„a digó egy kissé ráijesztett a mai ablézra”

2013.04.08. 06:48 :: PintérTamás

Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója - 6. rész

Hősünk a nappali munkából visszatérve értesül, hogy este felváltják San Martinónál az állásban a temesvári 61-eseket. 1916. április 10-én éjszaka megtörténik az „abléz”, amit az olaszok is felfedeznek.
 
 

 

½ 9-kor elértük a divisions hilfsplatzot, melynek barakkjai egy fenyőerdőben vannak. Majd egy órahosszát ültünk itt tétlenül, míg végül megkezdették embereimmel a kábelt (vagy elektromos, vagy telefon, vagy sűrített levegős kábel lehetett?) húzatni nyugati irányban a divisions reserve szakadéka felé. A kábel egy nagy 3 méter átmérőjű fagurigáról tekeredett le, s a hilfsplatz fölötti fenyőerdőn keresztül vezettük. A fenyőerdőben nagy gránát lyukak tátonganak és sok nagy rozsdás gránát hever, annak jeléül, hogy ide veretni szokott a digó. Tíz óra tájban olasz repülők keringenek felettünk, tüzérségünk lövi őket, s a srapnel golyók erősen hullanak, zizegnek körülöttünk. A fák törzse mellé állunk, nehogy úgy járjunk, mint az öreg Jellinek. A divisions hilfsplatztól alig 200 méternyire kellett csak a kábelt elvezetni. 11 órakor készen vagyunk a munkával, visszaindulunk kavernánkba. A néptelen műúton haladunk, balról az üde zöld Vallone-völgy látszik, előttünk a kopár Doberdó mély ellentéte az előbbinek fehér szikláival, apró boróka bokraival, s a déli nap fényében fürdő Marcottini falu szomorú romjaival. ¼ 12-kor már meg is érkezünk kavernánkba, hol azzal fogadnak bennünket, hogy estére megyünk a stellungba. Így is történik.

A romos San Martinó 1916-ban A romos San Martinó 1916-ban
(Forrás: Kókay László hagyatéka)

Este ¼ 9-kor, meg se várva a menázsit, jó korán megyünk, nyugat felől még mindig látszik némi szürkületi fény. Az ágyúk nem szólnak, csak a puskák ropognak előttünk. Gyorsan haladunk, zugunk megy most is a század élén. Einzeln abfallen haladunk, s rendben, baj nélkül érjük el a pionir fassungs stellét. Hirtelen olyasmit érzek, mintha meglöknének, megtántorodom, nyilván a mögöttem haladó szanitéc lökött meg. Hátra nézek, majd 5 lépésnyire le van tőlem maradva. „Tudja a fene mi volt, nyilván megbicsaklott a lábam?” – gondolom magamban.

Beérünk a faluba, keresztülhaladunk rajta, be a IV. zug mögötti futóárokba. ¼ 10 az abléz a 61-esek örömére már meg is történik. Alig van időm a régi dekungomban lerakni a risztungomat máris mennem kell a zug részéről 6 emberrel a menázsiért. ¾ 10-kor már fent is vagyunk a faluban. Lehúzódunk a ház mögé az útra, hol a század menázsi hordó tragtirjai szoktak várni. Már kb. 5 perce várunk a ház mellett, mikor üvöltve repül egy nehéz gránát a pionir fassungs stelle környékén, csakhamar követi egy másik a ciszternához, majd gyors egymásutánban követik a nehéz és suttyogó gránátok egymást.

A ciszterna 1916-ban a faluban A ciszterna 1916-ban a faluban
(Forrás: San Martino del Carso. Il poeta e l’albero isolato. A költő és a doberdói fa. Kiállítási vezető, 2013.)

Rémülten lapulunk a fal mellett. Nyilván a digó észrevette az ablézt, s lesz most hadd el hadd. Lihegve fut elő a házak közül egy századnyi 61-es, ők is a ház mellé, hol mi vagyunk meghúzódva, zsúfolódnak, mint a heringek, várják az ágyútűz végét, hogy tovább mehessenek a láger felé. A következő percben megérkeznek a tragtirjaink a menázsival, nincs már hely a ház mellett, az út közepén nem tanácsos állni. Őrmester Molnár hangosan kéri a 61-eseket, hogy távozzanak a ház mellől, oda a mi tragtirjaink szoktak állni. Eszükbe sincs meg se mozdulni. Sokan is vannak, tisztek is vannak velük, nekünk kell engedni. Hátrább megyünk a tragtirokkal együtt, s egy alig 2 méteres kő és homokzsákfal mellett állunk meg. Szerencsénkre! A következő pillanatban hatalmas robbanás, recseg-ropog minden, kövek hullanak. Egy 15-ös abba a házba vág bele, mely mellé a 61-esek húzódnak. Bajuk nem történik, de ijedten ugrik fel valamennyi, s futnak lefelé a láger felé, most már nem törődve vele, hogy mindenfelé vereti az olasz tüzérség a falut. Hu-u-u-u-puff, hallatszik a következő pillanatban. Egy másik 15-ös keresztülütve a ház falát épp odaesik, hol a 61-esek ültek, de nem explodál, kétszer gellerbe felugrik, s a háztól vagy 15 lépésre esik le. Ha mi állunk a háznál, a tragtirokkal az első gránát után még bizonyára nem tudtunk volna ennyi idő alatt elmenekülni, s a gránát bár nem explodált bizonyára szedett volna tőlünk áldozatot. Sietve kapkodják le az emberek a menázsit és fassungot a tragtirokról, s futva indul meg ki megkapta a maga vinnivalóját. Majd én is megindulok, őrmester Molnárt követem ki hosszú lábaival úgy kilép, hogy a kis Vincs alig tudja követni. Mire a futóárkot elérjük már vége is az ágyútűznek, a digó egy kissé ráijesztett a mai ablézra. A nagy ágyútűz dacára is minden veszteség nélkül sikerült felvinnünk a menázsit, melynek és a fassungnak kiosztása után fáradtan térek aludni.

Kókay László vázlata a szegedi 46-os gyalogezred 6. százada jobb szárnyának állásairól San Martino del Carso előtt 1916 áprilisában Kókay László vázlata a szegedi 46-os gyalogezred 6. százada jobb szárnyának állásairól San Martino del Carso előtt 1916 áprilisában
(Forrás: Kókay László hagyatéka)

[1916.] április 11. Reggel 3 órakor veszem át a szolgálatot. Az esti nagy olasz ágyútűz után csend van, csak a fegyverek ropognak szünet nélkül, s jobbra tőlünk a 4. kompanie előtt olaszok passzióznak fegyver szalvé lövésekkel. Kész nevetség hallgatni sikertelen szalvéikat. Képtelenek egyszerre elsütni puskáikat, ugyan miért is nevettetik ki magukat vele! A sikerületlen szalvék úgy hangzanak, mintha valaki azt kiabálná: „Perecet!”. A stellungunk, mióta elhagytuk, nem sokat javult. Egy változás van csak zugunk stellungjában, a futóárok hátsó oldalába épített kicsiny s csak egyszerű deszka fedéllel bíró, s homokzsákokkal bevont deszka bódé. Kis asztal és két kis ülőke van bele csinálva deszkából, mellette földdel töltött municiós verschlágok, melyekből valószínűleg a faluból hozott borostyán fut föl a kis bódéra, melynek homlokzatára erősített kis táblácskáról világosan elolvashatjuk, hogy a 61-esek Csibész laknak keresztelték el. Úgy látszik tisztek számára készült. Szép-szép ez a poézis itt, hol egyáltalában semmi se emlékeztet a boldog hinterlandra, de én is a bakák véleményén vagyok, hogy jobb lett volna, ha Csibész lak helyett a kavernát, vagy a stellungot építették volna a 61-esek. Főként pedig nem engedték volna a digóknak a II. zug balszárnya előtt 15-20 lépésnyire befészkelni magukat, honnan amikor akarják akkor kézigránátozhatják a II. zug balszárnya mögötti futóárkot. 5 órakor a rum és a posta kiosztása után újból lefekszem, s 9 óráig alszom, megtehetem munka délelőtt nincs a mai nap. Az Edétől kapott cukor, tea és rumból kitűnő teát készített Gera bácsi, neki is adtam belőle, nagyon szereti az öreg a rumot.

A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.

Következő rész: „A kézigránát harc egész éjjel tart”

Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész

2 komment

Címkék: kókay lászló san martino del carso temesvári 61–es gyalogezred marcottini szegedi 46-os gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr575206525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2013.04.08. 16:27:13

"...nagyon szereti az öreg a rumot." :)

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.04.08. 19:44:14

@MTi: Miért, te nem? Teában, kávéban... :) Ők nyugtató helyett is "szedték"! :)

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása