Thomée József a Nagy Háborúban
Az alábbi írást Happ Róbert olvasónk küldte be szerkesztőségünknek.
Emlékezzünk rég volt időkre, egy korra, amikor összedőlt a világ, emlékezzünk a hősökre, akik tették, amit kellett, s akik elmesélték mindezt. Emlékezzünk egy emberre, aki író és költő volt. Aki elmesélt mindent prózában és versben egyaránt. Aki harcolt, aki szeretett és aki gyűlölt. Aki tombolt, aki tenni akart, aki hitt és remélt. Thomée József volt ez az író és költő. A Nagy Háború idején rengeteg művész harcolt az első vonalban, mutatják ezt a katona emlékek, amik ránk maradtak. Mindezen művészek között vannak számolatlanul, akiket méltatlanul elfeledtünk. Thomée József is közéjük sorolható.
Thomée József
Hősünk nagyon kevés nyomot hagyott maga után. Néhány verses kötet, visszaemlékezés, újságcikk maradt fenn. Az interneten sem találni túl sok mindent róla, sőt, néhány egyszerűbb adatot leszámítva, szinte semmit. Információimat kizárólag saját leírásai alapján veszem, amiket a frontról írt haza szeretett feleségének, „Csipetkének", valamint visszaemlékezéséből és verseiből.
Thomée József 1884. március 13-án született a Nyitra vármegyében levő Vágújhelyen. Francia eredetű katona családból származott, ősei a napóleoni háborúk során kivették részüket a harcokból. A család később Szegedre költözött. Az ottani főreáliskola után hősünk a Budapesti József Műegyetem tanulója lett, amit sikeresen el is végzett. 1907-től a Magyar Posta szolgálatába lépett. Végleg Budapestre költözött, feleségét ott ismerte meg. A versírással már 1898-ban megpróbálkozott, diák éveiben novellákat is írt. Cikkei az évek során számos újságban megjelentek. Első verses kötetét 1911-ben jelentette meg Álmok Országútján címmel, amelyet az 1914-ben kiadott Pásztortüzek mellett című verseskötet követett.
Az Álmok országútján kötet belső lapja, illetve a Pásztortüzek mellett borítója
A Nagy Háború kitörését követően Thomée József 1914 augusztusában öltötte magára a tiszti egyenruhát. Műszaki végzettségének köszönhetően árkász hadnagyként a császári és királyi 1/I. népfelkelő árkász századba került. Háborús ténykedését igen nehéz volt rekonstruálni, mivel a háború ideje alatt az utász és árkász alakulatokat feldarabolták és szétszórták más gyalogezredekhez. Ezen okok miatt forrásként maradtak a képeslapok, a visszaemlékezések és a versek.
Hősünk még 1914 augusztusában a déli frontra került, Szerbiába. Thomée József is részt vett a sikeres és gyors előrenyomulásban, majd a visszavonulásban, mint árkász parancsnok. Ez az időszak szülte alábbi versét.
Ha a rapport…
Ha a rapport ott fenn glédába áll,
S szólít a zord őrmester úr: Halál,
- Ne sírjatok, hű asszonyom, gyerek!
Büszkén, keményen ott jelentkezek.
Kihűlt testemre ne boruljatok,
Ne tépje gond, bú rózsás arcotok,
De fel, a sötét égre nézzetek,
Egy felhőrojton, arra, ott megyek.
S ha könnyes hangon szóltok fel nekem,
Ott túl a felhőn is megérezem,
Nyerítve vágtat álomparipám
A csillagfényes langyos éjszakán.
Lágyan csókollak - Édes - homlokon,
Pöttöm fiacskám elbabusgatom,
S midőn mosolyra nyílik ajkatok,
Kakas szavára, visszaballagok.
A viszontagságok után pihenő következett, feltöltötték a csapatokat, utánpótlás érkezett, majd 1915 októberében megérkeztek a németek is. Thomée József és csapata a Mackensen hadsereg Gallwitz hadcsoportjának előőrséhez lett beosztva, szoros együttműködésben az utász századdal. Parancsnokuk a német Rittmeister Kurt von der Wallwacht kapitány lett, akit a francia frontról vezényeltek ide. Mikor már mélyen bent jártak Szerbiában egy újabb nehéz ütközet előtt állítólag így kiáltott fel a német kapitány: „Így aztán szívesen dolgozik az ember! Ezek a magyarok igazán pompás fiúk! Sokféle nációval voltam már együtt, de az egész pereputtyot odaadnám szívesen egy magyar szakaszért!”
Később egy másik német parancsnok, Karl Freiherr von Reifenegg őrnagy alá lett beosztva, aki akkor bolgár csapatokat vezetett. Így érkeztek el 1915. november 25-én Kosovo Polje, azaz Rigómező alá. A szerbek ellentámadásba kezdtek. Thomée József nagyon fontos feladatot kapott: az árkászokkal a szerb védművekig, drótakadályokig kellett az erős ellenséges tüzérségi tűzben eljutnia, majd az akadályokat felrobbantani. Csapata elérte az ellenséges állásokat, majd gyorsan aláaknázta azt. A tüzérség már zárótüzet adott és a szerb gyalogság a lövészárkokban várt a rohamra. Hősünknek nem maradt ideje visszavonulni. Félúton robbantott. A robbanással egyidőben megindult a bolgár csapatok rohama. A szerbek, mire megkapták a várva várt sípszót és kiugráltak az árkokból, nem láttak mást, mint a feléjük hömpölygő, üvöltő bolgár áradatot. Thomée sokkot kapva a detonációtól kiásta magát a rászóródó törmelék alól, majd megpróbált eligazodni, ami nem igazán ment a nagy zűrzavarban. Teljesen más ezrednél lyukadt ki, több száz méterrel délebbre a légnyomást és az egyéb kisebb sérüléseket leszámítva épségben. Hősünk visszakerült az alakulatához, kitüntetésre felterjesztve.
Thomée József szerb frontról küldött lapjainak egyike, amit feleségéhez írt
Az ezt követő napokban történt egy érdekes eset. A parancsnoksághoz ment átvenni a napi teendők listáját, amikor az épületben két szerb nőt látott megkötözve. Mikor érdeklődött felőlük, közölték, hogy a két nő, anya és lánya, felgyújtottak egy pajtát, ahol egy bolgár szakasz éjszakázott. 14 bolgár katona halt meg a tűzben. 4 katonát pedig, akik vagy őrt álltak, vagy a pajtából menekültek, jatagánjaikkal megöltek. Amikor a parancsnok kérdezte őket, miért tették, a válaszuk az volt: „Rigómezőért!” A partizán akció után egyértelmű volt az ítélet. Anyát és lányát kivitték a parancsnokság udvarában levő olajfákhoz és sortűz által kivégezték, miközben ők diadalmasan hazájukat éltették.
Thomée 1916 februárjáig marad szerb földön, majd jön az áthelyezési parancs. Itt teszünk egy kis kitérőt. Hősünk a Triesztben állomásozó repülő ezrednél Kiss repülő őrmesterrel részt vett egy légi vállalkozásban is. Az út célállomása a vicenzai vasútállomás és hadianyag raktár volt. A gépről jól látható volt a rengeteg ember, amint a számos vasúti kocsi között szorgoskodik. Ide dobták le a bombáikat. A robbanás frenetikus volt. A hadianyag raktár telitalálatot kapott és szinte eltüntette a környéket. A küldetés sikeres teljesítése után félúton egy Caproni repülő támadt rájuk. A gyorsabb gép hamar beéri őket és munkához lát. A vadász becserkészi őket és rohamra indul. Tüzel, a golyók kopogva ütik át a repülőgép falát. Hősünk vércseppeket érez az arcára szóródni és lenyomja ő is a géppuska gombját. A fegyver felugat és tüzet szórva követi a közeledő vadász alakját, majd a töltények becsapódnak a géptest egész vonalában a motort szinte szétrobbantva. Az olasz repülő bukdácsolva, lángolva függőleges zuhanásba kezd és nagyon gyorsan eltűnik a légtérből. Nem látni hova csapódik be. Ezt követően Thomée soha többé nem repül. Nem tudom hova tenni ennek a történetnek a logikus magyarázatát, nem ismerem a miérteket. Sajnos erről sincs egyéb információm.
Thomée József portréja
Hősünk jó néhány kitüntetéssel és már főhadnagyként jelentkezik új alakulatánál, a IV. árkász zászlóalj 2. századánál az olasz fronton. Ez az időszak 1916 tavaszától egészen az összeomlásig tehető, s közben bejárta Passubio, Zugna-Torta, Colni-Zugna, Mori, Monte Grappa, Asolone és Monte Rochetta szikláit, bérceit. A sziklák, gleccserek alatti munka embertelen körülményeket produkált. A fúrógépek gyakori meghibásodása, az utánpótlás nehézkes szállítása igen sokszor kényszerítette az árkászokat kézi munkára. Emellett ugyanúgy kivették részüket a harci tevékenységekben is, mint azt később látni fogjuk. Ebből az időszakból származik a következő költemény.
Halalihó!
Amerre járunk, csak madár ha járt,
A jéghegyek közt, hol a köd honol,
Sötétarcú Kúnfiúk ajakán,
Borongós, bús, elhalkult nóta szól.
Itt nincs tavasz, nyár, ősz, csak tél, s a hó
Sűrű pihékben hull, eltünt a sánc…
Halalihó!…
Hajnal felé kezdődik már a tánc.
Ziú, ziú… zümmög a sok golyó,
Zizeg a srapnel, gránát, akna bőg,
Villámlik, dörren, s a halálthozó
Acél nyomán sötét tölcsérmezők.
…Szorítsd a puskát testvér, hej'h, hahó,
Vigyázz a drótnál… Fedjed jól magad!
Halalihó!…
Látod nyüzsögni, ottan jő a vad!?…
A szót nem értni, lángban áll az ég,
Rekedt géppuska kattog, kerepel,
Milljó jégszilánk röpköd szerteszét,
S piros vér freccsen fehér hóra el.
A drótsövénynél megtorpant a szó,
Az élő hullám fölcsap, megremeg…
Halalihó!…
Szétroncsolt, tépett, rongyos tetemek…
Feljő a nap, csönd már köröskörül,
Hallgat a fegyver, eltikkadt a tánc,
Magasan fenn egy gépmadár röpül…
…Pajtásom, testvér, mi az, mit kívánsz?…
- Ajkadon vércsöpp, arcod oly fakó…
-Az asszony!?…Igen…meg a két gyerek…
Add ide pajtás, elküldöm nekik
Az amuletted és a leveled!…
Halalihó!…
…A holtakat betemeti a hó…
(Carre Alto - 3465, 1917. december 18.)
1917 augusztusában a Monte Rochetta szikláiról gyönyörű kilátás nyílik a festői Garda tóra és a mesés kis falura, Rivára. Thomée József alakulata már hosszú napok óta fúrja alagútját mélyen a sziklába az ellenséges állások alá. Egyik altisztje ellenséget észlelt. A kiásott alagút több tíz méteres mélyén hallgatóznak. Rövid időn belül meghallják az ellenséges fúró hangját fölöttük. Az ellenség árkászai is fúrnak, és ha kicsit mélyebbre ástak volna, akkor már egybe nyílt volna az alagút. Gyors elhatározás kell, szó szerint ki „kell aknázni” az adódó lehetőséget. Beindul az emberi gépezet. A fúrót kiviszik robbanószerrel töltik meg az alagút belsejét. A tábori telefonok drótjai égnek, információk és parancsok száguldanak bennük. Költőnk erősítést kap az egyik gyalogezredtől. Gázálarcokat fel! Az alagútból kirohannak és már hallani is a mély morajt. Majd üvöltő szélként dübörög végig a légnyomás és megemelkednek a sziklák. Mindenki ki az állásokból és roham! Fel a berobbantott szikláig! Az olaszok is hasonló ötlettől vezérelve kiugranak a szemben levő fedezékekből és rohannak a két ellenséges állás közötti beomlás felé. A magyarok érnek oda előbb. Térdre ereszkedve tűz a rohanó ellenségre, majd parancs nélkül roham tovább. Az olaszok meghátrálnak, majd menekülnek vissza, nyomukban a hurrázó magyar legényekkel. Alighogy beugrálnak saját állásaikba már ugranak a nyakukba a magyar gyalogosok és árkászok. Pillanatok alatt vége a küzdelemnek. Az olaszoktól néhány száz ember menekül tovább a sziklákon át, a többség megadta magát. Sok a halott, magyarból viszonylag kevés. Így történt, hogy az árkász aláaknázást „megsürgette” az ellenség és az események gyors fordulata magyar kézbe adta az olaszok táborát.
Árkászok munka közben
Egy másik támadásról is beszámol a költő, de azt rímekben teszi, amelyhez felesleges bármit hozzá tenni, beszéljenek inkább a verssorok.
A Monte Ronkolán
Parancs jött: „Holnap támadás!
Ha majd az est leszáll,
Háromszáz bátor fegyveres
A hegy tövébe vár;
Az út nehéz, kemény dió
A feladat talán,
Szerencse fel, főhadnagy úr
A Monte Ronkolán!”…
És elindult a kis csapat,
Az éj sűrű, sötét,
Meglepte szépen, hangtalan
A talján őrhelyét.
Eldőlt a harc, - véres nagyon, -
Rövid tusák után
És fenn maradtunk győztesen
A Monte Ronkolán…
Hogy kőpokol, most látni csak
Ahogy kibútt a nap,
Sehol bokor, forrás, fedél,
Árnyék, mely enyhet ad,
Csak szürke kő, csak zsenge fű,
Mely friss, jó vért kíván,
És állt a tánc nap-nap után
A Monte Ronkolán…
Épült az állás, fedezék,
Lett barlangunk, de mély,
Ha jő majd új földindulás,
Bolondos szív remélj.
Elmentek bár sokan, sokan
A szent Mihály lován,
Magyar dal csendül, bong, csapong
A Monte Ronkolán…
És jött roham, tűzfergeteg,
Acéleső, mi más,
De összeomlott, vérbefúlt
A talján támadás…
„…Főhadnagy úr, mi van veled?…”
- Csak véres lett a szám,
S holnaptól más parancsol itt
A Monte Ronkolán…
Hiába jött új, új csapat,
Hiába tört elő,
Dacolva állott, dalolón
A szent, az ős-erő;
Magyar fiúk dacoltak ott
Magyar fiúk nyomán,
És más nem is lett úr soh'sem
A Monte Ronkolán!…
Hősünk ezt követően is részt vett számos küldetésben és összecsapásban. A háború vége is itt, az olasz fronton érte. Hazaérkezvén Pécsen, Kaposváron keresztül, 1918. november 10-én szerelt le hivatalosan. A forradalmakat és a vörös uralmat is a fővárosban élte át. Verseiben nyomon lehet követni azt a szürke, szomorú, fásult hangulatot, ami akkor az országban uralkodott. A döbbenetet, amit a háború elvesztése okozott, évekig magán viselte. Nem értette a miérteket. Csendes lázadása és a kérdésekre keresett válaszok útja során a forradalmak idején megtapasztalta, hogyan „szeretik” a magyar katonát Budapesten: egy éjszaka vörösök támadták meg és verték félholtra.
A Golgothajárás borítója és az Így történt című kötet belső lapja
Majd jött Trianon. Költőnk hangulata mélyponton volt. Értetlen hallgatás és magány jellemezte ezt a pár évet. A családja volt a mindene, felesége, „Csipetke” és kisfia. Ők jelentették a háború idején a nyugalmat, a vágyódást és most is ők jelentették a biztonságot. A néma sóhajt lassan felváltotta a harag és a szégyen. Versei innentől forradalmi hangot kezdtek megütni, Petőfi versei jutnak róla eszembe. Rengeteg költemény született ezen évek alatt. Akit érdekel, ajánlom hősünk köteteit, amit már csak antikváriumokban lehet megkapni nagy ritkán, lévén csak egy kiadást éltek meg. 1922-ben foglalta egy kötetbe a fronton írt és a forradalmi verseit Golgothajárás címmel. Ugyanezen évben jelent meg frontbéli napló jegyzetei alapján az Így Történt… című kötete, amelyet több fényképpel, hazaküldött képeslapjaival illusztrált. A háború után visszament a Magyar Postához, ahol 1939-ben postafelügyelő lett. Az évek során számos írása jelent meg különböző lapoknál, amelyekben mindig a magáénak érezte az elcsatolt területekért vívott harcok szavakon és nyomdán keresztül képviselt eszméjét. Thomée József kiállt a saját eszméi mellett tántoríthatatlanul, ugyanúgy, mint a harcmezőn. A Nagy Háborúnak számára sosem lett vége. 1944-ben Budapesten halt meg.
