Szarajevói variációk – 7/4. rész

2010.09.23. 08:08 :: PollmannFerenc

Három ilyet említ: 1. legutóbbi találkozásukkor Vilmos császárral (1912 novemberében) határozottan megmondták a trónörökösnek, hogy Németország nem tekinti casus foederisnek, ha a Monarchia megtámadja Szerbiát, és erre válaszul Oroszország hadba lép a dualista birodalom ellen. („Szóval csak semmi ostobaság!” – intette őt a német uralkodó.) Ferenc Ferdinánd persze nem tudta, hogy a két vezérkar között már 1909 óta titkos szerződés rögzítette ennek ellenkezőjét, azaz hogy Ausztria-Magyarország a vázolt szituációban igenis számíthat német támogatásra. De vajon melyik megállapodás jelent többet puszta papírfecninél, ha a megszegésére csábító (vagy éppen kényszerítő) érvek elegendően erősek? Az osztrák-magyar trónörökös 1912 végén elbizonytalanodott német szövetségesét illetően, és ezen feltehetően az sem változtatott volna, ha ismeri a vezérkari paktum szövegét.

Ferenc Ferdinánd és Vilmos császár Ferenc Ferdinánd és Vilmos császár

2. Rossz húzásnak bizonyult 1912 decemberében az egy évvel korábban menesztett Conrad von Hötzendorf visszahelyezése a vezérkari főnöki beosztásba, mert az ő újbóli aktivizálását a cári udvarban határozottan barátságtalan lépésnek tekintették, s ennek közvetlen jeleként Ferenc Ferdinánd nagy csalódására hiába várt II. Miklós vadászmeghívására. Márpedig az Oroszországhoz fűződő viszony elhidegülése érzékenyen érintette a trónörököst, aki mindenáron elkerülendőnek tartotta az északi kolosszus elleni háborút. Végül 3.: a II. Internacionálé bázeli kongresszusán elfogadott közös békeprogram népszerűsége a szocialista mozgalom növekvő befolyását demonstrálta a trónörökös számára, amiből azt a következtetést vonta le, hogy az európai uralkodóházaknak inkább erősíteniük kell a közös fellépést a forradalmi veszély ellen ahelyett, hogy egy háborúval esetleg romlásba döntsék az egész monarchikus rendet a kontinensen.

Ferenc József császár és II. Miklós cár 1902-ben egy vadászaton Ferenc József császár és II. Miklós cár 1902-ben egy vadászaton

Mindezek miatt tehát 1913 elejétől Ferenc Ferdinándot a béke megőrzésében érdekelt tényezők közé kell sorolnunk, és természetesen ugyanez érvényes 1914 nyarára, a szarajevói merénylet idejére is. A történészek jelentős része éppen az ő személyének kiesését tekinti az egyik legfőbb oknak arra, hogy a júliusi válság idején a háború híveinek sikerült felülkerekedniük az osztrák-magyar döntéshozók között. Ebben az összefüggésben érdekes igazán Tisza István kezdeti szilárd kiállása a fegyveres megoldással szemben. Milyen esélyei lettek volna a grófnak, ha a trónörökös is ugyanazt a platformot képviseli? Ennek latolgatása persze akkor lehetne valóban tanulságos, ha Ferenc Ferdinánd egy sikeres merénylet után képviselhetné Bécsben a béke ügyét együtt Tiszával. Sajnos azonban a virtuális történelem műfaji korlátai miatt az efféle fantazmagóriát kénytelenek vagyunk félretenni. Be kell érnünk azzal, hogy a magyar miniszterelnök és a trónörökös kiszámítható lépéseit a merényletkísérlet hatására kialakult helyzetben értékeljük. Egy hasonló szituáció elemzésére vállalkozott a korszak egyik legkiválóbb történésze, a brit Samuel R. Williamson, Jr. is. Ő szintén életben hagyta Ferenc Ferdinándot és helyette Potiorek táborszernagyot, Bosznia-Hercegovina ugyancsak a trónörökös pár gépkocsijában tartózkodó katonai parancsnokát lövette agyon a merénylővel. Ez az eltérés most a számunkra nem igazán jelentős, hiszen a lényeg: Ferenc Ferdinánd, mint a béke híve nem hiányzik a döntéshozatali mechanizmusból. Williamson gondolatmenete szerint a trónörökös és Tisza – bár egyébként ellenfelek voltak – most azonos oldalra kerültek, s ennek hatására Berchtold külügyminiszter, aki meglehetősen befolyásolható személyiség volt, szintén óvatosabb vonalat képviselt volna. Ebben a helyzetben pedig az uralkodó is valószínűleg a „békepártiakkal” tart. (Megint csak ne feledjük: Szarajevóban nem gyilkosság, hanem csupán gyilkossági kísérlet történt!) Következésképpen, folytatja Williamson, nincs Hoyos-misszió a német támogatás biztosítása érdekében, nem a bécsi külügyminisztérium héjái tartják a kapcsolatot Berlinnel, hanem Vilmos császár jó barátja, Ferenc Ferdinánd, akit, tehetjük hozzá, jóval nehezebben lehet háborús kalandba belerángatni. Így aztán a brit történész szerint pusztán a szarajevói áldozat személyének a megváltoztatása is elegendő lehetne ahhoz, hogy Ausztria-Magyarország egészen másképpen reagáljon a kialakult helyzetre.

Tisza István Tisza István

A fenti logika azonban talán túlságos nagyvonalúsággal veszi bizonyosra azt a feltételezést, hogy Ferenc Ferdinánd és Tisza István egymás álláspontját erősítve azonos oldalon foglalnak állást, és szilárdan védelmezik a békés megoldást. Ismerve a két férfiú közötti meglehetősen feszült személyes viszonyt, nem lehet tagadni, hogy mindkettőjük számára lehetne a dolognak némi pikantériája: hogy tudniillik éppen engesztelhetetlen ellenfelükkel kerülnének közös platformra. Igaz, ez a pikantéria rögtön megszűnne, amennyiben a béke álláspontjához mások is csatlakoznának. Tiszának mindenesetre nem lenne szüksége arra, hogy végrehajtsa kopernikuszi fordulatát, ám ezzel megfosztaná a történészeket attól, hogy még hosszú évtizedekkel az események után is reménytelenül próbálkozzanak döntése valódi okainak kibogozásával…

A következő, 5. részt szeptember 28-án, kedden adjuk közre.

17 komment

Címkék: ferenc ferdinánd szarajevói merénylet potiorek táborszernagy gróf tisza istván conrad von hötzendorf ll. miklós cár ll. vilmos császár leopold graf berchtold

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr782309066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brájen 2010.09.23. 10:30:47

Oké, Ferenc Ferdinánd túléli a merényletet, de mi van ha súlyosan megsebesül, és egy jó darabig nem lesz cselekvőképes? Akkor melyik forgatókönyv játszódik le?

Gefraiter 2010.09.23. 11:34:37

@Brájen: Vagy túléli, de soha többé nem lesz cselekvőképes, egész életére rokkant lesz, esetleg kómában fekszik?

PollmannFerenc 2010.09.23. 13:12:04

Az alapvető tétel, mely szerint amennyiben F.F. túléli a merényletet, akkor 1914 nyarán nincs háború, mivel ő valószínűsíthetően ellenezné azt, ezért az erőszakos megoldás hívei nem tudnának felülkerekedni, természetesen így is kikezdhető. (Nem akarom lelőni a poént, de én magam is meg fogom próbálni a későbbi fejezetekben, hogy kétségeket támasszak a tétel abszolút érvényességével szemben.) Ha nyomorékká lövik és megszűnik politikai tényező lenni, az szerintem gyengítheti is, de erősítheti is a háborúpártiak pozícióit. Gyengítheti, mert mégiscsak életben maradt, és erősítheti, mivel a felháborodás az aljas merénylőkkel és felbujtóikkal szemben csaknem annyira kihasználható, mintha meghalt volna.

Gefraiter 2010.09.23. 14:43:13

Számomra érdekes kérdés még F.F. békepártivá válása, aminek az egyik legfőbb oka a németektől származó megtévesztő információ. A német uralkodó és az osztrák-magyar trónörökös találkozásakor F.F.-et tudatosan félrevezették volna? Vagy a vezérkarok paktumát Vilmos sem tudta? Ennyire államot képezett volna az államban a két vezérkar, hogy a legfőbb, vagy leendő legfőbb haduraikat is félrevezethették?

PollmannFerenc 2010.09.23. 15:02:44

@Gefraiter: Ez a békepártiság azért idézőjelek között értendő: FF. főleg az oroszokkal nem akart konfliktusba keveredni. Azonkívül, mint már volt róla szó, aggaszttta a megerősödő munkásmozgalom és egy általános forradalom kitörésének veszélye. Ami a németekhez fűződő viszonyt illeti, a német külpolitika korántsem volt olyan egységes vonalvezetésű, mint amilyennek sokan gondolják. (Maga a császár is gyakran belekavart egy-egy átgondolatlan kijelentéssel.) Ami pedig a hadsereg és a politikai vezetés viszonyát illeti, az nem csupán a vilhelmiánus Németországban volt sok esetben ellentmondásos. A német vezérkar kapcsolata a szövetséges Monarchia katonai vezetésével szintén nem volt egy egyszerű képlet. Persze egy kommentben aligha lehet mindezt kibontani.

Gefraiter 2010.09.23. 21:25:36

@PollmannFerenc: Oké, ez rendben, de hogy egy vezérkar megvezetheti az uralkodót, vagy a trónörököst, ez azért durva, nem?

A másik kérdés a munkásmozgalom. Ennek ekkora valós hatása lett volna már? Nem volt ez ekkor még eltúlzott félelem, vagy F.F. a jövőbe látott? Azért a valós forradalmi helyzethez később kellett három év háború...

PollmannFerenc 2010.09.24. 07:54:56

@Gefraiter: Én nem hiszem, hogy a 'megvezetés' itt a helyes kifejezés... Azt hiszem Conrad panaszkodik a visszaemlékezéseiben valahol, hogy milyen kár, hogy az állam legfőbb vezetői ill. az uralkodók nem mindig kiváló hadvezérek is egyben. Akkor ugyanis könnyen össze tudnák hangolni a politikai és a katonai érdekeket. Mivel azonban legtöbbször nem ez a helyzet és mivel a politikai vezetés primátusát nem lehet kétségbe vonni, szükségképpen adódhatnak nézetkülönbségek a katonák és a politikusok között. Normális esetben a politikai mondja meg, hogy ki ellen, mikor és miért háborúzik egy ország, a katonák pedig azt, hogy hogyan. De néha nem könnyű a határvonalat meghúzni és főleg betartani.
Ami F.F. tájékozottságát illeti a kettősszövetség együttműködéséről: a trónörökös csak 1913 nyarán lett a hadsereg főfelügyelője, amely pozíció elvileg feljogosította őt minden idevágó információ birtoklására. Csakhogy a a németek maguk is előszeretettel "lebegtették" a casus foederis érvényességét egy eljövendő osztrák-magyar-szerb konfliktus esetére. Még 1914 júliusában is előfordult, hogy maga Conrad von Hötzendorf sem lehetett teljes mértékben tisztában, vajon a német szövetségesek nem fogják-e cserben hagyni a Monarchiát, mondván: az oroszok hadba lépését Ausztria-Magyarország provokálta ki, erre pedig nem érvényes a kettősszövetségből fakadó segítségnyújtási kötelezettség.

PollmannFerenc 2010.09.24. 08:00:34

@Gefraiter: ami a munkásmozgalom jelentőségét illeti: F.F. nem látott a jövőbe, viszont emlékezett az 1905-ös oroszországi forradalomra, azonkívül ismerte a II. Internacionálé 1912 novemberi baseli kongresszusának kiáltványát, amelyben konkrét utalás hívta fel a kormányok figyelmét arra, hogy Európa jelenlegi (akkori) állapota és a munkásosztály hangulata miatt egy háború adott esetben magukra a kormányokra nézve is veszélyt hordozhat magában.

Gefraiter 2010.09.24. 11:44:35

@PollmannFerenc: Akárhogy nevezzük, számomra azért furcsa, hogy a vezérkarok megállapodnak valamiben, amit persze vagy végrehajtanak majd, vagy sem, s erről a "politikai főnökeik" nem tudnak. Ennek a tudásnak a hiánya, persze az egyéb szempontokkal együtt, de jelen esetben F.F. teljes külpolitikai irányvonalát megváltoztatta! A szarajevói variációk szempontjából az egész ügy ugye kevésbé érdekes, de annyiban mégis az, hogy F.F. békepártisága - részben - ide vezethető vissza.

Gefraiter 2010.09.24. 12:05:43

@PollmannFerenc: Érdekes a munkásmozgalom viszonya is a háború kérdéséhez. Messze visz a dolog, s szorosan nem ide tartozik, de a szociáldemokrata pártok egy része a saját hazájában támogatta a háborús politikát, s kezdetben a háború mellett volt.

PollmannFerenc 2010.09.24. 12:50:04

@Gefraiter: azt is lehetne mondani, hogy katona tervez, politikus végez... F.F. háborúval kapcsolatos nézeteinek módosulásában pedig a német szövetséges feltétlen támogatásába vetett bizalom megrendülése csak egyetlen tényező volt. Továbbá: a katonák és a politikusok közötti hiányos információáramlásra pregnáns példákat lehet felhozni. Conrad rengeteget panaszkodott például, hogy a külügy nem tartotta fontosnak beavatni őt (a vezérkar főnökét!) a hármasszövetség tényleges szövegébe. Vagy említhetném Vilmos császárt, aki a jelek szerint szintén nem volt tisztában az 1914-es német felvonulási terv rugalmatlanságával és mikor (később alaptalannak bizonyult) hírek jöttek arról, hogy a franciák esetleg kimaradnak a háborúból, át akarta irányíttatni tábornokaival a nyugati frontra szánt hadosztályokat az oroszok ellen. Szegény tábornokok meg vért izzadtak, hogy megértessék vele ennek lehetetlenségét. Szóval nem olyan rendkívüli az, hogy nem minden felelős döntéshozó van birtokában minden olyan infónak, amirők tudnia kéne...

PollmannFerenc 2010.09.24. 12:53:01

@Gefraiter: ezt úgy nevezték annak idején, hogy a II. Internacionálé árulása. Tényleg megszavazták a hadihiteleket és ezzel igent mondtak a háborúra. Ebben persze a háborús propagandának jelentős szerepe volt.

Gefraiter 2010.09.24. 23:17:56

@PollmannFerenc: Ez mind oké, csak közben a két vezérkar meg egymás között - mai divatos kifejezéssel élve - "lemutyizta" a casus foederis elvét. Vagyis a katonák már megállapodtak, függetlenül attól, hogy a politikusok (közöttük az uralkodó és a trónörökös) miről tudtak, s miről nem. S végül is az ő forgatókönyvük szerint zajlottak az események. Szegény F.F. meg a német politikusoktól betojatva békepártivá lett, s ha túléli a merényletet Tisza oldalán ül az asztalnál, s győzködi a katonákat, akik meg sunyin összemosolyognak, mert tudják, hogy minden le van zsírozva: a németek jönnek, ha belépnek az oroszok. Hogy egy kicsit a variációkkal is foglalkozzunk...

Gefraiter 2010.09.24. 23:24:55

@PollmannFerenc: Szerintem a munkásmozgalom 1912-ben maximum csak ijesztgetett, országonként meg lefeküdt a nemzeti és politikai érdekeknek, s F.F. meg ezek szerint elég betojós volt.

Persze az érthető, s önmagában is elég nyomós érv, hogy a nagy orosz medvével nem akar ujjat húzni...

PollmannFerenc 2010.09.25. 13:59:29

@Gefraiter: Egyáltalán nincs szó "lemutyizásról": az 1909-es megállapodás a két uralkodó tudtával és beleegyezésével született. Mellesleg valójában megoszlanak a vélemények arról, vajon tényleg megállapodásról volt-e szó. Osztrák-magyar oldalról nézve igen, olyanról, amely mintegy kiegészítése volt az 1879-es kettősszövetségnek. A németek inkább csak ígéretnek tekintették, amit persze komolyan készek voltak betartani adott esetben. Csak ez az adott eset 1909-ben - lévén Oroszország még akcióképtelen - a bizonytalan jövőhöz tartozott. Mellesleg a kettősszövetség csak annyit tartalmazott, hogy ha a két szerződő fél bármelyikét Oroszország megtámadja, a másik köteles teljes haderejével a megtámadott segítségére sietni. Slussz. Bismarcknak esze ágában sem volt ezt úgy értelmezni, hogy ha a Monarchia balkáni katonai akciójára válaszul lép be Oroszország a háborúba, Németország akkor is köteles segíteni. Főleg a magyarok szerették volna a szerződést így értelmezni: még Andrássy is, akinek pedig pontosan tudnia kellett, miről van szó, hisz ő írta alá, szemrehányást tett Bismarcknak. A német kancellár erre válaszul hozta nyilvánosságra 1888 februárjában a dokumentum szövegét, hogy lehűtse a túlságosan forrófejű és a küszöbön álló orosz háború lázában égő magyarokoat, megmutatva, hogy a szerződés kifejezetten defenzív jellegű, és szó sincs arról, hogy a németek a Monarchia balkáni érdekeiért hajlandóak lennének hadba lépni a cári hadsereg ellen. 1909-ben a német vezérkar szeme előtt már a Schlieffen-terven alapuló kétfrontos kontinentális háború ideája lebegett, és ehhez feltétlenül szükségük volt a Monarchia katonai támogatására. Ezért voltak készek elismerni a casus foederist a Balkánra nézve is abban az esetben is, ha a Monarchia megtámadja Szerbiát és az orosz hadba lépés erre válaszul következik be. A segítségnyujtás ígéretének persze osztrák-magyar részről is megadták az árát, hiszen ezzel a Monarchia hadvezetése kénytelen volt alkalmazkodni a német felvonulási tervhez, amelynek konkrét részleteiről azonban vajmi keveset tudott.
Hogy F.F. nem tudott a megállapodásról (vagy nem megállapodásról), az nem csoda: nagybátyja igyekezett őt távol tartani a legfontosabb államügyektől. Továbbá én nem tekinteném "betojásnak", ha korábbi vehemenciájából sokat elhagyva józanabb fejjel tekintett az európai nagypolitikára és nem minden problémát fegyverrel akart megoldani, mint korábban oly gyakran. Ami pedig a munkásmozgalom befolyásának pontosabban a forradalmi veszély nagyságának megítélését illeti, nagyon is indokolt volt a trónörökös óvatossága, aki pontosan tudta, hogy az egész hagyományos európai rendet fenyegeti veszély, ha a forradalom lángja valahol felüti a fejét. Ebből a szempontból mindegy, hogy az egyébként a Monarchiával számos vonatkozásban érdekellentétben álló Oroszország esik áldozatul: a Romanovok esetleges bukása a Habsburgok és a Hohenzollernek (stb., stb.) uralmát is fenyegeti.

Gefraiter 2010.09.25. 18:24:42

@PollmannFerenc: Köszönöm a részletes okfejtést, most és az előzőekben is, ez így mind rendben is van, s F.F. esetén a politikusi józanság nem bűn, hanem szerintem is inkább erény, miként a békepártiság is, csak az oda vezető út magyarázatainak egy része nem túl izmos (forradalmi veszély), illetve fölöttébb furcsa (német támogatás tudásának hiánya)a számomra. Ettől még lehetett így...

A forradalom valóban veszélyes volt/lehetett az egész európai rendre, csak kérdés, hogy volt-e ilyen mérvű veszély, különösen a szocdem pártok fentebb is említett magatartását ismerve? Ha már a virtuális történelem témakörben folyik a diskurzus egy kósza eszmefuttatást az is megérne, hogy beszélhetünk-e a háború előtt reális forradalmi veszélyről, s hogy háború nélkül lettek volna-e forradalmak. Mert én azt gondolom, hogy nem, de kíváncsi lennék a szerző és mások vélekedésére is. Ha már F.F. békepártiságát ez is befolyásolta, s ugye alaptétel, ha ő túléli a merényletet a béketábor erősödik, s (talán) nem lesz háború sem, ergo forradalmak sem, s hadd ne folytassam...

PollmannFerenc 2010.09.25. 19:51:15

@Gefraiter: a békepártiság és a háború valóban ultima ratio-ként tekintése nem ugyanaz... F.F. azért lett "békepárti", mert kezdte megérteni (megsejteni?), mit veszíthet egy vesztes háborúval. A német támogatás biztosítása nélkül az oroszokkal nem lehetett háborút kezdeni: ez oyan axióma volt, amit a kortársak ritkán kérdőjeleztek meg. Én nem tudom, hogy "izmos"-e F.F. államférfivá válásának motivációja, vagy sem, mindenesetre azok a politikusok, akik - már a merénylet után - a közös minisztertanács asztalánál helyet foglaltak, átléptek egyfajta határt. Olyan határt, amelyet néhány hónappal korábban (1913 októberében) még nem léptek át. És annál az asztalnál csak egyetlen katona ült: Conrad, a vezérkari főnök.
Ami a másik kérdést illeti: bolsevik értelemben vett forradalmi veszély talán nem volt. Ám a munkáspártok átvehették a hatalmat békés (parlamentáris) úton is. Márpedig egy vesztes háború várhatóan megnövelte volna a tőkés rend hagyományos formájával elégedetlenek táborát, és nemcsak a szélsőségesekét. Ennek a veszélye megvolt és F.F. ilyenirányú félelmei nem nevezhetőek alaptalannak.

Programajánló

Könyvbemutató

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Utazás

húavéti emlékút