A Kornfeld Zsigmond gőzös megmentése

2010.12.27. 07:55 :: RózsafiJános

Pozsonyi utászok a Nagy Háborúban – 4. rész

1915 őszén a pozsonyi 5/2. utászszázad is a központi hatalmak nagy szerbiai offenzívájának előkészítésén tevékenykedett a Dunánál. Az előmunkálatok a Dunadombó-Orsova szakaszon folytak: erődítéseket építettek, áthajózási eszközöket szereztek be és készítettek elő, víz- és széljelző szolgálatot szerveztek, átkelései terveket dolgoztak ki. A Mackensen tábornagy parancsnoksága alatt álló hadseregcsoport parancsot adott az 5/2. utászszázadnak, hogy az előkészületek során vegyen részt az összelőtt és elsüllyesztett dunai hajók és uszályok kiemelésében, beüzemelésében is.

A Kornfeld Zsigmond oldalkerekes gőzhajó az átadási ünnepség előtt A Kornfeld Zsigmond oldalkerekes gőzhajó az átadási ünnepség előtt
(Forrás: www.hajoregiszter.hu)

Ó-Moldovánál feküdt a Dunában Ausztria-Magyarország akkori legerősebb dunai vontatógőzöse, a Kornfeld Zsigmond. A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt. 63,90 méter hosszú oldalkerekes gőzhajója 1914 júliusában készült el. Nevét a vállalat megalapítójáról, néhai báró Kornfeld Zsigmondról kapta. Úgy számoltak az új gőzössel, hogy a Zuhatag és a Vaskapu minden részén alkalmas lesz a folyami hajózásra és Orsovát jelölték ki állomáshelyének. A háború kitörése után Ó-Moldovánál tüzérségi tűzben süllyedt el.

A gőzös kiemelését Jacobi Ágost százados, az 5/2. század parancsnoka szervezte meg. Maga mellé vett 14 válogatott, vízen járásban tökéletesen kiképzett, megbízható és nagy teljesítő képességű utászt, akik kormányos kitüntetéssel rendelkeztek. A feladat veszélyes volt, mert a gőzös a szerbek által belátható területen süllyedt el. Mivel már 14 hónapja víz alatt volt, és több telitalálatot kapott, ezért a kiemelés nagy figyelmet követelt. Nem csak üzemképes állapotba kellett hozni, hanem a 42 km-re levő Dunadombóig (a Duna Ponjavica-ágába) el is kellett vele jutni, s mindezt a szerbek orra előtt.

Jacobi Ágost százados a pozsonyi 5/2. utászszázad parancsnoka Jacobi Ágost százados a pozsonyi 5/2. utászszázad parancsnoka
(Jacobi Ágost szerk.: Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban című kötetből)

A kiemelést követően először a gőzös belsejében hozták rendbe a gépezetet. Felszereltek egy füstképződést csökkentő szerkezetet is. A munkát segítette, hogy előkerítették a gőzös békebeli személyzetét: Miller hajóskapitányt, Gyurkovics gépészmérnököt, Deák gépészt és Eperjessy kormányost. Felkészültek arra is, hogy a szerbek lőni fogják a hajót, ezért a parancsnoki hidat szilánkállóvá alakították. Kitaláltak egy olyan szerkezetet, amelynek segítségével belülről is kormányozhatták a hajót. Már csak a gőzös fehér oldalának átfestése volt hátra, amelyik az ellenséges part felé nézett. Ezt a feladatot az indulás előtti órákra hagyták.

Az indulás időpontját Jacobi százados az utolsó pillanatig titokban tartotta. Erre a parancsot 1915. október 3-án éjszaka adta ki. Gyorsan átfestették a hajó oldalának fehér részeit, majd az utászok puskával és kézigránátokkal a kézben, elhelyezkedtek a fedélzeten. A berozsdásodott hajókerekek 21 óra 15 perckor nagy csikorgással forogni kezdtek és a gőzös elindult. A folyó mellett álló szövetségeseket – így az utászszázad működési szakaszában a Duna átkelésre készenlétbe helyezett X. porosz hadtestet is – tájékoztatták a gőzös haladási útvonaláról, nehogy tüzet nyissanak rá.

A Kornfeld Zsigmond gőzhajó útja A Kornfeld Zsigmond gőzhajó útja
(Jacobi Ágost szerk.: Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban című kötetből)

Az ellenség az első órákban még nem vette folyamatos tűz alá az egyre gyorsabban haladó gőzöst, csak egyes lövéseket adott le rá. Gradištét elhagyva viszont elindult a vadászat a Dunán úszó hajóra. Világító rakéták, fényszórók, géppuskák után a tüzérség is működésbe lépett. A hajó nagy sebességgel haladt a széles vízfelületen, ezért nehezen eltalálható célt nyújtott. Útja során az egész szerb frontszakasz riasztva lett, s a gőzös folyamatos tűz alatt állt. Már közeledett Dunadombóhoz, amikor a találatok által szétlőtt orr részen elkezdett beömleni a víz. Az orr lesüllyedt, s a hajó fara megemelkedett, így a kormányszerkezet nem működött. Az utászok azonnal odarohantak és szivattyúk segítségével, megfeszített munkával újra kormányozhatóvá tették a hajót. Október 4-én nulla óra után 10 perccel a Kornfeld befutott a célkikötőbe.

Az 5/2. utászszázad Jacobi Ágost százados vezetésével ismét végrehajtott egy bátor fegyvertényt, s a Kornfeld is készen állt a dunai átkelésben való részvételre. Jacobi százados e fegyvertényért a III. osztályú Vaskoronarenddel és a német Vaskereszttel lett kitüntetve.

3 komment

Címkék: utász jacobi ágost kornfeld zsigmond gőzhajó

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr912540932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2011.01.04. 17:51:19

Az a 14 katona, aki vele tartott és kapott valami kitüntetést ezért a "huszárvágásért"? Érdekelne, mert általában csak a parancsnokról hallani valamit, de a katonáiról már kevesebbet.

RózsafiJános · http://nagyhaboru.blog.hu 2011.01.04. 22:19:53

Kutatásaim eredményei alapján tudom, hogy egy-egy sikeresebb vállalkozás, támadás, vagy eredményes védekezés után a parancsnokok minden alkalommal kitüntetésre terjeszették fel azokat, akik hősiesen helytálltak. Ebben a konkrét esetben sajnos nem állnak rendelkezésre azok az adatok, amelyek igazolnák, hogy a sikeres akció után nem csak a parancsnok, hanem a legésnység is kitüntetést kapott volna. Sajnos a műszaki alakulatoknak igen kevés a fennmaradt iratanyaga, azok is nagyon hiányosak. Úgy érzem, azzal, hogy egy poszt terjedelmével megemlékeztünk egy műszaki alakulat sikeres tettére, és számos olvasónk megismerhette bátor helytállásukat, egy tisztelgést tettünk emlékük előtt.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása