Támadás a Montello ellen

2018.06.18. 07:42 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 17. rész

A sikeres piavei áthajózást követően hősünk szakasza a Montello alatt gyülekezik és várja a magaslat elleni támadás időpontját, illetve a többiek megérkezését. Az átkeléskor nem mindenki volt olyan szerencsés, mint amilyenek ők. A parton saját tűzben szenvedik el az első veszteségeiket. 7 óra 38 perckor megindulnak a peremállás ellen, majd ezt elfoglalva a 2. állás vár rájuk…

 

Már nem voltam részeg, a Piavén való áthajózás teljesen kijózanított. Kiadtam a parancsot Hódinak és Kecskemétinek, hogy menet közben erősen figyeljék a Montellót, hátha meglátják valahol a szerpentin utacskát. Egy gyalogúton haladtunk, mégpedig azért, mert ez egyre jobban távolodott a parttól, s egyre jobban közeledett a Montellóhoz, úgyhogy azt sejtettem róla, hogy a mi gyalogszerpentinünkhöz vezet. De nem oda vezetett, mert kb. 200 lépésnyi út megtevése után felkiáltott Hódi a hátam mögött: „Ahun a szerpentin, ni! Hadnagy úr!” Tényleg! A Montellót beborító óriási füst egy kis részen oszlani kezdett s a napsütésben megpillantottuk a mi szerpentinünk felső részét, mintegy 200 lépésnyire előttünk. Ismét örömkiáltásokban törtünk ki, s megindultunk egyenesen a Montello felé, a kapott parancs értelmében a szerpentin utacska tövéhez.

A Montello rand stellungját rettenetesen lőtte tüzérségünk. A rand stellung egész jól látszott, amiatt a vérvörös földes és sziklás talajba volt beásva, de nem sokáig. Egy hatalmas gránát vágott a gyalogszerpentin fölé, pont a rand stellungba, melyet csakhamar több követett, a füst elborította ismét ezt a részt is. Már csaknem elértük a Montello tövét, s bizony azt bírtuk róla megállapítani, hogy sokkal meredekebb s magasabb mint ahogy azt a túlsó partról sejtettük volna, megállapítottuk, hogy bizony nehéz lesz felkapaszkodnunk, mondom, csaknem elértük a sziklafal tövét, mikor egyszerre a hatalmas ágyútűzből is kihallatszó feltűnő hangzó mély morgással egy 30 ½-es gránát zúgott le, s kb. 40–50 lépésre mögénk levágott, hatalmas kavicsvulkánt röpítve az ég felé, melyek köröskörül nagy kopogással estek le mellettünk, s csakhamar az első sebesülést is okozták. Egy Harkai János nevű infanteristát a flammen werfer patrulból, kinek egy óriási kavics zuhant sisakjára szétrepesztve azt. Ő maga eszméletlenül terült el, s csak nagy nehezen lehetett magához téríteni. A tartalék olajtartályt, mivel nem lévén csak egy ember, aki vigye, elhagyattam, kiöntve az olajat belőle, az eszméletlen Harkait pedig hordágyra rakattam a szanitécekkel, s sietve visszahúzódtunk a partra, egyenes irányba, mert amit már előre is sejthettem, most egy sebesült árán beláthattam, hogy az a parancs, hogy a Montello tövében gyülekezzünk nem vihető nagy veszteség nélkül keresztül, mert nehéz tüzérségünk tűz alatt tartván a rand stellungot elkerülhetetlenek a rövid lövések, melyek bennünk alapos kárt tennének.

Visszamentünk hát, vagy 200 lépést, s kb. 50–60 lépésre a parttól és a Posten kettétől, egy bozótos részen leültünk csoportok szerint. Kecskeméti így szólt hozzám: „Nézzen csak a hadnagy úr hátra!” Hátranéztem, s valóságos panoráma tárult elém. A Piave tele volt pontonnal, melyek bakákkal tele gyorsan iparkodtak a part felé, de még mindig nem volt ideát közülük (legalább is a közelünkben nem) senki sem, egyedül mi.

Pontonok kikötése a Montellónál 1918. június 15-én délelőtt 9 órakor készült légifelvételen Pontonok kikötése a Montellónál 1918. június 15-én délelőtt 9 órakor készült légifelvételen (Kókay László hagyatékából)

Nem soká gyönyörködhettem azonban ebben a feledhetetlen látványban, mert golyók fütyültek felénk, mégpedig hátulról, s csakhamar megtudtam, hogy Hódi patruljából Farkas, az ordonáncom, ez a derék fiú, Gfrt. Nagy patruljából pedig Szabó Illés, mindketten alsó lábszárukon megsebesültek. Szegény Farkas nagyon fájlalta a sebét, s hogy csillapítsam fájdalmát, a Lukácsnál lévő másik kulacs törkölypálinkából megitattam. Majd a szanitécek mindkét sebesültet bekötözték, s a még mindig eszméletlen Harkaival együtt a parthoz vitték le őket, hogy egy üresen visszainduló pontonon visszaszállíttassanak a túlsó partra. Ezt megelőzőleg azonban arról vitatkoztunk, hogy honnan jöhettek a lövések, mik a sebesüléseket okozták? A lövések most már (hál’ Istennek) megszűntek, s így nem tudtuk megállapítani, hogy honnan jöhettek, csak azt sejtettük, hogy géppuskalövések voltak. Bár géppuskát a közelből nem hallottunk a hátunk mögül szólni, mégis hogy megnyugtassam magamat is, embereimet is, a hátunk mögött lévő Posten kettének (mely nem esvén utunkba) nem kutattunk ki, a kikutatására, hogy nem onnan kaptuk a lövéseket, haladéktalanul elküldtem Korp. Hódi most már csak 7 emberből álló patrulját.

Alighogy elindult Hódi patruljával, balról hatalmas örömujjongás közben, a velem balra összekötetésben lévő rohamcsoport törtetett felénk a parton. Őrm. Mráz és Zugsf. Szücs vezetése alatt, s engem megpillantva a vállukra kaptak, s úgy ordítoztak örömükben. „Meg vagytok bolondulva?” - kérdeztem egyre tőlük, s csak aztán jutott eszembe, hogy az ő rumos üvegüket nem törte össze a srapnel. Mire a találkozás fölötti örömük kissé lecsillapodott, elújságolták, hogy Szarafolyán még a túlsó parton megsebesült, egy kavics esett a sisakjára, s egy fogát is kiütötte, s az orra is betört. Szamek visszaküldte, ekkor M.G. golyótól megsebesült a lábánál, s ordonánca Inf. Gábor úszva vitte vissza. Meg hogy több sebesültjük is volt áthajózás közben, mert gépfegyvertüzet kaptak, s a többek közt Zugsf. Zatykó is megsebesült. Néhány perc múlva nagy örömkiáltozás közben visszatértek Hódiék, s egy félelemtől kék-zöld, fiatal digót (az olasz partról a mai nap talán az első foglyot?) hoztak magukkal (kit a sebesültekkel együtt később a partra kísértettem). Hódi kijelentette, hogy az egész Posten kette hevenyészett dekungjai üresek, csupán ezt az egy digót találták egy dekungba meghúzódva. Minthogy ez az ijedt digó bajosan lőtt gépfegyverrel, nem volt más hátra, mint azt gondolni, hogy a túlsó partról überschiessent csináló M.G-ek közül lőtt néhány rövid lövést valamelyik, nekem azonban ezen a néhány rövid lövéssel is érzékeny veszteséget okoztak, mert az egyik sturm patrulom 7, a másik 6 emberre olvadt le.

Nem sokra Mrázék megérkezése után, hátunk mögé, balra kb. 50 lépésnyire, nagy zúgással egy olasz 28-as gránát vágott le, hatalmas kő- és füsttömeget zúdítva a levegőbe. Meglepődtünk. Az olasz tüzérség igen hamar megtudta, hogy átkeltünk a Piavén, mert már a saját partját kezdi lőni. Néhány perc múlva, kb. az előbbi helyre egy másik 28-as vágott le. Éppen elegünk volt. Ha előbbre megyünk, saját tüzérségünk lő bennünket, ha pedig hátrább (vagy ha itt maradunk, mert a kavicsok erősen hullottak közénk) megyünk, az olaszok. Megpróbáltuk a „középutat”, én is, Mráz is az embereinkkel előbbre mentünk 60–70 lépést, s egy kis töltés mellett húzódtunk le, kb. 120 lépésre a parttól és 180 lépésre a Montellótól, s itt aztán kitartottunk. Nemsokára azután, hogy itt lefeküdtünk, kezdtek a wellék is gyülekezni. Legelőször Szauer hdgy-ot láttam áthajózni, majd a kis Erdei zászlós helyezkedett el mögöttünk, majd Mohiló hdgy., s kb. ¾ 7 tájban Molnár hdgy. is megérkezett, s a 8. századdal mögöttünk foglalt állást.

Jobbról a 39-es 4. századdal már régebben összeköttetésbe kerültünk, de a sturmosok nyomát se láttuk. Tüzérségünk ezalatt folyamatosan lőtte a Montellót, s számos gránát (a nehezebb gránátokból) a sziklafal tövében explodált. Az olasz tüzérek a hátunk mögött a part szélét, a vizet, s a túlsó partot lőtték folyamatosan. 7 óra után már a wellék legnagyobb részben ideát voltak a II. Baonból, s gruppirozódni kezdtek, s én is, valamint Mráz is kezdtünk embereinkkel készülődni a támadásra. A tüzérségi tüzünk, bár éppen most nem lett volna szabad, folyamatosan gyengült, s lassanként a Montello is kezdett előbújni a füstfelhőből.

7 h 30’-kor már meglehetős gyenge volt a tüzérségünk, ekkor én is és tőlem balra Mráz is vagy 100 lépést előbbre mentünk, készen a támadásra. 7 h 35’-kor váratlanul Csukonyi érkezett csurom vizesen hozzánk (a pontonját elsodorta a víz, s úszva jött át), akit hatalmas éljenzéssel fogadtunk. A harci kedv, s a bizalom a sikerben óriási volt sturmosaink közt.

A cs. és kir. szegedi 46-os gyalogezred átkelése a Piavén Minánál 1918. június 15-én 9 órakor készült légifelvételen A cs. és kir. szegedi 46-os gyalogezred átkelése a Piavén Minánál 1918. június 15-én 9 órakor készült légifelvételen (Kókay László hagyatékából)

Csukonyi átvette Mráztól a Szarafolyán féle csoport vezetését, s 7 h 38’-kor, mi, a sturmosok előre indultunk, annál inkább, mert tüzérségünk tüzét a Rand stellung ellen teljesen beszüntette. Jobbról a 39-es sturmosoknak nyomát se láttam s így Gfrt. Nagyot és embereit kivéve (kik magukba, 30–40 lépésnyire balra tőlünk kapaszkodtak fel parancsom szerint a Montellóra) mindannyian a kis gyalog szerpentinen másztunk felfelé a Montellóra. Legelől Hódi ment embereivel, utánuk én, majd a segédcsapatok. Azok a sziklahasadékok, miket a túlsó partról M.G. lőréseknek néztünk, most láttuk csak, hogy ártatlan sziklaüregek, szerencsénkre, mert vagy 60 méter magasban voltak, s oda lángszóróval tényleg lehetetlen lett volna felspriccelni. A gyalogszerpentinen törtettünk tehát fölfelé, mert ez volt a legkényelmesebb út, bár most ezt még gyalogútnak se lehet neveznünk, pláne a felső részén csak itt-ott volt meg, a legtöbb helyen csak sejteni lehetett, hogy valamikor merre ment. Az egész Montello oldala tele volt teljesen friss gránátlukakkal, s a gránátok a hegyoldal növényzetét, bokrait nagy részben megsemmisítették, úgyhogy kapaszkodó sem volt nagyon mibe. Szóval nagyon nehezen ment a fölfele kapaszkodás, egyszer majdnem lezuhantam, kis híja volt, hogy az utánam jövő Korp. Ötvös puskája szuronyába nem estem bele. A lezuhanástól Korp. Ötvös mentett meg, csupán a kis bambusz botom, mely kezembe volt, s Lukácstól kértem el az eltört ajándék bot helyett, esett le a mélységbe. Szerencsékre, úgy látszik, még nem vettek az olaszok bennünket észre a Rand stellungból, s így még nem kaptunk tüzet.

Csaknem 10’ kapaszkodás után jutottunk a Rand stellung alá 7–8 méterre. Itt Hódi felfejlődtetve patrulját megállott, s megkérdezte tőlem, hogy dobasson-e kézigránát szalvét, hogy nem kapjunk tüzet a Rand stellungból. „Nem kell szalvét – feleltem –, csak minden ember dobjon be egy kézigránátot, de vigyázzatok, vissza ne guruljon!”

Úgyis történt, a hét gránát közül nem esett vissza egy sem, s ezeknek explodálása után megindult a patrul, s utánuk mi be a Rand stellungba, illetve ezen keresztül fel a Montellóra. A Rand stellung borzasztó állapotban volt, tüzérségünk itt alapos munkát végzett, egy gránát tölcsér volt csak a stellung, s egy digót se találtunk benne. Az egész környéken a gránátlukak és az agyagos vörös föld (ami itt volt) friss akácfa gyökérhez hasonló szaga érzett. Ellenben gáznak nyomát se láttuk, sem éreztük, úgyhogy – amire pedig számítottunk – a gázmaszkot sem kellett feltennünk. Ezen azonban nem lepődtünk meg, mert tudtuk, hogy főleg a 2. ellenséges vonal és a hátsó részek voltak gázzal lőve. Ellenállásra nem akadtunk, s egy lövést se kaptunk. Csupán balra tőlünk szóltak erősen a gépfegyverek, hol úgy látszik komoly harcok vannak. Mintegy 2’-ig vártam, míg mindnyájan felérnek embereim, s ekkorára Gefrt. Nagy-féle patrul és ezektől balra Csukonyi (Szarafolyán) csoportja is felért. Tőlem jobbra csak kb. 100 lépésnyire voltak 39-esek, akik már valamivel előbbre jártak mint mink. Ezt a 100 lépésnyi hézagot se akarva figyelmem kívül hagyni Hódi patrulját széles frontban 50–60 lépésnyire jobbra toltam el, s az 1-es és a 2-es patrul közé Korp. Ötvöst állítottam be 5 emberével, egyrészt hogy kéznél legyenek, ha robbantani kell, de főképpen azért, mert a patrul 14 embere kevés volt a 150 lépésnyi széles abschnitthoz, melyen előre nyomulnunk kellett. A spreng patrul emberei emellett híven cipelték magukkal a 2 hosszú gestrechtládungot is. A masiniszták, lángszórók, telefonisták hátrább maradtak egy 20 lépésnyire Kecskeméti vezetése alatt, de azért sokszor belekeveredtek a patrulok közé, amennyire nagy volt a támadási kedvük nekik is.

Néhány pillanat alatt ilyenképpen rendbe hozva a csapatomat frontunk közepén Korp. Ötvös emberei elé mentem, s intésemre élénk futással előre törtünk. Kezembe a megsebesült Farkas stüztnije volt, melyet most vettem le a vállamról. Élénk, de nem gyors futással törtünk előre s néhány lépéssel a Rand stellung mögött, néhány kis kaverna esett utunkba, melyek környéke rettenetesen fel volt szakítva gránátoktól. Egy-egy kézigránátot dobtak be a patrulok a kavernákba, az egyiket én személyesen, melyet az egyik ládungot vivő spreng patrul bakától kértem, de eredménytelenül, mert a kavernák üresek voltak s a gránátrobbanásra senki nem jött ki belőlük.

Rohamisták akcióban – 1917-ben a Lukovecen készült fotó Rohamisták akcióban – 1917-ben a Lukovecen készült fotó
(Kókay László hagyatékából)

Gfrt. Nagy patrulja elhagyta már az egyik teljesen szétlőtt direkciónak adott házat, s az országúton áthatolva a másik néhány égnek meredő falból álló házat elérte, s mi is áthatoltunk az első vonal mögött álló rettenetesen összelőtt országúton, mely tele volt 30 ½-es gödrökkel. Már ennyire jártunk, s csak ekkor ejtette Gfrt. Nagy patrulja az első foglyokat, 4 digót egy második ház mögötti kavernából.

A Spreng és első patrul frontjába most egy lapos dolina következett, hasonló a karszti dolinákhoz, azzal a különbséggel, hogy itt nem voltak kövek, csak vörös agyag föld. A dolinába lefutva három barakkot, s két kis kavernaszájat láttunk a dolina keleti oldalába építve. „Adjatok egy kézigránátot!” – szóltam, s az egyik spreng patrul bakától kapott kézigránátot begyújtva az egyik kavernába akartam dobni, de megcsúsztam dobás közben, s a gránát a küszöbre esett, hogy meg ne sértsen a robbanás bennünket „Decken!”-t kiabáltam. Lehúzódtunk, s a következő pillanatban nagy robbanással explodált a kézigránát melynek meglepő hatása lett. Az explodálást követő pillanatban 10–12 digó rohant fel a kavernából feltartott kezekkel, mi a puskánkat rájuk szegeztük, de fölösleges volt, a digók komolyan meg akarták magukat adni s a legelöl szaladó digó egy nikkel zsebórával, melyet láncánál fogva tartott a kezében, egyenesen nekem rohant, anélkül hogy kértem volna az órát („captatio benevolentiae”) az orrom alá tartotta. Én nem haboztam egy pillanatig se, az órát úgy kikaptam a kezéből, hogy a lánc elszakadva a legnagyobb részben a kezébe maradt, s csak aztán értem még rá nevetni a jeleneten. A bakák rögtön neki estek a digó foglyoknak, s zsebelni kezdték őket.

A másik kaverna szájánál ezalatt Hódiék dolgoztak szintén eredménnyel, s ők is fogtak 10 digót, akiket szintén kifosztottak, s Hódi egy szép karkötő órát szerzett magának. Majd az egész társaság a barakkok felkutatásához látott, hol az egyik barakkban sok konzervet, zwibakot, találtak, ellenben italt egy szikrát sem. Sok dohány, gyertya és gyufa volt a barakkban, mely a bakák kutakodása közben tüzet fogott, s borzasztó rossz szagú füstöt terjesztett. Mivel kiadtam a parancsot a támadás előtt, hogy nekem kukkert okvetlenül kell szerezni, s hogy a foglyoknál lévő iratokat, irattárcákat nekem adják át, a többi dologgal nem törődöm, ki–ki megtarthatja.

Hódi patruljából, s a Spreng patrulból egy-egy bőr irattárcát adtak át nekem, mit a foglyoktól szedtek el. A 2 irattárcát meg se néztem Lukácsnak adtam át, hogy tegye el s erős káromkodás és kiabálás közben leintve a bakákat a további harácsolástól nehogy időt veszítsünk ezen néhány percnyi késedelem után, megindultunk ismét előre, a foglyokra pedig ráparancsoltam „Retardo sul Piave!”, s újra elindultunk, felkapaszkodtunk a dolina túlsó partjára, mely után sűrű bozót következett. A bozótból kilépve egy füves, kopasz domboldalon mely kb. 100 lépés széles volt, kellett volna keresztül mennünk. A rétség túlsó részén az első vonalból egy kezdetleges, sok helyen vízzel telt futóárok, mely sok helyen össze volt lőve, húzódott a 2. vonalba. (Ez a futóárok nincs a skizzen feltüntetve, mert új munka volt.)

Ezzel csaknem párhuzamosan a rétség túlsó oldalán húzódott, sűrű bokrok alatt a 2. ellenséges vonal. Vagy innen, vagy az említett futóárokból, alighogy ráléptünk a rétségre, erős fegyver- és gépfegyvertüzet kaptunk. Bár el voltunk rá készülve, hogy ha az első vonalba nem is, de a másodikba okvetlen találunk ellenállásra, mégis meglepett a dolog bennünket. A lövöldözés következtében a Flammen werfer és Spreng patrulokból 2 sebesült lett, az egyik egy Tóth Imre nevű infanterista, kinek a vállát lőtték keresztül, a másik maga a derék Korp. Ötvös, kinek a combját horzsolta egy golyó. Mivel még csak 8 óra volt, s a 2. vonal előtt álltunk már közvetlen, s az ellene való támadás megkezdéséig még kb. 1 óránk volt hátra, hallván a lövéseket, s látva a sebesülteket, rögtön visszahúzódtunk a bokrok mögé, majd mikor az ellenség tűz alatt tartva a bokrokat, ide is jött a golyó, visszább húzódtunk annak a dolinának a nyugati oldalába, hol a foglyokat ejtettük, hol a barakk most is javában égett.

Kértem a szanitéceket a sebesülteket bekötöztetni, de sehol sem voltak a közelben találhatók. Megnézettem a 2. patrulnál, ott sem voltak, sem a segédcsapatoknál, valahol lemaradtak a disznók. Szerencsére egyik sebesülés sem volt veszélyes, pláne Korp. Ötvösé, aki ügyet sem vetett rá. Inf. Tóthot társai bekötözték s rögtön elindult le a partra, ellenben Ötvös nem ment, azt mondta „Ettől a karcolástól nem ijed még meg.” Pedig ilyenkor offenzívában, ez a „karcolás” is elütötte volna neki. Ennek azonban csak örültem, mert jelenlegi embereimen közül, a legvakmerőbb éppen ő volt.

Nem sokáig lehetünk elhúzódva a dolina partján, mikor az olasz suttyogók kartácsozni kezdték fölöttünk a bokrokat, azt hitték, hogy az árokba vagyunk húzódva, de természetesen eredménytelenül, minduntalan süvítettek felettünk a kartácsgolyók „Frsz-fri, frz-fri” vérfagyasztó süvöltéssel. Az ágyúk nagyon közel lehettek, melyek kartácsoztak s valószínűleg épp az abschnittünkbe eső suttyogó batri volt, szóval az, melyikre erősen gyanakodtam, hogy eltörte a rumos üvegünket. Meg is említettem ezt a bakáknak, akik erősen köpték a markukat, hogy majd adnak ők mindjárt a rumért. Majd Hódi, Kecskeméti s Ötvös kíséretében balra menten egy bokros helyre, hogy megnézzük a 2. stellung utunkba eső részét s megbeszéljük a támadást. Gfrt. Nagyék egy bokros helyen voltak lehúzódva s a bokrokat náluk nem tartván az ellenség tűz alatt, nyugodtan meg lehetett nézni a 2. stellung előterepét. Tüzérségünk szinte érthetetlen volt, hogy alig lőtte a 2. vonalat, mert ha lőtte volna, bizony nem lett volna kedve a digó gyalogságnak ellenünk tüzelni. Úgy állapodtunk meg, hogy a bokrok közt, tőlünk balra kivezető, s a 2. stellungba vezető, jelenleg üres futóárokban (mely helyenkint 30–40 lépésnyire húzódott, jórészt párhuzamosan az olasz 2. vonallal) előre fogunk húzódni, s a parancsolt időpontban (8h 55’) betörni az olasz vonalba. Erre azonban még csaknem ¾ óra hossza időnk volt.

Már épp vissza akartunk indulni, mikor Csukonyi érkezett hozzánk. Be volt rúgva, alig állt a lábán (neki még volt snapsza, nekem, ami volt egy kevés, tartogattam), s tudtunkra adta, hogy rögtön indulunk a 2. vonal ellen előre, mert tüzérségünk oly gyengén lövi, hogy félő, hogy a digók még jobban megszállják, mint ahogy most van, s akkor nehéz dolgunk lesz. Mindenben osztottam nézetét, csak arra kértük, hogy néhány percig várjon, míg a megbeszélt terv szerint előrehúzódunk a futóárokba, mert mint az előbb láthattuk a tisztáson, melyet szembe és oldalról is tűz alatt tart az ellenség, nekünk nagy veszteség nélkül nem lehet keresztülhatolni. Csukonyi beleegyezett, csak azt mondta siessünk. Mi néhány perc leforgása alatt már a futóárokban, mely fölfelé haladt, lapultunk előre.

Következő rész: „Na, öreg, velünk jön-e gépfegyvert támadni?”

Összes rész: Kókay László harctéri naplói, 1918

Korábbi naplók: Kókay László harctéri naplói, 1916-1917

Szólj hozzá!

Címkék: kókay lászló

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr714054384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

Könyvbemutató

Könyvbemutató

Könyvbemutató

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Utazás

húavéti emlékút