„Számomra ez a háború befejeződött”

2014.05.05. 06:22 :: PintérTamás

Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból - 21. rész

1918 nyarán, a piavei csata során szerzett sebesülését követően hősünket kórházról kórházra szállítják, majd végül hazakerül. Közben egy érdekes történetet is elmesél egy frontra került feleségről. Szojka Kornél háborús története Békéscsabán, a kádernél ér véget. Sorozatunk utolsó része következik.

 

A mi támadásunkkal egy időben a mi ezredünk is átkelt délen az esőzésektől erősen megáradt és csaknem mindent elsöprő Piavén. Az ár olyan erős volt, hogy a rajta keresztül vert hadihidat is elsöpörte és így még az ár is sok emberünket elsodort. Közben József királyi herceg is visszakerült az erdélyi frontról ide, miután az oláhok megveretésük következtében kénytelenek voltak békét kérni. Az ezred parancsnoka Zeiss ezredes volt, akit maga őfelsége tüntetett ki egyik frontlátogatása alatt lent a Doberdói-fennsíkon, a Fajti Hribi harcok lezajlása után, november 10-én, amikor Zeiss alezredest kitüntetőleg magához ölelte és „Kedves Zeiss ezredesnek” szólította. Másnap aztán parancsban is megjelent Zeiss alezredesnek a kinevezése, mert hiszen a legfelsőbb hadúrnak a kijelentéseit szó szerint kelletett értelmezni. Parancs volt.

Zeiss Oszkár, avagy Oskar Zeiss, a szegedi 46-os közös gyalogezred parancsnoka Zeiss Oszkár, avagy Oskar Zeiss, a szegedi 46-os közös gyalogezred parancsnoka
(Forrás: Kókay László hagyatékából)

Zeiss ezredes osztrák származású volt és nagyon megszerette a magyarokat, hiszen elegendő alkalma és módja volt a magyarok vitézségének, bátorságának, a legnagyobb veszélyben, ágyútűzben való kitartásának megismerésére. Csaknem összes kitüntetéseit, előmenetelét is a maga kétségkívül bátor magatartásán felül, részben a szegedi bakák vitézségének köszönhette.

Ezredünkben még békeidőben is több osztrák származású tiszt teljesített szolgálatot, így Peter és Schückl százados is, Friedrich főhadnagy, akik mind igen megszerették a magyar bakákat.

Az előző leírásomban elfelejtettem egy igen érdekes esetet megemlíteni. Akkor ugyanis, amikor géppuskás szakaszommal megérkeztem Malnisióba az ezredemhez, pár nap múlva megérkezett Gyulafehérvárról egy újabb menetszázad és amikor ez a menetszázad megérkezett, az ezredparancsnok megszemlélte az újonnan érkezett menetszázad legénységét. Amint a század két sorban felállt és a menetszázad parancsnoka fejvetést, tisztelgést vezényelt századának, az ezredes megindult a jobbszárny felől végig a balszárny felé, a századparancsnok jelentése után. Az ezredes mindenütt a bakák szemébe nézett és alig haladt a vigyázz állásban álló bakák arcvonala előtt el, egyszer csak rámutat egyik második sorban álló bakára és hangosan mondja: „Aber das ist ein Weib!” – Hát a végén kiderült, hogy ez a baka egy katonaruhába öltözött feleség, egy a menetszázadba osztott bakának a felesége volt. Elkísérte a férjét, hogy vele együtt haljon meg a harctéren, ha már így hozta a sors. Milyen gyönyörű példája ez a hitvesi hűségnek! Esküjéhez híven elkísérte az urát, hogy őt soha el nem hagyja, jó vagy balsorsában kitart mellette. Ki is tartott volna szegény, ha az ezredparancsnokság másnap menetlevéllel haza nem küldi. Persze, hogy mi történt azóta mindkettőjükkel, azt csak a jó Ég tudja, de én nem.

Nő katonaruhában – bár a hölgy minden bizonnyal nem katonaként szolgált, csak egy ismerős vagy rokon egyenruhájában örökíttette meg magát Nő katonaruhában – bár a hölgy minden bizonnyal nem katonaként szolgált, csak egy ismerős vagy rokon egyenruhájában örökíttette meg magát
(Csapó János gyűjteményéből)

A 46-os ezred tehát szintén támadt a megáradt Piavén keresztül a Montellóra, melyben számos derék bakánk lelte halálát. A csapatok gázharcban, pergőtűzben keltek át a megáradt Piavén és 30 km széles és kb. 5 km mély területet ragadtak el az ellenségtől, 50 000 foglyot ejtettek. A Montellón június 19–20-án nagyobb erejű ellentámadásokat vertek vissza, de aztán 23-án a Piave keleti partjára vonultak vissza, mert Conrad hadseregcsoportja a hegyekben reménytelenül elakadt, mert a hosszú arcvonal felfrissítésére és az elért siker kibővítésére, azaz a támadás folytatására már nem volt elegendő tartaléka.

A piavei offenzíváról szóló írásunk itt olvasható.

A piavei csata, mely óriási áldozatot követelt és végeredményében fiaskóval végződött, az osztrák-magyar haderő utolsó hadművelete volt. Ettől kezdve a hadvezetőség biztonsággal már csak az osztrák-német, magyar és esetleg a horvát és tót nemzetiségű csapatokra számíthatott. Ezek pedig – bármilyen elszántak és hősiesek is voltak – nem tudták a kérlelhetetlen végzetet útjában megállítani.

A tervezett általános támadás tehát elakadt, mert az osztrák-magyar, és német hadsereg a több mint négy éve tartó titáni küzdelembe kimerült, kivérzett és elbukott az ellenséghez átszökött gaz árulók aljassága következtében. A csehek mindent elárultak, hiszen az osztrák külügy és hadügyminisztérium tele volt csehekkel, Ferenc Ferdinand dédelgetett cseheivel.

Bellunói kórházban kb. egy hétig feküdtem gyógykezelés alatt naponként váltva sebesült lábamon a kötést, miközben sebemből állandóan húzták ki orvosaim a rongydarabokat, melyeket a srapnelgolyó magával oda bevitt. Bellunóból Innichenbe kerültem, honnan egy magyar kórházvonatra tettek át és egészen Zomborig szállítottak. Hetek múltával sebem már annyira javult, hogy mankó segítségével ki is mehettem a városba egy kicsit levegőzni. Persze kávéházba, vendéglőbe mentem a többi sebesült bajtárssal egy-egy feketére, vagy pohár sörre. Itt találkoztam egészen véletlenül egyik szegedi volt osztálytársammal Koczor Jánossal, aki a repülőknél teljesített katonai szolgálatot és megsebesült. Szépen dekorált tiszt volt. Tartalékos főhadnagy. Zomborból később, néhány hét múlva Édesanyám közbejöttével, illetve a kórház parancsnokságánál előterjesztett kérésére Szegedre kerültem, az ottani helyőrségi kórházba, a Kálvária útra. Ennek a katonai kórháznak dr. Maschanszky sebész főorvos volt a parancsnoka, aki aztán tovább kezelte sebemet, míg meg nem gyógyultam. Szegény Maschanszky doktor évek múlva főbe lőtte magát. Hogy miért követte el ezt a tettét, ma sem tudom. Nyugodjon békében!

Kórházból kikerülve kétheti Erholungs Urlaubot kaptam, majd ennek leteltével bevonultam az akkor már Békéscsabán állomásozó Ersatzkáderemhez. Ennek is még mindig az a cseh őrnagy volt a parancsnoka, aki aztán később a káder két szép fekete lovával vontatott hintón családjával hazautazott Csehországba. Itt egyik tót parasztgazda házában béreltem szobát magamnak, naponta rukkoltunk és már-már úgy volt, hogy egyik útra készen álló menetszázaddal Ukrajnába, vagy Lengyelországba kerülök megszállónak, amikor az egyik reggelen arra ébredtünk, hogy kitört a forradalom, a katonaság az utcán a tisztek gallérjáról leszedeti a csillagokat és felszerelését elhagyva, vonul ki a vasúti állomásra és ott vonatra szállva ki-ki megy haza, otthonába. Hiába való volt kérlelésünk, jöjjenek vissza, de ők hajthatatlanok maradtak. Nem volt mit tennünk Lukács Imrével, hogy mi is összecsomagoltunk és vonaton csillagok nélkül haza indultunk Szegedre. Én Édesanyámhoz 1918. november elején, Lukács Imre pedig, tőlem elbúcsúzva Hódmezővásárhelyre szüleihez utazott. Számomra ez a háború befejeződött.

 
Forradalmi tömeg a Rákóczi úton, 1918. október 30-án. 43 mp-től látható jelenet: a katonák leszedik egy tiszt gallérjáról a csillagokat (forrás: Filmhíradók online)

Szojka Kornél 1889. augusztus 3-án született a Csongrád vármegyei Mindszenten. A nagyenyedi református gimnázium elvégzése után jogi doktorátust szerzett. 1913. október 1-jén Szegedre vonult be a 46-os gyalogezredhez egyéves önkéntesi szolgálatra. Az egy év letelte előtt kitört a háború, amelyet végigküzdött és káplárból a főhadnagyi rangig emelkedett. Hadiútja először a 46-os anyaezredhez, később ennek az elkülönített III. zászlóaljához, végül az ebből létrejövő 133. gyalogezredhez vezetett. Háborús naplóját politikai okokból 1951-ben megsemmisítette. Emlékei alapján 1962-ben Kanadában írta meg visszaemlékezését. 1978-ban hunyt el Szentesen. A szerző életéről, a visszaemlékezés történetéről és a forrásközlés módjáról a sorozat első részében adunk részletesebb ismertetést.

Összes rész: Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból (1-21. rész)

8 komment

Címkék: piave szegedi 46–os gyalogezred szegedi 46/iii. zászlóalj dr. szojka kornél

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr436118761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neutor 2014.05.05. 18:47:53

Azt tudni,hogy mi történt Dr. Szojkával később? A háború végéig "szerencse fia" volt.
Ugye lesz még ilyen - meg amilyenek az előzőek voltak - több is?

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2014.05.05. 20:49:00

@neutor: A sorozatindító első részben leírtuk röviden, amit megtudtunk Dr. Szojka Kornél későbbi életéről: nagyhaboru.blog.hu/2013/12/17/_edesanyam_kedves_anyam_arra_kerem_szepen_extra_ruhat_extra_ruhat_csinaltasson_nekem

Valóban elmondható, hogy szerencsés volt, hisz 1914-ben a kolerát, később az ütközeteket, majd a sebesülését is viszonylag szerencsésen megúszta.

Természetesen tervezünk még további érdekes sorozatokat.

neutor 2014.05.05. 21:25:43

@PintérTamás: Nagyszerű! ( Dr. Szojkát meg visszanézem - valahogy kimaradt. )

MTi 2014.05.07. 11:50:56

"...Természetesen tervezünk még további érdekes sorozatokat."

Bízom benne! :)

KukkonkaJudit 2014.05.09. 09:49:52

A gyógyító orvos "Maschanszky" doktor nem más mint az 1915 márciusában Przemyslnél orosz fogságban esett dr. Machánszky László főorvos

MTi 2014.05.09. 21:01:49

@KukkonkaJudit: Aki 1918 júliusában már szerencsésen Szegeden volt és gyógyított?

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2014.05.09. 22:09:48

@KukkonkaJudit: @MTi: Igen, ez jó kérdés. 1915 márciusában estek hadifogságba és 1918 őszére ő már haza is jutott?

KukkonkaJudit 2014.05.10. 09:09:21

@PintérTamás: @MTi:
Habermann Gusztáv Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez című kötetében a doktornál ez olvasható, hogy 1918 őszétől már a szegedi kórházban gyógyított

Programajánló

Könyvbemutató

Könyvajánló

A hadak útján 

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút