Kaposvárt az elmúlt egy-két évszázadban nevezték iskolavárosnak, a malmok, majd a virágok városának és katonavárosnak is. Utóbbi titulust leginkább a híres 44-es katonák miatt kapta a megyeszékhely a 19. század második felében. Róluk, a „rosseb”-bakákról szól ez a történet.

Milánótól Dalmáciáig

1859. december végén szervezték át a Habsburg Birodalom hadseregének gyalogságát, nyolcvan sorgyalogezredet hozva létre. A 44. számú gyalogezredhez, amely még 1744-ben alakult meg Milánóban, a kaposvári kiegészítő kerület tartozott ezután. Ez a kerület egész Somogy vármegyéből, valamint Tolna vármegye kétötöd részéből állt, s 1860-tól már az ezred egyik zászlóalja adta Kaposvár helyőrségét. Csaknem hatvan évig tartott a 44-esek és a város együttélése, miközben lassan felépült a sajátos szavajárásukról – „rossebezésükről” – híres 44-es katonák legendája. Ezalatt számos somogyi baka kezdte meg (néha pedig fejezte is be…) katonai pályafutását az ezred kötelékében.

A katonaság jelenléte már az első években okozott némi változást Kaposváron: a használaton kívüli Donner-féle sörházat laktanyának alakították át. A porosz–osztrák háború mindazonáltal gyorsan véget vetett a békebeli katonaéletnek. A 44. gyalogezred IV. zászlóalját ugyan a lombard–velencei tartományba irányították, ahol várőrséget adott, s nem vett részt az itáliai harcokban, az ezred többi alakulata azonban annál komolyabb szerephez jutott a háború legvéresebb ütközetében, az 1866. július 3-i königgrätzi csatában. A nagy veszteségeket szenvedett 44. gyalogezredből tizenegy tiszt és nyolcvan legénységi állományú katona kapott kitüntetést vitéz magatartásáért.

Töltényi János kaposvári kórházigazgató önként vállalkozott a Königgrätznél megsebesült somogyi katonák hazahozatalára. Miután mindenki támogatását megszerezte, a csatatérre utazott, összegyűjtötte a szállítható somogyi sebesülteket, és vasúton hazaindította őket. A balatonboglári vasútállomásról az uradalmak és a magánosok kocsijai valóságos diadalmenetben szállították a kaposvári kórházba a hatvanhét sebesültet, akik itt teljesen fel is épültek. Töltényi doktor vállalkozását nem csak Somogyban méltányolták: a kórházigazgatónak 1867 elején az uralkodó is elismerését nyilvánította a háború idején kifejtett tevékenységéért. (Az a Ferenc József tette ezt, akinek hadbírósága 1849-ben a szabadságharcban való részvétele miatt tízévi várfogságot szabott ki rá.)

A kiegyezés utáni alkotmányos korszakban aztán sok egyéb mellett a kaposvári katonák öltözéke is megváltozott: 1868-ban az addigi fehér helyett sötétkék kabátokat rendszeresítettek a 44-eseknél, s ezen a ruhadarabon az ezred fennállása alatt többé már nem változtattak. Egyenruhájuk jellegzetes elemei egyébként a következők voltak: sárga gombok, búzérvörös hajtóka, a kabátujjon pedig a magyar ezredeket megillető „medvetalpak”.

 Habsburg-Tescheni Albert Frigyes Rudolf főherceg (1817–1895), a kaposvári 44. közös gyalogezred tulajdonosa (forrás: Wikipédia)

A 44-eseket Albrecht-bakáknak is nevezték, mert a konzervativizmus megtestesítőjének számító Albrecht főherceget nevezték ki „ezredtulajdonosnak”. 1869 májusában – csapatszemle céljából – maga a főherceg is Kaposvárra látogatott. A 19. század egyik legtekintélyesebb Habsburg politikusát és katonai vezetőjét természetesen nagy ünnepélyességgel fogadták a megyeszékhelyen. „Az arannyal hímzett lobogót a földre hajták – írta a helyi újság –, s a sorfal előtt lassan végighaladva szemlét tartott a nevét viselő ezred itt állomásozó százada felett. Később a laktanya felé ment ki, s itt is hosszasan időzött, s magas tetszését fejezé ki a katonaság által kifejtett gyakorlatok, pontosság, rend, tisztaság felett.”

A parádék helyét hamarosan újra átvette a puskapor, hiszen 1869 végén a 44-es katonák is részt vettek a dalmáciai felkelés leverésében. Ismét a kaposvári hetilapot idézzük: „Magántudósítónk írja nekünk Dalmátiából, hogy midőn a főherceg Albrecht-zászlóaljak a leggyilkosabb csatát vívták a hegyszorosok közt, megjelent a tábornok köztük, s fennszóval mondá: »Ily ezredben még hadnagy is örömest lennék!« A zászlóaljak viselt dolgait távsürgönyözték a főherceg tulajdonosnak, ki szerencsét kívánt ezredének, s dicsérettel halmozá el. Sajnos, hogy a valódi hősök önfeláldozása, rettenthetetlen vitézsége mellett is semmi előny sincs nyerve az eddigi hadjáratban…”

Kaposvár, a katonaváros

Az 1866. és 1869. évi ütközetek legmaradandóbb eredménye az volt, hogy Kaposváron felavatták a königgrätzi csatatéren és a dalmáciai felkelők elleni hadjáratban elesett 44-es katonák emlékoszlopát… (Az 1872-ben még a főtéren felállított obeliszk, amelyet Deckert Krisztián építész készített, később a Rákóczi térre, majd a mai Berzsenyi parkba került.) 1870 elején a cattarói temetőben is emlékművet szenteltek az elesett 44-eseknek.

 A „rosseb”-ezred 1872-ben felállított emlékoszlopa utóbb Kaposvár legszebb parkjában, a Berzsenyi parkban talált méltó helyet
(forrás: Nagy Zoltán)

Az 1878. évi boszniai okkupáció után viszont – amelyben szintén ott voltak a kaposvári ezred katonái – valóban békésebb korszak következett. A nyolcvanas években laktanya és csapatkórház is épült a közös hadsereg számára a kaposvári Baross utcában. (A honvédek kaszárnyája már az előző évtizedben elkészült, mégpedig a későbbi Damjanich és Honvéd utca sarkán. Szükség is volt rá, mert Szigetvárról és Karádról Kaposvárra helyezték a honvédség ott állomásozó gyalogoszászlóaljait.)

 A 44-esek 1887-ben épült kaszárnyája, a Baross laktanya

Kaposvár tehát félig-meddig katonavárossá vált, s a helyi társadalmi életben a dualizmus idején minduntalan feltűntek az egyenruhák. A polgárok és a tisztek többnyire jól megértették egymást, bár azért akadtak „nézeteltérések” is. 1878-ban például nagy botrányt kavart, hogy a tisztikar megsértésének vádjával letartóztatták Psik Gyula ügyvédet.

A híres „rosseb”-bakák ezredét a kaposváriak hamarosan a sajátjuknak kezdték tekinteni. A békés egymás mellett élést olyan események alapozták meg, mint az a nyilvános céllövészet, amelyet a 44-es közös gyalogezred tisztikara 1868 nyarán – Szent István napján – rendezett a város melletti Cser-erdőben. A jelenlevők szerint 1848 óta ez volt az első eset, hogy Kaposvár közönsége „ily tömegesen, nyilvános helyen s szívélyesen” találkozott a Habsburg uralkodóra felesküdött katonasággal. „Ez volt az első meleg kézszorítás, s e perceket üdvözölnünk kell, mert e kézszorítás viszonyaink közt tényező, nemcsak a sokáig szétzilált társadalomban, hanem a politikában is” – kommentálták az esetet a hozzáértők. Civilek és katonák jó viszonyán az sem változtatott, hogy a tisztek többnyire augusztus 18-án, Ferenc József születésnapján rendezték meg báljaikat Kaposváron.

Az 1868-as cseri céllövészet jelentőségét aláhúzza, hogy valószínűleg ez volt az első somogyi sportesemény, amelyen hölgyek is részt vettek. De a katonák máskülönben is „felkarolták” a sportot Kaposváron: a 44-es tisztikar például tekepályát nyitott a katonai kaszinó kertjében, 1882 áprilisában pedig több hadfi fogadásból Kaposvárról Pécsre gyalogolt.

 A Baross laktanya egy másik régi képeslapon.
(Az épületben jelenleg a Kaposvári Katonai Ügyészség és a Kaposvári Nyomozó Ügyészség, illetőleg a Kinizsi Pál Élelmiszer-ipari Szakképző Iskola és Gimnázium működik)

A „boldog békeévekben” a Kaposváron állomásozó katonákat inkább csak a közrend – politikai célokat szolgáló – biztosítására vette igénybe a hatalom. Nemcsak az engedély nélküli kaposvári munkástüntetések felszámolása szerepelt a feladataik között, hanem a somogyi mezőgazdasági munkások sztrájkjának letörése is: ilyen paranccsal a kaposvári 44-es gyalogezred több századát rendelték ki Somogy megye községeibe 1905 júniusában.

A viszonylag nyugodt – és Kaposvárt valóban a fejlődés útjára állító – békeidőket azonban egy csapásra szétrobbantotta az első világháború. Az a „Nagy Háború”, amelyből a somogyi fiúk s különösen a 44-es gyalogezred katonái alaposan kivették a részüket.

A legvéresebb évek

1914 nyarán a 44-es közös és a pécsi 19-es honvéd gyalogezred egy-egy zászlóalja állomásozott Kaposváron, s a két alakulatot már augusztus elején elindították a szerb harctérre. A 44-esek első nagy csatájukat Sabácnál vívták. Az egymást követő kemény ütközetek már ekkor megtizedelték a bátorságukról híres somogyi bakák sorait, akiket – a Somogyból is kiegészített pécsi 19-es honvédekhez hasonlóan – hamarosan Galíciába szállítottak át. Ezután már az oroszokkal néztek farkasszemet a kaposvári katonák.

 „Rosseb”-bakák Kaposvár főterén
(forrás: Somogy Megyei Levéltár – Lukács Bence jóvoltából)

A világháború forgószínpada azonban továbbra is mozgásban maradt. A 44. gyalogezred két zászlóalját 1916 nyarán Erdélybe vezényelték, hogy részt vegyenek a megszálló román csapatok elleni hadjáratban. Egy év múlva a Kárpátokból Bukovinába küldték őket, 1918 tavaszán pedig – mintegy két hónapi, Bécsben és Krakkóban töltött hátországi szolgálat után – a 44-esek első egységei megérkeztek az olasz harctérre.

 „Rosseb”-bakák bevonuláskor: a bal oldali képen Jancsikics Mihály és felesége, Nyári Rozália, a jobb oldalin Molnár Károly, valamint felesége, Szárnyasi Ilona látható 1914-ből (forrás: hacstortenete.hu – Lukács Bence jóvoltából)

A sorra végigjárt csatatereken minden korábbinál véresebb hírnévre tettek szert a „rosseb”-bakák. Illyés Gyula is megemlékezett róla, hogy már a világháború kezdetén „négy hónap alatt négyszer semmisült meg s négyszer támadt fel újra” a legendás kaposi ezred. A háborús években a szerb fronton egyszer, az orosz arcvonalon összesen tizenegyszer kellett teljes létszámra feltölteni a legendás csapattestet…

 Horváth György és Török József (1897–1969) katonaképe
(forrás: hacstortenete.hu – Lukács Bence jóvoltából)

Kaposvárról nem csak a harcoló „rosseb”-bakákat szólította el a kötelesség. 1915 nyarán a 44-es gyalogezred addig itt állomásozott pótzászlóalját is a csehországi Reichenbergbe (a mai Liberecbe) helyezték át, helyébe pedig egy cseh ezredet irányítottak. Bár a kaposvári polgárok eleinte bizalmatlanul méregették a cseh katonákat, azért a háború végéig békességben megfértek velük. A 44-esek pótzászlóalját csak három év múlva, nem sokkal a háború vége előtt vezényelték vissza Kaposvárra. (Ünnepélyes keretek közt fogadták őket a Kossuth téren.)

A távoli frontokon harcoló apák, fivérek, fiúk sorsa iránti aggodalom mind jobban átitatta Kaposvár amúgy is nélkülöző társadalmát. Bár a háború közvetlenül nem érte el a várost, itthon is egyre több jel utalt a világégésre: 1915. január 1-jén a főtéren, a nagytemplom előtt helyeztek el ünnepélyesen egy zsákmányolt orosz ágyút és egy gépfegyvert.

 Az ezred jelvénye
(Lukács Bence jóvoltából)

A fegyverszünet aláírása után a 44-esek Olaszországban harcoló egységei is hazatértek. Az ezred egy része már 1918. november 14-én megérkezett Kaposvárra – mégpedig szervezett kötelékben, teljes felszereléssel. Karácsonyig a 44. közös gyalogezred csaknem hatezer katonája szerelt le a megyeszékhelyen. Figyelemreméltó, hogy a világháború legnagyobb részében a zsidó származású Bauer Gyula ezredes volt a 44-esek parancsnoka. A tiszt már 1915-től irányította, a piavei front 1918. őszi összeomlása után pedig egyben tartotta az ezredet. (Bauer érdemeit később is elismerték: az 1919-ben nyugállományba helyezett tiszt 1921-ben tábornoki rangot kapott.)

 Bauer Gyula (1862–1942) ezredparancsnok
(forrás: giborim.hu)

„A megérkezés után az ezred legénységének legnagyobb része leszerelt és hazament. Ezzel az Albrecht főherceg nevét viselt cs. és kir. 44. gy.-ezred 174 évi fennállása után, mely időkben és főleg azóta, mióta annak kiegészítése Somogy és Tolna vármegyékből történt, nevéhez a dicső haditettek sorozata fűződött, megszűnt. Ezredünk hazánk történetében kitörölhetetlen és csak dicső nyomokat hagyott hátra” – olvasható a harmincas években megjelent ezredtörténet utolsó oldalán.

A 44-esek harci dicsőségét az első világháború után sem hagyták elhalványulni Kaposváron. A hősök emlékének ápolása és az egykori katonatársak segítése céljával megalakult a 44-es katonák bajtársi szövetsége, a Turul Szállóban megrendezték az ezred művészeinek tárlatát, 1938 szeptemberében pedig Kaposvárra hívták össze a volt 44-esek országos ezredtalálkozóját.

 Az 1932-ben felavatott „oroszlános” szobor a vasútállomás közelében áll, ahonnan sok ezer baka indult a harctérre

1932. szeptember elején a kaposvári Színház park sarkán húszezres közönség jelenlétében leplezték le a 44-es gyalogezred emlékművét, Jálics Ernő szobrászművész alkotását, amely az oroszlánnal viaskodó Herkulest ábrázolja. Az ünnepi beszédet József főherceg tartotta. Ezzel egy időben légibemutatót rendeztek a taszári repülőtéren, s a közönség láthatta az olasz kormány által ajándékozott „Igazságot Magyarországnak” nevű gép díszrepülését.

Az „oroszlános” szobor vagy a Berzsenyi park obeliszkje ma is azokra a somogyi katonákra emlékeztet, akik ezrével alusszák örök álmukat az európai csataterek temetőiben.

A fenti írás szerzője Nagy Zoltán kaposvári helytörténész.