Amiről a katonai krónikák nem tesznek említést

2016.09.12. 06:40 :: PintérTamás

Vágovits Gyula harctéri visszaemlékezése – 26. rész

slovensky

Tüzérünk a harctéri élményei mellett fontosnak érzi, hogy a háború alatt általa megismert vidékek lakosságának az életéről, szokásairól és erkölcsi felfogásáról is megemlékezzen. Erdélyben rendkívüli módon meglepte a szexuális élettel kapcsolatos általános gondolkodás és a nők erkölcsi felfogása…
 

 

Ha már leírtam harctéri élményeimet, nem mulaszthatom el, hogy ne tegyek néhány sorban megemlékezést ezen megtörtént események közeli színhelyének és vidékének közelebbi megismeréséről, az itt lakók életéről, szokásaikról és erkölcsi vagy hasonló felfogásukról, mert hiszen oly sokszor hallottunk ilyen kifejezéseket: Erdélyország, Csíkország stb., ami azt bizonyítja, hogy bizonyos dolgokban ezen vidék eltér attól a nagy területtől, amelynek egyébként évszázadokon át szerves része volt.

Ha a román frontról beszélünk, mindenki természetesnek tartja, hogy az illető, aki itt mint aktív szereplő részt vett, járt e vidék nagyobb városaiban vagy községeiben, mint például Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Szászrégen stb., az igazi etnográfiai és néprajzi és népszokási élményeit csak ezekben a községekben tudta igazán fellelni és tapasztalni, egyszersmind megítélni is, ahol rövidebb, hosszabb ideig tartózkodott, az ott lakókkal érintkezve, látott és hallott, vagyis személyesen tapasztalt. Ezért itt közlöm azoknak a helységeknek a nevét, ahol én jártam, néztem és hallottam: Maroshévíz, Borszék, Hollósarka, Bélbor, Gyergyóditró, Gyergyószentmiklós, Gyergyóalfalu, Csíkszentdomonkos, Csíkszépvíz, Csíkgyimesbükk, Csíktapolca, Poklondfalva, Csíkszentkirály, Csíkszentimre, Oltelve, Csíkszentsimon, Csíkszentmárton, Csíkcsekefalva, Aklos-csárda stb., stb.

Csík vármegye közigazgatási térképe 1910-ből Csík vármegye közigazgatási térképe 1910-ből
(forrás: Wikipédia)

A Csíki-medencét kivéve, ahol túlnyomóan székely magyarok, a csavaros eszű székely góbék, a többieket pedig túlnyomóan már románok, majd vegyesen magyarok és szászok lakták. Öltözködési viseletük, ahol többségben románok laktak, erősen romános volt. A nők nyári viselete itt házi szőttes római tunika, amely egyben az inget vagy a blúzt helyettesítette, szoknyájukat szintén házi szőttes két-három méter hosszú színes vászon képezte, amelybe társnőinek segítségével körülcsavarta magát, nyáron mezítláb, hűvösebb időben bocskort viseltek. Ezt csak úgy nagyjából és általában. Engem azonban itt más fogott, illetve lepett meg rendkívül és nagyon.

Ha visszagondolok az érsekújvári fiatal gimnazista koromra, amikor egy csinos fiatal polgárista lánykával találkoztunk, beszélgetve szórakoztunk, még csak a kezét sem mertük megfogni, de ő sem engedte volna. Az itteni vidék női erkölcsével szemben, amely alatt a lányok és fiatalasszonyok viselkedését és erkölcsi felfogásukat értem, az ottani szinte fejbe vágott. Egy akkori újvári házi nevelésű leány például az első világháború előtti időkben még a saját fiútestvérével sem ment ki a városba, ha az mint szabadságos katona jött haza, mert akkor azt tartották, hogy akit katonával együttmenve látnak, az jó leány nem lehet, már pedig nem volt a katonának a homlokára írva, hogy ő a testvérével sétál.

Az itteni leányok, akiknek erkölcsére a mamák árgus szemmel annyira vigyáztak, átlag 97%-ban érintetlenül, azaz szűzen mentek férjhez és hű és szerető feleségek lettek belőlük, akik gyermekeiket szintén ilyen erkölcsi felfogású szellemben nevelték tovább. Még az első világháború szelleme sem tudta ezt itt Újvárban és az itteni messzi vidéken nagyon megváltoztatni.

Erdélyben már akkor minden másképp volt. A fiatalkorú szüzesség, az asszonyi hitvesi hűség, általában a szexuális élet fogalma homlokegyenest ellenkezett az itteniekkel. Ebből csekély kivétellel nem csináltak maguknak semmi problémát, mert mindent természetesnek tartottak.

Egyszer egyik barátommal egy igen meleg nyári napon egy folyóban rövid alsónadrágban fürödtünk, majd fürdés után kiültünk a parton a napra. Egyszer csak halljuk, hogy nevetve, vihogva vagy tizenkét fiatal leány, kb. 17-18 évesek, tartanak szintén a folyó felé. Ők láttak bennünket, de annak dacára unzsenírt hirtelen levetették magukról a ruhát, és előttünk, tehát szemünk láttára szűzanya meztelenül futottak bele a hűsítő folyóba, ott fickándozva, nevetgélve egymást vízzel lefröcskölve minden szégyenpír nélkül fürödtek. Majd kijőve tőlünk vagy öt méterre egymást megtörölve, felöltözködve, nevetve és ránk nézve hazamentek. Mi is egymásra nézve nem nevettünk, csak a fejünket csóváltuk, mert még ilyent nem láttunk.

A szeretkezés és a nemi érintkezés még idegenekkel is ezen a vidéken teljesen közömbös és természetes volt. Például láttam egy vasárnap délután egy táncmulatságot, amelyen az ott tartózkodó tüzéreink is részt vettek rangra való tekintet nélkül. Én a soron kívül állva láttam és hallottam, amint eszeveszetten táncolva a zene ütemeire, egy igen erkölcstelen éneket „Csíkszentimrén rekvirálják a tököt” stb. énekeltek. Mi lehetett a táncmulatság után?

De ennél is nagyobb megcsodálni valót láttam és hallottam Maroshévízen. Az ottani házak szobái mind nagyok voltak. A szoba egyik sarkában a férj, a másik sarkában a feleség, a többi két-két sarokban a fiúk és lányok feküdtek, persze csak fából ácsolt kereveten, rajta birkabőrből készített takaró. Ide nézz barátom, szólt egyik bajtársam. Bárki ilyen házba, akár te, akár én bementünk éjjel is, és akár az asszony vagy valamelyik lánya ágyába fekhetsz. Ezzel fogta magát és bement. Szálláshelyemen már aludtam, amikor úgy éjfél felé ő is hazajött. Hogy ő vele is mi lett, később mondom el.

Egy szintén maroshévízi fiatal úriasszony, akinek a férje bankhivatalnok volt, de hadba vonult, és feleségén kívül még két, 6 és 4 éves leánygyermeke volt, a felesége kenyérért vagy húskonzervért és szórakozásért tiszti vendégeket fogadott. De mást is láttam. Az orvosi segélyhelyen naponta, mint mondotta nekem ez egyik egészségügyi zászlós, hogy ötven katonát is kezelnek nemi bajra, akik a fájdalmas kezelés alatt féllábon táncolva, illetve ugrálva csak azt jajgatják, hogy soha többé!!! A súlyosabb esetekben az illetőket Kolozsvárra küldték az ottani katonai kórházba, ahol az ágyak zsúfolásig megteltek vérbajos (szifiliszes) betegekkel. Ide került az előbb említett maroshévízi barátom is, akiről félév múlva hallottam, hogy meghalt. „Algemeine sifilis, engemet a sírba visz.” Embernek kellett lenni a talpán, aki rendelkezett akkora önfegyelemmel és önuralommal, de leginkább józan ésszel, hogy visszatartotta magát a jövőbe való nézéssel, hogy e fertőbe nem csúszott bele, és nem sodorta magával a borzalmas ár. Végül is felfigyeltek a katonai egészségügyi illetékesek, és karöltve a polgári hatóságokkal komoly lépésre szánták magukat. Minden faluban meglepetésszerű egészségügyi razziát tartottak. Az egyik falut, amelynek a nevét nem jelölöm meg, kora reggel katonaság vette körül és mindenkinek a helyszínen rögtönzött orvosi vizsgálatnak kellett magát alávetni 14 évtől felfelé, nemre való tekintet nélkül. Az 1739 lakost számláló községben mindössze egy 16 éves csúnya lánykát találtak, mint szűzet, de ez is púpos volt. A betegeket azonnal Kolozsvárra utalták. Az egyik falu bevonult jegyzőjének fiatal felesége is odakerült.

A kolozsvári klinika főbejárata korabeli képeslapon A kolozsvári klinika főbejárata korabeli képeslapon
(forrás: kepeslapok.wordpress.com)

A katonákat szintén külön-külön hetente orvosi vizsgálat alá vették, az enyhébb lefolyásúkat itt, a vérbajosokat szintén Kolozsvárra utalták. Mint hallottam, külön nemibeteg pavilon volt ott felszerelve. Erről igen sokat és valóságot tudnának beszélni a kolozsvári kórház akkori időből való iratai.

Sajnos sok ilyen beteg aztán a hátországba is került, ahol szintén voltak kizárólag ilyen betegek részére kórházak, mint például a Nyitra megyei Molnos községben. Az ottani katonatemető sírkeresztjei az élő statisztika a szerencsétlenek nagy számáról. Sok volt közöttük olyan, aki felismerve gyógyíthatatlan állapotát, önkezűleg vetett véget szerencsétlen életének, úgy, hogy vagy főbe lőtte magát, vagy mérget ivott. Ezekről a borzalmas állapotokról a katonai krónikák egyike sem tesz említést, pedig ez is odakívánkozott volna. Csak a Mindenható különös irgalmának és tiszta, józan eszemnek köszönhető hogy a háború ezen szörnyű és mocskos posványába nem estem bele, pedig a hínár sokszor kinyújtotta veszedelmes ölelő karját felém is.

Orvosi vizsgálat Orvosi vizsgálat
(Anton Holzer: Die andere Front című kötetéből)

Hogy nemcsak az itt említett szűk vidék, hanem több vármegyét felölelő terület községeinek és városainak lakói közül igen sokan közömbösen és szabadon tekintettek a szexuális életre, azt legjobban bizonyítja a háború után Kolozsváron magyar nyelven nyomtatásban megjelent, de európai viszonylatban is első helyen álló mocskos és szennyes pornográfiai folyóirat a „Stella” (azt hiszem, ezen a címen futott). Ha egy jóérzésű ember, legyen az szexuális értelemben a legpotenciálisabb is, kézbe vette és elolvasta, undorral dobta el, és köpött egyet. Később, mint hallottam, a román hatóságok – igen helyesen cselekedve – betiltották e szennyes lapnak a terjesztését.

Az újvári Babka temető elején a katonasírok között is feküdt egy fiatal tüzérzászlós, akit szintén e szörnyű kór döntött fiatalon a sírba. Ha átmentem a házammal szemben levő sírkertbe, minden alkalommal megálltam ez elhanyagolt sírhant fölött, visszaidézve e szomorú idők emlékeit. Ma már az ő sírja is szintén csak emlék, mert vagy öt éve földgyalu (buldózer) túrta fel a temető sok száz sírhalmát, hogy hétemeletes és háromemeletes bérházakat építsenek felettük. Hiába, ilyen az élet folyása, élők mennek és élők jönnek.

Utolsó rész: „A legeszesebb lény az ember, néha a legnagyobb állatt”

Összes rész: Vágovits Gyula harctéri visszaemlékezése

Szólj hozzá!

Címkék: vágovits gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr1211695947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Úzvölgyi temető

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról