Nemrégiben beszámoltam a Doberdó-fennsíkon található Haláldombnál a 2. isonzói csatát követően hetekig sebesülten fekvő osztrák–magyar katonák történetéről. A mostani írás a megtalálásukat eredményező, Barakonyi Károly önkéntes tizedes vezetésével végrehajtott felderítő vállalkozás történetét mutatja be.

Az 1915. július 18-án kezdődött 2. isonzói csata kezdetén a Doberdó-fennsíkon, a Monte San Michele kúpjaitól nyugatra, a lejtő lábánál emelkedő 170-es magaslaton a debreceni 3. honvéd gyalogezred 3. századának honvédjei igyekeztek fedezéket keresni. Délután egy óra után az ellenséges gyalogság megtámadta az Eckensberger István hadnagy századparancsnok vezetésével védekező, egyre fogyatkozó létszámú századot. A támadás igen erős és heves volt, s hiába volt az elkeseredett ellenállás, a magyar századot az olaszok legyűrték, az állást elfoglalták. Nem csak az állandósult lövegtűz, s a gyalogsági támadás nehezítette aznap a fennsík védőinek helyzetet, hanem az időjárás is. „Nehéz zivatar közeledik. A viharfelhők előre száguldanak, azután megered a felhőszakadás és jégverés, villám, mennydörgés közepette zuhog a vad harci zajtól túlharsogva” – jegyezte fel a napról József főherceg, a Doberdót védő VII. hadtest parancsnoka. A viharos körülmények között olasz kézre került 170-es magaslat visszafoglalására irányuló, nagy vérveszteséggel járó osztrák–magyar ellentámadások nem vezettek eredményre és a terület rövidesen már Haláldombként szerepelt a napi híradásokban.

 A Haláldomb környékéről készült vázlat 1915 szeptemberének elején
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 325. 39. honvéd gyalogdandár iratai, 3. doboz)

A Haláldomb a járőrvállalkozások jelentéseiben is rendre feltűnik. A debreceni 3. honvéd gyalogezred 1. századának kiváló járőrparancsnoka egy fiatal, 18 éves önkéntes tizedes volt: Barakonyi Károly. A Haláldombról írt korábbi posztunkban bemutattuk az egyéves önkéntes vezetésével végrehajtott 1915. augusztus 15-ei felderítő vállalkozás eredményét, amelynek során hetek óta a helyszínen fekvő öt sebesült osztrák–magyar katonára bukkantak a magaslat lábánál. A következőkben magát a vállalkozást ismertetem, ami igen leleményes és bátor módon lett végrehajtva.

Barakonyi tizedes és tíz önként jelentkező honvéd 1915. augusztus 15-én este 9 órakor hagyták el a saját előretolt állásukat. Az önkéntes előzőleg már két sikeres járőrvállalkozást vezetett az olasz állások közelébe, jól ismerte a terepet, ezért társaival az indulás előtt részletesen megbeszélte, hogy kinek mi lesz a feladata. A senki földjén a régi osztrák–magyar fedezékek mentén osontak a Haláldomb felé. Ellenséggel nem találkoztak. Barakonyi a járőrcsapatát a Haláldomb közelében összegyűjtötte, majd három honvédnek a következő feladatot adta: tőlük délnyugatra kb. 150 lépésnyi távolságra rejtőzzenek el, s közben egy ugyanolyan hosszú drótot fektessenek le. Ennek a drótnak a végére száraz gallyakat kötözzenek, majd a három ember egy megadott időben kezdje el maguk felé húzni a drótot. A feladatot a honvédek végrehajtották. Az így keletkezett zaj azt a látszatott keltette, mintha ott nagyobb csapat vonulna. Erre az ellenség két géppuskával a Haláldomb északkeleti, két géppuskával pedig a Haláldomb délkeleti oldaláról tüzelni kezdett. A géppuskák egyenként kb. 150-200 lövést adtak le.

 Olasz géppuskások a Doberdó-fennsíkon 1915-ben
(Lucio Fabi: Sul Carso della Grande Guerra című kötetéből)

Amikor a tüzelés megszűnt, Barakonyi a járőreit 100-150 lépésnyire előre vitte, s meghagyta nekik, hogy az ellenség figyelmét lekötendő erős tüzelést kezdjenek meg. Az ellenséges gyalogság a tüzelést viszonozta, így a puskák villanásából Barakonyi meggyőződhetett, hogy a Haláldombon egymás mögött, pontosabban lépcsőzetesen egymás fölött négy rajvonal van. A tüzelés megkezdése után két emberét (Molnár Jánost és Zoványi Jánost) magához vette, és hármasban balra (délre) kitértek. Két emberével a Haláldombtól délkeletre belopóztak a dombon kiépített első és a második olasz védelmi vonal közé.

Ugyanekkor kezdődött meg a tüzelés a saját fő védelmi állásból, mégpedig a 3. honvéd gyalogezred balszárnyától jobbra. A tüzelést az ellenség erősen viszonozta, és az előtte levő terepet világító pisztollyal világította meg. Ez a fény elegendő volt arra, hogy megállapítsák, hogy az ellenséges állások előtt egyáltalán nincsen drótakadály. A tüzelés ellenére Barakonyi két emberével nyugati irányba tovább indult az olasz első és második vonal között. A második vonal magasan felettük tüzelt, így nem voltak közvetlenül veszélyeztetve. Az első és második vonal egymástól kb. 200 lépésnyire volt. Lassan a második vonal közelébe értek, kb. 50-60 lépésnyire voltak tőle, és akkor meglapultak.

Barakonyi közben észrevette, hogy visszahagyott emberei a tüzelést befejezték és arra következtetett, hogy azokat esetleg szétugrasztották. Ő a két emberével még ennek hatására sem mozdult, tovább lapultak, és kb. 45 percig figyelték az ellenség állásait. E megfigyelés során két újabb géppuskát fedezett fel a negyedik olasz védőállásban. Becslése szerint a három géppuskás osztag egymástól 150 lépésnyi térközzel volt elhelyezve és valamennyi a negyedik vonalban volt. Ezután déli irányban megkezdték a visszavonulást, és az első rajvonal balszárnyára jutottak.

Barakonyi ekkor megállapította, hogy míg az első ellenséges rajvonal ott végződik, addig a második rajvonal a dombot követve bekanyarodik északnyugati irányba. Folytatták útjukat az ellenséges vonal mögött. Tapasztalták, hogy a rajvonal kiterjedése 220-250 lépésnyi, és erősen meg van szállva. A fedezékek a magyar fedezékekhez hasonlóak voltak, és száraz ágakkal voltak fedve.

 A felderített terület a Google mai műholdas felvételén

Visszavonulásuk közben egy ellenséges figyelő, aki egy fedezék bejáratánál hátrafelé, a Haláldomb felé figyelt „Alto-la” kiáltással meg akarta állítani őket. Barakonyi önkéntes erre a figyelőt lelőtte. A következő pillanatban a második vonalból az ellenség erős tüzelésbe kezdett feléje. Ő még két lövést leadott a vonal felé, majd futva megkezdték a visszavonulást. A visszavonulás folyamán a vele volt Molnár János halálos lövést kapott, a másik honvéd, Zoványi János pedig a budapesti 1. honvéd gyalogezred jobbszárnyához keveredett.

Barakonyi most már magára maradva augusztus 16-án reggel 7 óráig egy elhagyott magyar fedezékben húzta meg magát. Egy ízben mellette ment el egy ellenséges járőr. Itt, az egyik elhagyott fedezékben fedezte fel az öt sebesült katonát.

Saját ezredéhez visszaérkezve jelentette a sebesültek megtalálását. Jelentette továbbá, hogy az ellenség első és második vonala között is sok a temetetlen halott. Sajnos a kutatás során nem sikerült tisztáznom, hogy Molnár János holttestével mi történt, hogy a későbbiek során sikerült-e azt behozni a magyar állásokba.

Érdekességként említést érdemel, hogy a 20. honvéd hadosztály parancsnokának beadott jelentését (816/7.op.) nem Barakonyi írta meg, hanem elmondása után ezredparancsnoka, Hauser István alezredes íratta le, feltételezhetően az írnokkal, amit így indokolt: „Jelentem, hogy e jelentés Barakonyi önkéntes bemondásai alapján azért szerkesztetett az ezredparancsnokság által, mert nevezett f. évi május hóban került be katonai kiképzésre és jelentések szerkesztésében még járatlan. A menetzászlóalj elindításakor önként jelentkezett a harctérre, s hogy eljöhessen, önként lemondott a tartalékos tiszti iskolába leendő kiképzéséről, hova már éppen akkor vezényelve volt.”

A jelentés a fent ismertetetteken kívül kitért még az önkéntes rendkívül bátor magatartására és előléptetésére is: „Végül jelentem, hogy Barakonyi önkéntes magatartásában igen sok leleményességet és elszántságot találok, miért is őt tekintettel arra, hogy ez ideig már harmadízben működött eredményesen mint járőrparancsnok, hadapródjelölt őrmesterré léptetem elő.”

 Részlet Barakonyi Károly kitüntetési javaslatából

A 3. honvéd gyalogezred parancsnoksága 1915. augusztus 17-én az Res. Nr. 348. iktatási szám alatt javasolta Barakonyi Károly számára az I. osztályú vitézségi érem adományozását is. József főherceg hadtestparancsnok a javaslattal egyetértve, 1915. augusztus 23-án adományozta a Nagyezüst Vitézségi Érmet a bátor fiatalnak. (Az információért köszönetet mondok Domokos Györgynek a bécsi Hadilevéltárban.)

Barakonyi Károly hadapródjelölt további sorsáról egy külön posztban számolok be.