„Ejnye, de rumszag van, nem érzitök?”

2018.06.04. 07:05 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 14. rész

1918. június 13-án a 46-os rohamszázad részére kiosztják a speciális felszerelést, s három emberenként egy liter rumot is kapnak a sturmosok. Este a II. zászlóalj tisztjei az étkezdében elbúcsúznak egymástól, majd 8 órakor a 8. század Kókay László rohamszakaszával kiegészülve elindul a Piave felé. Útközben srapneltüzet kapnak. Legjobban a rumos demizsont féltik a rohamisták…

 

Ott is voltunk ([1918. június] 13-ika). Csukonyi tudatta velünk, hogy minden sturmos, még az altisztek is, 10 db Stil handgránátot fog kapni és 40 éles töltényt, s minden patrul egy gebaldte ladungot. A legénység a szokásos felszerelésen kívül (homokzsákok, derékszíj, bajonett, tőr, gázmaszka, sisak, kulacs, ásócsákány vagy balta) a brótzsákját, csajkáját és celtjét és egy pokrócát viszi magával. A többi rüsztung a század kocsiján marad.

A H.M.G. legénység mindegyike a M.G. muníción illetve felszerelésén kívül szintén brótzsákot, zeltet, pokrócot viszi magával s ezenkívül 2 Stil gránátot fejenként. A spreng és flammenwerfer patrulok is csak a felsorolt dolgokat viszik magukkal. A spreng patrulok 2-2 gestrechte ladungot, a flammenwerferek magát a készüléket és a tartalék olajtartályt, a telefonista patrulok mindegyike egy-egy készüléket visz magával, és ezekre nézve kiadta Csukonyi, hogy a telefonösszeköttetést ővele létesítsük, ne pedig más csapattal, mégpedig tüstént azután, hogy a parancsolt vonalat elértük.

Tudatta velünk, hogy ma este még itt kapunk lent vacsorát, holnap este pedig szakaszaink a menázsit felhozzák utánunk a stellungba, s remélhetőleg holnapután este is utánunk hozzák a Piavén túlra. Verpflegung tekintetében tehát nem leszünk a századoknak átadva, melyikéknél beosztattunk, hanem saját konyhánkról kapjuk a menázsit. Minden eshetőségre számítva, azonban ma még mindenki (a tisztek is) fog kapni egy reserva kenyeret, 2 hús- és 2 kávékonzervát. Azonkívül a legénység az eddig kapott (leginkább dohány, szalonna és bor) libes gabékon kívül Flickertől 3 emberenként 1 liter rumot fog kapni (az én embereim összesen 14,5 liter rumot) a támadás előttre „szíverősítőnek”. Majd minden tiszt, én nem kértem (nekem pontos kis világító órám volt) és sturm patrul kommandáns részére 1-1 Doxa órát és 1-1 villanylámpát adott át Csukonyi. (A villanylámpát elfogadtam.) A villamos zseblámpát tulajdonképpen azért kaptuk, hogy ha még éjszaka érnénk át az ellenséges partra, a támadás folyamán azzal jelezzük az innenső partra. Most összehívta ki-ki a saját embereit és tudatta velük a Csukonyi által közölteket, s szétosztottuk az órákat és zseblámpákat. A bakák meglehetősen jókedvűek voltak, s rendületlenül bíztak a támadás sikerében, hogy ismét olyan bő zsákmányunk lesz, mint ősszel.

Embereim közölték velem, hogy a 2. patrul kommandásnak, Korp. Juhásznak, ki nemrégen jött szabadságról, tripperrel elütötte a maródi, s még máma kórházba fog menni. Juhász még a századnál volt, magamhoz hívattam, és kegyetlenül leszidtam, mert tudva a baját most lógott el csak, s őneki magyarázván meg a támadási abschnittunkat, most már nincs idő azt helyette más sarzsinak megmutatni. A 2. patrult most helyettesének Gefrt. Nagynak (Ferkó bácsi) adtam át, ki pöttöm kis emberke volt, de derék, használható. A 2. patrul most mindössze 7 emberből állt, s nem tudott már Csukonyi pótlást adni, s így 9 ember helyett a 2. patrul 7 emberrel, az 1. pedig 8 emberrel volt hivatva a támadást megkezdeni. Csukonyinál volt még szerencsére a Montello ballonról felvett fényképe, mit még Zoppén átnéztünk a Regts kmdonál, s erről úgy, ahogy én és Hódi káplár megmagyaráztuk Gefrt. Nagynak támadási abschnittunkat.

Majd a rum miatt kérdeztem meg a bakákat, hogy mi történjék vele, kiosztassam-e most mindenkinek külön-külön a porcióját, vagy az áthajózás előtt, annál is inkább, mert ez a rum tulajdonképpen bátorítónak lesz adva. Embereim csaknem mind azt mondták, hogy csak közvetlenül az áthajózás előtt osszuk ki a rumot, ne pedig most, mert a támadásig legnagyobb részük úgyis meginná, s épp amikor kell, nem volna belőle semmi, s megemlítették a régi sturmosok, hogy Jamianónál és a Fajtinál is közvetlenül a támadás előtt osztották ki nekik a rumot. Nekem is ez volt az akaratom, s így csak örültem rajta, hogy embereim hasonlóképpen gondolkodnak. A rum részére 25 literes boros demizsonomat kimosatva elküldettem Lukáccsal, s jelenlegi ordonáncommal, Farkassal, még a délelőtt folyamán a század irodába, hol 14,5 liter rumot kaptak. Még több is jutott 3 emberenként 1 liternél, mert embereink Lukáccsal együtt is mindösszesen 39-en voltak. A rumos demizsont azután a lakásomra vitettem. Majd délig ott voltam a századnál, s jelen voltam a muníció faszolásánál, s a 2 gebaldte ladungot is elkészíttettem, míg a 2 gestrechte ladungot a spreng patrul már készen hozta ide, Cosnigából.

A mai nap szép idő volt, s reméltük, hogy talán az offenzívára kedvezni fog az idő, bár a Piave vizének leapadását holnap után reggelre még nem várhattuk. Ebéd után nem mentem sehova se, lakásunkon maradtam, s Szarafolyánnal beszélgettem meg leveleket írtam ismerőseimnek.

Kókay László egy korábbi, édesanyjának írt lapja Kókay László egy korábbi, édesanyjának írt lapja
(Kókay László hagyatékából)

Mindketten meglehetősen izgatottak voltunk, nem is csoda, hiszen nagy események előestéjén álltunk, de mégis elütni próbáltuk izgatottságunkat a likőrrel, melyet teljesen elfogyasztottunk a délután folyamán (kb. fél liter fejenként). Kedélyesen viccelődgettünk, s nagyokat nevettünk. Megígértük kölcsönösen egymásnak, ha valamelyikünk finom italra akadna, küldi a másikunknak. Én tréfásan hecceltem a „mackókomát” (Szarafolyán csúfneve), hogy neki jobb dolga lesz, mert Abbáziában (Abbazia di Nervesa) fog majd üdülni, hol a kolostor pincéjében a papok (hol lehettek már azok szegények) bizonyára jó italokat őriznek.

Még délben közölte velem Molnár fhgy. az étkezdében, hogy mivel a 8. komp. fog ma este legmesszebb menni (a többi századok mind hátrább mentek táborhelyre ma este), mi indulunk leghamarább a II. Baon-ból, s embereimet ¾ 8-ra rendeljem a 8. század körletébe, mert 8 órakor megindulunk fel a kern zonéba. Kecskemétit hívattam a délután folyamán, s ez értelemben adtam ki neki a parancsot. Közben Lukáccsal is pakoltattam. Én nem szándékoztam őt (de ő sem akart tőlem elmaradni), mint Schulz és Szarafolyán a trénnél hagyni, hanem magammal szándékoztam őt vinni, már csak azért is, mert a zsákmányolandó dolgokat vele szándékoztattam vitetni. Én csak gázmaszkát, derékszíj-bajonettet és térképtáskát meg sisakot szándékoztam vinni. Lukáccsal pedig részemre csak az esőköpenyemet és egy pokrócot, az ennivalót és a mosdó felszerelést szándékoztam vitetni, még az ételhordóban lévő 2 új csajkát is a Zocche Schluchtban szándékoztam hagyatni, sőt még a pokrócot is, hogy az üres hátizsákjában helye legyen a rekvirálandó holmiknak.

Szíverősítőnek az offenzívára megőrzött 2 kulacs (1 liter) törkölypálinkát szándékoztattam vitetni vele. Minden más holmimat a század konyha kocsijára adattam le, Szarafolyán dinerjét is meg a szakácsokat is megkértem, hogy vigyázzanak rá. Az említett felszerelésemet, s a kis ajándék pálcikával a kezemben elindultam Szarafolyánnal együtt este ½ 7-kor a tiszti étkezdébe Campolongóba, mely a kedvező idők következtében, most ismét a pap háza udvarán volt.

A II. Baon tisztjei már mind ott voltak, s csaknem mindnyájan felszereléssel. Mindenki meglehetősen izgatott volt, s alig esett jól valakinek a vacsora. Közben folyton ordonáncok szaladgáltak a tisztekhez, más esetben meg valamelyik tiszt szaladgált a századához valami paranccsal, szóval izgatottság uralkodott Ritter felköszöntötte a tisztikart, s poharát ürítette arra, hogy egy hét múlva a sikerült áttörés után, messze túl a Piavén, valamennyien ismét együtt legyünk, nem is kételkedett ebben senki közülünk, fenékig ittuk poharainkat, s lelkesen éljeneztünk.

¾ 8 előtt néhány perccel Molnár felkelt távozásra készen, s intett nekem is hogy menjek. Elbúcsúztunk az összes tisztektől, melegen kezet szorítva, s kölcsönösen szerencsét kívánva, legelőször is mi a 8. komp-hoz beosztott tisztek távoztunk el. A 8. komp tisztjei Molnár fhdgy-on kívül: Bíró fhdgy. egy eredetileg 37-es ezredbeli, jelenleg a H.M.G. Zug parancsnoka, Mohiló egy aktív hdgy., ki még ütközetben nem volt, Halmossy hdgy., egy Armee kmdo-tól a 8. komp.-hoz beosztott sturmos hdgy (eredetileg 29-es vadász, később 46-os), kinek zugja csupa sturmos felszerelésű emberekből állt, s megegyeztem vele, hogy esetleges pótlást tőle kapok majd, egy K. Asp., ki a szabadságon lévő Cirbus hdgy-ot helyettesítette.

A 8. század most ugyanabban az épületben volt, melyben márciusban az 1. század. ¾ 8-kor értünk a század udvarába, hol a század már menetkészen állt, s néhány perc késéssel, jókedvűen, énekszóval megérkeztek az én embereim is, kik a 8. század végére beállottak.

Nem volt rossz kedvem, de viszont jó sem, s olyan szorongó érzés vett rajtam erőt, mint mikor bevetésre indulás előtt, a muzik az imát játszotta. Nem lehet mondani, hogy rossz sejtelmek gyötörtek, de mégis nyugtalan voltam. Nem is csoda, hatalmas offenzíva előtt álltunk, s nem tudhattuk mi lesz a vége.

A 8. század emberei meglátva a kitűnően felszerelt sturmosaimat, s pláne a hozzánk beosztott segédcsapatokat, mindnyájan megelégedéssel néztek rajtuk végig, s többen felkiáltottak: „Ez aztán beszéd! Most már nem félünk az offenzívától!” Nem is félhettek, volt már, aki helyettük megcsinálja a támadást, nekik majd csak jönniük kellett utánunk. „Csak az a fő, hogy átjussunk a Piavén” – mondogatták többször embereim. „Odaát majd megmutatjuk mit tudunk”. A víztől legjobban féltek, de nem is csoda, jó részük, köztük magam is, nem tudtunk úszni. Molnár fhdgy megvizsgálva a századát, s kiadva, hogy attól kezdve, hogy a boccai útról Santa Luciának befordulunk, senkinek sem szabad dohányozni, pontban 8 órakor elindultunk a bakák élénk tréfálkozó fohászkodása közben. Mindenkinek jókedve volt, még az enyém is visszatért, látva a bakák jókedvét. Sturmosaim a század végén meneteltek, a század végén pedig Bíró fhdgy ügyelt fel, a többi tisztek zugjaiknál, én Molnár fhdgy kívánságára, kinek több fontos megbeszélnivalója volt velem, a század élén mentem.

Többek közt megállapodtunk abban, hogy esetleges sturmosokban veszteségemet Halmosi zugjából pótolhatom, géppuskás veszteségemet pedig a század akármelyik zugjából. Azonkívül még több dologban megállapodtunk az együttműködésünkre vonatkozólag. Ugyanazon az úton haladtunk, melyen az utóbbi napokban rekognoskálni jártunk ki a Piavéhoz. Még teljesen világos volt, s az olaszoknak két ballonja is tisztán kivehető volt, melyek valószínűleg szintén láttak bennünket. Átmentünk a monticanói, majd a boccai műúton, a Cervada hídjain, s több Sarano községhez tartozó ház mellett haladtunk el, melyekben 43-asok tanyáztak. Nem messze attól, hol jobbra kellett fordulnunk a Santa Lucia-i útra, egy ordonánc szaladt a század végéről hozzám, s jelentette: „Hadnagy úrnak alássan jelentem, a Bíró főhadnagy úr azt üzeni, hogy a sturmosok hajigálják az árokba a szerszámaikat.” Én jót nevettem a dolgon, s azt mondtam az ordonáncnak: „Mondd meg fiam a főhadnagy úrnak, hogy nem baj, ha a szerszámokat elhajigálják, mert nekünk az úgyis fölösleges, s csak a gyors mozgásban akadályoz bennünket.” Az ordonánc visszament, s Bíró fhdgy. többet nem üzengetett, a sturmosok pedig, a balták kivételével minden szerszámot elhajigáltak. Ezt tulajdonképpen még én mondtam nekik, hogy azt nézzék, hogy a szerszámoktól megszabaduljanak, mert én a támadáskor nem akarok majd cammogni.

Lassanként sötétedni kezdett, s mikor Santa Luciát elértük, már félhomály uralkodott. Áthaladtunk az erősen megrongált falun, s szép bokrokkal szegélyezett úton a vasúttöltésnek tartottunk, melyet 9 óra tájban átléptünk.

A suseganai vasútállomás A suseganai vasútállomás
(Kókay László hagyatékából)

¼ 10 tájban Suseganától keletre megálltunk s 10’ rasztot tartottunk. ½ 10-kor továbbindultunk, s áthaladtunk Suseganán. Már egészen besötétedett. Szép, tiszta éjszaka volt, a csillagok teljes számmal ragyogtak. Nagy csend volt az egész fronton, mint ilyenkor este általában szokott lenni, semmi sem mutatott a közelgő offenzívára. Áthaladva a kihalt, s romokban heverő Suseganán, utunk tulajdonképpeni veszélyes része csak most kezdődött.

A romos Susegana 1918 februárjában A romos Susegana 1918 februárjában
(Kókay László hagyatékából)

Most nem a San Salvatore kastélynak haladtunk, hanem Suseganától délnyugatra a Mercatelli, illetve Minának vezető úton. Elég jó állapotban lévő, s sok helyen erősen maszkírozott út volt ez, mely kopár rétségen, majd szőlők közt haladt. A mellette lévő házak kivétel nélkül kisebb-nagyobb mértékben romokban voltak. Mindinkább közeledtünk a Piavéhoz, s emiatt Molnár a hangos beszélgetést is megtiltotta.

10 óra lehetett, s már nem messze jártunk Mercatellitől, s már erősen bizakodtunk, hogy teljes csendben sikerül a stellungba jutnunk, mikor a Montellóról egy kis suttyogó batri kezdett dolgozni, 4–4 lövést adva le, amint kivehettük, Mercatellire, majd Minára, s még egy távolabbi helyre, azután elhallgatott. Mi pedig kezdtük magunkat nem jól érezni, mert éppen azokat a részeket lőtte a suttyogó üteg, melyeken nekünk is keresztül kellett menni, de azért mindnyájan arra gondoltunk, hogy egy szép kis sebbel nem volna bolondság még ma ellógni, s úgy nem offenzívázni. Öt perc múlva ismét megszólalt az üteg, s ismét az előbbi helyeket lőtte, most már tisztán kivehettük, hogy az országutat lövi a digó suttyogó üteg, mert közvetlenül Mercatelli előtt jártunk. Az üteg most vagy 40 lövést adott le különböző helyekre, de nemcsak az utat, hanem hátrább Colfoscót is lőtte. Az üteg a Montellón állott, mégpedig az erősen visszhangzó és fölvillanó kilövések után ítélve nem lehetett messze a Piavétól. Molnár megemlítette, hogy amint Zeisstől hallotta, valószínűleg a 8. komp, vagyis a mi támadási abschnitunkban áll valahol az a batri, s így lehet, hogy dolgunk akad majd vele. Egyébként Molnár, hallva a lövéseket, nagyon félt és sietni akart, én ellenben azt tanácsoltam neki, hogy minél lassabban menjünk, hogy hadd lője ki az üteg egy időre magát. Ez meg is történt, s az üteg elhallgatott, mi pedig átmenve a Piavesella kőhídján a romokban heverő Mercatellibe jutottunk, s jobbra kanyarodtunk a Minának vivő műútra.

Minden a Montello felől jövő ágyúlövésszerű zajra erősen fülelve áthaladtunk már Mercatellin, sőt mi a század tétjén haladók már a falu nyugati részén levő kastélytól északnak vivő útelágazást is elhagytuk, csak még a század vége és embereim sem mentek át ezen a részen, mikor egyszerre megvillant a Montellón ismét az ágyúk kilövésének lángja. „Na, ebből lehet, hogy kapunk” – mondtam a már halálra ijedt Molnárnak. Tényleg „Siu-u-siu-siu-siu” – 2 srapnel, majd egy gránát, s ismét egy srapnel csapódott gyors egymásutánban az említett útelágazásnál a század vége, illetve már az én embereim fölött. Molnár a századdal erre szaladni kezdett, én ellenben lemaradtam megnézni nem lett-e baja valakinek embereim közül. Hál Istennek nem lett, csupán a rumos demizsont vivő 2 ember közül az egyiknek, Lakatosnak súrolta egy srapnel golyó az arcát. A század futni kezdett, s mi is követtük őket, az olasz suttyogó üteg pedig még néhány más helyre leadva egy-egy lágét ismét elhallgatott.

Most már zugomnál maradtam, annál is inkább, mert nekem már nemsokára Mina előtt le kellett térnem jobbra a Sajó Schützpunktba. Molnár ismét meglassította a század menési tempóját, s ismét lassan haladtunk. Egyszer csak a hátam mögött Hódi megjegyzi: „Ejnye, de rumszag van, nem érzitök? Nem történt az üvegnek valami baja?” „No, még csak az hiányzik” – szóltam hátra. Hasztalan, a baj már megtörtént. Megemelve és megrázva a demizsont kisült, hogy már alig volt benne rum, mind kifolyt. Mivel épp a rumos üveg vivők voltak az elébb benne az egyik srapnel garbéjában, amit Lakatos könnyű sebe is bizonyít, s amennyire a sötétben a fonáson át meg lehetett állapítani, a demizsont az előbbi srapnel lukasztotta ki. A demizsonban lévő rumot 2 csajkába kiöntötték embereim, én pedig addig az ideig megálltam, s lemaradtam a 8. századtól, melytől úgyis el kellett válnom. A kár nagy és most már pótolhatatlan volt. Józan fejjel kellett a Piavénak majd holnapután reggel nekivágni. Most már mindnyájan azon a véleményen voltunk, hogy jobb lett volna a rumot még Campolongóben szétosztani. Ja, de hát eső után köpönyeg, a kár már megvolt. Meg voltunk mindnyájan győződve róla, hogy a Montellón majd találunk italt, de mivel az áthajózástól félt legjobban mindenki, hogy ennek a megkezdése előtt kelt volna el legjobban a rum. Kecskeméti azt mondta, hogy „Ez az offenzíva nem jól kezdődik, hadnagy úr!” Volt is benne valami. Kiöntve a mintegy 1,5 liternyi rumot, ami az üvegben maradt, ismét megindultunk. Az emberekkel közöltem, hogy az a suttyogó batri alighanem támadási abschnittunkba fog esni, s a bakák erősen fogadkoztak, hogy megfizetnek a rumért a digó tüzéreknek, ha a kezükbe kerülnek.

Szólj hozzá!

Címkék: piave 1918 Kókay László

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6914021542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Programajánló

Könyvbemutató

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

A hadak útján 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút