Gyula tűzmester díszben, lovon

2019.10.18. 07:00 :: KajonÁrpád

Képek az asztalfiókból 15. Mai képünkön egy délceg honvéd tűzmestert láthatunk, aki díszben üli meg a lovat az 1913 júliusában készített fotólapon. Öltözetén a nemsokkal korábban felállított honvéd tüzérség díszegyenruhájának a jellegzetességei is jól megfigyelhetők.   A képen a honvédség…

2 komment

Címkék: fotó fénykép egyenruha tüzér fényképelemzés

Kövendy Ferenc és bajtársai – egy harctéri fotó kapcsán

2019.10.09. 07:00 :: Nagy Háború szerkesztőség

„Nemrég Németországban élő harmad-unokatestvéreméktől két olyan fotót kaptam – először digitalizáltan, mailben, majd személyes találkozásunkkor valóságosan is –, amiért örökké hálás leszek. Tudták, hogy az én rokonaim vannak a képeken, ezért a frissen, valamely hagyaték felszámolása utáni dobozból…

Szólj hozzá!

Címkék: fénykép olasz front román front Kövendy Gyula Kövendy Ferenc

„Apu katona volt 1917-ben”

2019.09.27. 07:05 :: KajonÁrpád

Képek az asztalfiókból 14. Mai fotónkon egy fémraktár valószínűleg népfelkelő őrszemélyzete tűnik fel 1917-ből. A ruházatuk és a felszerelésük is elég vegyes. Két bosnyák is látható mellettük. A képen (a kissé nehezen olvasható tábla szerint) a Vuk (?) fémraktár őrszemélyzete látható 1917-ben. A…

1 komment

Címkék: fotó fénykép egyenruha fényképelemzés népfelkelők

Salzburgi fegyvermester

2019.09.20. 07:05 :: KajonÁrpád

Képek az asztalfiókból 13. Asztalfiókunkból ma egy Salzburgban készült kép került elő, amelyen a helyi ezred géppuskás osztagában szolgáló fegyvermester látható. Az egyenruhája még a háború eleji, állógalléros csukaszürke darab. A fotó 1915-ben készülhetett. A képen a Rainer-ezred, azaz a cs. és…

Szólj hozzá!

Címkék: fotó fénykép egyenruha fényképelemzés fegyvermester

Tábori tüzér tisztikar a szürke különböző árnyalataiban

2019.09.13. 07:05 :: KajonÁrpád

Képek az asztalfiókból 12. Mai fotónkon tüzértiszteket láthatunk, valószínűleg egy tábori ágyús üteg tisztikarát 1915 második feléből. A tisztek csuka- és tábori szürke ruhadarabok keverékét viselik. Néhányan már kitüntették magukat… A képen tüzérek láthatóak, valószínűleg egy tábori ágyús üteg…

Szólj hozzá!

Címkék: fotó fénykép tüzér 1915 fényképelemzés

Rejtélyes üdvözlet Hamburgból

2019.09.11. 07:00 :: BálintFerenc

Arcok a Nagy Háborúból 17. A német SMS Berlin kiscirkálón szolgáló Dani Tillschneider Hamburgból küldött fotólapot a Baranya megyei Mágocsra a „szébreményű” Ádám Anna kisasszonynak. A német hadihajón szolgáló tengerész magyar nyelven írt üdvözlőlapja sok kérdést felvet, amelyekkel kapcsolatban az…

Szólj hozzá!

Címkék: fotó fénykép matróz haditengerészet fényképelemzés Mágocs sms berlin

Tarhavasi síremlékek

2019.08.09. 07:20 :: KajonÁrpád

Képek az asztalfiókból 9. Az asztalfiókunkból előkerült fotó szomorú aktualitással is bír: 1917-ben augusztus 10-én halt hősi halált a képen megörökített tarhavasi sírokban nyugvó két katonatiszt, Páll Lajos főhadnagy és Heinrich Róbert hadnagy. A fotón egy tábori lelkészt láthatunk két síremlék…

Szólj hozzá!

Címkék: fotó fénykép orosz front

Lóról szállt Tóth János

2019.07.12. 07:05 :: KajonÁrpád

Képek az asztalfiókból 8. Asztalfiókunkból ezúttal Tóth János egyedül és családjával együtt készült fotói kerültek a kezünkbe. Sapkajelvénye és derékszíja alapján egy huszárral vagy lovas tüzérrel van dolgunk. A képeken a hátlap felirata szerint egy bizonyos Tóth János látható egyedül, illetve a…

Szólj hozzá!

Címkék: fotó fénykép huszár fényképelemzés

Árkász békebeli kimenőben

2019.07.05. 07:00 :: KajonÁrpád

Képek az asztalfiókból 7. Sorozatunk újabb fotóján egy osztrák tartalékos árkász tisztjelölt, Eduard Karger látható. Az 1915 őszén a Duna melletti Kremsbe küldött fotólapon még békebeli kimenőt visel. A képen Eduard Karger, a 2/5. árkászszázad tartalékos hadapródjelöltje látható. A képeslapot ő…

Szólj hozzá!

Címkék: fotó fénykép fényképelemzés árkász

Zsigmond a messze távolból Szegedre

2019.06.28. 07:00 :: KajonÁrpád

Képek az asztalfiókból 6. Bere Zsigmond 1916 decemberében újévi üdvözletként küldte a testvérének Szegedre a mai fotólapunkat, aminek az érdekessége, hogy a képen látható tárgyak és a katona ruházata, felszerelése teljesen megegyezik egy másik fotón láthatóval. Vajon…

3 komment

Címkék: fotó fénykép egyenruha Szeged fényképelemzés

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása