A Magyar Hősök Emlékünnepéről
„Nem sírni jöttünk ma e szent szoborhoz, az emlékezés az mi minket ide késztet” - kezdődik B. Szabó István „A tizenhetesek szobránál” című verse, melyet 1936-ban írt a Nagy Háborúban hősi halált halt székesfehérvári honvédek emlékére. Már a harcok alatt is felmerült, hogy a hátországban hogyan tudnának megemlékezni és emléket állítani a fronton életüket vesztett katonáknak. A hosszas parlamenti viták után, 1924-től május utolsó vasárnapját a „Hősök emlékünnepe” néven nemzeti ünnepé nyilvánították és ennek megfelelően országszerte megemlékezéseket tartottak.
Szigetújfalu, Hősök emlékünnepe 1924
(korabeli képeslap)
„Az országgyűlés már most hozzon egy törvényt, amellyel az állam minden községben […] kőemléket állít, amelyre […] elesett hőseit név szerint bevési”- írta báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy a miniszterelnökhöz, Tisza Istvánhoz szóló levelében 1915 júliusában. Ekkor már az Osztrák-Magyar Monarchia hadereje hatalmas veszteségeket szenvedett mind a szerb, mind az orosz fronton, és a levél megírása előtt nem sokkal nyílt meg az újabb front az Isonzó mentén. A levél ekkor még nem érte el a kívánt hatást, de mindenképpen jelezte, hogy egy olyan kérdésről van szó, mely megoldásra vár és foglalkoztatja a közvéleményt és a hadvezetőséget egyaránt. Mivel nem született politikai döntés, az őrnagy Kállay Erzsébet udvarhölgy közvetítésével, Zita királynéhoz fordult az ügyben, aki férjéhez IV. Károlyhoz továbbította a felvetést. Talán ennek hatására Tisza István törvényjavaslatot terjesztett be és fogadtatott el a Képviselőházzal 1917-ben. Ennek értelmében az 1917. évi VIII. törvénycikk 2. §-a így rendelkezik: „Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak a nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel. A részletes szabályokat a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.” A rendelkezés értelmében a települések vezetői még a háború alatt elrendelték az emlékművek felállítását, bármilyen szűkös keretek között éltek is ekkor már a hátországban.
Honvédszobor leleplezése Nyitrán, 1918. október
(Forrás: Filmhíradók online)
De nem csak a hátországban gondolták úgy, hogy méltó módon kell megemlékezni az elhunytakról. Kratochvil Károly ezredes, a nagyváradi 4-es honvéd gyalogezred parancsnoka 1917 novemberében IV. Károlyt vezette végig az egykori véres harcok színhelyén. A Monte San Michelén és a Monte San Gabrielén tett látogatás alkalmával született meg benne az elhatározás, hogy az ezred elesett honvédeinek emléket állítson. „E célból ezredemhez visszatérve , Gazdag főhadnagy urat néhány utásszal a Monte San Michelére rendeltem azon paranccsal, hogy a Karszt köveiből s az ott levő nagy repeszdarabokból gúlákat építsen és azokra az ezred háborús jelvényeit illessze bele”- emlékezett az ezredes a kivitelezésre. A gúlák ma is állnak a Monte San Michele északi lejtőjén, San Martino del Carso egykori templomdombján, Nova Vasnál és a Monte San Gabrielén.
A nagyváradi 4-es honvédek emlékműve 1917-ben San Martino del Carsóban a templomdombon
(Pintér-Rózsafi-Stencinger: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című kötetéből)
A háborút követő zavaros időkben nem foglalkoztak a kérdéssel, de amint rendeződött a belpolitikai helyzet ismét előtérbe került a harcok alatt elhunyt hősök ügye. A törvényhozás 1924. évi XIV. törvénycikk 1.§-ában így rendelkezik: „A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914/1918. évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket feláldozták. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot - mint a »Hősök emlékünnepét« - a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.” A következő esztendőben, május elsején jelent meg a törvényre hivatkozó körrendelet és már a hónap végén nemzeti ünnephez méltóan emlékeztek az elesett hősökre.
A megemlékezéseken ünnepi szentmiséket tartottak, majd a települések elöljárói illetve lakosai elhelyezték az emlékezés virágait a hősi emlékműveken. A fővárosban rendezett eseményről Az Est így számolt be: „Pünkösd vasárnapján ünnepelte Budapest a világháború hősi halottainak emlékünnepét. Sok ezer főre tehető tömeg jelent meg a rákoskeresztúri temetőnek abban a részében, ahol a hősi hallottak alusszák örök álmukat. A kormány képviseletében megjelent Vass József miniszterelnök helyettes és gróf Csáky Károly honvédelmi miniszter, továbbá Zsitvay Tibor a nemzetgyűlés alelnöke, Sipőcz Jenő polgármester, Marinovich Jenő főkapitány és Nagy Pál a honvédség főparancsnoka, valamint a hatóságok, testületek és egyesületek képviselői. Tizenegy órakor érkezett meg Horthy Miklós kormányzó, majd nyomban utána József főherceg szárnysegéde kíséretében. A hősök emlékszobránál Zadravecz István püspök mondott beszédet a hősökről, akik nem haltak meg hiába, mert dicsőséget szereztek a magyar névnek. Veres Jenő és Horkay Béla evangélikus, illetve a református egyház nevében mondott imádságot, majd Horthy Miklós kormányzó az óriási tömeg ajkán szárnyaló Himnusz hangjai mellett koszorút helyezett el az emlékműre. Zsitvay Tibor a nemzetgyűlés kegyeltét tolmácsolta, Csáky Károly a kormány koszorúját helyezte el. Végül Sipos Jenő polgármester mondott beszédet, majd különböző társadalmi egyesületek helyezték el koszorúikat.” Az emléknapon rendezett színházi előadások előtt, a színészek és a nézők rövid néma tiszteletadással emlékeztek az elhunytakra.
Hősök napja Bácsalmáson, 1937
(Forrás: Filmhíradók online)
Megemlékezéseket tartottak az elcsatolt területek magyarlakta területein is. Nem minden esetben tudták ezeket az anyaországban rendezettekkel egy időben tartani, de május utolsó hetéhez megpróbáltak alkalmazkodni. A korabeli Nagyvárad című újság így számolt be a városban történt megemlékezésről: „Tegnap tartották meg a Hősök ünnepét s az a tegnapi nap egyúttal Áldozócsütörtök is volt. méltó, szép pompával folyt le az ünnepség, a várost fellobogózták s egy és két óra között, amíg a körmenetek végig vonultak a városon, minden forgalom megállott emlékezni azokra, akiket elvitt a nagy háború. Különösen tiszteletet érdemel a katonaság, amely gondozásába vette a felekezeti és faji különbség nélkül a hősi sírokat, amelyekben a háború névtelenjei pihennek. Újra hantolták a temetőkben ezeket a sírokat, új egyszerű fakereszteket állítottak és egyikről sem maradt le a bajtársi megemlékezés koszorúja. Az összes felekezetek templomaiban istentisztelet volt. A görög katholikus menet olaszi temetőbe vitte el kegyeletét, az egyház nevében Tóth Lajos kanonok mondott ünnepi beszédet, Iliescu őrnagy a katonák érzelmeit tolmácsolta a hallgató sírok előtt. Vostinár János dr., főjegyző a város nevében idézte az elmúltakat. Cosma tanár az ifjúság nevében mondott szép beszédet. A görög keleti papság Ciorogariu püspökkel a Rulikovszky úti temetőbe vonult s a temetőhöz vezető úton a katonaság állott sorfalat. A gyászmise után egy férfi énekkar adott elő mélységesen bús halotti dalokat. A síroknál, Maghier Aurél, dr. Bucico polgármester, Bogdan Jonescu tanár, Cortus tanár és a hadsereg nevében Dengl ezredes beszélt.”
A két háború között rendezett megemlékezéseken részt vettek a honvédség, rendvédelmi testületek és bajtársi egyesületek tagjai is. Nemzeti ünnep révén a tanintézetekben is megemlékeztek a Nagy Háború elhunyt hőseiről a hétvégét megelőző utolsó tanítási napon. De a fiatalok gyakran településükön rendezett ünnepségeken is részt vettek.
Miután Magyarország belépett a második világháborúba sajnálatosan időszerűvé vált a kérdés ismét az elesett katonák nagy száma miatt. 1942. április 17-én belügyminiszteri, 25-én honvédelmi miniszteri rendeletben rendelkeztek arról, hogy a második világháború hőseinek neve is felkerüljön az elkészült első világháborús emlékművekre és a Hősök Napján adózzanak az ő emléküknek is. Május 31-én a fővárosban, amikor József főherceg országzászlót avatott a Szabadság téren, már a két világháborúban életüket áldozott honvédekre emlékezett.
Hősök napja, 1942
(Forrás: Filmhíradók online)
A második világégés után, 1945 májusában még megtartották a Hősök Napját, de már nem számított nemzeti ünnepnek és hosszú ideig ez volt az utolsó is. Az említett megemlékezést követően 1989 májusában Szekszárdon tartottak hivatalos ünnepséget, majd a rendszerváltást követő első állami rendezvényre 1990. május 27-én került sor. A Magyar Köztársaság Országgyűlése a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről szóló 2001. évi LXIII. törvény alapján minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepévé nyilvánította.
