1916 szeptemberének végén a győzelmes nagyszebeni csata véglegesen a központi hatalmak oldalára fordította a hadiszerencsét. A román hadsereg az egész arcvonalon visszavonulásra kényszerült és az üldözés során a gyorsan mozgó huszáralakulatok jutottak főszerephez.
A 4., 7., 12. és 14. közös huszárezredet és a 7. lovas tüzérosztályt magában foglaló 1. lovashadosztály október 12-én érte el a Csíki-havasokban fekvő úzvölgyi Aklos csárdát. A nem túl tágas völgy ettől kezdve szinte szurdokszerűen halad az Úzvölgy-telepig, ahol a vámháznál a románok szilárd védelmi állásokat építettek ki. A hadosztály parancsnoka elhatározta, hogy a völgyet szegélyező gerinceken keresztül átkaroló támadást indít. A mintegy 500 fős északi csoport a 7. huszárezred lövészosztályából, a 12. huszárezred egy lóról szállított századából, valamint három géppuskás osztagból állt. Az Aklos csárdától október 13-án 11.30-kor indulva először megmászták az 1555 méter magas Saj havasát, majd a hegygerincen menetelve elérték az 1473 méter magas Katlan ormát, ahol az éjszakát töltötték. A következő nap reggelén 06.30-kor indultak tovább az 1091 méteres Sár havasára, ahol már az ellenséges vonalak mögött jártak. Innen déli irányba, az úzvölgyi vámház felé egy kb. 50 méter széles hegygerincen ereszkedtek, melynek legmagasabb pontja a völgy fölé magasodó 905 méter magas kiemelkedés.
A harccsoport félszázadnyi elővédjét Gróf Eszterházy Alajos főhadnagy vezette. A főerők 500 méterre lemaradva követték őket. A Sár havasán egy-egy szakaszt hagytak hátra a kötelék háta és oldala biztosítására.
11.20-kor bukkantak az ellenség első 30-40 fős csoportjára, mely rövid tűzharc után déli irányba menekült. Az üldözés során egy másik román csoportot is megugrasztottak, míg végül az üldözők első csoportja eljutott a 905-ös kiemelkedés aljáig. Mivel erős ellenállásba ütköztek, visszatértek a 885-ös magassági pontnál várakozó főerőkhöz. Báró Berg ezredes itt alakította meg a csoport támadó harcrendjét. A balszárnyra vezényelt 2. századot két géppuskával erősítette meg és parancsot adott a 905-ös magaslaton védekező ellenség megtámadására. A jobbszárnyon két század a hegygerincről a vámházhoz levezető öszvérút vonalában nyomult előre a román védelem hátába. A 14.00-kor megindított támadás közel egy órás harc után teljes sikert hozott. A 905-ös kiemelkedésről az ellenség halottakat és sebesülteket visszahagyva fejvesztve menekült. A jobbszárny, miután elérte a völgyet, bekapcsolódott az ott folyó harcba. A megzavart ellenség csoportjai megkezdték a visszavonulást, nyomukban a Thoms alezredes parancsnoksága alatt álló arctámadó csoporttal. A hegyoldalon lefelé ereszkedő huszároknak kiváló célpontot kínált a menekülő ellenség, azonban egy félreértés miatt többségüket futni hagyták. A románok ugyanis egy csángó ezredet alkalmaztak ezen az arcvonalszakaszon, akik egymás között magyarul beszéltek. A huszárok a fák takarásában a sajátjaiknak hitték őket és futni hagyták a csapatot.
Az északi támadó csoportban harcolt Wolf Béla, aki 1931-ben a Magyar Katonai Szemle hasábjain, a 7-es huszárok „Hadi Emlékkönyve” és saját harctéri naplója alapján beszámolt a támadásról. Cikkéhez mellékelt egy vázlatot, mely 1:75 000-es méretarányban ábrázolja a helyszínt.
Wolf Béla vázlata
Ez volt a kutatás egyik kiindulási alapja. Első lépésben a terepkutatás előkészítéseként a vázlatot rávetítettem egy mai 1:50 000-es turistatérképre, majd ezen megjelöltem azt a két útkereszteződést, melyeket a terepen azután be tudtam azonosítani. Ezek a kutatni kívánt terület két ellentétes sarkának közelében voltak. A terepen GPS-el bemértem a kiválasztott útkereszteződések koordinátáit, majd számítógépen georeferáltam a turistatérképet. Ennek során egy számítógépes program segítségével hozzárendeltem a GPS-el bemért koordinátákat a térképen ábrázolt útkereszteződésekhez. Ezután a program képes leolvasni a térkép bármely pontjának koordinátáit. Mivel a térkép ekkor már tartalmazta a harcvázlat adatait is, így meg tudtam állapítani az összecsapás helyszínének koordinátáit. Ezt betáplálva a GPS-be, a készülék alkalmas lett, hogy a helyszínre navigáljon. A helyszín az úzparti táborhelyünktől nem egészen két kilométerre feküdt, azonban 300 méteres szintkülönbséget és meredek kaptatókat kellett leküzdeni. A térképen nem tűnt nehéz feladatnak a helyszín megtalálása, hiszen az a hegyhátból kiemelkedő 905-ös magaslat oldalában volt, ez pedig jól beazonosítható. A valóságban azonban a Csíki-havasok sűrű fenyvesei között, ahol a hegyoldalt vízmosások, kisebb kiemelkedések szabdalják, ez egyáltalán nem volt könnyű. Egy ideig próbáltam kontrollálni az irányt a térkép alapján, de idővel teljesen rábíztam magam a GPS-re. Mintegy félórás gyaloglás után a műszer jelezte, hogy elértem a célpontot. A szálfás, helyenként sűrű aljnövényzettel borított domboldal szinte semmiben sem különbözött az erdő más részeitől. Néhány elszórt gödör bújt meg a bokrok alatt, de ezek akár természetes eredetűek is lehettek.
Az összecsapás helyszínét elsősorban a kilőtt töltényhüvelyek jelzik. Bízva a GPS-ben, bekapcsoltam a fémkereső-műszert és megkezdtem a terület átvizsgálását. Néhány méter után előkerült az első román töltényhüvely, majd az első magyar. A leletek helyét kis sárga zászlócskákkal jelöltem. Ehhez tudni kell, hogy a magyar huszárok 8 milliméteres Mannlicher karabélyokkal, a román katonák 6,5 milliméteres Mannlicher puskákkal voltak felszerelve. A különböző fegyverekhez eltérő töltényeket használtak. A 8 mm-es tölténynek rézből készült 50 mm hosszú peremes (8x50R), a 6,5 milliméteresnek szintén peremes, de 53 mm hosszú rézhüvelye van (6,5x53R). A hüvelytalpon további jelzések könnyítik meg az azonosítást. A 8 mm-es töltény talpa négyosztatú, a felső negyedben a gyártási hónap római számmal, a középső kettőben a csappantyú két oldalán a gyártás éve, alul pedig a gyár jele található. Jelen esetben 1916 májusában a csepeli Weiss Manfréd gyárban készült töltényeket használtak a huszárok. A román töltények hüvelytalpa szintén négyosztatú, de felül a gyártási év, középen „M 93” felirat, alul pedig a gyár jele látható. Az összecsapás helyszínén két különböző gyár terméke került elő. P. A. M. betűk a brassói lőszerüzemet, a W pedig a csepeli Weiss Manfréd gyárat jelezte. Bizony ez a háború egyik gonosz fintora, hogy a csepeli gyár magyar munkásai készítették a huszárok, de a románok lőszereit is.
Balra magyar, jobbra pedig román Mannlicher töltények
A puskatöltényeket mindkét típusnál 5 darabos töltőkeretben tárazták a fegyverbe. Az utolsó lőszer betöltése után az üres töltőkeret automatikusan kiesett a puskából. A fegyver használatát a kilőtt töltényhüvelyek és az üres töltőkeret egyaránt jelzi. A fegyvert a lövés leadása előtt csőre kellett tölteni, tehát a zárdugattyút hátra húzva, majd visszatolva egy lőszert tolni a csőbe. A lövés leadása után a zárdugattyút hátrahúzva üríthetjük a kilőtt töltényhüvelyt, majd visszatolva újabb töltényt tolunk a csőbe. A folyamat ismerete azért fontos, mivel az ismétlő fegyvereknél a lövés helye és a kilőtt töltényhüvely ürítésének helye nem szükségszerűen azonos. Másik fontos szabály, hogy ahol töltőkeret kerül elő, ott nagy valószínűséggel legalább egy hüvelynek is kell lenni. (Az, hogy a csőretöltés után nem azonnal adnak le lövést, okozza a magányos élestöltény jelenséget. A katonák általában töltött fegyverrel kapcsolódnak be a harcba, tehát rohamra indulnak, vagy várják a támadó ellenséget. A harci láz hatására azonban, amikor lövést kell leadniuk, izgalmukban ismét csőre töltenek, így a csőben lévő élestöltényt ürítik. Olyan katonáknál, akik még nem estek át a tűzkeresztségen vagy harctéri sokk hatása alá kerülnek, előfordulhat, hogy egyáltalán nem adnak le lövést, csak töltenek és ürítenek.)
Lassan kezdett kirajzolódni az összecsapás helyszíne és az is egyértelművé vált, hogy az alapos kutatás legalább egy teljes napot követel. Másnap esett az eső ezért csak harmadnap folytattam a kutatást, immár többedmagammal. Amennyire a növényzet engedte, igyekeztünk minél alaposabban átvizsgálni a terepet. Elég volt rápillantani a zászlócskák csoportjaira, hogy megelevenedjen a küzdelem egy-egy mozzanata, de a szakszerű értékeléshez el kellett készíteni az összecsapás-helyszín részletes felmérését, megjelölve rajta az előkerült tárgyak pontos helyét.
A töltényhüvelyek csoportjai két román harcvonal nyomát jelzik (fehér pontsor, A és B vonal). Az első vonalban a kilőtt hüvelyek 2 darabos csoportokat alkotnak. Az 1-es számmal jelölt hüvelycsoportban a két kilőtt hüvely egymáshoz közel van, ami azt jelzi, hogy a katona valószínűleg hasalt, így azok az ürítésnél egymás mellé estek le. A 3-asnál már nagyobb a távolság, ennek oka, hogy a katona állt. A 2-nél a fentiekben leírt magányos élestöltény jelenséget érhetjük tetten. A mellette levő kilőtt hüvely mutatja, hogy a katona, amikor elfoglalta a tüzelőállást, csőre töltötte a fegyverét, de amikor az ellenség felbukkant, akkor is automatikusan csőre töltött. Ezután legalább egy lövést leadott erről a helyről. A 4-es hüvelycsoport a domb meredek keleti oldalán van. Valószínűleg a jobb kilövés lehetősége miatt helyezkedett el itt a harcos. Itt láthatjuk a két kilőtt hüvely mellett a kiesett töltőkeretet is. Elméletileg 4 db hüvelynek kellene lenni, de a lejtős terep miatt a hiányzó kettő elsodródhatott, az is lehet, hogy ott volt, csak nem találtuk meg.
A következő harcvonalban érdekes jelenséget figyelhetünk meg. Majdnem egyvonalban, kettesével egymás mellé helyezett tele töltőkereteket találtunk. Valószínűleg mindegyik helyen egy-egy román katona hasalt, aki a harcra való felkészülés során a derékszíján levő tölténytáskából 2 tele töltőkeretet tett maga elé, hogy a harc közben gyorsabban tudjon tölteni. Erre azonban nem került sor, mivel a magyar támadás lendülete elsodorta az első harcvonalat (A), akik magukkal rántották a második harcvonal (B) balszárnyát is. A katonák feltehetően a domb csúcsa felé menekültek. A második harcvonal jobbszárnya azonban a helyén maradt és több lövést adott le a támadókra. A 6-nál láthatunk két leszakadt gombot és egy több darabos hüvelycsoportot, ami azt jelzi, hogy a huszárok, amikor a roham során balról tüzet kaptak, lehasaltak és előrekúsztak. Az itt előkerült magyar töltényhüvelyek viszonylag nagy mennyisége és a töltőkeretek hiánya géppuskára utal. A 7-től szintén hosszabb ideig lőtték a román jobbszárnyat (8-as) és a visszavonulókat, akik szintén leadtak néhány lövést. Rövid tűzpárbaj után a románok ellenállása megtört és a jobbszárny is megkezdte a visszavonulást, valószínűleg keleti irányba, elszakadva a többiektől.
A huszárok felugrottak és folytatták a rohamot a dombtető felé, amit töltényhüvelyek és üres töltőkeretek sora jelez. A harmadik román harcvonal a domb tetején húzódott. Itt rövid tűzpárbaj után a románok folytatták a visszavonulást. A mintegy 100 méter hosszú lapos dombtetőn rövid megállásokkal próbálták lassítani az üldözőket. A harmadik harcvonaltól 50 és 80 méterre találtunk egy-egy terepszakaszt, ahol a román katonák tűzharcot kezdeményeztek, de a huszáros rohamot már nem tudták megállítani. A magyar töltényhüvelyek hiánya szuronyrohamot jelezhet.
A fenti eredmények alapján biztonsággal állítom, hogy sikerült a 7-es huszárok 1916-os támadásának helyszínét beazonosítani. A kutatott helyszín megegyezik a Magyar Katonai Szemle vázlatán megjelölt hellyel, a töltényhüvelyek magyar és román katonák harcára utalnak, a magyar töltényhüvelyek 1916-os dátuma megegyezik a támadás időpontjával, a leletanyag eloszlása egy sikeres magyar rohamot jelez az Úz völgye irányába.
További érdekes momentuma volt a kutatásunknak, amikor az Úzvölgy nyugati részén egy 1877 mintájú lovassági legénységi szablya markolata került elő a penge egy részével. A penge csonkjára láthatóan hegyet köszörültek. A jelenség egyik magyarázata lehet, hogy a harcok során eltört szablyát a gazdája elhagyta és a lakosság használta tovább. A másik és egyben valószínűbb magyarázat, hogy a háború időszakában a szuronyhiányon, elsősorban a huszár alakulatoknál, azzal segítettek, hogy a szablyák pengéjét lerövidítették.
Mivel a környezetében harcra utaló nyomok nem kerültek elő, így csak azt állapíthatom meg, hogy ez a típus volt rendszeresítve a Monarchia huszárezredeinél az első világháború idején, így valószínűsíthető, hogy valamelyik huszárezred katonájáé lehetett.
A kutatott helyszín elsősorban azért érdekes számunkra, mivel itt csaknem kilenc évtized elmúltával is viszonylag jól lehetett rekonstruálni az 1916. október 14-én 15.00–16.00 között lezajlott összecsapást. Az első világháborús csatatereken viszonylag ritka az ilyen helyszín, mivel az állásharcok során gyakran évekig ugyanazon a területen harcoltak. A különböző összecsapásokból származó leletanyag összekeveredett, így az események a terepen nem rekonstruálhatók a fentiekben alkalmazott részletességgel.
