Az első találkozás az ágyúval

2010.08.09. 08:00 :: RózsafiJános

Borbély Kálmán tüzér főhadnagy hadiútja – 2. rész

Győrtől a Műegyetemig

Borbély Kálmán tüzér főhadnaggyal, Kálmán bácsival, mielőtt elkezdtük volna I. világháborús élményeinek rögzítését, szerteágazó beszélgetéseket folytattunk. Volt ebben politika, sport, magánéleti helyzet vagy éppen az időjárás szeszélyessége, betegségek.

Talán a harmadik találkozáskor jutottunk el odáig, hogy a magnetofont bekapcsolva elkezdtük emlékeinek rögzítését. A szoba csendjében sok-sok évtizeddel régebbi emlékek hosszú sora kapcsolódott egymásba, s hamarosan kiderült az idős tüzér első találkozásának a története is az ágyúval. (Szavait nem szószerint, hanem az elhangzottak tartalmi kivonataként adjuk közre.)

1894. augusztus 17-én születtem Győrben. Anyám szerint 12-én, de az okmányaim szerint augusztus 17-én. Édesanyám szerint a pap részeg volt, azért írta el a dátumot. Apám a győri közkórház gazdasági vezetője volt, anyám felügyelte az otthoni személyzet munkáját és a gyerekeket. Apám minden délben hazajött ebédelni, ebéd után szundított egyet, majd visszament dolgozni. Szépen, kiegyensúlyozottan élt a család.

Győr látképe korabeli képeslapon Győr látképe korabeli képeslapon

Először ötéves koromban találkoztam ágyúval, amikor egy kiállított ágyút néztünk meg édesanyámmal, és az ott álló katona megengedte, hogy belenézzek a csőbe. Arra emlékszem még, hogy nagyon tetszett, amikor a pozsonyi tüzérek Győrött vonultak keresztül, és fújták a generálmarsot.

1900-ban kezdtem el az elemi iskolát, majd utána a győri bencés gimnáziumba kerültem, ahol 1912-ben végeztem. Kitűnő tanuló voltam, és mivel mindig érdekeltek a műszaki dolgok, egyenes út vezetett a budapesti Műegyetemre. Gépészmérnöknek készültem.

A Műegyetem korabeli fényképen A Műegyetem korabeli fényképen

Szólj hozzá!

Címkék: győr borbély kálmán győri bencés gimnázium budapesti műegyetem

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr22181398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

Könyvbemutató

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Utazás

húavéti emlékút