk előre. Egy vízzel telt árkon átmenve, leküzdve a sok helyen megrongált hindernisz nehézségét, néhány kézigránátot bedobva a 2. vonalba (azokat kivéve, kik ezt felszerelésük miatt meg nem tehették) betörtünk. A 2. vonal már nem állt tüzérségünk tüze alatt, mert zöld rakétával több helyről kérték a rá irányuló különben is gyenge tűz beszüntetését. Ennek dacára is nem találtunk olaszokat a stellungban, mind elmenekültek. A második vonal pedig aránylag jól állapotban volt, alig látszott rajta pergőtüzünk hatása. A stellung szépen be volt fonva sövénnyel, s faágakkal volt kipadolva.

Nem találván ellenállásra, tovább futottunk előre, közben Hódiéktól, kik ekkor támadtak a C. Ronchira, elszakadva. Elhagyva a 2. vonalat néhány Csukonyi csoportjához tartozó sturmossal találkoztam, kik egy dolinából, mely tőlünk balra esett, jöttek föl, s rumot és bort hoztak, melyből Gfrt. Barta egy hasas üveg nem valami jó vörös borból megkínált, én pedig nagyot szívtam az üvegből, majd újra futottuk tovább, mert az egyik baka az előttünk elterülő bozótokra mutatott, s azt mondta, hogy egy nagy csomó digó szaladt onnan jobb felé. Ezek az olaszok nyílván balra akartak leszaladni a Montellóról levivő úton, minthogy az ezt uraló magaslaton már Csukonyi sturmosai nyomultak előre, úgy látszik az észak felé eső hátravivő úton próbálnak most szerencsét. Nem volt, csak 50 lépésnyi előnyük, de a bozótos terepen könnyen bujkálhattak előlünk, s mi nem bírtuk lövöldözéssel menekülésüket megakadályozni, hanem izgatottan siettünk „Utánuk!” kiáltással előre, hátha sikerül őket elfognunk. Felemelő érzés volt látni, hogy futott az ellenség. Szinte lázban égve az örömtől futottunk utánuk, legelöl én, vagy 10 lépésre megelőzve a nehezebb felszerelésű embereimet.

Rohamcsapat támadása korabeli rajzon Kókay László megjegyzésével: „Roham csapat támad! Az olaszokra. (Mi is így a Montellón!)” Rohamcsapat támadása korabeli rajzon Kókay László megjegyzésével: „Roham csapat támad! Az olaszokra. (Mi is így a Montellón!)”
(Kókay László hagyatékából)

Átrohantam a bozóton, hol a baka eltűnni látta a digókat, de egyszerre csak visszafordultam, mert jobbra tőlem 5–6 lépésre egy különös tárgyat hagytam el, s most visszafordultam megnézni mi az. Egy pillanatig nem voltam vele tisztában, hogy mit látok, de a következő pillanatban megértettem mindent, s a stütznit fel se kapva a vállamra, csak a hónom alatt már el is sütöttem, mert habozni nem lehetett. Ez a különös dolog, amit láttam egy tábori agyú volt, mégpedig a mi ágyúnktól teljesen elütő típusú, ezért, valamint mert kitűnően volt elrejtve (minden mesterséges fedezék nélkül) a bokrok alá, nem voltam tisztában, hogy mit is látok. Furcsa szerkezetű, de csinos könnyű kis ágyú volt. Schützschildje úgy volt készítve, hogy felülről jövő és oldaltűz ellen is lehet vele a tüzéreknek magukat védeni. Lafettája kétfelé volt nyitva, s rengeteg kilőtt hüzli volt az ágyúnál. Az ágyút csak ekkor vettem észre, mikor már elhagytam, s visszanézve egy olaszt pillantottam meg, aki, mivel még csak magánosan jöttem, nem vett észre, hanem az ágyú závárzatánál foglalkozott, melyet el akart rontani, vagy talán kartáccsal akart tüzelni? Az olasznak már a háta mögött voltam vagy 5 lépésnyire, s így igaz, hogy orozva, de nem lehetett mást, mert minden pillanat drága volt, fel sem kapva a stüznit csak a hónom alatt elsütöttem. A lövés talált, s az olasz hangos kiáltással az ágyú mellé rogyott, s a sáros talajon keserves jajveszékelés közben hempergett a földön. A következő pillanatban már embereim is ide érkeztek, s meghökkenve bámulták az ágyút, s jobb felől a spreng partul emberei is kiabálták, hogy ott is vannak ágyúk. Amint a lelőtt olasz hánykolódás közben hátára fordult észrevettem, hogy a nyakába egy prizmás látcső van akasztva, odaugrottam s lekaptam a nyakából és az én nyakamba akasztottam, tokot nem találtam hozzá. Az olasz folytonosan jajveszékelt én pedig rangjelzését megnézve láttam, hogy főhadnagy. Most nagyon megsajnáltam, tekintve, hogy az én áldozatom volt, meg szanitécek nem voltak a közelben, Lukácsot hátrahagytam, hogy kötözze be, s adjon neki egy törkölypálinkát. Az olasz főhadnagynak, mint Lukács elmondta, elég súlyos sebe volt, a golyó a csípőcsontján ment keresztül. Lukácsnak meghagytam, hogy valamelyik századbéli szanitécre bízza rá az olasz tisztet, azután kövessen bennünket.

Tovább indultam. Előbb azonban végigszaladtam a bokrok közt jobbra, s konstatáltam, hogy 4 ágyút fogtunk, s a másik 3 jobbra (északra) esett, 10–10 lépésnyire egymástól, s attól az ágyútól, hol a főhadnagyot lelőttem. Az ágyúállások mögött egy keskeny, árokszerű völgy terült el, melynek fái alatt, több barakk volt, azon kívül rengeteg sok stószokba rakott gránát és srapnel patron hüzlikből és szépen, mintha csak a magazinba lettek volna pontosan kiigazítva 8 db Fiat géppuska állott állványostól egymás mellett, s mögöttük vagy 100 db muníciós vershlag. A géppuskák valószínűleg az artillerie bedeckungnál lehettek beosztva? No, az olasz géppuskások szépen levizsgáztak. Mi sem bizonyítja jobban azt a fejvesztett menekülést, ami itt lehetett, hogy a barakkokban, mik a kis völgyben voltak, minden teljesen szét volt hányva. Az egyik tiszti barakkban írásokat találtam, melyek szerint itt az 1585-ös Fiat géppuskás század volt. A barakk tiszti barakk volt, s a benne lévő asztalnál valamelyik géppuskás tiszt bizonyára levelet írhatott, mert a vörös tinta is fel volt döntve az izgatott menekülés jeléül s egy nagycsomó tábori lap, mely az asztalon hevert le volt öntve tintával. Én a száraz tábori lapokat, az iratokat melyek közt több proklamáció is volt az olasz királytól a háború 4. éve kezdetekor, magamhoz vettem, azután összeszedtük a konzervákat és egyéb dolgokat keresgélő bakákat, annál is inkább, mert már közel 5 perce vesztegeltünk itt az ágyúk körül, s ezalatt volt idejük a digóknak, kiket üldöztünk, elmenekülni.

A szövegben említett olasz „zsákmány” tábori levelezőlapok egyike a sarkán a vörös tintával A szövegben említett olasz „zsákmány” tábori levelezőlapok egyike a sarkán a vörös tintával (Kókay László hagyatékából)

Már éppen indulni akartunk, mikor a völgybe bal felől legnagyobb meglepetésemre, az eredetileg Schulzhoz a legbalszárnyra beosztott Korp. Szalait és Zugsf. Neiszet láttam 3 emberrel bejönni. „Mit kerestek erre, disznók? Hol a főhadnagy úr Schulz?” Azt felelték nem tudják, elszakadtak tőle. „Na, akkor alomars! Jöttök velünk!” – feleltem, majd megindultunk, s ők is hozzánk csatlakoztak. Utunk egy kis darabon fölfelé vezetett egy domboldalra, melynek tetején vesszőfonással bélelt stellung volt. Mi már lemondtunk arról, hogy sikerül az olaszokat, kiket üldöztünk, elfognunk, azonban kellemesen csalódtunk. A jobbszárnyam Kecskeméti és Hódi vezetésével, segítve a derék 8. századbeliektől kitűnően és gyorsan dolgozott, s azalatt még mi az ágyúkat bámultuk és a barakkok közt kutakodtunk leküzdve a C. Ronchiban lévő géppuskákat, haladéktalanul tovább támadtak s észrevették a tőlünk feléjük menekülő olaszokat, s tűz alá vették őket, mire az olaszok feltartva kezüket megadták magukat, s mikor mi felfelé haladtunk, elhagyva a tüzér barakkokat az ezek után következő domboldalon, már jöttek is lefelé a foglyok, kb. 30-an. Legnagyobb részben tüzérek voltak, mi nem törődtünk velük, hanem tovább szaladtunk a dombra, annál is inkább, mert jobbra tőlünk fent a domboldalon erősen szólt Kecskeméti gépfegyvere.

Felérve a dombtetőn húzódó stellungba, egy völgyet, az az a Posan Tal egy részét láttuk előttünk 20–30 méternyi mélységben. Előttünk a völgy másik oldalán meglehetős magas és meredek magaslat következett. Jobbra előttünk ezen a magaslaton keresztül egy út vezetett át a magaslat másik oldalára s ezen az úton olasz tüzérségi muníciós kocsik (valószínűleg az általunk elfogott ágyúütegéi) menekültek vad galoppban hátrafelé. Mintegy 400 lépésnyire lehettek légvonalban tőlünk, s Kecskeméti erősen tüzelt rájuk a géppuskából. Még a tőlem balra lévő sturm gruppéból való 2 Pistole M.G., akik hozzájuk csatlakoztak, tüzeltek rájuk (Árvai és Aracsi), de kész merészség volt, amit csináltak, be voltak rúgva, s állva sütögették el a golyószórót, mely mindannyiszor fellökte őket. Mi is belekezdtünk a fegyvertűzbe, s (valószínűleg a H.M.G. tűz folytán) elértük azt, hogy a legutolsó kettő muníciós szekér összes lovait lelőttük, mégpedig főleg amiatt, hogy sebesült (vagy elpusztult?) lovaikat megálltak az úton kifogni, s most az egy helyben lévő fogatot megsemmisítő tűz alá vette Kecskeméti a gépfegyverrel és az összes lovak és tüzérek nagy része elhullott a lőszereskocsik pedig az úton maradtak.

Miután a többi tüzérnek a többi muníciós kocsikkal sikerült a völgy túlsó felén lévő magaslat mögött eltűnni, haladéktalanul jelet adtam a további előrenyomulásra, s átkutatva néhány a stellung mögött álló a domboldalban álló barakkot, lefutottunk a Posan Talba. Itt több barakkot s 2 nagy kavernát találtunk. A jobbról (észak) lévő kavernából éppen akkor szaladt kifelé egy csomó digó, mikor futottunk a völgybe lefelé. Egy részük megpillantva bennünket visszaszaladt ijedtében a kavernába, s néhányan pedig a kavernákat kívülről összekötő futóárokból kezdtek ránk, de főleg a jobbszárnyra tüzelni puskával. Erre embereim kézigránátokat kezdtek hozzájuk lehajigálni mégpedig, mivel igen jó dobás esett lefelé, kitűnő hatással. Két olasz megsebesült, mire a még kint lévő olaszok is bemenekültek a kavernákba. Embereim parancsomra nem várva lerohantak a völgybe, s a kavernaajtókon kezdtek kézigránátokat bedobálni. A balról (délről) lévő kavernákban 5 olasz volt, ezek erre rögtön megadták magukat, s fegyvertelenül feltartott kézzel rohantak ki a kavernából. Azonban a Korp. Ötvös által a kaverna szájába dobott utolsó kézigránát az egyiknek lábait és beleit is összeroncsolva megölte s egy másikat megsebesített. A jobbról lévő kavernában sok digó volt bent, s ezek bár nem álltak ellent, nem mertek kijönni a kavernából, bár Hódiék már nem dobálták befelé a kézigránátot. Végre a balról lévő kavernával tovább akartam haladni, mikor Hódiék kiabáltak felém, hogy a digók nem akarnak kijönni a kavernából. Odafutottam, bekiabáltam a kavernába: „Su le mani! Avanti! Avanti!” Mire nagy nehezen kezdtek a digók kifele szállingózni 20-an vagy 25-en lehettek, s 4 vagy 5 tiszt, egy kapitány volt köztük. Nagyon jól voltak öltözve mindnyájan. Rögtön kikutattam őket s az egyik tiszttől egy szép új bajonettet portopéval vettem el. A bajonettet Flicker később elkérte. Azonkívül több irattárcát is vettek el tőlük a bakák, melyeket csak később néztem át. Megemlítem, hogy a kapitány, akit itt elfogtunk, valószínűleg az olasz I/163-as Baon kmdánsa volt, hátrább panaszt emelt, hogy embereim egy aranyórát elvettek tőle, én ezt nagyon lehetségesnek tartom, de tény az, hogy az illető strurmos oly bölcsen hallgatott a dologról, hogy a legerélyesebb nyomoztatással sem tudtam kideríteni ki volt a tettes. A kaverna bejáratánál lévő felírásról megtudtam, hogy itt a 163-as olasz gy. ezred I. Baon kmdo-ja volt, s a különböző tárcákban talált iratokból megtudtam, hogy a támadás folyamán a 163. és 164. olasz ezredekkel álltunk szembe, melyek a Brigata Lucca néven voltak ismeretesek.

A foglyokat átkutatásuk után hátra indítottam fel a dombnak, és a Baons kavernát kikutattam Hódival és Gefrt. Urbánnal (a másikat ezalatt a balszárnyon a középen lévők meglepték) többet nem engedtem be, mert sietni akartam tovább előre. A kavernában nem volt különösebb értékű holmi, néhány telefonkészülék, ágy és apróbb dolgok. Urbán egy fegyver látcsövet hozott ki a kavernából tokkal együtt, mit, nem akarván az időt vesztegetni, nem néztem meg, hanem az egyik strurmosra bíztam megőrzés végett. A barakkokban még értékesebb holmi volt, mint a kavernákban. Tiszti konyha volt az egyik barakkban finom porcelánedényekkel, s azonkívül sok cukor, pörkölt kávé egy kevés csokoládé, s még gőzölögve nagy lábosban cukros makaróni. Embereim nekiestek a talált élelmiszereknek, de én kizavartam őket a barakkból csupán Gfrt. Urbánt és Hoffmant hagytam hátra, hogy rakodjanak meg cukorral, s kövessenek haladéktalanul bennünket. A még meglévő 2 tábla csokoládét magamhoz vettem, s azután összeszedve nagy nehezen a kutakodó bandát, elindultunk tovább.

A 8. századbelieket most már nem vittem magunkkal, helyette Korp. Szalait osztottam be Hódi patruljába 3 emberével. Zugfs. Neiszet pedig mint ordonáncomat szaladgáltattam ide-oda. Meg akartam egy kicsit táncoltatni ezt a hisztis frátert, amiért lemaradt Schulztól. A közepén haladtam most is előre. Az olasz Baons kmdo kavernával szemben lévő házat az előbb átkutattam, melyben a jelentés szerint rengeteg sok gyalogsági muníció és kézigránát volt. Ez a ház még teljesen ép volt, s ez is egyik direktióm volt, s ez volt az a ház, amely miatt még 6-án összekülönböztem a rekognoskálás közben Polareczky kapitánnyal. A ház mellett elhaladva meredek domboldalon sűrű bokrok, fák közt kapaszkodtunk felfelé, s csakhamar felértünk a dombtetőre. Örömmel láttuk, hogy légvonalban már csak 500 lépésnyire vagyunk végcélunktól, az Abbazia de Nervesa-i kolostor templom romjaitól, illetve a 2 nyírfától, melyek már jól látszottak, s odáig már csak egy kisebb vallén és dombon kell áthaladnunk, mely dombon húzódott a 3. ellenséges védelmi vonal. Kb. egy magasságban voltam Csukonyi sturmosaival és a 39-esekkel, s így meglévén mindkétfelé az összeköttetés is, nekiindultunk lefelé a dombról a 3. ellenséges vonalnak, melyben azt hittem erős ellenállásra fogunk akadni. Tüzérségünk egyáltalán nem lőtte a 3. ellenséges vonalat ilyen nagy offenzívához képest aránylag nagy csend uralkodott.

Következő rész: A macskások „megnyúzása”

Összes rész: Kókay László harctéri naplói, 1918

Korábbi naplók: Kókay László harctéri naplói, 1916-1917

Szólj hozzá!

Címkék: piave montelló 1918. június Kókay László

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr3014070247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

Könyvbemutató

Könyvbemutató

Könyvbemutató

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Utazás

húavéti emlékút