Az 1917 nyarán hatalmas erővel meginduló orosz Kerenszkij-offenzíva nevezetessé tette a Stanislau mellett húzódó lövészárkokat a cs. és kir. munkácsi 65. gyalogezred számára. Ezekben az árkokban zajlott a negyedik háborús év egyik legvéresebb csatája a keleti fronton. Az ezred a harcokban csaknem 80 százalékos veszteséget szenvedett. – Makó Kristóf olvasónk írása a csata krónikáját mutatja be a hatvanötösök kálváriáján keresztül.

1917. június 18-án az oroszok megindították az utolsó offenzívájukat a Nagy Háborúban, aminek a kezdeti sikerek dacára, nem lett komolyabb eredménye. A munkácsi hatvanötösöket Stanislau mellett érte az orosz támadás, ahol a katonák a lövészárkokban várták a bekövetkező rohamot. A támadás nem érte váratlanul őket. Lassan fél éve helyezkedett el ezekben az árkokban a hatvanötösök három zászlóalja. Mindenki tudta a saját dolgát a telefonistától kezdve a szakaszparancsnokokon át egészen a parancsnokságig. Polnisch Elemér százados minden nap körbejárta embereit, kioktatta őket, hogy mit kell tenniük támadás esetén.

Stanislau a Bystricza folyó partján terül el Ukrajnában. A hatvanötösök frontvonala egész pontosan Stanislautól északra, Jamnicánál húzódott, ezért néhol úgy is említik az összecsapást, mint jamnicai csata.

Stanislau, ma Ivano-Frankivszk elhelyezkedése

 Az 1917 júliusi stanislaui csata helyszíne
(Forrás: Hungaricana Térképtár)

1917. július 6. napja, péntek. Reggel Möller Károly alezredes, ezredparancsnok német tisztek társaságában megtekinti a lövészárokrendszert az I. zászlóalj vonalán. A Ludwig-baka című ezredújságban később Möller így írja le a reggeli eseményeket: „Julius hatodikán reggel német tisztekkel együtt az első zászlóalj állásait tekintettem meg Jamnicán s ép abban az időpontban kezdte meg az orosz tüzérség előkészítő tüzelését. Ez úgy kezdődött, hogy alig két lépéssel előttem robbant föl egy gránát, amelynek tüzes lehellete arcomba csapott, szilánkjai azonban fölöttem repültek el. Így jutott osztályrészemül, hogy az első nap délelőttjén magából az állásból vezethettem a csatát. Csak délben mentem el az ezred parancsnokság szállására, nehéz gránátok robbanásától kísérve s innen az ütközeti álláspontra, amidőn már kétségtelen volt, hogy nagy támadás van készülőben. Ütközeti álláspontomról az ezred összes állásait mintegy madártávlatból láttam. Por, füst és tűz alkották a képkeretet. Azt a meggyőződést hoztam magammal az első zászlóaljtól, hogy ezek a tisztek és ez a legénység utolsó csepp vérig fog küzdeni. S nem is csalatkoztam.”

 Tischner József hadnagy
(Forrás: Ludwig baka újság újévi melléklet)

Az egész arcvonalon 7 órakor megkezdődik az orosz tüzérségi tűz, amelynek a célja a lövészárkokban levő gyalogság felmorzsolása, illetve a drótakadályok megsemmisítése volt. Ez a tüzelés egészen délután 2 óráig kitart, amikor az orosz 19. „vashadosztály” rohamcsapatai az önkéntes „halhatatlan” csapattal és 4 másik gyalogezreddel kiegészülve megkísérlik megközelíteni és áttörni a védelmi vonalat. Az arány a csatának e szakaszában 8 orosz 1 magyar ellen. Az I. és III. zászlóaljnál a támadás még a védelmi vonalak előtt összeomlik, azonban a II. zászlóaljnál sikerül az oroszoknak betörniük az árkokba.

 IV. Károly király beszélget Kemény Tibor hadnaggyal
(Forrás: Ludwig baka újság újévi melléklet)

Nézzük most részletesebben a II. zászlóaljnál történt eseményeket Kemény Tibor hadnagy előadásában: „Hallatlan veszteségeik voltak (az oroszoknak, M.K.), őrült tömegek morzsolódtak fel állasaink előtt, a térképen pedig új magaslati pontot kell megjelölni Jamnica előtt, az orosz hulla hegyet. Délután kettőig gyúrtak bennünket mindenféle kaliberű ágyúkkal és aknákkal. Egyik tölcsér a másik mellett, rettenetes por, füst, bűz, hús cafatok, sebesültek jajgatása, mázsányi vasdarabok, a dekungok gerendái, drótakadály, mind-mind repülve, a legőrültebb káoszt teremti a levegőben. Wagneri, Strauszi hangnemek vegyülnek artikulátlan sonátokkal, melyben a legnagyobb szerep a nagydobnak jutott. Minden forrásban van, az idegek a végletekig feszültek. Mit csinálnak ilyenkor a bakáink? Végig megyek az árkaim roncsain. Bakáim a tölcsérekben állanak és üdvözlésemre betyárosan válaszolnak: »Győzni fogunk vitéz hadnagy úr!«. „Énekeljetek fiuk, nyomjátok el a muszka gránátok hangját! És a gránátok rettenetes robbanásai közepette fel csendül az ének: »A harcterén a 65-ös az első!« Micsoda felséges válasz ez a muszkák pusztító tüzére. Szabolcs, Zemplén és Bereg hősei törhetetlenül állottak és kisérő zenének vették a muszka pergőtüzet harci dalaikhoz. Folyton figyelnek az ellenséges árkok fele, hogy jön-e már a csujes? Gfrt. Resko Mihály jelenti először, hogy a Creuz-Muldinan jönnek előre a muszkák. Mindenki a helyén terem és minden kilőtt golyó legalább egy muszkának elveszi a kedvét az »offenzívától«.”

 Szétlőtt lövészárok
(Réti Béla: A 65-ös Ludwig-bakák emlékalbuma, Miskolc, 1938)

Tischner József, Bodroghy (Bendik) Ede, Kemény Tibor hadnagyok és Gött Ede zászlós öntevékenyen századtartalékaikat bevetve ellentámadásba lendülnek, és kemény kézitusával visszavetik a „halhatatlanokat”. Sok száz halottat hagyva maguk után az oroszok végül minden vonalon megfutamodtak. Tischner hadnagy emberei élén rohanva ellenséges golyótól találva elesik, pár órát még életben van, de később belehal sérülésébe. Bendik hadnagy nem sokkal utána súlyosan megsérül, társai viszik ki a tűzvonalból. Kemény hadnagy a 7. század parancsnoka a csata végéig kitart embereivel. Gattein hadnagy a 6. század parancsnoka egymaga 4 oroszt terít le fegyverével. Későbbi visszaemlékezések alapján az orosz támadás alatt az ellenség olyan kiáltásokkal rohanták le a hatvanötösöket, hogy „Nincs kegyelem, vad magyar” amiket előszeretettel kiabáltak a közelharcok során is.

 Bodroghy Bendik Ede
(Réti Béla: A 65-ös Ludwig-bakák emlékalbuma, Miskolc, 1938)

A Ludwig baka című ezredújság közölt egyik számában egy anekdotát erről a rohamról: „…egy ilyen ordítozó muszka olyan hatalmas két pofont faszolt ki kiáltozásáért az egyik szakaszvezetőnktől, hogy rögtön a földhöz vágódott és most mar ő fogta könyörgésre a dolgot.” Este hat óráig egy kis lélegzetvételhez jutnak a csapatok, de hét órakor újból támadást intéznek az állások ellen, ami szintén gyorsan összeomlik a gyalogsági tűzben újabb visszavonulást eredményezve. Mivel az orosz gyalogságnak nem sikerült elérnie célját, így újból a tüzérségen volt a sor, hogy még jobban megdolgozza a védőket. Este aknavetőtűzzel nyugtalanítják a lövészárkokban meghúzódó katonákat. Leuchtmann Gyula tartalékos hadnagy visszaemlékezése: „Július 6-án szakaszparancsnok voltam az 5. században Ladányi hadnagy századparancsnok parancsnoksága alatt. Délután 2 órakor kaptam tőle szóbeli parancsot, hogy 25 emberrel erősítsem meg a 8. századot s vegyem át a század parancsnokságát. 2 óra 30 perckor érkeztem az első vonalba. Századom a magammal hozott 25 emberrel együtt kb. 100 emberből állott. Szakaszparancsnokaim Klein es Faludi tart. zászlósok voltak. Azonnal hozzáláttunk a sebesülteknek és halottaknak a segélyhelyre való szállításához. Este hat órakor Délczeg hadnagy jött 25 emberrel további erősítés gyanánt. Később még 24 ember érkezett a 60. gyalogezredtől.”

Kialvatlanul, fáradtan érkezik el a következő nap reggele a hatvanötösök számára. Már reggel 7 órakor 300 ágyú ontotta magából a lövedékeket a lövészárkokra.

 Tischner József halotti bejegyzése
(Forrás: Verlustliste, 1917. október 5., digi.landesbibliothek.at)

 II. zászlóalj-parancsnokság fedezéke
(Forrás: Ludwig baka műmelléklet)

Az oroszok folyamatos gyalogsági támadásait a védők minduntalan visszavetik. Az ezredjelentés szerint reggel 7 és délután 2 óra között mintegy 8 gyalogsági rohamot vertek vissza a hatvanötösök. Délután 2 órakor általános rohammá váltott át a támadás. A II. zászlóalj vonala előtt a tüzérségi tűz hatására felmorzsolódott az oroszok támadása, a III. zászlóaljnál eljutottak az árkokig, itt pedig a gyalogsági tűzben omlott össze a támadás. Az I. zászlóaljnál azonban gondok adódtak és a 2. század vonalába sikerült bejutniuk a támadóknak. A beérkező tartalék azonban kivetette őket az árkokból. Egy időre újból lélegzethez jutottak a katonák. De korántsem volt még vége a csatának, ugyanis az orosz hadvezetés mindenképpen döntést akart kierőszakolni a fronton. Úgyhogy végső rohamra szánta el magát.

A folytatásban ezt a végső támadást mutatom be és külön foglalkozom az ezred egyes hadifogságba került tagjainak olykor kalandos történetével.

Források:

Budapesti Közlöny 1917-es évfolyam
Hungaricana
Kemény Tibor, Möller Károly személyes visszaemlékezései
Ludwig baka folyóirat 1917–1918
Nyírvidék 1917-es évfolyam
Pesti Hírlap 1917-es évfolyam
Réti Béla: A 65-ös Ludwig-bakák emlékalbuma, Miskolc, 1938
Verlustliste