Román támad – román bánja…

2016.08.24. 16:00 :: PollmannFerenc

1916. augusztus 27.

Amikor 1883 augusztusában a nemrégiben kinevezett osztrák–magyar vezérkari főnök, Friedrich Beck-Rzikowsky altábornagy nagy feltűnést keltő szemleutat tett az erdélyi határ mentén, a tapasztalatait összegző jelentésben nem kevesebb mint 13 betörési pontot talált Románia felől, melyeken keresztül ellenséges erők könnyedén benyomulhatnak a birodalom területére. Ezért azt javasolta a hadügyminiszternek, hogy épüljenek erődök, amelyek elzárják az ellenség útját és akár többhetes ostromot is kibírnak, ha a helyzet úgy kívánja… 

 

Mondani sem kell, hogy a hadügyminiszter csípőből elutasította a javaslatot, és talán maga Beck sem gondolta komolyan, hogy ilyen csillagászati összegekbe kerülő védműrendszer kiépítésére a hagyományosan fukar minisztérium képes lesz pénzt szerezni. Így azután míg évszázadokkal korábban maguk a székelyek akadályozták vehemensen, hogy Erdély földjén várak épüljenek (a János Zsigmond fejedelem ellen fellázadt székelyek mozgalmának elnyomására újjáépített székelyudvarhelyi várat nevezték azután Székelytámadt várnak, ami a háromszéki Székelybánja vár párja volt), most a szűkös költségvetés okozta, hogy az erdélyi határ védtelen maradjon.

Friedrich Beck-Rzikowsky (1830-1920) osztrák-magyar vezérkari főnök 1881–1906 között Friedrich Beck-Rzikowsky (1830-1920) osztrák-magyar vezérkari főnök 1881–1906 között (forrás: https://www.wien.gv.at)

Beck szerencséjére a nyitott román határ gondja azután hosszú időre – legalább is látszólag – megoldódott. Valószínűleg nem kis részben az ő említett demonstratív szemleútjának hatására Románia 1883. október 30-án szövetségi szerződést kötött az Osztrák–Magyar Monarchiával, majd még ugyanaznap Németországgal, végül 5 évvel később Olaszországgal is, miáltal formálisan az 1882-ben létesült Hármasszövetség egyfajta kültagja lett. Így nem csupán annak veszélye hárult el, hogy a dualista birodalomnak Románia felől támadástól kelljen tartania, hanem ráadásul Oroszország ellen felhasználható haderővel is számolhatott. Igaz, akkoriban a román hadsereg mindössze öt hadosztállyal rendelkezett, ám Beck tisztában volt vele, hogy az előző évben kezdett haderőreform hamarosan jelentősen meg fogja növelni annak méretét. 

A Romániával kötött szövetség valódi értékével persze a legtöbb osztrák–magyar döntéshozó tisztában volt. I. Károly román király hiába szimpatizált a német–osztrák–magyar blokkal (maga is Hohenzollern lévén, rokonságban állt a német uralkodókkal), ám tisztában volt vele, hogy alattvalói körében egészen másfajta érzelmek számítanak népszerűnek: az erdélyi románokkal szemben érvényesülő elnyomó politika osztrák–magyar-, de mindenekelőtt magyarellenes hangulatot gerjesztett. 

I. Károly (1839–1914) román király (uralkodott 1881–1914) I. Károly (1839–1914) román király (uralkodott 1881–1914)
(forrás: Wikipedia)

Károly ragaszkodott a szövetségkötés titokban tartásához és makacsul ellenállt annak is, hogy a román parlamenttel ratifikáltassa azt. Attól is tartott, hogy Oroszország tudomást szerez országa elkötelezéséről egy a cári birodalom ellen irányuló – igaz, kifejezetten védelmi jellegű – paktumhoz, ezért Oroszország nevét, mint támadó félét a szerződés szövegébe sem volt szabad beleírni. A nagy titkolózásnak köszönhetően azután Romániában kezdetben az uralkodón, a kormányfőn és külügyminiszteren valamint az ország bécsi és berlini diplomáciai képviselőjén kívül senki sem tudott a paktumról. Ezért a Monarchia döntéshozóinak körében alapos volt a félelem attól, hogy Románia nem lesz képes eleget tenni a szerződésből ráháruló kötelezettségeinek: hogy haderejével orosz erőket kössön le egy eljövendő háború során. Ennek ellenére az osztrák–magyar vezérkar gyakorlatilag 1913 őszéig ragaszkodott ahhoz a felfogásához, hogy Románia szövetséges, amely legalább jóindulatú semlegességét meg fogja tudni őrizni egy olyan fegyveres konfliktus esetén, melyben a Hármasszövetség tagjai Oroszországgal és annak szövetségeseivel kerülnek szembe. És végtére is a románok rendszeresen megújították a német–osztrák–magyar–olasz koalícióval fennálló szerződésüket (utoljára 1913-ban). 

Az 1889 óta immáron táborszernagy Becknek voltaképpen nagy kő esett le a válláról a román szövetség tető alá hozásával, mivel már hivatalba lépésekor szembesülnie kellett a délkeleti szomszéd jelentette potenciális katonai fenyegetés nagyságával. Tisztában volt vele, hogy a két ország közötti méretbeli különbség miatt a Monarchiának nyilvánvalóan nem kell tartania egy kizárólag Romániával megvívandó háborútól. Ugyanakkor az is világos volt számára, hogy a románok egy osztrák–magyar–orosz konfliktusba bekapcsolódva már komoly nehézségeket okozhatnak, különösen, ha a dualista birodalomnak egyidejűleg esetleg még más balkáni államokkal, vagy akár Olaszországgal is háborúznia kell. A hatalmas cári hadsereggel szemben ugyanis az osztrák–magyar erők zömét mindenképpen be kell vetni, miáltal a többi frontra – így adott esetben Erdély védelmére – egyszerűen nem marad elegendő katona. Ha még hozzávesszük a viszonylag gyér erdélyi közlekedési hálózatot is, úgy nyilvánvalóvá válik, hogy mozgósítás esetén a románok jóval korábban elérhetik megindulási zónáikat, mint a Monarchia csapatai a határ térségét. Az viszont, hogy jelentősebb erőt tartósan Erdély védelmére tarthassunk fegyverben, számításba sem jött, sőt orosz háború esetén az erdélyi (XII.) hadtestre is Galíciában volt szükség. A fentiekből Beck számára világosan következett, hogy amennyiben hatékony határ menti védművek nem épülnek, úgy az erdélyi román határt nem lehet megvédeni. Helyette ezért olyan belső védelmi vonalat kell kiépíteni pl. a Maros mentén, ahol a hátországból érkező mozgósított csapatokat fogadni lehet, és azután kellő időben indított ellentámadással neki lehet látni a benyomult ellenséges erők kiveréséhez. 

Erdély járhatósági viszonyai Erdély járhatósági viszonyai
(forrás: Somogyi Endre: Magyarország és környék államainak katonai földrajza, Budapest, 1928.)

Mivel a következő három évtized során sem Románia geopolitikai pozíciójában, sem a Monarchia haderejének méreteiben jelentős változás nem történt, egy esetleges román háború során követendő kezdeti stratégia alapjai lényegében változatlanok maradtak. Becknek 1906-ban nyugdíjba kellett vonulnia, ám hivatali utóda, Franz Conrad von Hötzendorf altábornagy örökölte a szövetséges Romániát, amelynek haderejével egészen a világháború kitörését megelőző esztendő végéig számolt. Csak a második Balkán-háborút lezáró bukaresti béke aláírását (1913. augusztus 10.) követően kezdett el kételkedni abban, hogy az efféle kalkulációk még rendelkezhetnek bármiféle realitással. A háborút győztesként befejező és területileg, valamint önbizalomban jelentősen megerősödött Románia ekkorra már erősen megbízhatatlannak minősített szövetségesnek számított. Csak ekkor adott utasítást Conrad a vezérkar illetékes irodájának egy esetleges Románia elleni háború forgatókönyvének kidolgozására. Aztán sokáig nem történt semmi, míg aztán – már 1914 tavaszán – elkészült az első ilyen elaborátum. A késlekedés oka: egyszerűen nem létezett illetékes, azaz román iroda, előbb még létre kellett (volna) hozni… A szakemberek lényegében ugyanarra jutottak, mint Beck: a határt nem lehet megvédeni, az ellenséget ellentámadással kell kiverni. Az esetleges román támadás idején Erdélyben tartózkodó csapatok feladata a támadók előrejutásának lassítása, magyarul az időnyerés, míg az ütőképes erősítések beérkeznek. Azt azonban, hogy honnan fognak ezek az erősítések beérkezni, nem tudta senki… Conrad úgy vélte, a Monarchia maximum két fronton képes egyidejűleg háborúzni, pl. Oroszország és Szerbia ellen. Három egyidejű front viszont már meghaladja a teljesítőképességét. Még 1914 júliusának végén is az volt az álláspontja, hogy ha Olaszország ellen is hadba kéne lépni, akkor le kell fújni az egész mozgósítást, mivel ez az osztrák–magyar haderőnek már túl sok lenne… 

Mint ismeretes, Románia a Nagy Háború kitörésekor semlegességet jelentett, mivel úgy ítélte meg, hogy szövetségesei támadó háborúba kezdtek, arra pedig nem érvényes az általa aláírt szerződés, tehát őt semmiféle segítségnyújtási kötelezettség nem terheli. Conrad ekkor már ezzel is nagyon elégedett volt, mivel felrémlett a veszélye annak, hogy ha Románia esetleg már ekkor tábort vált, és az antanthoz csatlakozik, úgy az orosz csapatok a gyakorlatilag védtelen erdélyi határon keresztül mélyen benyomulhatnak Magyarországba. Ez nem következett be, viszont Románia egyre közelebb került a papíron vele ellenséges táborhoz, miközben igyekezett alaposan kihasználni a kínálkozó történelmi esélyt nemzeti érdekei sikeres képviseletére. Az olasz sacro egoismo román válfaja hasonló alapelveken nyugodott: Románia semlegessége fenntartásáért, illetve az esetleges hadba lépésért komoly árat kért. A központi hatalmak Besszarábiát ígérték, az antant Erdélyt és Bukovinát. A román politikai vezetés (Károly király még 1914 őszén meghalt, utódát, Ferdinándot pedig még kevésbé kötötte a szövetségi szerződést tartalmazó „papírrongy”) igyekezett ügyesen sáfárkodni a kínálkozó lehetőséggel. 

I. Ferdinánd (1865–1927) román király (uralkodott 1914–1927) I. Ferdinánd (1865–1927) román király (uralkodott 1914–1927)
(forrás: Wikipedia)

Meghallgatták a Szentpétervárról és Párizsból érkező ajánlatokat, de megelégedéssel figyelték, milyen kétségbeesett erőfeszítésekkel próbálja meg a német kormányzat a Monarchiát rávenni egyre komolyabb engedményekre Románia javára. Közben jó pénzért eladták fölös gabonájukat és tőkét kovácsoltak abból, hogy a dunai hajóforgalom egyre fontosabb lett Berlinnek a krónikus utánpótlási gondokkal küszködő török szövetséges megsegítésére. Persze a hajózás esetenkénti akadályozásával (no meg a nyílt közeledéssel az antanthoz) azt kockáztatták, hogy a központi hatalmak esetleg megunják a bizonytalanságot és radikális megoldást keresnek a román problémára. 1915 nyarán jó esély volt arra, hogy az egyesített német–osztrák–magyar hadak nem Szerbiát, hanem Romániát tanítják móresre. Végül másként történt, és a románok egyelőre megmenekültek. 

1916 nyarán nagyszerű alkalom kínálkozott a számukra, hogy a legjobb pillanatban szálljanak be a háborúba. A Monarchia 4. hadseregét Bruszilov éppen tönkreverte, a németek azzal voltak elfoglalva, hogy a dualista birodalmat benntartsák a háborúban, közben pedig a nyugati fronton zajlott a verduni és a Somme-i csata. Ha Románia ekkor támad, úgy talán az egész háború menetét megváltoztatja. Túlságosan óvatos miniszterelnökük, Ion Brătianu azonban eltaktikázta magát és sikerült elmulasztania a kellő lélektani – no meg hadműveleti – pillanatot.

Ion Brătianu (1864–1927) román miniszterelnök a háború idején Ion Brătianu (1864–1927) román miniszterelnök a háború idején
(forrás: Wikipedia)

Addig-addig, míg határozott felszólítást kapott leendő szövetségeseitől, az antanttól: vagy támad augusztus 7-ig, vagy felejtse el az ügyet, mivel a halogatással egyre csökken hadba lépésnek értéke. Valóban: Bruszilov offenzíváját megállították, az osztrák–magyar front szakadásait befoltozták, és Románia még mindig nem határozta el magát. Szentpétervárott attól kezdtek félni, hogy az oroszok lesznek kénytelenek kisegíteni a nem túl acélos és világháborús tapasztalatnak híján lévő román haderőt. Az ultimátum határideje régen lejárt, mikor augusztus 17-én végre sikerült tető alá hozni a megállapodást: Románia mindent megkap, ha hadba lép a központi hatalmak oldalán: a kilátásba helyezett területi nyereség határait pontosan rögzítették. Benne volt természetesen a legfontosabb: Erdély. Románia vállalta, hogy legkésőbb 28-án belép a háborúba. Ennek aztán eleget is tett: a bécsi román nagykövet 27-én este adta át a hadüzenetet a Monarchia képviselőjének. Ennek értelmében a két ország este 9 órától kezdődően hadiállapotban lévőnek tekintendő.

Ion Brătianu (1864–1927) román miniszterelnök a háború idején Karikatúra a Simplicissimus szatirikus német magazin 1916. szeptember 19-i számából. A kép felirata és aláírása: A románok csatlakozása. Az utolsó patkány felszáll a süllyedő hajóra.

Jellemző, hogy a szövetségi szerződésről nem esett szó. 1915 májusában az olaszok legalább adtak a formára és előbb felmondták a Hármasszövetséget. Románia viszont annyira sietett, hogy erre nem került sor: a hadüzenet átadásával egyidejűleg megkezdődött a román támadás Erdély ellen…

Román támadott tehát – és hamarosan román bánta. De az már egy másik történet.

Szólj hozzá!

Címkék: román front román betörés hármas szövetség

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr5811649236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Úzvölgyi temető

Legutóbbi kommentek

  • PollmannFerenc: A német Scutari-különítményről Balla Tibor remek tanulmányában lehet olvasni (Hadtörténelmi Közlem... (2019.12.10. 07:54) „Hová akarnak bennünket vinni?”
  • Tranquillius: @PollmannFerenc: Köszönöm szépen ezt ismertem. Van még egy nagyon érdekes történet vele kapcsolatb... (2019.11.30. 22:32) Limanova – magyar győzelem
  • PintérTamás: A Honvédelem.hu beszámolója a könyvbemutatóról és az azt megelőző megemlékezésről: honvedelem.hu... (2019.11.30. 17:19) „Links Kawallerie! Balról lovasság!”
  • PollmannFerenc: @Tranquillius: Életrajzról nem tudok. Karrierjének legfontosabb adatai természetesen a Balla1-ben ... (2019.11.30. 08:52) Limanova – magyar győzelem
  • Tranquillius: Hadfy Imre az egyik ükanyám unokaöcsce volt. :) Nem tudjátok esetleg van-e elérhető Hadfy-életrajz... (2019.11.29. 22:04) Limanova – magyar győzelem
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról