Élet a doberdói frontvonal mögött – a Segeti tábor

2015.07.02. 06:42 :: PintérTamás

A Doberdó-fennsíkon küzdő katonák élete nem csak az állandó harcokból állt. Legalább annyi időt, ha nem többet töltöttek el a frontvonalak mögött tartalékban, pihenőn. Létrejött itt egy különleges tábor is, ami az ott járt magyar katonák számára egy mesebeli „város” illúzióját keltette.

 

Slovenščina

1915 nyarán a hadvetőségnek gondoskodnia kellett az új hadszíntérre érkező nagyszámú katonatömeg megfelelő szállításáról, mozgásáról, elhelyezéséről, különböző testi és lelki szükségletei kielégítéséről is, hogy az hadra fogható legyen és az első vonalakban megfelelően helyt tudjon állni.

Az alakulatok a Doberdóra vasúton érkeztek, majd gyalogosan közelítették meg az állásokat. Karintiából a VII. hadtest zöme 1915 júliusában a Komeni-fennsík keleti peremén található Reifenbergben vagonírozott ki, s nyugat felé haladva teljes menetfelszereléssel, gyalog tette meg a Doberdó-fennsíkra vezető több mint 30 kilométeres utat. A nagyváradi 4-es honvédek július 9-én hajnalban érkeztek Reifenbergbe és a felszerelés rendezése után délután 6 órakor indultak tovább. A Vippach-völgyből a Karsztra vezető utat az ezred egyik katonája, Sárközy Gergely visszaemlékezésében így örökítette meg: „Jókarban tartott köves úton mentünk fel a magaslatra. Igen meleg volt, alaposan kiizzadtunk. Néhol erdők közt, más helyen kopár földek közt haladtunk az úton. A talaj csupa kavicsos, nem is terem a föld semmit, de helyenként láttam kis földdarabokat, melyekből a gazdája kiszedte a nagyobb köveket, s azokat felrakta a kis birtoka köré kerítés gyanánt, és az ilyen valamennyire kitisztított föld termett a marhájának egy kevés sovány füvet.” Este 11 órakor a 12 kilométerre délnyugatra fekvő Gorjanskóban vertek tábort. Másnap szintén este 8 órakor indultak északnyugat felé. Sárközy Gergely itt megjegyzi: „A vidék mind szegényebb, kövesebb és kopárabb.” Éjfélkor elérték Kostanjevicát, ahol a hadtest központja volt. Innen nyugatnak haladtak tovább és hajnali 3 órakor a Doberdó-fennsík peremén, a Vallone-völgyben táboroztak le. Az aznap megtett út 18 kilométer volt.

Az 1910-es térképen pirossal jelölt, 1906-ban átadott „Karawanken- und Wocheinerbahn” vasútvonal döntő szerepet játszott az Isonzónál harcoló osztrák–magyar csapatok felvonulásában és ellátásában Az 1910-es térképen pirossal jelölt, 1906-ban átadott „Karawanken- und Wocheinerbahn” vasútvonal döntő szerepet játszott az Isonzónál harcoló osztrák–magyar csapatok felvonulásában és ellátásában

A hadtestet szeptember végén követő debreceni 39-es közös gyalogezred már a Trieszt melletti Nabresina állomáson rakodott ki. A Karszton keresztül délről valamivel rövidebb gyalogút várt a bakákra, amíg a Doberdóra eljutottak. A később érkező alakulatok és menetzászlóaljak is döntően ezt a két vasútállomást használták, de ezen kívül a Karsztot megkerülő ugyanezen vasútvonalon Sant Daniel, vagy Duttoule vasútállomásain is történt kirakodás. A későbbiekben a hazalátogató tisztek, különösen a főtisztek a trieszti vasúti pályaudvarról utaztak. Igaz, nekik nem kellett gyalogolniuk sem. Jó esetben autóval, rosszabb esetben lóháton, vagy lovas fogaton tették meg a vasúttól a frontra vezető utat.

A beérkező alakulatok a felvonulás idején és a háborúskodás kezdeti időszakában egy-egy település közelében, többnyire a szabad ég alatt, sátorokban táboroztak. A parancsnokságok és a különböző hadtáp-, műszaki-, egészségügyi intézetek költöztek a környék településeinek arra alkalmas házaiba. A sátorozás a nyári hónapokban nem okozott gondot, azonban az ősz közeledtével megoldást kellett találni a legénység megfelelő elszállásolására is.

A VII. hadtest parancsnokának az első vonalak megerősítésén túl gondoskodnia kellett a 8-10 napos váltással tartalékba kerülő alakulatok elhelyezéséről, az időjárás viszontagságainak ellenálló, megfelelő táborhelyek kialakításáról is. A 2. isonzói csata során a Doberdó-fennsíkot védelmező hadtest létszáma már 75.880 főre duzzadt az újonnan átvezényelt alakulatokkal. A fennsík falvainak lakosságát kitelepítették ugyan, de viszonylag közel estek az első vonalakhoz, így az olasz tüzérség belőtte, s jórészt el is pusztította ezeket a településeket. A Vallone-völgytől keletre a Komeni-fennsík volt alkalmas terület a tartalékok elhelyezésére. A lakosság kitelepítésére csak az itteni nagyobb tüzérségi és légi támadásokat követően, 1916 nyarán került sor. A tartalékban lévő, pihenő legénység jelentős része ezért is kényszerült a településekhez közeli dolinákban felállított sátrakba.

Sátorozás az épülő Segeti tábor területén Sátorozás az épülő Segeti tábor területén
(Mitja Juren gyűjteményéből)

József főherceg a fennsík védelmének átvételekor Kostanjevica faluban, az iskola épületében rendezte be a főhadiszállását. Az első két csata során kialakuló állások a Doberdó-fennsíkot keletről lezáró Vallone-völgy észak-déli irányú vonalának elméleti középpontjától 4-5 kilométeres félkörívben helyezkedtek el nyugatra. Ezzel a középponttal esett egy vonalba az attól 5-6 kilométerre keletre található Kostanjevica, ahonnan így a védelmi szakasz minden pontja hozzávetőleg egyforma távolságra esett. A Komeni-fennsík átlag magassága a doberdói fölé emelkedik, így például Kostanjevicából rálátás is nyílt a Doberdó egyes részeire. A főhadiszállás kertjében található cseresznyefán József főherceg ezért megfigyelőhelyet alakíttatott ki, ahová telefonvonalat is kiépíttetett. Innen távcsővel követhette a fennsíkon folyó küzdelmet és utasításokat adhatott a szükséges intézkedésekre. A hadtestparancsnok a településről nyugatra, Oppachiasella község irányába vezető műút két oldalán található térségben igyekezett a pihenőn lévő tartalékait elhelyezni, innen szükség esetén könnyen a megfelelő helyszínre irányíthatta azokat. Ezen a területen, az úttól északra fekvő Lokvica település mellett található, Segeti néven ismert területen állította fel a Segeti tábort.

A VII. hadtest működési területe 1916. március 1-jén A VII. hadtest működési területe 1916. március 1-jén
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Első alkalommal 1915. augusztus 23-án szemléli meg József főherceg a tervezett tábort, aminek az építése a megfelelő erők hiányában lassan és rendszertelenül halad. A látottak is ösztönözhették, hogy másnap parancsban is szabályozta a több mint 5.000 ember befogadására is alkalmas tábor építését. Augusztus 27-én talán ezt is ellenőrizhette, amikor a látogatáson nála tartózkodó feleségével és a fiával kilovagolt az épülő Segeti területére, ahol a cserjés dolinákban táborozó budapesti 1-es honvédeket is meglátogatta.

A 2. isonzói csatát követően 1915 ősze felgyorsította a folyamatokat: a délnyugati hadsereg-parancsnokság a védelem erősítéseként a Doberdó-fennsík déli részére szeptember 3-tól betolta a grazi III. hadtestet is, ami újabb katonatömeg érkezését jelentette a területre. József főherceg ezért másnap a hadtesttartalék tevékenységét Op. 1.001/22. számon új utasításban szabályozta. Ebben meghatározta a jövőbeni területi alkalmazását (Vermegliano–Doberdó–Nova Vas vonaltól északra) és előírta: „Az arcvonalból kivont hadtesttartalék pihentetendő, ezalatt tisztálkodjék, üdüljön; hozza rendbe fegyverzetét, ruházatát és fölszerelését. Azután fegyelmező (alaki, lő és sportedző) gyakorlatok tartandók, hogy a különféle, nem egyforma nem egyöntetű kiképzésű menetalakulatok besorolásával beállott különbségek eltűnjenek.” Az utasítás kitért a Segeti tábor építésére is. A hadtesttartalék elhelyezésére szolgáló barakktábor munkálatainak vezetésével Maurer mérnökkari őrnagyot bízta meg, s a pihenőn lévő csapatok részére is előírta, hogy a harckészültségtől függően segédkezzenek az építkezésben.

A hadtestparancsnok 1915 októberében több alkalommal is megszemléli az épülő tábort és elégedetten állapítja meg, hogy gyorsan halad a munka, sok kőépület, barakk elkészült és lakható, fűthető. Október 9-én örömmel állapítja meg, hogy nemsokára az összes tartalékai födél alatt lehetnek. A katonái között nagy népszerűségnek örvendő parancsnok a tábor lakóinak a szórakoztatására is gondolt: „majd kuglizókat és más ártatlan mulatságokat fogok csapataimnak csináltatni, valami Angolpark vagy Wursterprater-félét, hogy tréfák, mulatságok is álljanak vitézeim rendelkezésére.”

Az október végi nagy csaták és esőzések nem kedveztek a tábor építésének. November 1-jén a főherceg szomorúsággal állapítja meg, hogy a tábor siralmas állapotban van. A heves esőzések hatására sok kőből és vörösagyagból épült századbarakk bedőlt, mert a csapatok kinn küzdenek és nincs, aki az épületeket időben kijavítsa. A táborban ekkor tartózkodó 24-es vadász és debreceni 39-es közös gyalogezredbeli menetszázadok a szakadó eső ellenére próbálják menteni a menthetőt.

Kő alapzat, de még sátorlapból készült tető 1915 novemberében. A táborban állomásozó Cservenka Károly és a 24. vadász zászlóaljban szolgáló katonatársai lakóhelye Kőalapzat, de még sátorlapból készült tető 1915 novemberében. A táborban állomásozó Cservenka Károly és a 24. vadász zászlóaljban szolgáló katonatársai lakóhelye

A hónap elején látottak és az ez alapján született intézkedések megint mozdítottak a tábor ügyén, mert november 8-án már a tábor közelgő teljes elkészültéről számol be, ahol 11 hadilétszámú zászlóaljat és az itt küzdő ezredek vonatait, azaz hadtáp részlegeit is el tudja helyezni. A Kostanjevica–Opatije Selo úttól délre és Korite falutól északra egy másik hasonló tábor építését is elrendeli.

A tábor működésének „hivatalos” kezdetét jelzi, hogy a hadtest-parancsnokság 1915. november 9-én Op. Nr. 1070/23. számon kiadott parancsában szabályozta a Segetitől keletre található valamennyi csapattábor egységes irányítás alá rendelését. A mindenkori táborparancsnokságot a Lokvicán tartózkodó rangidős dandárparancsnok látja el, akit a legmagasabb rangú Lokvicán állomásozó hadosztályparancsnok jelöl ki. Ugyanő jelöli ki a tábori főorvost is, aki egy hadosztály-főorvos kell, hogy legyen. A táborhely-parancsnokot a 17-es közös gyaloghadosztály jelöli ki egy kíméletre szoruló százados személyében. A segítségére ugyanez a hadosztály 7 tiszthelyettest és 14 közkatonát, a 106. Landsturm hadosztály 1 írnokot, 4 tiszthelyettest és 8 közkatonát vezényel. Ezeknek megbízható, bár háborús katonai szolgálatra kevésbé alkalmas embereknek kellett lenniük, akik közül legalább a tiszthelyetteseknek szükségszerűen tudniuk kell németül.

A táborhely-parancsnokságot november 15-ig kellett megalakítani és 16-án kezdte meg a tevékenységét. Ettől az időponttól minden helyi ügyet a táborhely-parancsnok utasítása alapján ott kellett elintézni. Így ezt az időpontot tekinthetjük a tábor működése kezdetének. A táborhely-parancsnokság feladata lett az őrszolgálat szabályozása, a rendfenntartás megszervezése, a házaló kereskedelem megakadályozása [!], az utak kijelölése, kiépítése és karbantartása, a vételezési helyek szabályozása, a vízszállítás, a tűzveszély megelőzése. A Segeti fürdők és tetvetlenítő állomások is a táborparancsnokság alá lettek rendelve. A táborhely-parancsnokság közvetlen telefonösszeköttetést kapott a hadtest-parancsnoksággal.

A parancs kiadása idején 10 zászlóalj-körlet és 4 ezredparancsnokság épült fel. A szálláshelyek állandó használata megszűnt. Ha egy-egy alakulat elhagyta a tábor területét, akkor az épületek kulcsait le kellett a táborhely-parancsnokságnak adni. A tiszteknek a személyes tárgyaikat ilyenkor külön raktárakban kellett elhelyezniük. A kiürített épületeket kitakarítva kellett átadni.

A Segeti tábor 1915. december 12-ei sematikus vázlata A Segeti tábor 1915. december 12-ei sematikus vázlata
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

A tábor további kiépítésére az eddigiekhez hasonlóan Maurer mérnökkari őrnagy kapott parancsot a számára közvetlenül alárendelt 15/II. és 105/30. számú munkásszakaszokkal, amelyeket semmilyen más szolgálatra nem lehetett elvonni. A szükséges pihenő után az építési munkákban a frontról visszajött csapatok részt kellett, hogy vegyenek. A tábor építésében, ahogy szerte az Isonzó fronton folyó műszaki munkálatokban, jelentős szerepet kaptak az orosz hadifoglyok is. József főherceg egy érdekes esetet is megörökít velük kapcsolatban. 1916. április 19-én említi, hogy az „orosz fogoly munkásaim ma meg akarták az olasz foglyokat verni, mert Olaszország [az] oka annak, hogy még mindig nincs befejezve a háború.”

  

A tábor területén dolgozó orosz hadifoglyok követ törnek és szórnak a készülő utakra A tábor területén dolgozó orosz hadifoglyok követ törnek és szórnak a készülő utakra
(Kókay László hagyatékából)

A táborhely-parancsnokság barakkja sem állt még ekkor, miként a főorvosi sem, ideiglenes elhelyezésükről a 17. gyaloghadosztálynak kellett gondoskodni, amíg ezek az építmények is el nem készültek. A parancshoz mellékletként kiadott vázlatokon már feltüntették a parancsnokság táborközpontban kijelölt helyét.

1915. december 12-én a hadtest-parancsnokság az Op. Nr. 1101/10. számú parancsában megerősítette a november 9-én kiadott rendelkezéseket és további részletekre kiterjedően szabályozta a tábor működési rendjét. Ekkorra elkészült mind a 11 zászlóalj elhelyezésre szolgáló körlet, amelyeket A–M-ig latin nagybetűkkel jelöltek. A hadtáprészlegekkel együtt Q-val bezárólag alakítottak ki körleteket. Ezeken belül, a századok és a szakaszok szintjéig külön jelölést vezettek be az egyes építményekben elhelyezett alakulatok azonosítására.

A tábor vázlata 1916 tavaszán, a déli részen a 20. Honvéd hadosztály egymást váltó ezredei számának és a trén táborok körzeteinek jelölésével A tábor vázlata 1916 tavaszán, a déli részen a 20. honvéd gyaloghadosztály egymást váltó ezredei számának és a trén táborok körzeteinek jelölésével
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Négy segélyhelyet és egy gyengélkedőt is kialakítottak a táborban. Ezeket azonban csak ideiglenesen lehetett használni, a szállításra szorulókat minél előbb a Segeti hadosztály egészségügyi állomására kellett szállítani. Szigorúan ügyelni kellett a tisztaságra. A szükségletek kielégítésére csak a latrinákat használhatták, az élelmezési cikkek hulladékait árkokba kell dobni, amiket a latrinákhoz hasonlóan mindennap mészoldattal kellett beszórni és arra 10 cm vastag földréteget kellett teríteni.

A latrinák körül azért a későbbiekben előfordultak érdekes esetek. Kókay László, a szegedi 46-os gyalogezredben szolgáló önkéntes is lejegyzett 1916. május 16-án naplójában egy ilyet: „Délelőtt 11 óra tájban érdekes eset történik. Az ötödik század mögötti nagy latrinát a napokban, mivel megtelt, kövekkel befedték, s helyette újat ástak, s a régi bódéját is erre helyezték. Mi régiek tudtuk, hol volt a régi latrina, s ezt a helyet gondosan kerültük, ellenben egy az 5. századhoz tegnap beosztott fiatal »cseszki« arrafelé mászkálva belesüllyedt csaknem nyakig. Rudakat adtak a kezébe, s annál fogva húzták ki. Nem tudom mit fog szólni az esethez, főképp azonban a ruha tönkre tételéhez Mécs-Balogh főhadnagy, aki most az 5. Kompanie [század] parancsnoka?”

A szegedi 46-os közös gyalogezred parancsnokságának épülete az „L” körletben A szegedi 46-os közös gyalogezred parancsnokságának épülete az „L” körletben
(Kókay László hagyatékából)

A tábor elkészültét követően a hadtestparancsnok – korábbi ígéretének megfelelően – igyekezett az itt tartózkodó katonák megfelelő szórakoztatásáról is gondoskodni. Ő is nagyon jól tudta, hogy a bakákat nem szabad unatkozni hagyni. Tersánszky Józsi Jenő, aki egyébként önkéntesnek jelentkezve végigharcolta a világháborút, s a karánsebesi 43. közös gyalogezred szakaszparancsnokaként 1917-ben a Komeni-fennsíkon is megfordult, az Egy ceruza története című remek háborús regényében így írt a bakák állandó foglalkoztatásának szükségéről: „A baka legnagyobb réme az unalom. Ha magára marad, ha unatkozik, ha pihen a baka, akkor elfogja szívét a facsarodás az anyóka, apóka, a Lidike, a kertecske, a Bimbó tehénke, a Tündér lovacska és Lábaviszi kutya, az otthon, a falu, a béke után. Jön a búskomorság, a lázadás, az átok, a sírás. Nagyon jól tudja ezt a hadvezetőség is. Azért nem szabad a legénységet foglalkozás nélkül hagyni egy órára sem. Ha nem gyakorlat és tisztogatás, akkor játék, ének és komázás és kimenő…”

József főherceg mindent meg is tett, hogy a bakái ne unatkozzanak. Ennek volt egyik fontos állomása, a tábori mozi megnyitása 1916. március 1-jén. „A XX. század modern embere – ha Attila korának mélyére süllyedt is – »a modern« szórakozás, a mozi nélkül élni nem tud! Tehát mozit a Segeti táborba!” – írta háborús beszámolójának tábori életről szóló fejezetében vidám hangvételt megütve Csabai István, a debreceni 39-esek krónikása.

A mozi megnyitását a főherceg is megörökítette. Az előadást és katonái ahhoz fűzött megjegyzésit ő is élvezte: „Délután nagy mozinknak ünnepélyes megnyitása volt, melyen 500 emberem volt jelen, ezt pihenő csapataim részére építettem. Egy nagy barakk egy dolinában, közvetlen a segeti tábor mellett. Az előadás nagyon tetszett és 46-osaim meg 43-asaim küldöttségileg köszönték meg, hogy e mulatságot megszerveztem nekik. Mostantól naponta 2 órától fogva 8-ig van ott előadás, hogy úgyszólván minden pihenő emberem naponta egy filmet láthat. Magam is, ha lehet, gyakrabban el fogok menni, mert embereim öröme és találó gyökeres megjegyzései mulattatnak engem.

A hajóhinták mögött „A Mozi” – ahogy a táborban élt Kókay László megörökítette a hagyatékában fennmaradt egyik fényképen A hajóhinták mögött „A Mozi” – ahogy a táborban élt Kókay László megörökítette a hagyatékában fennmaradt egyik fényképen

Az 5. hadsereg tábori mozija egy hétig működött, majd április 15-től ismét mindennap megszakítás nélkül voltak vetítések a „Kinó” nevű épületben. Belépődíj a legénység számára 10 fillér, a tisztek számára 50 fillér volt. A működési költségen felül megmaradó pénz az özvegyek és árvák alapjába került.

A tisztek szórakozásáról kávéház is gondoskodott. Erről így számolt be a korábban már idézett Csabai István: „A tiszti és legénységi lakásokon kívül a hivatalos helyiségek, azután a középületek egészen várossá tették ezt a tábort. A szórakozóhelyek közül első helyen kell megemlíteni a »tiszti üdülőotthont«, melynek másképp I. számú kávéház volt a neve. Még zongora is volt benne, melyet Triesztből szállítottak ide. Különösen sok jókedv volt ebben a kávéházban. Jókedv, melyet a Doberdón takarítottak meg a 39-esek! Nagymennyiségű szeszes és nem-szeszes ital fogyott itt el! Magyar bort mértek, magyar vért hevítettek itt sok reggelig tartó csatában a 39-esek! Aki nem ivott (ritka eset!), az beszélgetni járt ide. Rózsaszínű táborilap közvetítésével akár a falujával is elbeszélgethetett itt a 39-es katona! Bizony, a Segeti tábor sokszor volt közelebb Debrecenhez, mint – Devetakihoz!”

Az „Erstes Kafeehaus” - Egyes Kávéház a táborban Az „Erstes Kafeehaus” - Egyes Kávéház a táborban
(Kókay László hagyatékából)

A kávéház udvarán 1916. május 21-én tekepályát avattak, s ekkortól létesült a tábor területén tenisz és futballpálya is. A teniszpályát kizárólag a tisztek használhatták, míg a tekepálya a legénység számára is nyitva állt délután hat óráig, ekkortól a tisztek és tisztjelöltek kugliztak.

Kuglizó bakák Segetiben Kuglizó bakák Segetiben
(Kókay László hagyatékából)

A legénység szórakozását szolgálta még egy játszótér is, amelyet folyamatosan építettek és 1916. június 6-án adtak át szintén a kávéház közelében. Ez körhintából és hajóhintákból állt, amelyeket a trieszti helytartó felesége, Fries-Skene bárónő adományából létesített a hadtestparancsnok. A már idézett Kókay László így örökítette meg egy alkalommal az ezzel kapcsolatos élményét: „Utamon, amint a kávéház mellett visz el, megpillantom a ringlispilt, amit a múlt hónap végén kezdtek építeni. Már kész van, még verklije is van, mit muszka foglyok hajtanak. A ringlispilt is ezek hajtják. Rengeteg baka állja körül, hancúrozás, nevetés vegyül a verkli zenéjébe. Néhány pillanatra megfeledkezik az ember róla, hogy hol is van…”

A szövegben említett ringlispil fotója is megtalálható Kókay László hagyatékában A szövegben említett ringlispil fotója is megtalálható Kókay László hagyatékában

A komolyabb szórakozásra vágyók igényeit szolgálta az április 25-én megnyitott könyvtár, ahonnan két hétre a német mellett magyar nyelvű köteteket is lehetett kölcsönözni.

A tábor a pihenés és szórakozás mellett a katonák lelki gondozását is szolgálta. A 39-esek krónikása így írt erről: „De nemcsak a testnek, hanem a léleknek is kedvében jártak itt! Építettek kápolnát, templomot, imaházat minden felekezetnek. A katolikus kápolna védőszentje Szent Márton volt. […] Ebben a Szent Márton tiszteletére épült kápolnában megtartott vasárnapi istentiszteletek rendes zenés misék voltak. Akár egy bazilikai C-dúr mise! A hívők egy kicsit ájtatosabbak is! Ó, a Doberdón meg lehetett tanulni imádkozni!”

A táborban felekezet szerint négy kápolna és egy zsidó templom épült. Vasárnapokon és egyházi ünnepek alkalmával a táborban pihenő legénységet felekezetek szerint misére, istentiszteletre vezényelték. A szertartásokon az ezredek zenekara szolgáltatta a zenét. A legnagyobb kápolna, a fent is említett Szent Márton kápolna felszentelésére a táborhely-parancsnoki napiparancsok szerint 1916. március 12-én került sor. József főherceg a visszaemlékezéseiben egy héttel későbbre teszi ezt és részletesen be is számol az ünnepi miséről: „A Segeti táborba ballagok, ahol katolikus kápolnánk – egy dolinában tölgyfák között, kilátással a 197-es magaslatra és a Monte dei sei Busira – elkészült. Fából épült és három oldala van, a negyedik az oltárral szemben nyitva van. Ez előtt egy nagy térség van kiegyengetve és megmurvázva, itt legalább 4-5 ezer ember fér el és miután a kápolna vagy 3 méterrel fekszik magasabban, mindenki láthatja az oltárt. Ma szentelték fel, azután ünnepi tábori mise volt, melyen az egész 46. ezred részt vett. Míg egy ellenséges repülőgép berregve keringett fölöttünk, addig a zenekar Rossini Stabat Materjét játszotta, majd meg hős ezredem a Tantum ergót énekelte és a pap a legfenségesebb oltári szentséggel áldást adott. Megkapó áhítattal imádkoztunk mindnyájan és kértük az Istent, hogy szabadítson fel bennünket – a karszt mártírjait – nemsokára és a háborúk legborzasztóbbikának szerencsés végét hozza mielőbb el. Bensőségesen imádkoztam szeretett hazámért, szeretett jó öreg királyunkért, derék vitézeimért, kik itt e pokolban oly isteni bátorsággal, megadással, megingathatatlanul teljesítik a kötelezettségek legnehezebbikét. Sok virágot hoztak és szeretettel volt felékítve a kis kápolna, s áhítattal telve.”

A budapesti 1-es honvéd gyalogezred tábori misén a Szent Márton kápolna előtt A budapesti 1-es honvéd gyalogezred tábori misén a Szent Márton kápolna előtt
(Az NHKA gyűjteményéből)

A több mint tízezer fő elszállásolására és kiszolgálására alkalmas táborban, ahogy Csabai István is írta, egy valóságos kisváros jött létre utcákkal és terekkel. A főutca a József főherceg út nevet viselte, de emellett volt itt Debreceni tér, Szegedi, Bánáti, Béga és Korsó utca is. A táborban leginkább magyar beszéd volt hallható. Ezt Pogány József, aki még újságíróként járt a táborban, így örökítette meg: „Mindenfelé magyar szó. Az ország minden tájszólása beszél itt magyarul. Debreceniek, székesfehérváriak, nagyváradiak, pestiek. Mintha egész Magyarország itt adott volna találkozót. A tábor beszél és beszéde: magyar szimfónia.”

A tábor északnyugati bejárata a József főherceg út elején álló, ma is meglévő emlékművel és a sziklába faragott úgynevezett „Boroević székével”. A háttérben az ortodox kápolna A tábor északnyugati bejárata a József főherceg út elején álló, ma is meglévő emlékművel és a sziklába faragott úgynevezett „Boroević székével”. A háttérben az ortodox kápolna (Kókay László hagyatékából)

A tábor létezésének közel egy éve alatt sokkal többet jelentett az ott megforduló sok tízezer magyar katona számára egyszerű pihenőhelynél. Segeti neve a Doberdón küzdő magyar katonák számára szinte fogalommá vált. A sivár karszt szikláin létesített kisváros egy másik, a földi poklot jelentő doberdói állásharcok világának embertelenségén túli lét, a sarkaiból kifordult világ után egy darabnyi normális élet illúzióját volt képes kelteni a katonák számára.

A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred parancsnoksága a táborban A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred parancsnoksága a táborban
(Az NHKA gyűjteményéből)

A Segeti tábor egészen a Doberdó-fennsík kényszerű kiürítéséig, 1916. augusztus 9-ig működött, ezt követően osztrák–magyar tüzérség került a területére. Az épületek egy részét sikerült lebontani és elhordani, de többségük az olasz tüzérség áldozatául esett. Néhány hónappal később az olasz csapatok elfoglalták a tábor területét, s ekkortól az osztrák–magyar ágyúk pusztították folyamatosan a még megmaradt épületeket, szinte teljesen megsemmisítve egy év építőmunkájának minden emlékét.

A tábor egy részének látképe 1916 tavaszán A tábor egy részének látképe 1916 tavaszán
(Kókay László hagyatékából)

Végezetül álljanak itt a tábor építtetőjének a szavai, amelyeket 1916. augusztus 11-én, a táborban tett utolsó látogatásai egyikét követően írta naplójába: „Korán reggel egy 39-es kísérővel gyalog Plenški táboron át Segetire megyek. Az épületek összelőve, a körhinta, s a mozi helyén és ahol a kávéház állott most ütegeim állanak, hol kápolnánk volt, négy darab 15 cm-es ágyúm áll. A szép barakkok részben lehordva, részben összelőve. Nehéz gránátok hullanak most is, míg ott vagyok és lerombolnak mindent, amit oly nagy szeretettel és gonddal pihenő csapataim részére egy keserves hosszú év alatt építettem. A mi kis kápolnánk is leégett és megszenesedett papírosdarabkák kavarogva, mint kis ördögök körtáncot lejtenek a nyári forró szellő karján; előtte a szép kikavicsozott téren, hol oly sokszor imádkozva térdeltünk, már csak a halál uralkodik, ott, ahol napok előtt derék csapataim áhítatot, majd szórakozást kerestek...”

A fenti posztot Gordana Šövegeš Lipovšek fordította szlovén nyelvre.

9 komment

Címkék: segeti tábor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr407581600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pasztorl92 2015.07.02. 17:04:06

Egy a birtokomban lévő hagyatékban egy kiolvashatatlan nevű települést az író többször említ. Eddig a percig talány volt számomra, hogy mi akar az lenni. Annyi olvasható ki, hogy "berg" a vége. A posztban említett Reifenberg lesz az minden bizonnyal, így, hogy már tudom minek kell olvasni egyértelmű! Köszi! üdv. Pásztor Levente

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2015.07.06. 01:12:40

2015. június 4-én a tábor területén, a Szent Márton kápolna közelében új öt nyelvű információs tábla került ünnepélyesen átadásra. Az eseményről készült képes beszámolónk a Facebook oldalunkon bárki számára elérhető: www.facebook.com/media/set/?set=a.940901349285289.1073741935.131124350262997&type=3&pnref=story

Fosca 2015.07.13. 16:54:44

Gratulálok ehhez a szép megemlékezéshez és az óriási szervező munkához, ami ezt nyilván meg előzte! Ahogy Tamás írta, sok ilyen, hasonló "mementó"-ra lenne szükségünk. A segítőtársak nak is ezer köszönet!!!
Remélem az Isonzó expressz programjában mi is láthatjuk...

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2015.07.13. 23:37:25

@Fosca: Sajnos az Isonzó Expressz közönsége ide idén nem jut el, de jövőre javasoljuk a tábort és a közeli cerjei kilátót lehetséges programok közé!

2017.07.02. 15:31:05

Requiem a segeti kávéházért? Vagy a tekepályáért?
Elgondolkodtató poszt volt már régebben is. Köszönöm. Most is motoszkál bennem, hogy milyen különös, hogy mennyire ragaszkodtak egy kis édenkerthez a Monarchia katonái, aztán pedig teljesen megsemmisítették. Nem lehetett könnyű átélni, hogy a béke minden szigete bármikor elpusztulhat...
A háborúban minden megváltozhat nemcsak évről évre hanem percről percre is.
Lokvica-Segeti (olaszul Loquizza-Seghetti)mai helye:
www.geopedia.si/#T13_F1173:64425_x390106.609_y80099.898_s14_b4
A korabeli térképen az is látszik, hogy a tábor területén vezetett keresztül az Eh Josephstrasse (József főherceg út) de felette a Krautwaldstrasse név van, amely valószínúleg arról a Joseph Krautwald von Annau tábornokról kaphatta a nevét, aki a III. hadtest parancsnoka volt.
(de.wikipedia.org/wiki/Joseph_Krautwald_von_Annau)
A jelmagyarázat szerint a 17. és a 106. hadosztályok körzete is itt találkozott.
És akkor még ott volt a Déli Tábor (Lager Süd)!
Az a véleményem, hogy harctéri sokkos esetek hatására hamar rájött mindkét fél, hogy nem a hátországban kell pihentetni a katonákat, mert nehezebb őket újra bevetni és elszakítani szeretteikről hanem a front mögött kell ilyen rekreációs táborokat kialakítani. A briteknek is volt ilyen katonavárosuk a francia tengerparton, Boulogne-sur-Mer városánál ahol hatalmas kórházakat alakítottak ki.

dr650 2017.10.16. 14:59:09

Üdvözletem !
Új tagként vagyok itt, és mindjárt egy kis infóra lenne szükségem: A segeti tábor maradványainak, emléktáblájának koordinátáit szeretném megtudni, ha valaki segítene ebben. November elején megyek a környékére, néhány látnivalót ejtenék útba.
Köszönöm.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2017.10.18. 23:00:06

@dr650: A tábor bejáratát itt találja meg az emlékművel és a sziklába faragott úgynevezett „Boroević székével”:
45°51'46.0"N 13°37'17.6"E
45.862764, 13.621547

Az tábor egykori központja, közelében a Szent Márton kápolnára utaló információs táblával:
45°51'22.2"N 13°37'33.9"E
45.856154, 13.626089

dr650 2017.10.19. 10:09:51

@PintérTamás: Köszönöm gyors válaszát.
Hamarosan felkeresem a környéket, igaz csak átutazóban.
Nemrég kezdtem el érdeklődni az ott történt harcok után, mert tudomásomra jutott, hogy nagyapám testvére is harcolt ott 1917-18-ban, IR48, 9. Feldkommandatur, Feldpost 361 és IR48, 9. Feldkommandatur, Feldpost 361 olvashatók a tábori levelezőlapokon. Az biztos hogy a déli szakaszon volt Görz környékén, majd a Caporettói áttörés után a Piave front mögött voltak. Ezt írja 1918. július 14-én.: „20.-dika óta kint vagyunk jó helyen a Livenza partján San Stino mellett. Pár hét múlva megyünk stellungba, pedig nem kívánkozunk újra megfürödni a Piávébe, elég volt egyszer, akkor is majd elvitt a víz, a fényképeim amik nálam voltak mind eláztak.
Az utolsó levél és egyben a fénykép 1918. augusztus 11-i keltezésű, utána semmi információ, de haza nem tért soha.
Azt szeretném megtudni, hogy ezen információkból valamilyen nyilvántartásból tudható-e, egysége hol tartózkodott.
Érdekel a Isonzó környéke is, bármely hely tudható, szeretnék eljutni oda, de leginkább az, hogy az utolsó napokban hol volt a csata, és az ott elesettek mely temető(k)ben vannak eltemetve. Bizonyára ismeretlen katonaként nyugszik valahol.
Amennyiben a kitüntetései segítenek a beazonosításban , azokról annyit tudunk egyik leveléből, hogy "kaptam egy kis fehéret a Károly-kereszt mellé".
Kérem segítségét, ha tudna ajánlani kihez fordulhatok a kereséssel.
Köszönöm.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2018.03.25. 15:47:45

Az 1916. április 13-án felszentelt református templomról Kiss Róbert ma megjelent írása a 39-es ezred emlékoldalán: www.39gyalogezred.hu/hirek/39-es-templom-a-doberdon

A tábor napiparancsai szerint eredetileg 1916. április 1-jén felszentelni tervezett, azokban csak református kápolnaként említett építmény a tábor "I" körletében állt.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Úzvölgyi temető

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról