Parasztfigura a sakktáblán

2016.03.21. 07:18 :: PintérTamás

Vágovits Gyula harctéri visszaemlékezése – 1. rész

slovensky

Új sorozatot indítunk a mai nap. Az érsekújvári születésű Vágovits Gyula a magyar királyi 4. honvéd tábori ágyús ezred katonájaként szolgált a háborúban. 1915 őszétől 33 hónapon keresztül megszakítás nélkül frontszolgálatot teljesít az orosz, majd a román fronton. Harctéri naplói alapján 1973-ban írta meg visszaemlékezését a családja számára. Az első részben megismerhetjük a háború kitörését zajosan ünneplő Érsekújvárt, s azt is megtudhatjuk, hogy a főszolgabírói díjnok a hivatali szolgálat helyett miért választotta inkább a katonait, s miért lett tüzér.

 

Vágovits Gyula 1895. szeptember 16-án született Érsekújváron. Felmenői szerb származású dunai hajósok voltak. Édesapja, Vágovits Antal, Győrből költözött Érsekújvárra, ahol a postánál levélkihordóként dolgozott. Vágovits Gyula érsekújvári gimnáziumi tanulmányai befejezése után fizetett ideiglenes díjnokként kezdett dolgozni a helybéli járási főszolgabírói hivatalban. 1915 januárjában besorozzák, de mivel önként jelentkezik katonai szolgálatra, megválaszthatja, hogy hol teljesítsen szolgálatot. Ő az ekkor Nyitráról Érsekújvárra vezényelt magyar királyi 4. honvéd tábori ágyús ezredet választja. Döntésének indokairól visszaemlékezésének most közreadásra kerülő első részében részletes leírást ad.

Búcsú az otthontól - Indul a menetszakasz az orosz frontra Wolhyniába a tüzérütegeink megfogyatkozott létszámának kiegészítésére 1915 „Búcsú az otthontól. Indul a menetszakasz az orosz frontra Volhíniába a tüzérütegeink megfogyatkozott létszámának kiegészítésére 1915.” Vágovits Gyula a frontra indulás előtt. (A fotó és a szöveg a visszaemlékezésből.)

A kiképzést követően 1915. november 2-án indul el menetalakulata Érsekújvárról az orosz frontra, ahol az ezred II. tüzérosztálya 3. ütegének az állományába kerül, s „telefonista” beosztást nyer. 33 hónapos megszakítás nélküli frontszolgálatot teljesít előbb az orosz, majd a román fronton. Folyamatosan emelkedik a ranglétrán, tüzér, főtüzér, tizedes, majd szakaszvezető lesz. Előléptetéseiről és a háború alatt szerzett kitüntetések történetéről a visszaemlékezésben diszkréten hallgat, ahogy a magánéletét érintő eseményekről is.

1918 elején alakulatát átszervezik, amely a 37. honvéd tábori tüzérezred nevet kapja. 1918 tavaszán megbetegszik és hazakerül. A kórházi kezelést és a lábadozást követően Érsekújvárra, a pótüteg-parancsnoksághoz osztják be, ahol laktanyaügyeleti szolgálatot teljesít. A spanyolnátha járvány idején megbetegszik, de szerencsésen felgyógyul.

A háború után Vágovits Gyula az Érsekújvári Városi Hivatal alkalmazottja volt egészen nyugdíjaztatásáig. Mindemellett az Érsekújvári Római Katolikus Hitközség elnökeként is tevékenykedett. A második világháború idején újra behívják katonai szolgálatra, de mint a város lakásügyi előadóját felmentik. Lelkes helytörténészként többkötetes kéziratot hagyott maga után Érsekújvár történelméről. 1986-ban hunyt el.

A most közreadásra kerülő visszaemlékezés egy éles szemű, a világ dolgai iránt érdeklődő érsekújvári polgár adatgazdag emlékirata, aki – ahogy a visszaemlékezés előszavában utal is rá – saját jelenének eseményeit az utókor számára is meg kívánta örökíteni. Az emlékirat írójának háborús sorsa mellett Érsekújvár háború alatti életéről, alakulatának történetéről, s általában a tüzéregységek kiképzéséről és háborús működéséről is részletes képet ad. Külön értéke a munkának, hogy a katonai élet mellett annak a környéknek az életét is bemutatja, amerre az alakulatával jár. Így például az erdélyi, gyergyói, csíki falvak háborús mindennapjait és erkölcsi világát is megismerhetjük. Az általa megrajzolt képet nem a romantikus pátosz, hanem a valóság kritikus szemlélete jellemzi.

A bekötött visszaemlékezés borítója A bekötött visszaemlékezés borítója

A visszaemlékezésre Pavol Rusnák, történész-muzeológus, az érsekújvári Thain János Múzeum munkatársa hívta fel a figyelmünket, és bocsátotta rendelkezésünkre a kéziratot, valamint a közölt fotókat tulajdonosuk, Vágovits Gyula lánya, Hoffmann Lívia engedélyével.

A visszaemlékezés belső címlapja Vágovits Gyula kézírásával A visszaemlékezés belső címlapja Vágovits Gyula kézírásával: „Szeretettel Líviának. Apus”

Az emlékirat szövegét az eredetivel megegyező rendben haladva közöljük, kizárólag a nyilvánvaló betűtévesztéseket és a mai helyesírástól eltérő szavakat javítjuk. A szöveget mi tördeltük részekre, végeztük el ezek sorszámozását és adtunk a részeknek címet. A visszaemlékezést teljes terjedelmében közöljük. Az emlékirat nyelvezete alapvetően a mai olvasó számára is érthető, ahol mégis szükségesnek ítéljük, ott a blogon eddig is szokásos módon, felugró buborékokban fűzünk egy-egy kifejezéshez rövid értelmező kiegészítést. Terjedelmesebb tartalmi kiegészítés, magyarázat szükségessége esetén ezeket a szövegben szögletes zárójelben, vagy szerkesztőségi keretes szövegben közöljük. A naplót alapítványunk önkéntese, Kirilly Edit vitte gépre, munkájáért itt is köszönetet mondunk!

* * *

Előszó

Általában a legtöbb irodalmi munkát hosszan szokták bevezetni. Én azonban igen rövid leszek.

Ez a munkám nem készült ezredtörténetnek vagy valami hasonlónak, mert majdnem minden csapattest a magáét már megírta.

Hiszen a munkámban hivatkozom is azokra a személyekre, akik a magánnaplóikban, ha mindjárt csak részleteiben is, megörökítették tüzérezredünk eseménydús történetét, amely az 1914/18. évi véres zivatarban zajlott le. Én magam is vezettem a fronton saját részemre harctéri naplót, amely most nélkülözhetetlen lett volna e munkám megírásánál. Így aztán sikerült kronologikus sorrendben megírni és megörökíteni mindazokat az eseményeket, amelyek engem 33 hónapi harctéri szolgálatom alatt úgy közelről, mint távolról érintettek.

Ennek a véres színdarabnak, vagy talán jobban mondva, drámának én magam is egyik szenvedő és aktív statisztája voltam, mint a sakktáblán a sok bábú között az egyik parasztfigura.

Ha e megtörtént eseményeket nem vetem papírra, akkor holtam után ezekből már ugyancsak senki még egy mondatra valót sem tudna felidézni vagy megörökíteni. Ha azonban e sorok megmaradnak, akkor legalább családom tagjai fognak majd rám visszagondolni, s ahányszor kézbe veszik és elolvassák azt, amit édesapjuk vagy nagyapjuk a harctéren átélt, mert lelki szemeik előtt mindenkor, mint egy film fog leperegni, amely ugyancsak tele volt szenvedéssel és gazdag élménnyel, de egyben sokat okulhatnak is belőle.

* * *

Mottó

„Minden múlt csak fájó emléket nyújt.
Ha jó volt, fáj elvesztése, ha rossz
sírunk szenvedéseink felett.”

Ezt a munkámat Lóránd fiamnak ajánlom.

* * *

Harctéri visszaemlékezéseim

Az emberben mindig visszamaradnak nyomok azokból az eseményekből, amelyek őt életében különösen érintették. Az átélt emlékek nemigen mosódnak el még akkor sem, ha az idők távlata 50 évnél is többet tesz ki, mert azok úgy bevésődtek az ember lelkébe vagy lelkivilágába, hogy azokat magával viszi a sírba. Ilyenek azok az emlékeim is, amelyek mögött már 59 év múlt el, mégis oly elevenek, mintha csak tegnap történtek volna. Megírását most kezdtem el, hogy az eseményeket megörökítsem.

1914-et írtunk, amikor az utolsó háborútól, azaz 1848-tól, amely bennünket közelről érintett, már 66 év telt el s így érthető, illetve nem volt csodálni való, ha az akkori emberek 1914-ben eszeveszetten kiabálták: „Éljen a háború!”.

1914. június 28-án Gavrilo Princip revolvergolyói Szarajevóban kioltották a Monarchia trónörökösének, Ferenc Ferdinándnak és feleségének, Chotek Zsófiának életét. Itt jegyzem meg, hogy Ferenc Ferdinánd nem volt valami nagy magyarbarát. E naptól kezdve azután valami rejtélyes és forró légkör ülte meg egész Európa egét. Amikor a fenséges pár tetemeinek koporsóit a „Viribus unitis” nevű csatahajó fedélzetén az Adriai-tengeren hazafelé vitte, már a diplomácia terén élénk tevékenység vette kezdetét, amely végül is odafejlődött, hogy a Monarchia július 28-án hadat üzent Szerbiának. A további események aztán már oly drámai gyorsasággal hömpölyögtek és peregtek tovább, hogy pár hétre rá kiütött az első világháború, amelyben 40 millió ember állt egymással szemben állig fegyverben, és amikor e szörnyű világégés befejeződött, persze ez is csak látszólag és átmenetileg, a hivatalos statisztika, a befutott adatok alapján, nem kevesebb mint 8 830 000 halottat könyvelt el.

Én a továbbiakban természetesen csak az újvári eseményekkel szándékozom foglalkozni, amelyek engem is érintettek és végül pedig azokkal a visszaemlékezésekkel, amelyek aztán háborús emlékeim anyagát képezték. Már akkor elhatároztam, hogy mindenről naplót fogok írni.

A mozgósítási parancs 1914. július 31-én úgy d.u. 5 óra táján érkezett Újvárba. A dobszó és a hirdetmények útján kihirdetett általános mozgósítás egyszerre megváltozatta a város eddigi békés arculatát. Ezrével siettek a hadköteles férfiak hadkötelezettségüknek eleget tenni. Lelkes tömegek nemzeti színű zászlók alatt felvonultak az utcákon és teli torokkal éltették a háborút. Rendkívül furcsa, színes képe volt a városnak ezekben az órákban, de még a következő napokban is. Itt egy felvonult lelkes tömeggel találkozott az ember, amott egy többgyerekes családapa férfias komolysággal búcsúzott keservesen síró feleségétől és kicsi gyermekeitől. Katonaládákat cipelő férfiakkal is találkoztunk, akik a vasútállomásra siettek. Az állomáson ezres tömegek tolongtak. Több szónok hirtelen rögtönzött emelvényről vagy ládáról tüzes és lelkes szónoklatával magával ragadta és háborúra izgatta a köréje gyűlt hazafias tömeget. A bábeli zűrzavar sem lehetett nagyobb.

 (forrás: postcards.hungaricana.hu)

Soha az életemben nem láttam és nem hallottam annyi hazafias éneket, háborúra lelkesítő ordítozást, sírást, óbégatást és jajgatást egyszerre egy csokorba kötve, mint ezen és a következő napokon. A háború iránti lelkesedés és a mellette való izgatás még a késő órákban is tartott. Ha valaki egy magyar nemzeti színű zászlóval a főtérre jött és kiabálni kezdett, hogy „Éljen a háború!”, pár percre rá százas tömeg vonult fel a Széchenyi utcán. Az utca elején és annak baloldalán lakó Miklóska Aladár polgármester házának ablaka előtt megállva kiabálták: „Halljuk a polgármestert!” A szegény öreg embert egy este néha ötször is kizavarták az ágyából, hogy nyitott ablakán keresztül pár lelkesítő szót ő is szóljon hozzájuk. A tömeg aztán megindult a Turul szobor, illetve a 48-as honvédek emlékoszlopa elé, ahol elénekelték a Himnuszt és ezután nagy kiabálással „Éljen a háború” széjjel oszlott.

1917-re datált képeslap a Széchenyi utcáról a tüzérségi laktanya jelölésével 1917-re datált képeslap a Széchenyi utcáról a tüzérségi laktanya jelölésével
(forrás: darabanth.com)

Pár nap múlva virágbokrétás vonatok százai robogtak át az újvári állomáson a csukaszürkébe öltöztetett és a harcterekre induló katonákkal, akik lelkesen énekelték az újonnan költött háborús dalokat, mint például „Megállj, megállj kutya Szerbia, Nem lesz tiéd mégsem Bosznia.”

A város lakosságának nagy lelkesedése kísérte cigányzene mellett az állomásra a harctérre induló újvári huszárokat, a vörös ördögöket. Szegény délceg legények egy lovasroham alkalmával majdnem mind elpusztultak az oroszok géppuskatüzében.

A vasúti állomáson vöröskeresztes nővérek és az újvári asszonyok kosárszámra kalácsokkal és cigarettával fogadták az átvonuló katonai szerelvényeket és a menetszázadokat. A háború melletti lelkesedés tehát roppant nagy volt. A kiábrándulás ebből csak akkor mutatkozott, amikor az első sebesültszállítmány megérkezett a városba és a sebesülteket az iskolákból átalakított hadikórházakban helyezték el. Majd lassan és mind sűrűbben megérkeztek az első szomorú értesítések is a hősi halált halt újváriak hozzátartozói részére.

1914. év őszén újabb esemény váratlanul lepte meg a város lakosságát. Az árván maradt üres huszárkaszárnyába a m. kir. 4. honvéd tábori ágyúezred pótütege érkezett meg Nyitráról. Igaz, hogy most ők is csukaszürke ruhában jöttek, de a tüzérek békebeli öltözéke szintén szép volt. Közben Európa mind jobban belesodródott a véres háború borzalmaiba és küzdelmeibe.

 (forrás: helytortenet.com)

Most pedig valamit magamról. Közigazgatási pályafutásomat a helybeli főszolgabírói hivatalban kezdtem, mint fizetett ideiglenes díjnok. Abban az időben ez volt az a rang, vagy, ahogy akkor nevezték az előmenetelnél, a szamárlétra legalsó foka. De tévedek, mert az állami bíróságoknál ennél volt még egy alacsonyabb fok is, a „fizetésnélküli ideiglenes díjnok”, amely addig tartott, míg egy fizetett hely meg nem üresedett. Én Kopácsi Béla járási díjnok helyére kerültem, akit akkor Kassára küldtek jegyzői tanfolyamra, mert igen sok fiatal jegyző hadbavonult. Mint hallottam később állomásfőnök lett belőle. Hivatali főnököm, Dr. Csenkey Elemér járási főszolgabíró figyelmét és szeretetét szorgalmammal hamar kiérdemeltem, mert legtöbbször a késő órákba nyúló estéken mentem csak haza a hivatalból, mert igen sok dolog volt.

Búcsú a civil élettől. Közepén ül édesanyám, balján én állok, mellettem Dezső öcsém, édesanyám jobbján Károly öcsém. – 1914 szeptember Búcsú a civil élettől. Közepén ül édesanyám, balján én állok, mellettem Dezső öcsém, édesanyám jobbján Károly öcsém. – 1914 szeptember

1915 januárjában én is sorozás alá kerültem és a 31-es veszprémi gyalogezredbe soroztak be, de mivel önként jelentkeztem tényleges szolgálatra, jogom volt csapattestet választani s így kerültem én is a helybeli 4-es tüzérekhez, amely katonai alakulat nekem is nagyon tetszett. Főnököm igaz, hogy megígérte, hogy kieszközli a felmentésemet és később engem is elküld jegyzői tanfolyamra. A hivatali túlterhelés azonban megérlelte bennem azt az elhatározást, hogy mégiscsak bevonulok és a civil ruhát angyalbőrrel cserélem fel.

Következő rész: Véres combok, sáros ivóvíz, avagy irány a front

Összes rész: Vágovits Gyula harctéri visszaemlékezése

Szólj hozzá!

Címkék: érsekújvár vágovits gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr618508372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Úzvölgyi temető

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról