Az 1915 nyarán zajlott 2. isonzói csata levéltári kutatása során találtam a következő esetre, amely a nyugati front legvéresebb összecsapásaival egyenértékű doberdói harcok helyszíneit és eseményeit ismerve is megdöbbentő volt a számomra, miként egykor az itt harcoló magyar honvédek is így élték azt meg…

Az 1915. július 18-a és augusztus 10-e között zajlott 2. isonzói csata során rendkívül súlyos veszteséget szenvedett a debreceni 3. honvéd gyalogezred is.

 Harctéri helyzet a Doberdó-fennsíkon a 2. isonzói csata kezdetén
(Pintér Tamás-Rózsafi János-Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó fennsík védelmében című kötetéből)

A harcok 1915. júliusi időszakában az olaszok elfoglalták az állásaikat, sőt a doberdói védelem központjának számító Monte San Michele lejtőjén is jelentősen előretörtek, s eljutott az ún. rétegvonalig. Ezt követően a tartalékaikat a már honvédektől elfoglalt állásokban helyezhették el.

Néhány nappal később a debreceni honvédek és a 20. honvéd hadosztály itt harcoló többi alakulata – az ottani nagy veszteségeik és a sok temetetlen halott miatt – a jelentéseikben csak „Haláldombként” emlegették azt a Peteano és a San Martino és Sdraussina közötti műút által határolt védőszakasz közepén található magaslatot, amelyen egykor az állásaik húzódtak. Az ellenség az előretörés után ezekből az állásokból nem indított újabb támadást, hanem azonnal nekiállt az elért terepszakasz megerősítésének, a védőállások kiépítésének. A velük szemben álló honvédek védővonalából azonban megindult a „zaklatásuk”, a felderítő járőrtevékenység, a kisebb rajtaütések.

 A 20. honvéd hadosztály állásai 1915. július 18-án, a harcok kezdetén
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 325. 39. honvéd gyalogdandár iratai, 3. doboz)

Egy ilyen vállalkozás kezdődött 1915. augusztus 15-én este 9 órakor is a debreceni 3. honvéd gyalogezred 1. századába tartozó Barakonyi Károly tizedes, egyéves önkéntes vezetésével. A debreceni honvédek a vállalkozás során végigkutatták elhagyott egykori állásaikat is. Legnagyobb megdöbbenésükre a Haláldomb lábánál egy elhagyott fedezékben öt súlyos sebesült katonára bukkantak. Négyen a 2. bosnyák gyalogezredbe tartoztak, egy katona pedig a brünni 8. közös gyalogezredbe. Hárman olyan súlyos sebesültek voltak, hogy mozogni sem tudtak, míg ketten csak annyira, hogy el tudtak menni eleséget szerezni az ott heverő halottaktól. A környék ugyanis tele volt saját és ellenséges temetetlen elesettekkel, puskákkal, felszerelési tárgyakkal, lőszerrel.

A vállalkozást követő, 1915. augusztus 16-án leadott jelentésben említésre kerültek a megtalált sebesültek is. A 20. honvéd hadosztály parancsnoka azonnal kiadta a parancsot, hogy az éj folyamán erre a feladatra önként vállalkozók hozzák el a sebesülteket. „Ezen bosnyák katonák, akik majdnem egy hónapot töltöttek közvetlenül az ellenséges állások előtt, beszállításuk után, ha állapotuk azt megengedi, kihallgathatók legyenek” – szólt a parancs.

 A Haláldomb és az elhagyott magyar állások jelölése a 3. honvéd gyalogezred vázlatán (forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 325. 39. honvéd gyalogdandár iratai, 3. doboz)

1915. augusztus 16-án éjszaka megtörtént az öt sebesült beszállítása. A következő nap a 3. honvéd gyalogezred parancsnokának, Hauser Sándor alezredesnek vezetésével megkezdődött a sebesültek kihallgatása és az elmondottak jegyzőkönyvezése. A következőkben álljon itt szó szerint a jegyzőkönyv tartalma.

„Saját felderítő járőr az ellenséges állást a Haláldombon az éj folyamán ismételten felderítette, és a tegnap jelentett viszonyokat megerősítették. Beszállíttatott négy 2. bosnyák ezredbeli katona és egy 8. ezredbeli tizedes, kik VII/23-án a Haláldomb elleni támadás óta a Haláldomb lábánál elrejtőzve 27 napot töltöttek.

Előadják: A július 23-iki támadás alkalmával az ellenség őket baloldal felöl (?) átkarolva megtámadta, ami nagy zavart idézett elő. Igen nagy veszteségeik voltak, sokan visszavonultak, többet elfogtak. Őket, mint súlyos sebesülteket ott hagyták.

3 nap múlva az olaszok támadtak a saját állás ellen, mely alkalommal ők ismét feltaláltattak, de mert súlyos sebesültek voltak, ismét ott hagyták az olaszok. Saját könnyű sebesülteket kényszerítették velük menni.

Azóta ott a „Halálvölgyben” (a Haláldomb lábánál) tartózkodtak és a halottaknál talált konzervekből élelmezték magokat. Egy ízben megkíséreltek visszakúszni a saját rajvonal felé, mely alkalommal hevesen tüzeltek rájuk az olaszok, egyikőjük 3 új sebet kapott.

 Barakonyi Károly 1915. augusztus 16-ai felderítési vázlata a megtalált sebesültek jelölésével (forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 325. 39. honvéd gyalogdandár iratai, 3. doboz)

27 napi ott tartózkodásuk alatt tegnapelőtt jelent meg azon a területen az első saját járőr – Barakonyi 3. ezredbeli önkéntes tizedes – ki őket ma éjjel beszállította a segélyhelyre. Miután ezen emberek ott inkább magukkal voltak elfoglalva, s az ellenséggel keveset törődtek – fedezéküket 30 lépésen túl el nem hagyták – az ellenségről kevés felvilágosítást tudnak adni.
  a) Esténként ellenséges járőröket láttak saját csapataink felé menni (valószínű biztosító osztagok).
  b) Tapasztalták, hogy az olaszok a legkisebb neszre órákig tüzelnek vakon a sötétbe.
  c) Saját tüzérség gyakran annyira hatással lőtte a Haláldombot, hogy ők úgy vélték, hogy ott többé ellenség nem lehet.
  d) Ellenség folyton az állásépítkezésen dolgozik. Robbantanak, kalapácsolnak, követ törnek, stb.
  e) Ellenséges állás előtt drótakadályt nem láttak.
  f) Azon a területen, melyet beláttak, sok az eltemetetlen halott, szerelvény, puska és más hadianyag.

Előadják továbbá, hogy július 26-án az olaszok támadtak, mely alkalommal oda, ahol ők tartózkodtak, csapatok jöttek. Mintegy 24 olasz katona szerelvényét és puskáját eldobta, és magát megadni akarta. Miután azonban saját rajvonalunk felé még így sem mertek közeledni, visszamentek.
1.) A körülöttük heverő hátizsákokból a konzerveket, kenyeret, kétszersültet kivették és ily módon élelmezték magukat. Bevallásuk szerint a halottak hátán levő hátizsákokból semmit, még ételt sem vettek el, miután azok már oszlásnak indultak. Szomjukat maguk által gyűjtött esővízzel oltották.
2.) A további kérdezés folyamán semmi gyanú nem merült fel arra vonatkozólag, hogy ezek az emberek az ellenséggel egyetértésben lettek volna. Kikutatásuk alkalmával semmi írás, csak pénz találtatott, és pedig:

Kočič Stefo bh. 2.  54 K. 60 fill.
Huka Hadricz bh. 2.  12 K. 32 fill.
Hard János 8. e. tizedes  12 K. 64 fill.
Jovanič Luku bh. 2.  8 K. 13 fill.
Mesič Safir bh. 2.  10 K. 08 fill.

Jelentem végül, az éj folyamán ezen helyről 10 puska és lőszer hozatott be. Nagyobb utász osztag kiküldése, tekintettel ezen sebesültek megmentésére nem volt kiküldhető, nehogy az ellenség észrevegye. Azok elszállítása így is ellenséges tűzben történt. Az ott levő fényszóró és többi puskák behordása a következő éjjelen fog megtörténni. Az öt sebesült katona ma este folytán Coticiből a 20. honvéd hadosztály egészségügyi intézetébe fog szállíttatni.”

 A Haláldomb helye a Google Maps mai műholdas felvételén

A sebesültek további sorsáról nincsenek információk. Az érdekes esetet 1915. augusztus 19-én kelt naplófeljegyzésében szintén megörökítő József főherceg szerint volt remény a felépülésükre. „Egy másik érdekes esetet is jelentenek nekem: 5 bosnyák a »Haláldomb« vidékén három hét előtt megsebesült (a »Haláldomb«, a 197-es [magaslati] kúp, az 1:25.000-es térképen, Peteanótól délre van és nem tévesztendő össze a San Martino és 143-as [magaslati] rom közötti 197-tel) és ott fekve maradtak. Úgy a mi csapataink, mint az olaszok visszahúzódtak onnét. Éjjel olasz járőrök jöttek, látták a súlyosan megsebesülteket, de nem törődve velük, egyszerűen fekve hagyták ott őket; ha visszakúszni próbáltak, akkor az olaszok rájuk tüzeltek, szegényeknek nem maradt más hátra, mint hogy éjjel a hulláktól elszedték a konzerveket és így siralmasan tengették nyomorúságos életüket mindmáig, midőn egy járőrünk megtalálta őket és behozta. Sebeik tele vannak férgekkel, de van remény fölgyógyulásukra…”

A Haláldombot és környékét erősen megszállták az olaszok és jól kiépített állásaikból rendszeresen támadták az osztrák-magyar védővonalat a Monte San Michele lejtőjén, amely a későbbiek során igen súlyos összecsapások helyszíne volt.

(Az Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett és az 1915. szeptemberi harcokban hősi halált halt 18 éves Barakonyi Károly tizedes vállalkozása történetének egyéb részleteit most dolgozom fel, egy későbbi írásomban részletes ismertetését tervezem.)