Érosz a hadszíntéren, avagy a Nagy Háború osztrák–magyar tábori és tartalék bordélyai – 2/1. rész

2011.01.18. 08:31 :: BallaTibor

A legősibb mesterségként ismert prostitúció története szinte egyidős az emberiségével. Az intézmény népszerűsége az évezredek során töretlen maradt, különösen igaz volt ez a háborús időszakokra, amikor is Mars és Érosz kéz a kézben jártak. A legújabb korban a hadseregek már központilag is törekedtek a testi örömöket nyújtó szolgáltatások – amelyek iránt a katonák és a tisztek részéről mindig is nagy volt az igény – szervezett keretek közé szorítására. A Nagy Háború már kitörése után néhány héttel, korábban soha nem látott méreteket öltött, mindegyik hadviselő fél részéről milliós tömegeket soroztak be és küldtek a hadszínterekre, kiszakítva őket megszokott családi környezetükből. 1915 elejétől a kezdeti mozgóháború a legtöbb fronton állásháborúvá alakult át. Kézenfekvő volt, hogy a több hét vagy hónap után a lövészárkokból rövid időre kiszabaduló, a nők társaságát teljesen nélkülöző katonák ösztönösen feléledő vágyaikra a legközelebbi tábori vagy tartalék bordélyban találjanak gyógyírt.

Korabeli karikatúra Korabeli karikatúra
(Száraz Miklós György – Tóth Zoltán: A bujaság története)

Az osztrák–magyar hadvezetés német példa nyomán hamar felismerte az ilyen célú létesítmények létrehozásának fontosságát. Elsősorban azért, mert a háború idején rohamosan terjedő különböző nemi betegségek ellen, amelyek már békeidőben a hadseregben előforduló összes betegség 17–31%-át tették ki, így könnyebben lehetett védekezni, hiszen a bordélyokban dolgozó hölgyek egészségi állapotát orvosilag szigorúan ellenőrizték és a katonák is csak az előírások betartása mellett vehették igénybe a lányok szolgáltatásait. A fronton harcolók egészségének és hadrafoghatóságának megőrzése, valamint a járványok elkerülése pedig elemi érdeke volt a hadvezetőségnek.

A császári és királyi Hadsereg-főparancsnokság 1915 nyarán kiadott egy nyolc pontból álló, a tábori és a tartalék bordélyokra vonatkozó szervezeti szabályzatot, amelyet gépelt változatban széles körben terjesztettek a szárazföldi haderő csapatainál. A k. u. k. katonai adminisztráció minden aprólékos részletre kiterjedően járta körül a problémát és a következőket határozta meg. A sorszámmal ellátott tábori és tartalék bordélyok a tábori hadsereg integráns részét képezték. Céljuk a tisztek és a legénység szexuális életének megkönnyítése, igényeinek kielégítése valamint a hátországból bevonult pótalakulatok szexuális felvilágosítása, továbbá a homoszexuális hajlamok és az onanizáció korlátozása volt. Mindegyik gyalog- és lovashadosztály-parancsnokságnál egy-egy tábori, az egyes fontosabb hadtápállomásokon, várakban, erődített helyeken pedig szükség szerint tartalék bordélyokat hoztak létre. A katonai egészségügyi intézmények, amelyek vöröskeresztes nővéreket is alkalmaztak, nem kaptak tábori bordélyt, mivel annak léte a női ápolószemélyzet szolgálati jókedvét jelentősen csökkentette volna, amit feltétlenül el akartak kerülni a szabályzat kiötlői.

A tábori bordélyok törzsosztályra és egy trénosztályra, továbbá annyi dandárosztályra oszlottak, ahány dandárral a hadtest vagy a hadosztály rendelkezett. Az osztályok a helyi viszonyoknak megfelelően több alosztályt foglalhattak magukba.

A tábori nyilvánosházak legfelsőbb szintű vezetését az osztrák–magyar haderő tábori bordélyügyeinek főnöke látta el, aki a közös Hadügyminisztérium segédközegeként ténykedett és udvari tanácsosi címet viselt. A Hadsereg- (Hadtáp) főparancsnokságon helyettese a tábori bordélyok főfelügyelője volt, a hadsereg- és hadtáp-parancsnokságokra egy-egy tábori bordély felügyelőt osztottak be. Mindegyik tábori nyilvánosház élén egy igazgató állt, akinek alárendeltségébe csoportvezető, valamint tisztviselők és gyakornokok tartoztak.

A tábori bordély szépei A tábori bordély szépei
(Balla–Pollmann–Kürti: A Nagy Háború másik arca)

Az alcsoportokat rangosztályba nem sorolt havidíjasok (1. és 2. osztályú örömlányok) alkották és törzs kurtizánok irányították. Segédközegként egy „madám” címet viselő hölgy segítette munkájukat. A tábori bordélyok tisztviselői külön állományt képeztek. Őket hiány fellépte esetén átmenetileg olyan tisztekkel pótolhatták, akik impotenciájukat hivatalosan igazolni tudták. Öltözetüket később állapították meg, addig is fekete gumi szegélyes karszalagot viseltek.

Az intézmény működésére vonatkozóan általános alapelvként fogalmazták meg, hogy egy tiszti örömlány 24 óra leforgása alatt átlagosan hat, egy legénységi pedig 12 alkalommal szolgálhatta ki az igényjogosultakat. A legénységi állományúak minden alkalommal 15, a főtisztek 30, a törzstisztek 60, a tábornokok pedig 120 percig vehették igénybe a lányok szolgáltatásait. Az aktus során a csukaszürke színű, 14/15 mintájú, „Neosalversan” márkájú, eltéphetetlen tábori óvszert kellett használni, amelyért a madámnak 20,3 fillér volt fizetendő. Mivel az óvszer – amelyre a hátországban is megnövekedett kereslet mutatkozott – utánpótlása Párizsból a háború miatt szinte lehetetlen lett volna, ezért nagymértékű takarékosságra és a túlságosan heves használat következtében történő gyors elhasználódás veszélyére figyelmeztettek a szabályzat írói.

A tábori nyilvánosházak női személyzetét három csoportba sorolták: tiszti, továbbá 1. és 2. osztályú legénységi örömlány kategóriába. Az utóbbit lövészárok lotyónak (Schützengrabermenscher) nevezték. Az egyes állománycsoportokból nem lehetett a másikba átkerülni.

Az alkalmas hölgyeket egy hátországbeli prostituáltavató bizottság utalta ki, az állományt belőlük töltötték fel és a későbbi kiegészítés is így történt. Mindegyik hadtest területén egy mozgó bizottság működött. Az avatási bizottság által a három közül valamelyik kategóriába ajánlott lányok az osztrák–magyar tábori bordélyok főnöke útmutatásai alapján a tábori és a tartalék intézményekhez kerültek. A tisztek számára fenntartott és az „elhasználódás” miatt már nem megfelelő teljesítményt nyújtókat az 1. osztályú legénységi kurtizánok csoportjába sorolták át. A 2. osztályú legénységi örömlányokat kizárólag a rendfokozat nélküli katonák számára tartották, és a tervek szerint a háború folyamán lehetőség szerint az 1. osztályú legénységi kolléganőik soraiból egészítették ki. Amikor a lövészárok lotyó már nem felelt meg a céloknak, a bal farpofáján fordított császári billoggal kellett ellátni, kiselejtíteni, és a legközelebbi kínálkozó alkalommal alaposan megfertőzve az ellenségnek átadni.

A katonai regulákat követő kéjhölgyeknek csukaszürke, a vöröskeresztes ápolónők egyenruhájának szabását követő tábori öltözetet írtak elő. Ehhez egy 8 cm széles, 1,5 cm-es gumiszegéllyel ellátott fekete karszalagot viseltek. Fehérneműként a professzor dr. Jäger rendszerű, meghosszabbított hordási idejű normál fehérneműt határoztak meg, a tiszti örömlányoknak a legfinomabb minőségű fekete félselyem harisnyával, a legénységi szajháknak közepes minőségű vörös pamutharisnyával. A harisnyakötők azzal megegyező színűek voltak. Szolgálati működés közben a ruházatot teljesen vagy részben le lehetett vetni, azonban figyelni kellett annak megóvására. A tiszti kurtizánok közül azok, akik előképzettségüknél fogva (a bécsi Kereskedelmi Minisztérium szakakadémiájának látogatása) képesek voltak arra, hogy tábornokokra különös befolyást gyakoroljanak, fekete harisnyájukon vörös nadrágpaszományt (lampaszt) viselhettek ismertetőjegyként.

Georg Grosz rajzai a tábori bordélyból Georg Grosz rajzai a tábori bordélyból
(Magnus Hirschfeld: Sittengeschichte des Weltkrieges)

A tábori és tartalék bordélyok többé-kevésbé valószínűleg a fentebb ismertetett szabályzatnak megfelelően működtek, a hölgyek tevékenységének mutatóiról sajnos nem maradt fenn korabeli dokumentum. Azt, hogy mi zajlott a zárt ajtók vagy függönyök mögött, bátran bízhatjuk az olvasó képzeletére. A tábori és tartalék nyilvánosházak használatának díjai nyilvánvalóan hadszínterenként változtak, és alkalmazkodtak a katonák alacsony zsoldjához, illetve a tisztek vékony pénztárcájához.

A tábori bordélyok száma messze elmaradt a valós igényektől. Azokat többnyire a frontokon a harcvonaltól relatíve csekély távolságra állították fel, főként elhagyott kastélyokban, a háború által valamennyire megkímélt falusi házakban, vagy újonnan emelt fabarakkokban, üresen álló vasúti vagonokban kaptak helyet. Legtöbbször csak rövid ideig léteztek, személyzetük nemegyszer csupán 2–3 főből állt. Az intézményeket elsősorban az első vonalba induló vagy onnan a tartalékba visszavont csapatok katonái látogatták.

Cirkuszi kocsiból kialakított mozgó tábori bordély tisztek számára Cirkuszi kocsiból kialakított mozgó tábori bordély tisztek számára
(Magnus Hirschfeld: Sittengeschichte des Weltkrieges)

A hosszabb időre berendezett és sok esetben a civil lakosság által már korábban is használt – a fenti szabályzat megfogalmazása szerint tartalék – nyilvánosházak a front mögötti hadtápterületen voltak. Nem voltak kitéve közvetlen háborús veszélynek és átmeneti állomásnak számítottak minden csapatrész számára, melyeket a frontra rendeltek vagy onnan visszatértek. A tiszti és a legénységi, valamint a csak helyenként létező altiszti bordélyok mindenhol szigorúan elkülönültek, a legénység számára fenntartottakat mindenütt az előttük kígyózó hosszú sorokról lehetett felismerni.

A piroslámpás házak szervezése folyamatosan zajlott. A császári és királyi XXVI. hadtest parancsnoksága 1917 októberében a bukovinai Radautzban a környéken elterjedt nemi betegségek megelőzésére egy osztrák–magyar és egy német katonai bordélyt szándékozott felállítani. Az előbbit a magyar királyi 40. honvéd gyaloghadosztálynak kellett létrehoznia. A nyilvánosházba jelentkező hölgyeknek érvényes fényképes igazolvánnyal kellett rendelkezniük, hetente kétszer ingyenes orvosi vizsgálaton kellett részt venniük, igazolványukat a kuncsaftnak felszólítás nélkül be kellett mutatniuk. Akik közülük nem rendelkeztek igazolvánnyal és megfertőzték a katonákat, kiutasították a városból, ellenük testi sértés miatt emeltek vádat a bíróságon.

A császári és királyi Hadsereg-főparancsnokság egészségügyi főnökének 1916 novemberében kelt összefoglalója megállapította, hogy a hadosztályonként létrehozott tábori bordélyokból túl kevés működött, azok mindegyikében csak néhány lány dolgozott, akik emiatt rendkívül túlterheltek voltak. A hölgyek egyetlen éjszaka alatt gyakran harminc, ötven vagy száz kuncsaftot is kiszolgáltak, így érthető volt, ha ilyen körülmények között a szigorú előírások ellenére is közvetítették a fertőzéseket. A nyilvánosházakban a várakozási időben a katonák rendszeresen alkoholizáltak. Az orvosfőnök a férfi látogatók belépés előtti és utáni orvosi vizsgálatát ajánlotta a nemi betegek kiszűrésére. Rezignáltan úgy vélte, a tábori nyilvánosházak nem igazán alkalmasak a fertőzöttek számának csökkentésére.

A fenti cikk a Hadtörténelmi Közlemények 2010/4. számában jelent meg. A blogon közölt változatból a lábjegyzeteket szerkesztési és terjedelmi okokból elhagyni kényszerültünk.

2 komment

Címkék: besztof tábori bordély

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr392591859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gefraiter 2011.01.18. 21:57:23

Azért ez a "bal farpofán fordított császári biloggal" megbélyegző kiselejtezés - finoman fogalmazva - nem volt egy humánus eljárás, nem is beszélve a megfertőzésről és az ellenség részére történő átadásról. A rabszolgákkal bántak így utoljára... Nem nagyon értem és számomra elég nehezen fér össze a korszak viszonylag lovagias viselkedésével!

Brájen 2011.01.18. 23:14:59

És mikor jön a 2. rész?

Programajánló

Könyvbemutató

Könyvbemutató

Utazás

húavéti emlékút

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban