Egy Tisza István-fotó kapcsán

2018.03.01. 10:00 :: Nagy Háború szerkesztőség

Kövendy Gyula, a m. kir. debreceni 2. honvéd huszárezred tisztje a Nagy Háborúban

Kövendy Gyula fiatal ludovikás tisztként 1914 decemberében került a frontra. Számos kitüntetést kiérdemelve hadnagyi, majd főhadnagyi rangban, századparancsnoki beosztásban 1918 őszéig részt vett a küzdelemben. A debreceni huszároknál Tisza Istvánnal is szolgált együtt, amit több fotó is megörökített. Kövendy Katalin írása következik nagyapja testvéréről, az alakulatáról és a különleges fotókról.

 

Kövendi Kövendy Gyula (1892–1979), nagyapám öccse, székely primor származású gazdálkodó család öt gyermeke közül harmadik fiúgyerekként látta meg a napvilágot 1892-ben Székelykövesden. Felmenői közül többen harcoltak az 1848–49-es szabadságharcban.

Bothos Ádám elesett; Bothos Gábor Garibaldi seregében harcolt Itáliában; oroszfái Gegő József főhadnagyként harcolt, a Világosi Fegyverletételi Jegyzőkönyvben szerepel; oroszfái Gegő Károly főhadnagy dicső haditettét Orbán Balázs örökítette meg. Utóbbiak szerepelnek Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848–49. évi szabadságharcban c. művében.

Szüleinek Mezőkapuson volt birtoka; az elemi iskola befejezése után, ahogyan bátyjai és öccse – az 1916-ban a Gyimesekben másodéves műegyetemistaként hősi halált halt Kövendy Ferenc zászlós is –, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult és érettségizett. Szülei még a háború előtt Debrecenbe költöztek. A Ludovika Akadémián abban az évfolyamban végzett, amely a háború kitörése miatt hamarabb fejezte be a tanulmányait, mert rögtön a frontra küldték őket. Ez volt az az évfolyam, amelyet utoljára avattak tisztté színes, szép piros nadrágban, huszármentében. A Ludovika Akadémia legjobb lovasai közé tartozott; Makay István huszárőrnagy lovasoktató a felsőbb évfolyamosok lovaglóóráira hívta Kövendy Gyulát lovaglás és lovas mutatványok bemutatására.

Kövendy Gyula frissen felavatott hadnagy Kövendy Gyula frissen felavatott hadnagy
(©Kövendy Katalin tulajdona)

Kövendy Gyula élete vége felé, félig már vakon önéletírást diktált le. Ezt a régi Erika írógéppel írt anyagot én évekkel ezelőtt komputerbe átírtam, szerkesztettem, s egy tanulmányomban, mely Kövendy Gyula háború utáni életszakaszát dolgozta fel, felhasználtam (Kövendy Katalin: Nyírábrány koronázatlan királya – Családtörténet Kövendy Gyula önéletrajzi írása alapján. Valóság, 2011/1.).

Kövendy Gyula 1918-tól Ligetalja járásban (Nyírség), volt huszártiszt társával, Vecsey Ervinnel együtt karhatalmi és rendvédelmi feladatokat látott el sikeresen; majd négyszáz katonatársával – felsőbb rendeletre – román katonai fogságban (Crajova) volt; s végül az új magyar–román országhatár határ- és vámőrségének megteremtésében vett részt. 1925-ben befejezte katonai pályafutását. Gazdálkodó birtokos lett Nyírábrányban, ahol több száz holdas birtokon kiváló mintagazdaságot hozott létre ugyanazzal az elszántsággal, alázattal, kitartással, bátorsággal, amellyel huszártisztként is hősiesen végigharcolta a Nagy Háborút. A Kisgazda Párt tagjaként és helyi szintű politikusaként a mezőgazdasági cselédség helyzetének javítása volt a célja, s mint ilyen, az agrár szövetkezeti mozgalom (Hangya, Futura szövetkezetek) híve és harcosa volt. Demokratikus szemlélete neveltetésének és származásának egyaránt köszönhető. A székely társadalom történelmi fejlődése során a magyar rendi fejlődéstől lényegesen különbözött: szabad székelyek őrizték, más társadalmi hierarchiával, sokkal demokratikusabb viszonyokkal, sok évszázados harcos határvédő hagyományokkal a magyar határt. Egyik kisgazda szellemű írását az újságban olvasva ragadott tollat egy volt beosztott huszártársa: »17–18 éve van, amióta a Százados úrról hírt sem hallottam. De azt a jóságot és szeretetet, amit kint Bukovinában a halál mezején Századparancsnok úr mellett éreztem, soha nem fogom elfelejteni.« […] – írta – Régi katonája, s igaz tisztelője: Hati Károly, Füzesgyarmat, 1935. IV. 14. Békés megye, Ferenc József út 25. sz.«”. Kövendy Gyula élete végéig megőrizte a történelem későbbi viharaiban ezt a levelet.

Kövendy Gyula kisgazdapárti tagsági igazolványa. Jobbra Tildy Zoltán aláírása Kövendy Gyula kisgazdapárti tagsági igazolványa. Jobbra Tildy Zoltán aláírása
(Köszönöm Topor Istvánnak, hogy a rendelkezésemre bocsájtotta a kutatásai közben készített fotót.)

Kövendy a vitézi címet nem kérelmezte; az elnyeréséhez szükséges valamilyen birtokkorlátozó, az akkor már virágzó gazdaságával nem összeegyeztethető követelménye miatt döntöttek a családban végül így. Horthy Miklóstól kapott őrnagyi rangot a harmincas években az I. világháborús dicső haditettei indokán. Évekkel ezelőtt Makai Ágnes és Sallay Gergely numizmatikus történészek a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, az általam elvitt – lentebb látható – fénykép alapján nemcsak beazonosították, elmondták és leírták nekem, hogy milyen kitüntetések láthatóak Kövendy Gyula mellén az 1925-ben készült fényképen, de egyszer csak elém is tették azokat. Ez az egész jelenet, a spontán, számomra is váratlan, könnyekig történő meghatódottságom mélyen beivódott az emlékeimbe. Kövendy Gyula felesége egy alkalommal azt adta Kövendy Gyulának születésnapi ajándékba, hogy egy ötvössel titokban elkészíttette a teljes kitüntetési sort arányosan lekicsinyítve, mondván, hogy ünnepi eseményeken, összejöveteleken, ahová Kövendy Gyula a díszegyenruháját öltötte fel, ne „csörömpöljön” olyan hangosan, s az eredeti, becsben álló kitüntetések a bársonydobozokban pihenhessenek. Sajnos ez az örökség nem hozzám került. Nem a nemesfém értéke, hanem az eszmei értéke miatt sajnálom. Én azt is tudom ugyanis, mik „csörömpölnének” kicsiben, és azt is, milyen valós tartalom volt mögöttük.

Kövendy Gyula kitüntetései: Osztrák Császári Vaskorona Rend III. osztálya hadidíszítménnyel, kardokkal; Katonai Érdemkereszt III. osztálya hadidíszítménnyel, kardokkal; Ezüst Katonai Érdemérem (Nagy Signum), hadiszalagon, kardokkal (harmadszori adományozás); Bronz Katonai Érdemérem (Signum Laudis), hadiszalagon, kardokkal; Károly Csapatkereszt; Sebesültek Érme, szalagján egy sávval. Valamennyi kitüntetést a hadi díszítményekkel és a kardokkal kapta meg, ami azt jelenti, hogy hadi tetteivel érdemelte ki őket. Kitüntetései és díszegyenruhája a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban találhatók.

Kövendy Gyula 1925-ben feleségével, komjáthi Horkovics Arankával Kövendy Gyula 1925-ben feleségével, komjáthi Horkovics Arankával
(©Kövendy Katalin tulajdona)

Embertelen körülmények között ontották a vérüket a hősiesen küzdő katonák – a különböző hadszínterekre ide-oda szállított élő sakkfigurák – a háborúskodást és harcokat távolról levezénylő vezetők elgondolásai szerint. Csak Przemyśl második ostroma után közel 120 000 hadifoglyot szállítottak az oroszok távoli vidékekre; kb. két Békéscsaba, vagy két Zalaegerszeg, vagy két Veszprém teljes lakossága. Csak az 1915-ös gorlicei áttörés során, mely a központi hatalmak diadalát, a galíciai városok visszafoglalását és a frontvonal több száz km-rel keletebbre tolását eredményezte, az orosz haderő 2 millió katonája esett el; kb. teljes Budapest, teljes Debrecen és teljes Szolnok lakossága együtt. Csupán egyetlen perc alatt 800 olasz férfi halt meg – egymásra borulva a lövészárokban, egy jajkiáltásra való idő nélkül – egyetlen szippantást véve a németek halálos, mérges harci gázaiból a caporettói áttörés harcai közepette. Egy egész falu. Csak a II. piavei csatában a Monarchia embervesztesége (halottak, sebesültek és hadifoglyok) 118 000 fő volt; kicsivel kevesebb, mint Nyíregyháza teljes lakossága.

Korábbi hőstettekre emlékezik a távirati ügynökség (a mai MTI) napi híre 1940-ben Korábbi hőstettekre emlékezik a távirati ügynökség (a mai MTI) napi híre 1940-ben
(forrás: Hungaricana)

Kövendy Gyula három fontos háborús hadszíntéren látott rengeteg kiontott vért, könyörtelen halált irdatlan mennyiségben, és természetesen – rangtól független – hősiességet, emberi bátorságot, helytállást, önfeláldozást. Nem beszélt ezekről az emlékeiről szívesen. A sok borzalom, amit láthatott – bajtársai, mint Békessy Béla vagy Baló Benjámin halála is –, akárcsak az I. vagy a II. világháborút, a hadifogolytáborokat, a szovjet kényszermunkatáborokat megjárt emberek esetében, valamiféle pszichés gátat képezett. Mi, ma, a filmművészet, az irodalom (és persze a történettudomány) segítségével sok mindent tudunk mindarról (a borzalomról is), amit ezek a harcokat túlélt emberek nem meséltek el részletesen a szeretteiknek.

Világháborús csatatér harcok utáni halottakkal. Teodoro Wolf-Ferrari fotója Világháborús csatatér harcok utáni halottakkal. Teodoro Wolf-Ferrari fotója
(Forrás: Fortepan)

1914. december 25-én, külön tiszti utánpótlásként indították a harctérre az 1914. október 25-én felavatott ludovikás társaival – Hamar Miklós és Teleki László hadnagyokkal – együtt. Először az 1915. januártól márciusig tartó, Kárpátokban zajló téli harcokban, a gorlicei áttörésben, Przemyśl felszabadításában, a volhíniai harcokban vett részt a 3. honvéd huszárezred géppuskás osztaga, majd a lövészosztálya segédtisztjeként.

Később – hősies magatartásáról megemlékező dicsérő paranccsal – visszakerült ezredéhez, s ott lovas huszártisztként szolgált. Brokés alezredes Kövendy hőstettének köszönhette az életben maradását: a fiatal hadnagy golyózáporban ugrott ki a fedezékből, hogy a fejlövést kapott felettesét visszavigye a fedezékbe, ahonnan egy másik, ugyanezekben a pillanatokban szívlövés következtében hősi halált halt alezredessel együtt a harcokat irányították hárman. Az ezred 1939-ben kiadott ezredtörténetében (A m. Kir. Debreceni 2-ik honvédhuszárezred története 1869–1918. Vitéz Radák Lajos kiadása, Budapest, 1939.) sűrűn említik Kövendy Gyula nevét.

A „Bug-tól a Styr-ig” (az ezredtörténet szerinti helyesírással) előnyomulás időszakában „elöljárőrként” teljesített szolgálatot; Flohr János ezredparancsnok számtalan fontos feladattal látta el, nem egy kemény harcban vett részt a túlerőben lévő orosz ellenféllel. Szeptemberben egy kézitusában megsebesült, s hónapokig tartó budapesti kórházi kezelés, vöröskeresztes nővérek gondos ápolása, majd debreceni rehabilitáció után vált újra harcképessé.

Bissingen altábornagy dicsérő parancsa Kövendy Gyula hősies helytállásáról az ezredtörténetben Bissingen altábornagy dicsérő parancsa Kövendy Gyula hősies helytállásáról az ezredtörténetben

1916-ban főhadnaggyá nevezték ki, géppuskás tanfolyamra küldték, majd az ezred Galuziában, a Stochod környéki kemény harcaiban vett részt. Harci cselekményeiről, mely a lengyel légionisták biztonságát és megmenekülését is befolyásolta, nemcsak a saját ezredtörténete ír, de a m. kir. kassai 5. honvéd huszárezred ezredtörténete is (A volt M. Kir. Kassai 5. honvéd-huszárezred története 1869-től 1918-ig. Budapest, 1935.). A Kovelbe történő visszavonulás után (Bruszilov-offenzíva) 1916. július végén az ezred Erdélybe, Szászrégen, Marosvásárhely térségébe, majd Bukovinába került, ahol a román hadüzenet után a román és az orosz haderőkkel kellett megküzdenie – utóbbi helyen ismét nehéz, nem mocsaras, de szintén nem az alföldi ember természetes közegének számító hegyes, dombos, sziklás terepen. Kövendy Gyula a 4. század, majd a 3. század ideiglenes századparancsnoka volt. Az ország védelmét, az ellenséges hadseregnek Erdély belsejébe való benyomulását akadályozták meg hősies küzdelmekkel 1917-ben. Ekkorra már megtörtént – a lovas, könnyűlovassági harcmodort idejétmúltnak vélve – a hadsereg átszervezése, a lovasság megszüntetése. A lovakat a huszároktól elvették, a tisztek kivételt képeztek, s a „bajtárs” lovak a szállítmányozásban kaptak szerepet.

Gróf Tisza István a m. kir. debreceni 2. honvéd huszárezred parancsnokaként több ízben járt világháborús harctereken, meglátogatva ezredét. 1917 augusztusától 1917. október közepéig volt a bukovinai fronton.

Tisza Istvánról bővebb lásd Strausz Péter: Tisza István és a 2. honvéd huszárezred. In: Gróf Tisza István, a vasgróf a mai magyar történettudományban. A 2004. október 27-én, az ELTE Ajtósi Dürer sori Kollégiuma és a Tisza István Baráti Társaság által megrendezett konferencia előadásai. KÚT, az ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola kiadványa 4. évf. 1. sz. 2005.

1917-ben kitört az októberi forradalom Oroszországban, s akárcsak Románia, békére törekedtek; meghalt Ferenc József, Károlyt koronázták királlyá. (Ekkor alapította a Károly csapatkereszt kitüntetést, amellyel Kövendy is rendelkezett.) Károly király megkoronázása utáni első katonai díszszemléjére Kövendy Gyula is ki volt vezényelve, s emlékei szerint a király igen szívélyes volt, mindenkivel kezet fogott és egy-két udvarias szót váltott.

Dornavátra – a bukovinai harcok egyik hadszíntere. 1941-es megemlékezés a Nagy Háborúról, Kövendyről és társairól a Zalamegyei Újságban Dornavátra – a bukovinai harcok egyik hadszíntere. 1941-es megemlékezés a Nagy Háborúról, Kövendyről és társairól a Zalamegyei Újságban
(Forrás: Hungaricana)

1918. május 12-én három szállítmányban elindították az ezredet vonaton Udine felé az olasz frontra, ahová egy hét múltán, 19-én ért a Cordignano–Orsago településeknél húzódó arcvonalra, a Piave folyó szakaszára, a Montello heggyel szemközti területre. A „montello” szó jelentése: hegyecske; a Montello a Piavénál geológiailag nem hegy, de nem is domb. A huszárezred a Borojević-hadseregcsoport 6. hadseregének alkotta a tartalékát. Az ezredtörzset és az I. félezredet, Kövendy Gyula 1. századát is Orsago községben helyezték el. A caporettói áttörés után – amelynek végén igencsak elkelt volna az ezredtörténet írója szerint egy gyors lovasrohamos üldözés –, győzelmet reméltek a központi hatalmak. A legfelsőbb hadvezetés azonban előnytelen stratégiát, megosztott támadást választott. A piavei harcok csak a benne résztvevők hősies helytállása, valamint az immár értelmetlen mészárlásnak kitett embereit menteni akaró, s ezért felsőbb parancs nélkül (!) a visszavonulást elrendelő Tóthvárady Asbóth István alezredes miatt kerül a „dicső tettek” kategóriába.

1918 nyarától október elejéig ismét gróf Tisza István ezredes vette át az ezred parancsnokságát, majd az összeomlásig, 1918. november 28-ig Tóthvárady-Asbóth István alezredes, a m. kir. marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred alezredese, aki korábban (1918 februárjától júniusig) már volt kis ideig ideiglenes parancsnok. Flohr János ezredes, aki 1913. február végétől volt egészen 1918. február elejéig az ezred szeretett és tisztelt parancsnoka, más területre került, az ezred tagjainak és volt parancsnokuknak őszinte sajnálatára.

Csoportkép Tisza Istvánnal a harctéren Csoportkép Tisza Istvánnal a harctéren
(forrás: roncskutatas.hu)

Az olaszokhoz képest össze nem hasonlíthatóan rosszabb ellátás, silányabb műszaki és harci felszereltség miatt, valamint a háború végén a spanyolnátha gyilkos betegségétől is legyengült, morálisan is megtépázott ezred végső haláltusája volt ez az időszak. A spanyolnátha sok millió halálos áldozattal járó, hatalmas, valójában influenzajárvány volt. Kövendy Gyula még negyven fokos lázzal, betegen is, ameddig bírta, katonái élén menetelt, hiába üzente neki a betegségéről tudomást szerzett Tisza István, hogy üljön kocsira, lóra, ő példát akart mutatni és osztozni mindabban, ami az általa vezetett 1. századnak és az egész ezrednek az elemekkel és az ellenséggel vívott emberpróbáló küzdelmekből jutott.

A teljes összeomlást már nem érte meg, mert harcképtelenné vált és hazaküldték Debrecenbe. Kövendy Gyula így nem volt szemtanúja, csak értesült róla, hogy 1918. október 30-án, a napok óta tartó rettenetes küzdelemben, a szűnni nem akaró pergőtűzben, az olasz repülők akadálytalan, viszontválasz nélküli, folyamatos bombázásának fedezék nélkül (!) kitett debreceni huszárok közül Hamar Miklós főhadnagy – Kövendy Gyula kedves Ludovikás iskolatársa és a háborúban végig bajtársa, a II. félezred 7. századának parancsnoka – mindkét lábát gránát szakította le és elvérzett.

Az ezredtörténet 1916–18-as tiszti beosztásai Az ezredtörténet 1916–18-as tiszti beosztásai

Nemrégiben gróf Tisza Istvánról kerestem adatot a Wikipédián, s a szócikknél lévő képre kattintva nagy felbontású, kiváló minőségű képet találtam; egy csoportképen áll, katonáktól övezve egy lejtős területen. A felvétel a kép leírása szerint az olasz fronton készült 1917-ben. Tisza István válla mögött jobbra, jobbról a negyedik alak a fiatal főhadnagy, Kövendy Gyula, jól kivehetően. Az itt leírtakból a wikipédiás remek fotóra vonatkozóan a következőket állapíthatjuk meg: a képaláírásnál vagy a helyszín, vagy az évszám nem helyes. Tisza Bukovinában volt 1917-ben, a Piavénál 1918-ban. Kövendy Gyula főhadnagy mindkét helyszínen ott volt. Ha a képen lévő többi alakot ismernénk, talán pontosan be lehetne azonosítani, hol készült a felvétel. Erre azonban, hogy az ember keres valamit a neten Tisza Istvánról, rákattint egy képre, és hirtelen a saját, szeretett családtagja fiatalkori, harctéri, egészalakos, nagy felbontású képét találja meg, igen kis esély van, de kívánom ezt az örömteli érzést másnak is!

Kövendy Gyulának feleségével nem volt gyermekük. Az államosítások után – miután teljes vagyonuktól, katonai nyugdíjától hosszú évekre megfosztották, hétszobás házukból kidobták őket – bátyjához, dr. Kövendy Lajosékhoz (jogász) költöztek Debrecenbe. Kövendy Gyula biciklis hordárként (ma biciklis futárnak mondanánk), mezőgazdasági terményfelvásárlóként, lottószámok szelvényellenőrzőjeként dolgozott. A Kövendy Gyuláék nemzedékébe tartozó m. kir. honvédtiszteknek – ha a Nagy Háborút, majd a II. világháborút túlélték – életük végére mellőzés és megvetés, a „horthysta-fasiszta” megbélyegzés jutott. Hősi tetteik és létük emlékét, neveiket azonban ma odaadóan és tisztelettel őrzi az utókor. Megérdemlik.

„Gróf Tisza István honvédezredes, olasz front, 1917.” Valahol a fronton: 1917-ben Bukovinában, vagy 1918-ban Olaszországban. Kövendy Gyula főhadnagy Tisza István válla mögött, jobbról a negyedik alak. „Gróf Tisza István honvédezredes, olasz front, 1917.” Valahol a fronton: 1917-ben Bukovinában, vagy 1918-ban Olaszországban. Kövendy Gyula főhadnagy Tisza István válla mögött, jobbról a negyedik alak.
(A Wikipediáról. A kép eredeti forrása: www.bildarchivaustria.at)

2 komment

Címkék: tisza istván Kövendy Gyula m. kir debreceni 2. honvéd huszárezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr1913707288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PéterVirág 2018.03.01. 19:41:31

A Tisza-csoportkép a Vasánapi Újság 1917. évi 48. számában jelent meg először (dec. 2.) Mivel Tisza október 12-éig töltötte be az ezred pk-i tisztséget, megkockáztatom, hogy hazatérése alkalmából készült emlékképről lehet szó.

Kövendy Katalin 2018.03.02. 13:46:42

@PéterVirág: Köszönöm az információt! Akkor biztos, hogy nem az olasz fronton készült a kép. A MEK-ben megnéztem a közölt lapszámot, nagyon érdekes a kontextus is. A Wiki (és forrása) kis tévedését elnézem, mert a közkinccsé tett kép minden szempontból kitűűűnőőő. Még egyszer köszi szépen.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

A hadak útján 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút