„Neked nem tud adni, majd Piavén túl lesz sok”

2018.04.23. 07:46 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 8. rész

1918 májusának végén hősünk és rohamistái a Livenzán gyakorolják a Piavén tervezett ponton átkelést, amiről egyre több szó esik. Az is kiderül, hogy a hadosztály támadásának az iránya a Montello lesz. Mindenki bízik a sikerben és a gazdag zsákmányban, ahogy az előző év őszén is történt…

 

[1918. május 28.] ½ 7 után elbúcsúzva Göttertől és Mildnertől ismét megindultunk a századunkkal kelet felé. Mindenekelőtt kitértünk a Codogne–Conegliano műútra, s ezen haladtunk. Az idő borús volt s az út is sáros volt, de nem esett, viszont meleg sem volt, szóval a marsolásra rendkívül kedvezett az idő. Láttuk a kis hegyi ágyúkat is, melyek a műút mellett álltak s nemsokára megszólaltak előkészítendő az übungsplatzunkon a 39-esek részéről csinálandó nagy übungot .

A bakák jókedvűen marsoltak s a falvakban, melyekben áthaladtunk, a lányokkal, asszonyokkal borzasztó nagy hancúrozást vittek végbe, s útközben valahány lovast, vagy kocsist elhagytunk, mindtől megkérdezték „mikor faszolta”, vagy „meg lehet-e baszni a lovát”. A legtöbbet sikerült is becsapni, mire a sturmosok óriási hahotával, a becsapottak pedig cifra káromkodással feleltek.

Az utat, melyen haladtunk máskor már leírtam, tudniillik a Gaiarinének vezető úton haladtunk melyen február 3-án jöttünk fel a stellungba , vagyis a Borgo di Sopra–Capo–Codogne–Roverbasso falvakon keresztül. 11 órakor Roverbasso és Gaiarine között a Ligana patak mellett, az úttól délre egy rétségre értünk, hol megebédeltünk, még pedig mi is a legénységi menázsiból, mindössze csak kis sajtot ettünk utána. ½ 1-kor folytattuk utunkat tovább, s útközben a II. Baonnal is találkoztunk, mely már készen lévén az áthajózással visszatérőben volt Zoppéba. Áthaladtunk Gaiarinén, s ezzel keletre tértünk egy szép platánfákkal szegélyezett gyönyörű árnyékos műútra.

Áthaladtunk a kicsiny Colderano falun s 2 órakor megérkeztünk a Livenzához, melynek újjáépített hídján áthaladva Brugnerába érkeztünk. Brugnera valamikor jómódú kis városka lehetett, erről tanúskodik néhány szép árkádos háza, most azonban siralmas állapotban van. Házai ki voltak fosztva, s több közülük erősen meg volt sérülve gránáttűz folytán, melyet valószínűleg a múlt év novemberében itt szívósan védekező olaszok lőttek be. A Livenza nyugati partján a falutól északra, mint láttuk, nagy aknavető födözékei is voltak az olaszoknak.

A megrongált és kifosztott falu zsúfolva volt csapatokkal, többek közt I. és II. Baon-ja a 46. ezrednek volt a faluban elszállásolva. Századunknak már nem jutott hely a faluban a házakban, de nem is nagyon kerestünk. A falu mellett északra a Livenza partján kis tisztáson a szőlők közt sátrakat verettünk, s így a szabad ég alatt kvártélyoztunk. Majd a Reg. kmdóhoz ment Csukonyi , hol megtudta, hogy az I. és III. Baon-ok is csináltak áthajózási übungot, de este 8 órakor még egy éjszakai áthajózási übungot is fognak csinálni, melyre Csukonyit és engem is meghívtak, de a Sturm kompunkat nem szándékozták az übunghoz felhasználni, mink a holnapi nap önállóan megtarthattuk az áthajózási gyakorlatot. (Aminek, ne is mondjam, örültem). Megtudta továbbá Csukonyi, hogy az ezrednek még itt lévő része holnap korán reggel vissza fog indulni Zoppéba, s útközben a vele szembe jövő, szintén Brugnéra tartó 39-es gyalogezreddel fog harcszerű gyakorlatot tartani. Mivel századunknak még csak holnap kellett az áthajózási übungot megcsinálni, nagyon örültem, hogy ebben a két ezred közti mérkőzésben sem kellett részt vennünk.

A Livenza Brugnéránál 1918 májusában A Livenza Brugnéránál 1918 májusában
(Kókay László hagyatékából)

A délután folyamán kézigránátokkal halászgatni próbáltunk a meredek partok közt folyó Livenzában, de minden eredmény nélkül, mert mint megtudtuk a falu környékén a folyóból kipusztították a halakat a környéken lévő minenwerferesek , akik nehéz minékkel halásztak. Mivel néhány kézigránát nem esett be a vízbe, s nagyot dördült, s a dörrenést a folyó partjai és a falu erősen visszhangozták, nem akarván, hogy baj legyen a dologból, beszüntettem a halvadászást. Majd bementem a faluba s ott az ezred tisztjeivel beszélgettem.

Este ¼ 8-kor a sajtból, s paprikás abált szalonnából álló vacsoránk elfogyasztása után a Brugnera és San Giovanni di Livenza közt lévő áthajózási helyre mentünk. Az I. és III. Baonok már ott voltak, s az 1. század az öreg Dettrével már lent a Livenza parton, ahova mi is lemehettünk. Csakhamar megérkezett Zeiss , Réder és Polareczky kíséretében, s megpillantva engem hozzám jött, s Csukonyira rá se nézve barátságosan megszólított: „No, wie geht’s?”, s hozzá tette magyarul „Hogy ván?” „Jól, ezredes úr!” – feleltem neki magyarul, meglepődve szívélyessége fölött. Majd jelt adott Zeiss az übung megkezdésére, mely 8 órakor már meglehetős sötétségben meg is kezdődött. A hátrább lévő pontonokat, a reservának rendezett III. Baon emberei előre cipelték, úgyszintén a kisebb csónakokat is, s a vízre eresztették, a pionírok s a bakák beugráltak s megkezdődött az áthajózás. Zeiss még a legelső pontonok egyikével átment.

A pontonok a bennük lévő embereket a túlsó partra kiszállítva mindig visszatértek újabb teherért, s ez a nem széles Livenzán sűrűn ismétlődhetett, úgyhogy ½ 9-re már mindkét Baon a túlsó parton volt, hol a töltésnél gyülekeztek, s rakéta lövöldözés kíséretében megkezdődött az éjjeli übung. Mi Csukonyival ezt az innenső partról nem láthattuk, s visszatértünk Brugnerába, hol Csukonyi nagyon nehezen helyet bírt szerezni éjszakára Schenker doktor szobájában a földön. Én ellenben nem óhajtottam az efféle szállást, s kint a bakák közt, a H.M.G. muníciós kocsin a ponyva alatt aludtam.

Másnap, [1918. május] 29-én reggel ½ 6-kor volt a századnak tag wache . Az ezred, mint az éneklésről hallhattuk, 5 órakor elindult Brugnérából visszafelé. Reggeli után a század felkészült, s 7 órakor elindultunk valamivel északra attól az áthajózási helytől, hol az 1-es Komp az este átkelt, az áthajózást megkezdeni. Századunk 8 órakor kezdte meg az áthajózást, mégpedig 20–20 ember ülve egy-egy pontonba, s 4-4 ember ülve egy–egy hosszú csónakba („csillébe”). A pionírok remekül értették dolgukat, úgyhogy, bár nem tudtam úszni, cseppet sem féltem, különben, ha nem ugrálnak a pontonokban az áthajózás alatt nem kell félni a felborulástól, fő mindig a nyugalom.

Leereszkedve a meredek parttól 20-ad magammal ültem egy pontonba, mégpedig úgy, hogy az előrészen szálltunk be a pontonba, s a ponton fenekére ültünk sorban egymás mellé, arccal a ponton orra felé. A ponton elindult, s néhány másodperc múlva már ki is kötöttünk a túlsó parton s a ponton orránál kiszálltunk a pontonokból. A század átszállítása alig vett 5 percet igénybe, s minden incidens nélkül történt. Minden előlegezett bizalmatlanságunk a pontonokkal szemben eltűnt, s mivel hallottuk, hogy ugyanazok az ügyes pionírok (17-es Sapőr Baon ) fognak a Piavén is átvinni bennünket magától az áthajózástól már nem féltünk, bár azt tudtuk, hogy nem fog olyan simán lefolyni, mint a Livenzánál.

Az áthajózás után übungot nem csináltunk, s így az 1500 db handgránáthoz (kivéve azt a 15–20 darabot, mit tegnap elhalásztunk) hozzá se nyúltunk. A túlsó parton Francenigo mellett ettől délre gyülekezve víg nótázás közben elindultunk vissza táborhelyünkre. Itt Csukonyi a tudtomra adta, hogy fontos ügyei miatt a konyhai kocsival visszamegy Cosnigára, én pedig, miután a század megebédelt, vezessem azt gyalog vissza. Csukonyi eltávozott.

A század pedig 11 órakor megebédelt. S mivel a III. zugbeli (zugom) altisztek csak ímmel-ámmal akartak a naposnak embereket rendelkezésére bocsátani, hogy a vacsora kávé megfőzéséhez (ezt szándékoztam beosztani) vizet hozzanak, s én pedig már minél előbb indulni akartam, a III. zug sarzsijaival hozattam kávénak vizet.

12 órakor ezután megindultunk víg énekszóval. Parancsom szerint, hogy könnyebben menjem a menetelés, az egész út folyamán a fél-fél századnak állandóan énekelni kellett. Elő is szedték a bakák a huncutabbnál huncutabb bakanótákat, különösen, amikor falvakon mentünk keresztül, vagy tábori kórházak (hol magyar ápolónők is voltak) előtt haladtunk el. Nótáinkra a falvakban lévő nagyrészt magyar katonák megtudván, hogy sturmosok vagyunk menten mondták, hogy „látszik”.

Gaiarine előtt egy 39-es Nachrichten Patrullal találkoztunk, melynek Fhnr Bába (St. Peteri tisztiiskolában iskolatársam, egy kissé korlátolt fiú) volt a parancsnoka. Nyilvánvalóan összetévesztett bennünket a már 6 órai járással megelőzött 46-os ezreddel, melyhez tartozónak vélt engem is, s amellyel a 39-es ezrednek össze kellett ütköznie. S alig véve tudomást az örömteljes üdvözlésemről 8 emberével elébem állt, s folyton azt hangoztatta, hogy nekünk meg kell ütköznünk egymással. Végre megunva makacskodását úgy szóltam neki embereim hatalmas hahotája közben: „Jó, kérlek, ha mindenáron ezt akarod, van még a kocsimon 1500 db Still handgránát 8 gebaldte ladung , s akár rögtön kezdhetjük is az ütközetet.” Bába még ekkor se akart tágítani, s azt mondta nem érti a dolgot, mire azt feleltem „én sem”, s mivel nem akartam már tovább povedálni, elindítottam a századot s ott hagytam a fejét csóváló Bábát. A 39. gyalogezreddel ezután Gaiarine és Roverbasso közt találkoztam, s mint megtudtam übungjuk már régen megvolt.

Magát a 46. ezredet délután 4 órakor Borgo di Sopránál értük utol, egy ebéd utáni rasztot tartottak s az idáig elébük jött musik hangversenyezett nekik. Elhagyva az ezred táborhelyét, nem messze ettől, úgyis hogy a zenét mi is halhassuk, a műút déli oldalán ¾ órás rasztot tartottam, mely idő alatt a kávét is kiosztották. Én eközben a táborhelyünk közelében az országúton álló gróf Kubinyi kapitánnyal beszélgettem a 9. Komp parancsnokával, kit most ismertem csak meg, s nagyon kedves embernek találtam, bár amint láttam kissé magába zárkózott természetű.

¾ 5-kor az eső szemelni kezdett s nem akartam, hogy megázzunk, és hogy a szintén felcihelődött ezred elébünk vágjon, elindultunk. A kis eső azonban csakhamar elállott, mi pedig nyugodtan énekelve haladtunk a gyönyörű zöld fákkal, mezőkkel, kertszerű szántóföldekkel körülvett műúton. 6 óra után áthaladtunk Zoppén, s ½ 7-kor érkeztünk Cosnigára.

(Kókay László hagyatékából) (Kókay László hagyatékából)

A cosnigai übungsplatzunkon most már csak 3 alkalommal csináltunk übungot, még pedig 30., 31-én és június 3-án, még pedig naponta egy-egy übungot a 46-os és 39-es Sturm komp-okból álló csoport, s a 43-139 Sturm Komp-okból álló csoport. Ne is mondjam, hogy a mi csoportunkban lévén a régi sturmos tisztek, mindig a mi übungjaink sikerültek jobban s már a tervezetük is sokkal kitűnőbb volt. Egy ilyen übungot a feloszlatott lengyel légiókból alakított számnélküli (csak betűvel jelölt) regiment (melyhez insrtuktornak Magaresevits kapitányt is beosztották) is végig nézett.

Baonunkban egyébként ismét változások álltak be. Bleyer zászlós, a szapőr zug parancsnoka az offenzíva elől tanulmányi szabadságra lógott, s helyette Szeles hdgy (Brassóban önkéntes társam) jött a 43-as ezredtől a szapőr zug parancsnokának. Továbbá egy normál M.G. Kompot is kapott Baonunk, mely nagyrészt 37-es tisztekből és legénységből állott, s Hptm Kunos volt a parancsnoka, ki eredetileg 29-es volt. Az M.G. Komp Kis-Perjésen lett elhelyezve, s mi a tisztjeiket se nagyon láttuk, s csak később az offenzíva után ismerkedtünk meg velük.

Délutánonként, június 2-án (vasárnap) délelőtt iskola volt a számunkra az étkezdében, melyeket Flicker tartott. S 2-án térképeket is osztott szét köztünk, melyek már nagyobb részben át voltak dolgozva az offenzíva számára, s az ellenséges állások és batrik állásait is tartalmazták. A térképekről ítélve nagy előkészületek voltak részünkről az offenzívára, s tüzérségünk bizonyos terepszakaszokra való tüzelés szerint (ezek jelölve voltak a térképen) csoportokra (pl. Maservada, Spresiano, Povegliano, Montello Gruppe) voltak felosztva. Azt már mindannyian sejtettük, hogy gáz tromli fogja részünkről az offenzívát bevezetni, s csak a főáttörési hellyel nem voltunk tisztában. Egy részünk azt erősítette, hogy a hegyek közt fog indulni a főtámadásunk, mert ez a hely a legalkalmasabb, míg más részünk (köztük én is) a Montellónál való fő áttörést tartotta a legalkalmasabbnak. Az azonban nyilvánvaló volt, hogy nálunk nagy előkészületek folynak az áttörésre, s arról már értesültünk, hogy divísiónk a Montellónak fog támadni. Bár sejtettük, hogy a Montello, mint az olasz védővonalak egyik kulcspontja hatalmasan meg van erősítve, mégis az itteni támadási térképek után veszélytelenebbnek látszott, mint a Ponte Priulánál, mert míg itt a térkép szerint csak ritkán voltak gépfegyverek, addig Nervesától dél felé a Piave olasz töltésénél egymást érték a gépfegyverek. Az étkezdének még meglévő hatalmas mennyiségű borát, mely Flicker számítása szerint új borig elég lett volna, most teljesen ingyen és korlátlan mennyiségben adták a tisztek számára, s később még a legénységnek is, mert számítottunk rá, hogy túl a Piavén majd találunk helyette finomabbat. Az őszi offenzíva váratlan sikerén felbuzdulva mindenki azt hitte, hogy akkor törjük át ismét az olasz frontot, amikor akarjuk (arról megfeledkezett mindenki, hogy most nincsen német vezetés), s látva a hetek óta folyó óriási előkészületeket az utolsó közemberig Baonukban mindenki bízott az offenzíva sikerében. A magazinban lévő ruhákat, s felszerelési cikkeket is kiosztotta 31-én délután Flicker, minden ember ruházatát személyesen nézve meg, s közben kedélyesen viccelődött a bakákkal, az ő tört magyar nyelvén, akinek nem jutott valami felszerelési tárgy megvigasztalta: „Neked nem tud adni, majd Piavén túl lesz sok”. S a sturmosoknak felragyogott a szeme a biztatásra, s arra gondoltak, hogy majd most is, mint tavaly október 26-án az első ellenséges állások áttörése után le fogják váltani a sturmosokat, de nemcsak a sturmos bakák, hanem mi a tisztjeik is. 2-án vasárnap délelőtt, hogy megörökítsem zugomat, mellyel az offenzívába meendek, a Baon fegyvermesterével lefényképeztettem.

A Kókay László szakaszáról 1918. június 2-án, vasárnap délelőtt készült fotó A Kókay László szakaszáról 1918. június 2-án, vasárnap délelőtt készült fotó
(Kókay László hagyatékából)

A Baon tisztikara közül azok, kik szabadságon és abrentinungon voltak, lassankint visszatértek, így Gombos, Forgó, Barabás is, s már csaknem teljes volt a Baons tiszti létszáma. Az offenzíva időpontja pedig lassan, de biztosan közeledett, még nem tudtuk ugyan a kezdésének időpontját, de már tudtuk, hogy nem lehet távol…

Következő rész: „Az offenzíva álneve: Albrecht”

Összes rész: Kókay László harctéri naplói, 1918

Korábbi naplók: Kókay László harctéri naplói, 1916-1917

Szólj hozzá!

Címkék: kókay lászló

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr3713856174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

konferencia

kiállítás

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Utazás

húavéti emlékút