Kovács György háborús naplója – 25. rész
Háborús mesemondónk hősei ezúttal az állatok: egy tűzvonalban született magyar kis csikó és a kicsinyét elvesztő orosz anya szamár. A mesebeli történet háttere ezúttal is a varázslatos Kirlibaba, ahol a támadásokban és ellentámadásokban az emberek mellett az állatok sorsa is a szerencsén múlik…
A kis csikó szerencséje. Kirlibabától északnyugatra 18 kilométer távolságra lehettünk a fronton. Este tíz óra lehetett, amikor a szakácsok megérkeztek a vacsorával és amíg a szakács kiosztotta a vacsorát az alatt a kenyérhozó ló megellett és lett neki egy szép kis fekete csikója. A főszakács bosszankodott, hogy ugyan még nem gondolta, hogy ez a dög megcsikózzon. Úgy gondolta, hogy még elviszi talán három napig is, és azért pakolta fel rá a kenyeret, hogy most még egyszer kihozatja vele és a másik este már otthon hagyja.
Amíg mi katonák ott röhögtünk a szakácson, hogy kis csikót hozott vacsorára, az alatt azt vettük észre, hogy az oroszok hirtelen megtámadtak bennünket. Úgy annyira, hogy kénytelenek voltunk gyors iramban elhagyni a lövészárkunkat és hátrább vonulni. A szakácsok is felpakolták a kondérokat: csak úgy imígy-amúgy felkötözték a lovak hátára és illaberek nád a kert...
A kis csikó ott maradt egy fa alatt, szegény pára árván. Az anyját elhajtották a szakácsok, de a kis csikóval bizony senki sem törődött, mert hát bizony csak a bőrét mentette mindenki. Hátra kellett gyorsan vonulni. Harmad nap múlván egyetlen támadást adtunk az oroszoknak és sikerült az oroszokat kiverni a sáncainkból és ráadásul még el is fogtunk valami 40 oroszt, és egy szegény szamár is foglyul esett egy kis csikóval. Csakhamar kiderült, hogy az az a kis csikó, akit mi ott hagytunk a fa alatt akkor, amikor az oroszok minket megtámadtak. És az orosz foglyok is elbeszélték, hogy amikor minket kivertek az állásainkból, hát ott találták a kis csikót, és az ő szamaruk meg éppen előtte való napokban ellett meg és megdöglött a kis szamárcsikó, és ahogy megtalálták ezt a kis csikót, azonnal eszükbe jutott, hogy a szamaruknak van teje. Tehát felnevelheti a kis csikót és alátették a szamár alá, amit a szamár el is fogadott és édesanyja lett a kis csikónak.
Lekerültek az ezredparancsnoksághoz és még fél év múltán is láttam ott fickándozni a kis csikót a szamárral és szintén lehetett látni a szamáron, hogy túlságosan szerette a csikót, és olyan erős csikó lett belőle, hogy igazán érdemes volt megnézni az árván maradt kis csikót. Mert megjegyzem, hogy a csikónak az anyja ellés után harmadnap múlva megdöglött. Bizonyosan a visszavonulási erős hajtás megártott szegény párának.
Kovács György 1875-ben a Somogy megyei Kastélyosdombón született és 1949-ben itt is hunyt el. Árva gyermekként nevelkedett, miután a szüleit korán elvesztette. Felnőtt fejjel, pásztoroktól tanult meg írní és olvasni. A háború előtt már megházasodott, egyetlen leány gyermeke, Emília 1908-ban születetett. Az első világháborút a magyar királyi pécsi 19., majd a budapesti 30. honvéd gyalogezred katonájaként szolgálta végig. Mesék az első világháborúról – forrásközlemény sorozatunknak ezt a címet is adhattuk volna. Kovács György írásai ugyanis egymásba fonódó meseszerű történetekként elevenítik meg a Nagy Háború eseményeit. Azonban csak a stílus háryjánosi, a leírt tartalom maga a háború drámai és naturális valósága, ahogy Kovács György és sok millió társa azt átélte. A napló történetéről és a forrásközlés módjáról a sorozat első részében adtunk részletesebb ismertetést.
Előző rész: Ég a falu
Következő rész: A galambdúc
