„Állásaink kiépítése, tökéletesítése, kavernák építése…”

2014.03.17. 06:37 :: PintérTamás

Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból - 14. rész

A harcok szüneteiben, különösen a téli hónapokban, a Tolmein fölötti hegyekben is intenzíven folyt az állások kiépítése, megerősítése. Hősünk visszaemlékezésének mai részében a Mrzli és a Sleme oldalában állásban és pihenőn töltött mindennapi életről kapunk leírást.

 

Az olaszok minden áron el akarták foglalni Görzöt és Triesztet. Ennek érdekében hoztak meg minden véráldozatot. Itt közbevetőleg meg kell említenem, hogy 1916 tavaszán, a tél folyamán kiérkezett menetszázadokkal a tisztek létszámában felesleg állott elő. Ezért a fronton már régóta tartózkodó tisztek közül azokat, akik egyfolytában a legtöbb ideje kint voltak a harctéren, hatunkat, közöttük engem is, haza küldöttek egy kis pihenőre az Ersatz-káderünkhöz, amely akkor Brassóban állomásozott. A hatunk nevére már nem emlékezem, csupán egynek a nevére, Thierryére, aki hadnagy volt és odahaza tanító volt és nagyon szerette az itókát. Ezért magunk között őt csak az „öreg szeszkazán”-nak tituláltuk.

A fotólap hátoldalán szereplő szöveg szerint a 46. gyalogezred III. zászlóalj 9. századának tisztjei a Mrzlin: „Thierry, Szűcs, Dr. Szojka Kornél, hátul Kertész” A fotólap hátoldalán szereplő szöveg szerint a 46. gyalogezred III. zászlóalj 9. századának tisztjei a Mrzlin: „Thierry, Szűcs, Dr. Szojka Kornél, hátul Kertész”
(Szanyi Miklós gyűjteményéből)

Írnom sem kell, hogy az öröm hatunk között nagy volt és útlevelünkkel, illetve szabadságos levelünkkel, Urlaubscheinünkkel elindultunk tisztiszolgáinkkal együtt gyalog le a Mrzli vrh oldalán a hátul kiépített úton a Dante Grotte és Tolmein mellett vezető, az ellenség belátása elől elmaszkírozott úton a podmeleci vasúti állomás felé, mely hat órán át tartott. Podmelecen felültünk a vonatra és egy igen hosszú alagúton keresztül – tizenöt percig ment benne a vonatunk – haladva Wocheiner Feistritzben kiszálltunk és ott a Hotel Markesben megszálltunk. Nagy vacsorát csapva, jó néhány korsó (krigli) osztrák sör legurítása után lefeküdtünk és elszenderedtünk, most már felszabadulva a lelki depressziótól.

Azt még elfelejtettem megemlíteni, hogy 1915. szeptember 1-ével hadnaggyá léptem elő. 1915 őszén kaptam kétheti szabadságot és új tiszti szolgámmal, Lukács Imrével haza utaztam Szegedre Édesanyámhoz. Éppen akkor érkeztem haza, amikor odahaza értesültem, hogy az akkori pénzügyminiszter, Teleszky János a szegedi pénzügyigazgatósághoz kinevezett ideiglenes minőségű pénzügyi segédfogalmazóvá. Ez iránti kérvényemet még 1913-ban, a doktori diplomám megszerzése után májusban nyújtottam be a Pénzügyminisztériumba, tehát majdnem két és fél évig tartott, mire kineveztek. Bementem a pénzügyigazgatóságra és ott átvéve a kinevezési dekrétumot, Tőrös Sándor akkori pénzügyigazgató, királyi tanácsos kezéhez letettem a hivatali esküt. Szabadságom alatt felutaztam Budapestre nővéremékhez is.

A két hetes szabadság természetesen hamar letelt és visszautaztam csapattestemhez a Mrzli vrhre, ahol akkor nagyban állt a harc, a 4. isonzói csata. Ebben a csatában halt hősi halált 1915. október 23-án az én volt kiképző tisztem, szegény Urbán János főhadnagy is San Martinón, a Doberdó-fennsíkon, a 14-ik százada élén, mint ezredünknek egyik legkiválóbb tisztje. (Lásd: Ajtay: a 46-os ezred történetének 127-ik oldalán!) Szabadságomról visszatérve a 4. isonzói csata tehát a legjavában tombolt. Napokon át tartó óriási tüzérségi tűz és szűnni nem akaró, egymást követő gyalogsági támadások. De itt nálunk fent a Mrzli vrh és Sleme oldalán az olaszok eredményt nem értek el. De odalent délen sem. Csak vér és vér, szenvedés és pusztulás, mindenfelé. A körülöttünk lévő gyönyörű erdő fái az ágyútűztől csonkán, mint piszkafák meredeztek az égnek. Nem volt egy talpalatnyi hely sem, amit az ellenség ágyúlövedékei fel nem szántottak volna.

Letarolt erdő a Tolmein fölötti hegyekben Letarolt erdő a Tolmein fölötti hegyekben
(Dr. Kemény Gyula hagyatékából)

Képzeljük el ezt a helyzetet lent a Doberdói-fennsíkon, a Karszton, ahol nincs egy talpalatnyi föld sem, csak szikla és szikla, milyen hatása van az ágyúlövedéknek, ahol a becsapódó gránátnak nem csak a repeszdarabjai, hanem a becsapódás helyén szerte freccsenő szikladarabok is száz és száz halált osztogatnak az ott tartózkodó katonaságnak. Ezzel szemben a Mrzlin, a Sleme planina és Sleme oldalán már jóval több a földes rész, amibe bele lehet ásni inkább, mint a Karszton.

Itt idővel kiépített lövészárkaink voltak nagy fatörzsekkel kitámasztott oldalfalakkal, alján az ároknak faágakból vágott fadarabokkal, amelyeken esős, sáros időben a víz a lejtős részeken le tudott folyni a lefolyás részére készített kis lefolyócsatornán.

Kilátás a Tolemein fölötti hegyekben lévő osztrák-magyar állásokból az Isonzóra 1916. Májusában Kilátás a Tolemein fölötti hegyekben lévő osztrák-magyar állásokból az Isonzóra 1916. májusában
(Dr. Kemény Gyula hagyatékából)

De voltak állásainknak olyan részei is, amelyek vízszintesen vezettek a földes részeken. Ilyen volt a helyzet a Mrzli és Sleme közötti nyereg előtti terepen. Itt állásainkba zegzugos futóárkokon lehetett bejutni, ezeket megközelíteni. A vízszintes állás itt a lejtő oldalán vezetett és pedig úgy, hogy egy esős évszakban vagy nyáron óriási felhőszakadás esetén a hegyoldalán felülről a lejtőn lezúduló esővíz az árkokban megállt és ezeket derékig megtöltötte. Itt és ilyen helyzetben kellett az árkokat megszállva tartó bakáknak kitartani a sötétség beálltáig, amíg a leváltás megérkezett, hogy a kellemetlen szituációból szabaduljon, a vízből és sárból és ilyen körülmények közé kellett a leváltó katonáinknak bemenni és 24 óráig ott tartózkodni. Képzeljük csak el ezt a helyzetet és még jó volt, ha nem lőttek.

Nálunk a Mrzli és Sleme környékén a tél aránylag nyugodtabban telt el, mint odalent a Karszton. A harci tevékenység a nagy hóban és hidegben csaknem lehetetlen volt. Csak az ágyúk és az aknavetők működtek naponta, utóbbiakat macskáknak, macskázásnak, kacsáknak hívtuk, mert reptükben látni lehetett őket és ahogyan ezek felénk, állásaink felé repültek, a levegőben olybá tűntek fel, mintha kacsák lettek volna, mert ezeknek az aknáknak szárnyai voltak, mint a kacsáknak.

Állásainkat, lövészárkainkat a tél beálltáig már eléggé kiépítettük, melyek egy összefüggő vonalat alkottak, végig lehetett bennük éjjel a sötétben is nyugodtan sétálni, amikor az ellenőrző útjainkat tettük a kiállított őrök ellenőrzésére, hogy a helyükön állanak-e és nem aludtak-e el, ami elalvás esetén óriási veszélyt jelenthetett. Lemészárlással fenyegetve az egész vonal megszálló csapatait. Az ellenőrző körútjaink szinte szakadatlanul folytak, mert a vonalunk olyan hosszú volt, hogy amikor egyiket befejeztük, már kezdhettük elölről következő utunkat. Alvásról tehát szó sem lehetett, csak már akkor, amikor reggel egészen kivilágosodott. Sapka, lábbeli, ruha, derékszíj hetekig nem volt levethető, csak már akkor, amikor a századot a másik század váltotta le, amelyik a pihenőből jött. Télen a nagy hóban és hidegben az árkokat állandóan tisztítani kellett a hótól, kilapátolni a havat, de úgy, hogy a kilátást, a kilövést ne gátolja. A hó néha két-három méter vastag réteget alkotott állásaink előtt és könnyen megeshetett, hogy az ellenség ebben a vastag hórétegben magát előre ássa egészen az állásainkig és a hónak a leple alatt betörhet állásainkba. A pihenőn, hátul levő barakkjainkat is beterítette a hó vastag, több méteres réteggel, de ez ott nem tett kárt, sőt még jó is volt, mert a meleget jobban tartotta, amiket a schwarmófenek, rajkályhák ontottak magukból. Fánk volt elég, de nyers és égés közben állandóan sisteregtek. Hátul, pihenőkben a tisztek többnyire kártyáztak, persze pénzre unalmukban, volt olyan, aki kártyán az egész havi gázsiját elkártyázta. Én nem kártyáztam, inkább olvastam.

Élet a Mrzlin egy kavernában Élet a Mrzlin egy kavernában
(Dr. Kemény Gyula hagyatékából. A kép bal oldalán a Mrzlin szolgáló orvos is látható.)

De a rajvonalban, illetve lövészárokban lévő kavernákban is ugyanez járta nyugalmasabb órákban, különösen télen. Ott, ahol az ellenséges rajvonal egészen közel, a mi rajvonalunktól csak néhány lépésnyire, 8-10 méternyire volt, ilyen helyen a lövészárkainkat dróthálóval fedtük be, a túlsó oldalról netán átdobott kézigránátok elleni védekezésül, mert ez is gyakran előfordult. Télen hidegben, amikor vastag hóréteg takarta a vidéket és lövészárkainkat, többnyire csak tüzérségi és aknavető párbaj folyt csupán nyugtalanítás céljából.

Állásaink kiépítése, tökéletesítése, kavernák építése télen, nyugalmasabb időkben folyt a legerősebben, mert erőnket akkor az ellenség a folytonos támadásaival nem kötötte le annyira, mint a jó időjárásban, nyáron, amikor egyik támadását a másik után indította állásaink ellen, hogy azokat elfoglalja. Idővel, különösen Diendorfer Miksa őrnagy, zászlóaljparancsnoksága alatt a kavernák kiépítése már olyan tökéletes volt, hogy a föld, illetve sziklák alatt egész nagy termeket létesítettek, melyekben a legénység pihenője alatt a legteljesebb biztonságban érezhette magát. Itt tarthatta meg vasárnaponként az 1917-es években a Feldpáterünk Krämer Tamás a vasárnapi istentiszteleteit is, amikor ezt természetesen az ellenség harci tevékenysége megengedte.

Diendorfer őrnagy, a szegedi 46/III. zászlóalj parancsnoka által 1917-ben Mrzli vrh oldalában épített kaverna kápolna oltára napjainkban Diendorfer őrnagy, a szegedi 46/III. zászlóalj parancsnoka által 1917-ben Mrzli vrh oldalában épített kaverna kápolna oltára napjainkban

A kaverna- és alagúthálózatunk annyira ki volt már építve, annyira tökéletes volt, hogy a hátul lévő zászlóaljparancsnokságtól felfelé, egészen a lövészárkokig alagutakon lehetett közlekedni, tehát veszélymentesen, melyek villanykörtékkel voltak megvilágítva.

1916. július 15-én a Mrzli vrh oldalában kész volt 94 darab kaverna. Ezekben elfért összesen 2.114 fő. Bővítésekkel együtt elhelyezni kívánt létszám: 4.117 fő. A legnagyobb kaverna befogadó képessége ekkor: 300 fő. Néhány kaverna érdekesebb magyar elnevezése a Mrzlin: Szeged, Feri bácsi, Ili, Édes, Böske, Szabadkai vigadó, Szeszlaktanya, Becsali csárda, Öreg pajtás.
(Forrás: Kriegsarchiv. 3. hegyidandár iratai.)

Télen, amikor a hegyeket sűrű köd, felhő borította, igen gyakran előfordult, hogy az ellenség a köd leple alatt próbált állásainkba betörni többnyire nappal, mert akkor jobban látott még ködben is, mint éjjel. Ezeknél az akcióknál azonban az olaszok igen sokszor súlyosan ráfizettek vállalkozásukra, mert a váratlanul feltámadt szél a ködöt egy-kettőre elfújta az állásaink elől és a két állás közé került olasz katonák csupaszon, pucéron maradtak. Mire az állásainkban lévő őrszem, ezeket a négy-öt tagból álló olasz vállalkozókat, mint a nyulakat, egyiket a másik után pufogtatta le, akik a köd eloszlása után valamelyik előttünk lévő gránáttölcsérben kerestek volna maguknak védelmet, de eredménytelenül. Ezeknek a hulláit aztán a mieink éjszakának idején, a sötétség leple alatt behozták és hátravitték, a szanitéceink pedig eltemették.

Szojka Kornél 1889. augusztus 3-án született a Csongrád vármegyei Mindszenten. A nagyenyedi református gimnázium elvégzése után jogi doktorátust szerzett. 1913. október 1-jén Szegedre vonult be a 46-os gyalogezredhez egyéves önkéntesi szolgálatra. Az egy év letelte előtt kitört a háború, amelyet végigküzdött és káplárból a főhadnagyi rangig emelkedett. Hadiútja először a 46-os anyaezredhez, később ennek az elkülönített III. zászlóaljához, végül az ebből létrejövő 133. gyalogezredhez vezetett. Háborús naplóját politikai okokból 1951-ben megsemmisítette. Emlékei alapján 1962-ben Kanadában írta meg visszaemlékezését. 1978-ban hunyt el Szentesen. A szerző életéről, a visszaemlékezés történetéről és a forrásközlés módjáról a sorozat első részében adunk részletesebb ismertetést.

Következő rész: „Ma még piros élet, holnap fehér álom…”

Összes rész: Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból (1-21. rész)

Szólj hozzá!

Címkék: mrzli vrh szegedi 46–os gyalogezred diendorfer miksa dr. szojka kornél

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr565865389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Úzvölgyi temető

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról