A gorlicei áttörés

2015.05.06. 07:03 :: PollmannFerenc

1915 elejére az Osztrák–Magyar Monarchia óriási erőfeszítésekkel ugyan, de megállította az orosz gőzhengert, átütő sikert azonban nem tudott elérni. A pozitív fordulat eléréséhez Conrad vezérkari főnök kénytelen volt német kollégája, Falkenhayn segítségét kérni. 1915. májusában a német hadsereggel közösen indított gorlicei offenzíva végre áttörést hozott a galíciai fronton.

 

A második háborús esztendőt az Osztrák–Magyar Monarchia ugyanúgy kezdte, mint ahogy az elsőt befejezte: elkeseredett erőfeszítésekkel, ám számottevő siker nélkül. Igaz a Balkánon egyelőre nyugalom honolt, mivel a szerb hadsereg az 1914 decemberi nagy győzelem után annyira kimerült, hogy egyelőre nem volt képes támadó akcióra. Galíciában a front továbbra is a Kárpátoknál állt, és az orosz „gőzhengert” ugyan Limanovánál sikerült megállítani, visszaszorítani azonban továbbra sem, és a körülzárt Przemyśl védői egyre reménytelenebbül várták a felmentő csapatokat. A kárpáti téli csata véres küzdelmei tovább gyengítették a kettős monarchia seregeinek ellenálló képességét, ám az oroszok – minden próbálkozás ellenére – tapodtat sem hátráltak. Március 22-én az ostromlott erőd megadta magát, ami a számszerű veszteségeken és az ellenséges erők gyarapodásán kívül a vereség súlyos pszichológiai hatása miatt is még inkább apasztotta az osztrák–magyar katonák harci morálját. De nem sikerült a régóta áhított sikert elérni a húsvéti csatában sem. Április elejére Conrad von Hötzendorf gyalogsági tábornok, az osztrák–magyar vezérkari főnök kénytelen volt belátni, hogy lassanként veszélybe kerül a birodalom háborús részvétele, ha nem történik pozitív fordulat. Ám ennek bekövetkeztét segítség nélkül nem tartotta reálisnak, ezért német kollégájához, Falkenhayn gyalogsági tábornokhoz fordult.

Erich von Falkenhayn Erich von Falkenhayn

Falkenhayn, aki a villámháborús tervek kudarcát követően vette át a posztját az ifjabbik Moltkétól, nem gondolt arra, hogy saját csapatait az osztrák–magyar arcvonalak megtámasztására áldozza fel. Mindenekelőtt azt kellett eldöntenie, vajon az új évben melyik hadszíntérnek adja az elsőbbséget: a nyugatinak (mint 1914-ben), vagy a keletinek? Kétség kívül indokoltnak mutatkozott, hogy a franciákat még azt megelőzően megkísérelje térdre kényszeríteni, hogy a rohamtempóban szerveződő brit „Kitchener-hadsereg” egységei megjelennek a nyugati fronton. Látva azonban szövetségesének kétségbeejtő helyzetét, végül mégis úgy döntött, hogy a sürgősebb most az orosz front nyomásának enyhítése. A tervezett támadás helyének kiválasztása már kevesebb fejtörést okozott. Falkenhayn elvetette a Kelet-Poroszország és Kelet-Galícia felől egyidejűleg indított „kettős átkarolás” tervét: nem volt híve a háború kimenetelét egyetlen hatalmas csatával eldönteni kívánó stratégiának. Meggyőződése volt, hogy a központi hatalmak csakis az ellenség erejének fokozatos felmorzsolásával, a szembenálló fél „kivéreztetésével” érhetnek el sikert. Ezért a keleten tervezett támadás közvetlen célja is csupán a szorongatott helyzetben lévő osztrák–magyar szövetséges helyzetének érezhető megjavítása volt. Ennek elérése céljából Krakkótól délkeletre, Gorlice és Tarnów között egy viszonylag szűk frontszakaszon szándékozott áttörni az orosz védelmet, ami számításai szerint arra fogja kényszeríteni a cári hadvezetést, hogy csapatait – a bekerítéstől megvédendő – visszavonja a Kárpátok vonalától. A hadtörténeti szakirodalom mindmáig nem egységes abban a kérdésben, vajon a világháborúban a központi hatalmak egyik legnagyobb győzelmét eredményező hadművelet tervének szerzőségét kizárólag Falkenhaynnak tulajdonítsa-e. Tény ugyanis, hogy az osztrák–magyar vezérkar főnökét már 1915 januárja óta hasonló terv foglalkoztatta, sőt a tavasz folyamán már sikertelenül kísérletezett is a megvalósításával. A rendelkezésére álló erők elégtelen volta következtében azonban akkor a kudarc elkerülhetetlen volt. Most, április elején Conrad nyilvánvaló örömmel értesült róla, hogy német kollégája az általa kértnél jóval többet: egy teljes hadsereget hajlandó az áttörés céljára felajánlani. Ez az újonnan felállításra került 11. hadsereg zömmel német hadosztályokból és német tábornok parancsnoksága alatt fog ugyan harcolni, ám a parancsokat – tekintettel a Monarchia hadvezetésének érzékenységére – formálisan az osztrák–magyar hadsereg-főparancsnokságtól (AOK) kapja, amely ugyanakkor minden parancs kiadása előtt egyeztetni köteles a német legfelsőbb hadvezetéssel (OHL). Falkenhayn a hadsereg parancsnokságát arra az August von Mackensen vezérezredesre bízta, aki már bőséges világháborús tapasztalatokkal rendelkezett: hadtestparancsnokként harcolt Tannenbergnél és a Mazuri-tavaknál, megvédte Łódźot, majd 1914 novemberében kinevezték a 9. hadsereg parancsnokává.

August von Mackensen August von Mackensen

A Mackensen rendelkezésére bocsájtott hadsereghez a következő seregtestek tartoztak: 8 német gyaloghadosztály (X. hadtest: 19. és 20. hadosztályok, XXXXI. tartalékhadtest: 81. és 82. tartalékhadosztályok, Gárdahadtest: 1. és 2. gárdahadosztályok, kombinált hadtest: 11. bajor és a 119. porosz hadosztályok) valamint 3 osztrák–magyar hadosztály (VI. hadtest: 39. honvéd és 12. gyaloghadosztályok, továbbá a 11. honvéd lovashadosztály). Ugyancsak Mackensennek rendelték alá az osztrák–magyar 4. hadsereget is. Az ily módon létrejött hadseregcsoport összesen 22 gyalog- és 1 lovashadosztályával az orosz 3. hadsereg (parancsnoka a bolgár származású Radko Dimitriev tábornok) 14 gyalog- és 5 lovashadosztálya állt szemben, ám a támadók erőfölénye a divíziók számszerű arányánál jóval nagyobb volt. Az orosz hadosztályok létszáma ugyanis a folyamatos harcok alatt jelentősen lecsökkent, ráadásul harcértékük is meglehetősen alacsonyra süllyedt. Egyre érezhetőbb volt a fegyver- és a lőszerhiány, az orosz hadiipar gyakorlatilag képtelennek bizonyult a hadsereg igényeinek kielégítésére. (Gyalogsági fegyverből például a szükséges havi 200 ezerrel szemben mindössze 50 ezer készült.) A központi hatalmak túlereje különösen jelentősnek – mintegy háromszorosnak – bizonyult a tüzérségi eszközök tekintetében (a nehézlövegek terén pedig egészen nyomasztó volt). Ráadásul a gondos felkészülésnek köszönhetően egyáltalán nem kellett számolniuk a lőszerutánpótlásból fakadó problémákkal. Ez rendkívül fontosnak számított, mivel az áttörés sikerének egyik legalapvetőbb feltétele a precízen megtervezett és végrehajtott, nagy erejű tüzérségi előkészítés volt.

Német tüzérség lövi az orosz állásokat, 1915 Német tüzérség lövi az orosz állásokat, 1915
(Forrás: Imperial War Museum)

Falkenhayn tisztában volt azzal is, hogy a tervezett hadművelet végrehajtásában a meglepetés is nagyon fontos tényező lesz. Ezért mindent megtett az előkészületek titokban tartása érdekében. A nyugati frontról érkező szállítmányokat szándékosan az északi vasútvonalakon mozgatták, hogy elhitessék az ellenséggel: azok valódi célpontja a Baltikum. A támadás körzetében felderítést végző német tiszteket osztrák–magyar fejfedővel látták el. A megtévesztést szolgálta a többi frontszakaszon mutatott látszólagos aktivitás is: ennek keretében vetettek be első ízben Ypernnél harci gázt. A német vezérkari főnök azt tervezte, hogy ráveszi Conradot: a Kárpátokban álló osztrák–magyar 3. hadsereg színlelt visszavonulásával igyekezzen maga után csalni a vele szemben álló orosz erőket. (Rosszmájú kritikusok szerint ilyen parancs kiadására egyáltalán nem volt szükség, mivel az érintett hadsereg enélkül is folyamatosan hátrált…) Mindenesetre a támadás hírét nem sikerült teljesen eltitkolni az ellenfél elől, ám az illetékes orosz parancsnokoknak így is vajmi kevés lehetőségük maradt a cselekvésre.

A német vezérkari főnök különös gondot fordított az időtényező szerepére: az áttörésnek a lehető legrövidebb időn belül meg kellett történnie. Csak így lehetett remélni, hogy az ellenfél nem lesz képes átcsoportosításokkal betömni a keletkezett rést. Mackensen teljes mértékben magáévá tette ezt az elgondolást, és ennek érdekében különös gondot fordított a gyalogság és a tüzérség harmonikus együttműködésére: az előbbinek a lehető legnagyobb sebességgel kellett benyomulnia az ellenséges állásokba, az utóbbinak pedig a lehető leggyorsabban kellett követnie ezt az előrenyomulást. Hasonló taktikát a németek a nyugati fronton mindeddig sikertelenül próbáltak alkalmazni, csakhogy ott az ellenséges állások mélységben tagoltak voltak. Itt ellenben az elégtelenül kiépített orosz védelem gyakorlatilag egyetlen vonalból állt és semmiféle mélységgel nem rendelkezett.

Elhagyott orosz lövészárok Galíciában a gorlicei offenzíva idején Elhagyott orosz lövészárok Galíciában a gorlicei offenzíva idején
(Forrás: Imperial War Museum)

A látványos siker fontos külpolitikai előnyökkel is kecsegtetett: várható volt, hogy jótékony hatást gyakorol majd a hadba lépés küszöbére érkezett Olaszországra és az ingadozó Romániára is, valamint befolyásolhatja a szintén a kellő alkalmat váró Bulgária döntését. Ezek a várakozások végül nagyobb részben teljesültek is: Itália ugyan az antant táborába állt, ám a román semlegesség egyelőre megmaradt, Bulgária pedig végleg elhatározta magát a központi hatalmakhoz való csatlakozásra.

A gorlicei áttörés, 1915. május 2-8. A gorlicei áttörés, 1915. május 2-8.
(Forrás: Doromby József–Reé László szerk.: A magyar gyalogság)

A haditervnek megfelelően azután május 1-jén a támadó tüzérség megkezdte a belövést, majd megfelelő szüneteket iktatott be, hogy a műszaki csapatok eltávolíthassák a gyenge orosz drótakadályokat. Május 2-án reggel 6-kor azután mintegy hétszáz különböző kaliberű ágyú kezdte el ontani a lövedékeket az ellenséges állásokra. Négy teljes órán át bömböltek a lövegek, majd délelőtt 10-kor megindult a gyalogsági támadás. Az oroszok a számukra teljesen szokatlanul heves tűzcsapásból nem tudtak magukhoz térni: a katonák rendetlen tömegben kezdtek visszavonulni, sokan a fegyvereiket és a felszereléseiket is eldobálták. A közvetlen támadásnak leginkább kitett orosz X. hadtest hadosztályai összeroppantak: a hadtest alig 4-5000 puskára olvadt, az egyes hadosztályokban nem maradt 800-1000 főnél több harcos. Semmiféle tartalék nem állt rendelkezésre, hogy a rosszul kiépített lövészárokban kuporgó katonák által védett arcvonalat helyreállítsák. Estére az áttörés mintegy 40 km-es arcvonalon mindenütt sikerrel járt, 4-ére a rés mintegy 15-20 km-es mélységűvé vált. Másnap megkezdődött az ellenség üldözése.

Orosz állás Gorlicénél Orosz állás Gorlicénél
(Forrás: europeana1914-1918.eu)

Az áttörésben a Monarchia haderejéből közvetlenül a német 11. hadseregnek alárendelt VI. hadtest (parancsnoka Artur Arz von Straussenburg altábornagy) vett részt. A kötelékébe tartozó 39. honvédhadosztály (parancsnoka Hadfy Imre altábornagy) felső-magyarországi honvédezredekből állt: a kassai 9., a munkácsi 11., a miskolci 10. és a besztercebányai 16. gyalogezredből. Arz hadteste április 17-én kapta a parancsot, mely szerint Gorlicétől északra kellett állásba mennie. Az április 29-én kelt támadási utasítás értelmében a VI. hadtest feladata a Pustki magaslat, az orosz védelem kulcspontjának elfoglalása lett. Az ellenfél által hónapok óta szorgalmasan épített, drótakadályokkal és fedett árkokkal erősített, valóságos erőddé változtatott kúp megrohamozására Arz a 12. hadosztályt rendelte. A 39. honvédhadosztály a Pustkihoz északról kapcsolódó Wiatrówki magaslat elfoglalására kapott parancsot.

A Pustki és a Wiatrówki magaslat, pirossal jelölve az orosz állások A Pustki és a Wiatrówki magaslat, pirossal jelölve az orosz állások
(Forrás: z-pogranicza.blogspot.hu)

Lövészárok a Pustki magaslatnál Lövészárok a Pustki magaslatnál
(Forrás: geheugenvannederland.nl)

A 100. gy.e. géppuskásai a Pustki magaslat elleni támadásban A 100. gy.e. géppuskásai a Pustki magaslat elleni támadásban
(Forrás: pierwszawojna.info)

Május 2-a eseményeinek bemutatásához adjuk át a szót magának Arz altábornagynak. „Elrendeltem,” – írja emlékirataiban – „hogy a hadtest egész tüzérsége koncentrált tömegtűzzel fedje le a Pustki hegyet. Addig soha sem látott sűrűségű, szinte mindent törmelékké változtató lövedékzápor zúdult az orosz állásokra. Hatalmas füst- és porfellegek emelkedtek, és a Pustki hamarosan eltűnt a szemünk elől; a mennydörgő robajban az volt az ember benyomása, hogy egy működő vulkán van előtte. Akkoriban nekünk osztrákoknak – számbelileg oly gyenge és legtöbbször munícióhiánnyal küszködő tüzérségünkkel – ez még új volt. A feszültség a tetőfokára hágott bennünk, amikor pontban tíz órakor a rohamállásokból a gyalogság előretört. Gyorsan haladva hamarosan eltűnt a porban és füstben. Vajon sikerült? Mindenki ezt kérdezte. Aztán a délnyugati lejtőn, ahol a füst kezdett elhúzódni, előbb egyes emberek majd egész sorok kezdtek lefelé sietni. Úgy látszott, hogy a támadás nem sikerült. Ám a visszaözönlők sorai egyre sűrűsödtek, tömeggé torlódtak, mely nagyobb lett, mint amelyet a támadásnál bevetettünk – most már világosan felismertük: a lejtőn lávaként visszaözönlő tömeg – oroszokból áll. Hadifoglyok ezrei, akik szerencsésnek tartották magukat, amiért a pokolból megmenekültek. A hegy a miénk volt – az első lyuk az ellenséges álláson.”

Ezt követően Arz a tüzérség tüzét a Wiatrówki magaslatra helyeztette át, ahol a 39. honvédhadosztály módszeresen dolgozta előre magát. Nehéz küzdelemben, nem utolsó sorban a szomszédos 12. hadosztálytól érkezett segítséggel alkonyatra a honvédek is sikerrel teljesítették a feladatot.

Artur Arz von Straussenburg Artur Arz von Straussenburg

A gorlicei áttörés megteremtette a lehetőségét annak, hogy az elért hadműveleti sikert hadászativá fejlesszék tovább a szövetséges német és osztrák–magyar erők. Már május 4-én elrendelték a Kárpátoknál álló orosz 8. hadsereg visszavonulását, miáltal a szembenálló osztrák–magyar 3. hadseregre nehezedő nyomás megszűnt. Június 4-én felszabadult Przemyśl, június 22-én Lemberg. Augusztus 4-én a németek elfoglalták Varsót. Augusztus 17. és szeptember 4. között a négy fontos orosz történelmi határerőd, Kovnó, Novo-Georgievszk, Breszt-Litovszk és Grodnó megadta magát. A cári haderő május és szeptember között összességében mintegy 2 200 000 embert veszített. Ezzel együtt azonban a legfontosabb célt: Oroszországnak a háborúból történő végleges kikapcsolását nem sikerült elérni.

Orosz hadifoglyok, 1915 Złota Góra Orosz hadifoglyok, 1915 Złota Góra
(Forrás: Lebendiges Museum Online)

A gorlice-tarnówi offenzíva nyomán 1915. november 1-ig elfoglalt területek A gorlice-tarnówi offenzíva nyomán 1915. november 1-ig elfoglalt területek
(Forrás: Doromby József–Reé László szerk.: A magyar gyalogság)

„Szellemileg rendkívül tehetséges, tisztánlátó, szárnyaló értelmű, életvidám, derűs és temperamentumos, a sorssal szemben fatalista. Hadtestparancsnokként kitűnően bevált. Csupán rövid ideig volt hadseregparancsnok, mégpedig a romániai hadjárat alatt, mint az 1. hadsereg parancsnoka, amely önmagában gyenge lévén jórészt passzív szerepre kényszerült. Erre ő teljesen megfelelt, még kritikus helyzetben is. Vidám, rettenthetetlen katonatermészet, a csapatok kedvelték. Vezérkari főnöki magatartását most nem veszem figyelembe” – írta róla az érezhetően megbántott előd, Conrad von Hötzendorf, akinek a helyére Arthur Arz von Straussenburg 1917 márciusában került. A Monarchia történetének utolsó vezérkari főnöke az újdonsült uralkodó, I. (IV.) Károly akaratából került erre a fontos posztra, mégpedig elsősorban azért, mert annyira különbözött Conradtól. Az 1857-ben született Arz joviális megjelenésével inkább hasonlított üzletemberre, mint hadvezérre. Bár eredetileg jogásznak készült, hamarosan a tiszti hivatást választotta. A világháborúba a VI. (kassai) hadtest élén indult, majd fontos szerepet kapott a limanovai csatában, később pedig a gorlicei áttörés során. 1916 nyarán igazán felelősségteljes, ám láthatóan megoldhatatlan feladatot kapott: a fenyegető román betörést kellett elhárítania, csakhogy szinte csapatok nélkül. Hála a rendkívül lagymatag és óvatos ellenfélnek – no meg a gyors ütemben érkező német és osztrák–magyar erősítéseknek – nagyobb baj nélkül sikerült abszolválnia a kapott feladatot. A hamarosan bekövetkező trónváltás pedig a legmagasabb katonai poszt várományosává tette: Károly császár-király nyilván kellemes emlékeket őrzött róla a román hadjáratból, mikor rövid időre Arz felettese lehetett. Vezérkari főnökként nehezen boldogult. Részint a hadihelyzet alakulása, részint a megoldhatatlan személyi ellentétek a még bukottan is túlságosan tekintélyes Conrad és riválisai között felemás döntések meghozatalára kényszerítették. Az események menetét azonban ügyesebb manőverezéssel sem változtathatta volna meg. A Monarchia bukása nehéz helyzetbe hozta: megélhetése is veszélybe került. Végül a magyar állam nyugdíjat kínált számára, amit örömmel elfogadott. Magyar állampolgárként halt meg 1935-ben. Sírja is Budapesten található.

7 komment

Címkék: gorlicei áttörés

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr87420722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moticska Tihamér 2015.05.19. 04:34:35

Valami nem stimmel Arz fotójával, rossz oldalon vannak a kitüntetései.

PollmannFerenc 2015.05.20. 12:18:51

@Moticska Tihamér: Nagyon úgy van... Át kell fordítani a fotót.

magyaros17 2015.05.21. 20:32:38

A zubbonyzseben a VI. hadtest jelvénye látható, amelynek parancsnoka volt. A jelvény felirata is ez: "Korps Arz".
M

csoki74 2016.11.12. 22:57:26

Dédapám a 76. gyalogezredben harcolt és az ezredéről eddig találtak alapján részt vett az áttörésben az azt követő harcokban, végül Tarnopolnál esett fogságba. Hol voltak a 76-osok a hadrendben? Merre harcoltak?
Köszönöm a segítséget előre is!
Cs.B.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2016.11.14. 22:38:36

@csoki74: Az ezred 1914-ben a 28. dandár, 14. hadosztály V. hadtest, 1. hadsereg kötelékébe tartozva kezdte meg a háborút. A dandár és a hadosztály maradt 1918-ig, ekkor azonban már a XXII. hadtestbe sorolva az Isonzó hadsereghez tartozott. Az olasz fronton a Piave mellett S. Donnától délkeletre fejezte be a háborút.

csoki74 2016.11.14. 22:50:45

@PintérTamás: Köszönöm a választ, én is ezt találtam. Viszont a dédapám a papírja alapján Tarnopolnál esett fogságba szeptember 14-én. Az 1. hadsereg egységei ekkor (a fenti térkép alapján is) legalább 100 km-rel északabbra voltak ettől. Az ezred történetének leírása (epa.oszk.hu/01900/01977/00248/pdf/EPA01977_soproni_szemle_2010_3_329-345.pdf) szerint az ezred járt Brodynál, ami a 2. hadsereg vonalába esett. Hogy kerültek oda?

Programajánló

kiállítás

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Utazás

húavéti emlékút