„Nekünk elsősorban bátor emberek kellettek…”

2018.05.21. 07:20 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 12. rész

1918. június 7-én hősünk a vele egy évben és egy napon született Szarafolyán Károly sturmos tiszttársával együtt ünnepli a 21. születésnapját. Az offenzívára készülve elosztják a legénységet és a műszaki segédcsapatokat is. Az altisztekkel együtt is kimennek a megfigyelőhelyre szemrevételezni a támadási területüket.

 

[1918. június 6.] 7 óra volt már, hogy Ritter is kijött a beobachtungs standból. Lementünk az útra, hol a kocsik vártak bennünket, előbb azonban gyönyörködtünk az északról alattunk elterülő Ruggio üdezöld völgyében, s összelőtt, de még romjaiban is festői házaiban, valamint a távolabbról észak és északnyugati irányból látszó hatalmas hegyekben. Kár volt, hogy a borús idő egy kissé zavarta a kilátást. Ritter nem nagyon kívánkozott kocsira ülni, mert azt mondta kissé veszélyes mulatság lesz ilyenkor fényes nappal a San Salvatore kastély előtti szerpentinen eldefilirozni az olasz tüzérségi megfigyelők előtt, pláne kocsijaink ponyva fedele csak feltűnőbbé fogja tenni a kocsijainkat. Volt is aggódásának alapja, de mi, ha már itt voltak a kocsik, nem akartunk gyalog menni. A jövetel sorrendjében, vagyis Ritter kocsiját legelöl s a mienket legvégül hagyva akartunk visszamenni, de Ritter most „nagylelkűen” a mi kocsinkat engedte legelöl, s a másik két kocsi 100–100 lépés distanz-cal követett minket. Ritternek evvel a nagylelkűségével nyilván az volt a szándéka, hogyha az olaszok észrevesznek bennünket, legelőször is a mi kocsink fog szorulni (mink lévén a legkisebb rangúak – szerinte miértünk a legkisebb a kár), s ő még idejekorán visszafordulhat.

Én és Szarafolyán azonban örültünk az efféle megoldásnak, mert legalább hamarább túl leszünk a „szar utcán”. Élénk trappban indultunk meg, kijutva azonban a Tombola mögül a maszkírozott útra, rászóltam a kocsisra: „Na, de most azután ne kímélje kend a lovakat, hanem vágjon közibük!” A kocsis szót fogadott, s a lefele vezető úton szinte repültünk. Elérve a San Salvatore kastély nyugati részét azonban csak lépésben haladhattunk (épp a legveszélyesebb helyen) mert utunk fölfelé vitt. Elhaladtunk a remek ciprusoktól övezett, s még romjaiban is pompás épületekkel bíró, repkénnyel befutott falakkal körülvett isteni szép kastély mellett. Az út kitűnően volt maszkírozva, s még eddig bajosan vehetett az ellenség észre bennünket, mert nem kaptunk lövést. A kastély várkapujától kezdve ismét lefelé vitt az út, s itt ismét teljes sebességgel haladtunk. Elérve a bortolettei templomot, túl lévén a tulajdonképpeni veszélyes úton (a többi utunkon nem láthatott az ellenség az utat szegélyező bokroktól bennünket) megálltunk, s megvártuk a másik két kocsit. Schulzék kocsija csakhamar megjött, s Csukonyi is ideért kocsival, de Ritter nem. 5 perc múlva érkezett meg Csukonyiék kocsija után gyalogosan. Nem mert ugyanis a kocsin maradni (melyen a gránát elől nem dekkolhatott), hanem inkább kinevettetve magát, gyalog jött a San Salvatore előtti részen. Most már ismét Ritter kocsiját engedtük előre, s mink mentünk leghátul.

Keresztülmentünk a kegyetlenül összelőtt Suseganán, s hatalmas gránátlukakba zökkenve a kocsival, miközben sokszor majd elharaptuk a nyelvünket, elértük a vasutat, majd utána jó út következett. Átmentünk a valamikor csinos Santa Lucia di Piavén, mely most erősen meg volt rongálva. Civil lakosai a király engedelmével az ágyútűz dacára is a városában maradtak, pedig az ágyútűz sok áldozatot szedett közülük. Hatalmas temploma (betört ablakait nem számítva) még épségben volt, csupán a campanilénak volt kiütve a teteje.

Santa Lucia di Piave temploma 1918 februárjában még épp ablakokkal és harangtoronnyal Santa Lucia di Piave temploma 1918 februárjában még épp ablakokkal és harangtoronnyal (Kókay László hagyatékából)

Állítólag észak Olaszország legszebb lányai Santa Luciában vannak, s amennyire az ekhótól lehetett, nézelődtünk is az utcán bolyongó kétségbeesett arcú civilek között, s néhány valóban szép lányt láttunk. Santa Luciát elhagyva nemsoká a Bocca–Conegliano útra tértünk, s az aszfalt sima, kitűnő úton gyorsan haladtunk. Átmenve a Monticano újjáépített hídján visszaérkeztünk Campolongóba, innen pedig én és Szarafolyán a kocsinkkal Barba mentünk, s ¼ 10-kor otthon voltunk.

Szobáinkat besötétítettük, s kiadva a dinereknek, hogy a közelben mukkani se engedjenek senkit sem, lefeküdtünk aludni. Du ¼ 4 volt, hogy felkeltünk. Szarafolyán elővéve rengeteg sok hazaiját megkínált vele, s bár a dinereknek is hatalmas mennyiséget adott belőle, mégis aggódott, hogy az offenzíváig nem talál az a sok hazai elfogyni, amit magával hozott.

Az idő megbecsülte magát, s tisztulni kezdett, s így tehát a közel negyedórányira lévő Campolongóban vacsoráztunk a tiszti messzénkben, már amennyire bírtunk, a hazaival való jóllakás után. Vacsora után Csukonyi tudtunkra adta, hogy Flickertől sok libes gabe érkezett a tisztek számára, s mi részünkért ma este vagy holnap reggel küldjük el a dinereket a lakására.

Reggel mire felébredtünk a dinerek már meg is hozták a libes gabékat. Én és Szarafolyán is fejenként 2 liter törkölypálinkát, 1 liter likőrt, fél rúd szalámit, egy sajtot, kb. fél kiló szalonnát, 150 db cigarettát, 2 pakli cigaretta dohányt s szép fadobozban 25 Portorico szivart kaptunk. „No, komám – szóltam Szarafolyánnak –, ez nekem egyúttal születésnapi ajándék is, mert ma van a születésem napja” „Ne viccelj – szólt Szarafolyán –, talán csak nem? Mert az enyim is ma van!” Kiderült, hogy ugyanazon évben, ugyanazon napon születtünk. Ennek az örömére azután, hogy így összekerültünk, na meg, mert olyan események előtt álltunk, hogy nem tudhattuk, hogy érünk e még több születésnapot, felbontottuk a likőröket, s felköszöntöttük egymást, majd a dinerek is felköszöntöttek bennünket, sőt mikor a századnál megtudták, hogy születésnapunk van Mráz is csakhamar vizitelt, meg Gefrt. Szabó is (géppuskás), akinek viccein olyan jókat szoktam mulatni. Szarafolyán mindkettőjüknek adott a hazai kalácsából, én pedig borral és törkölypálinkával kínáltam őket. A kapott élelmiszereknek csaknem a felét a dinereknek adtuk, mert nekünk itt volt még Szarafolyán sok hazai süteménye.

A következő napokban alig ettünk valamit az étkezdében, úgy telve voltunk a sok hazaival és a libesgabéval. A kapott 150 cigarettát az offenzívára hozzám beosztott emberek közt osztottam szét, a 2 pakli dohányt Lukácséknak adtam, a 25 szivart pedig később Battonyára vittem keresztapámnak. Az italok legnagyobb részét ellenben én fogyasztottam el.

Délelőtt 9 órakor a napos jött értünk s tudtunkra adta, hogy a főhadnagy úr Csukonyi hívat bennünket a századhoz, az irodába. Rögtön indultunk. Schulz és Forgó is ott voltak már Csukonyin kívül. A patrulok és a műszaki csapatok beosztásáról tanácskoztunk az ezután következő megbeszélésen. Megállapodtunk abban, hogy én 2 sturm patrult, 1 H.M.G-t, 1 flammenwerfert, 1 spreng és 1 telefon patrult kapok, vagyis összesen 40 embert.

Szarafolyán, kinek a legnagyobb kiterjedésű, s legfontosabb támadási abschnitt jutott 3 sturm patrult, 1 H.M.G.-t, 1 It. Pistole M.G.-t, 2 spreng, 1 telefon patrult, összesen 50 embert kapott. Schulz 2 sturm patrult, 2 H.M.G.-t, 1 It. Pistole M.G.-t, 1 flammenwerfert, 1 spreng, s 1 telefon patrult kapott összesen 50 embert. A Baon reserve-hez Forgó és Szeleshez az I.G. zug. 4 granat-, 4 minenwerfer, 2 flammenwerfer – és 1 reserve sturm patrul fog tartozni, összesen 60 ember. A számbeli beosztással már meglévén most már csak az volt hátra, hogy ki melyik altisztet és embereket vigye magával. Szarafolyánnak 3 patrulra lévén szüksége zugjának 3 legjobb patrulját választotta, míg a megmaradt 4. patrul Forgó és Szeleshez került. Az I. zugon nekem és Schulznak kellett osztozni. Mindegyikünknek 2–2 patrulra volt szüksége. Csukonyi itt megjegyezte nekem: „Te nem akarod, ugye a Hódit, mert lehet, hogy a felpofozása miatt forral valamit ellened!” Igaza volt Csukonyinak, erre én is gondoltam, de viszont, ha Hódit nem kapom meg, akkor a csupa nagy szál és régi sturmosokból álló I. patrultól is elesek, melynek Hódi volt a parancsnoka. Ezt pedig nem akartam, mert nagyon fájt a fogam erre a patrulra, melyben majd minden sturmosnak megvolt a nagy ezüst, s mint sturmosok már 2 nagy offenzívában kitűnően szerepeltek. „Nem törődök én avval, főhadnagy úr!” – feleltem. „Különben majd figyelek és figyeltetni fogok Hódira.” „Hát jól van – felelt Csukonyi – „Akkor vigyed a Hódi-féle patrult”. Még a 4. patrult akartam az I. zugból, mely szintén kitűnő patrul volt, de ebbe már nem ment bele Schulz, hogy nálam legyen a század 2 legjobb patrulja, s a 2. patrult kaptam meg, amelynek Korp. Juhász volt a parancsnoka. Én megvoltam ezzel is elégedve, mert ezek is jó gyerekek voltak, s a kis ezüstje mindnek megvolt. Schulznak a 3. és 4. patrul jutott Korp. Dákó, illetve Korp. Szalayval. Az 1. Zug U. Offz-ja Zugsf. Neisz Schulz-hoz, a 2. zugé Zugsf. Szűcs Szarafolyánhoz lett beosztva. Őrm. Mrázt mindenáron én akartam megszerezni, de Csukonyi Szarafolyánhoz osztotta be, mivel nála volt a legtöbb sturmos.

Tíz óra volt, hogy kész lettünk a sturmosok beosztásával, most még csak a beosztott műszaki csapatokat kellett elosztani. Mivel ezeket már kevésbé ismertük, Csukonyi vergatterungot rendeltetett el, s kihaladva a szőlők közé, ott osztottuk be a segédcsapatokat. A géppuskások közül Schulz természetesen a legjobb embereket és puskásokat tartotta magának ú.m. Korp. Lakó és Gefrt. Szabó puskást és legénységét, valamint a fegyvermestert, Gefrt. Takácsot. Szarafolyánhoz Korp. Kleint osztotta be, míg hozzám Inft. Sisákot tette vormeisternek, aki legrosszabbul lőtt a H.M.G. zugból. Schulz meg is jegyezte „Gyönge H.M.G. schützöt kapsz, de viszont Kecskemétit (őrmester) hozzád teszem.” Én nem sokat törődtem avval, hogy Sisák nem tud lőni, mert én is Vály és Varga–Bürgés főhadnagyok elvét vallottam, hogy „Nem az a fontos, hogy a géppuska találjon, hanem amikor kell, szóljon.” Én előre is megbocsátottam Sisáknak, amiért Schulz folyton szidta, hogy nem tud lőni, mert sokat hallottam róla beszélni, hogy a fronton, hogy megállja a helyét, pedig nekünk elsősorban bátor emberek kellettek.

Részlet egy Kókay László által a 46-os rohamszázadtól írt, s 1918. május 6-ai postabélyegzővel ellátott tábori lapról Részlet egy Kókay László által a 46-os rohamszázadtól írt, s 1918. május 6-ai postabélyegzővel ellátott tábori lapról
(Kókay László hagyatékából)

Ilyeneket sikerült még szereznem a flammenwerfer patrul kmdánsának Korp. Zsigovicsnak a személyében, ki önként kéredzkedett hozzám, sőt spreng patrul kommandásnak magával hozta Korp. Ötvöst, kinek bátorságáról szintén sokat hallottam beszélni. Zsigovics fiatal, ügyes, jóképű fiú volt, hozzám nagyon ragaszkodott, s a háború végéig mindig és mindenhova követett. Ötvös bikaerejű és félelmet nem ismerő ember volt. Mindkettőjüknek megvolt már minden vitézségi érme (az arany természetesen nem) némelyik pántolva is. Zsigoviccsal jött egy régi bakám is, Kamenyár, egy rendkívül erős tót gyerek. A spreng patrul emberei jórészben idősebb emberek voltak, míg a flammenwerferesek és a géppuskások ismét fiatalok. 3 telefonistát kaptam ezen kívül (mind csupa svábot) Gefrt. Erlich vezetése alatt. Ezeket nem ismertem, s nem is 46-osok voltak. Ezeket a műszaki segédcsapatokat Schulznál és Szarafolyánnál is beosztották, az olasz golyószórókhoz ellenben a sturmosokból szedett el Csukonyi legénységet, s nekem is kellett az 1. patrulból adni 1 embert, én Inft. Bálintot, egy kevés frontszolgálattal bíró oláht adtam be. Majd mindnyájan magunk köré gyűjtöttük a hozzánk beosztott embereket, s felírtuk neveiket s az esetleg hiányzó felszerelést pótolni lehessen. Azután a kapott parancs értelmében. (tüzérségi megfigyelőink részére megkönnyebbülésül) az összes sisakokat hátul fehér jellel láttuk el.

Ebéd után én és Szarafolyán gyalogosan, a legrövidebb gyalogúton (a fossamerlói téglagyáron keresztül) Cosnigába mentünk látogatóba. A Sturm Baonból már csak a stáb, az M.G. és a 139-es komp. volt Cosnigán, a többiek mind beosztási helyükre mentek. A faluban most egy honvéd kerékpáros zászlóalj volt, mely az offenzíva sikere esetén üldözés céljából volt idehozva. A Soldatenheim be volt zárva, a kuglipályákat a sturmosok eltávozásuk előtt (hogy mások ne játszhassanak rajta) szétrombolták, szóval a falu régi barátságos formájából kezdett kivetkőzni. A többek közt Banyickit, majd a szokás szerint most is részeg Trailát látogattuk meg, ki borral kínált bennünket. [Itt négy áthúzott sor következik.] Azután visszatértünk Bárba.

Este kiadta Csukonyi az étkezdében, hogy másnap 3 órakor is rekognoskálni megyünk, s most a 7 támadó patrul kommandáns, továbbá zugsf. Neisz és Szűcs, ezenkívül Mráz, Kecskeméti és a geschützös őrmesterek is velünk fognak jönni, továbbá Zsigovics és a Schulzhoz beosztott flammenwerfer patrul kommandáns. Rajtuk kívül tehát 14-en, s hogy reggel 3 órakor a 2 H.M.G. és konyha kocsival a Baons kmdo előtt legyünk.

Reggel ½ 3-kor keltünk, s 3 óra előtt az altisztek beszóltak értünk s mi is felültünk az egyik kocsira, s Campolongóba hajtattunk. Útközben, bár elég tiszta idő volt, a mi kocsink, mely legelöl ment, összeakadt a szűk és azon a darabon javítás alatt álló úton egy másik szembe jövő kocsival, s kitérni csak úgy lehetett, ha valamelyik kocsi félig belemegy az árokba. Mi nem voltunk erre hajlandók, de a másik kocsi sem, melyen egy horvát manipuláns ült harmad magával. Kegyetlenül kezdtünk káromkodni, ő horvátul, mi magyarul s a vége az lett, hogy Mráz az altisztekkel a manipuláns kocsiját az árokba fordíttatta, s a rajta lévőket pedig elverette.

Campolongóból a II. Baons kmdo elől ½ 4-kor indultunk ki a stellungba, azon az úton, melyen a múlt alkalommal mentünk. Szép tiszta éjszaka volt, s nemsokára virradni kezdett. Rajtunk és altisztjeinken kívül Ritter ment együtt, még Schulz, Szarafolyán, én, Kecskeméti és a geschützös őrmester egy kocsin mentünk. (Forgó és Szeles most nem jöttek), az altisztek pedig a másik 2 kocsin szorongtak. Minden baj nélkül, csendben, s már teljes világossal, 5 óra után érkeztünk a beobachtungs standhoz. Nem mentünk mi a sturmosok be, hanem odakint a fák között leülve a H.M.G. Zug és Csukonyi kukkerjei segítségével szemügyre vettük és elmagyaráztuk altisztjeinknek feladatunkat, s hagytuk hagy figyeljék jól meg magát a terepet, a beobachtungsstandban ezalatt Ritter a komp. kmdásoknak magyarázta feladataikat. Aknavetőinket úgy látszik ma kezdték belőni, mert néhány hatalmasakat explodált a Montello alatt. Nemsokára utánunk kijöttek az I. és II. Baon komp kmdásai is, s Gombost is láttuk.

½ 7-kor készen lévén a rekognoszkálással, mi sturmosok és a II. Baonbeliek visszaindultunk. Csak a mi 3 kocsink volt most fent, a beobachtungsstand mögött az úton. Ritter a II. Baon 2 kocsiját Suseganába visszaküldette. Mi ismét hasonlóképpen, ahogy jöttünk, elhelyezkedtünk a kocsinkon, szemügyre véve előbb egy a kocsink mellett álló, az útra vontatott 15-ös tarackot, mely el volt romolva. Sebes trappban hajtattunk lefelé a Tomboláról, Schulz pedig, ki az oláhokat ki nem állhatta, folyvást nógatta az oláh kocsist, nagyokat vágva az oldalába öklével: „Hajts, az anyád jó Istenit, jobban!” Szegény oláh úgy meg volt rémülve, hogy ha a San Salvatore előtti meredek útnál a mellette ülő inf. geschützös őrmester nem kapja el a gyeplőt az utolsó pillanatban, lezuhanunk a közel 50 méteres mélységbe. Schulz erre még jobban kezdte az oláht ütni, úgyhogy rászóltam: „Ne, komám, mert készakarva képes lesz belehajtani a mélységbe!” Nem tudom ezért-e, de főleg azért, mert felfelé kellett itt kapaszkodnunk, Schulz ki a lovait kímélni akarta, indítványozta, hogy addig, míg ismét lefele nem megy az utunk, szálljunk le a kocsiról, s gyalog menjünk. Úgy is tettünk. Ismét baj nélkül (bár sokkal tisztább idő volt, mint a múlt alkalommal) haladtunk el a San Salvatore előtti veszélyes partszakaszon, az őrtornyon felül pedig kis időre meg is álltunk az alattunk elterülő síkság és a Piave és hídjai panorámájában gyönyörködni.

A romos San Salvatore kastély a háttérben Suseganával és a síksággal A romos San Salvatore kastély a háttérben Suseganával és a síksággal
(Kókay László hagyatékából)

A San Salvatore kapuja előtt ismét felültünk a kocsikra, az altisztek követték a másik 2 kocsin a példánkat. Schulz tovább szekírozta a kocsist, s valahányszor rossz úton nagyot döccent a kocsi, mindig végig vágott rajta, s minden oldalba vágás után rábődült: „Máj!” Én és Szarafolyán majd megpukkadtunk a nevetéstől, a kocsis pedig bosszúból, valahány gránátluk esett útközbe, mindbe belehajtott.

Hazatérve ismét lefeküdtünk aludni, s az ebédet lakásunkon ettük meg. Csak este mentünk Campolongóba az étkezdébe, mely most már jó idő lévén a Baons kmdo-val szemben a pap lakása udvarán volt, egy szép szőlőlugas alatt. Még zenekarunk is volt. A 2. M.G. Komp jópofa őrmestere, Próbáld Ferkó volt a prímás. Míg a mi csácsónk kontrázott, Korp. Krause pedig mandolinján kísérte. Az olasz pap az erkélyen hallgatta a zenét, de a betyár Próbáld Ferkó az Il general Cadornába kezdett bele, mire a pap bosszúsan elrohant hazulról, s Próbáld Ferkó óriási hahotánk közben, a Radetzky marsot húzta neki kísérőül.

A szövegben említett Il General Cadorna című gúnydal szövege Kókay László hagyatékából egy Triesztet ábrázoló képeslap hátoldalán A szövegben említett Il General Cadorna című gúnydal szövege Kókay László hagyatékából egy Triesztet ábrázoló képeslap hátoldalán

Mi pedig 10 óráig elnótázgattunk az Őszi rózsák nyiladoztak…, Az amióta elhagytalak…, a Nem kell nékem a világon semmi… és a Te csak szeress… nótákon. Mulatás nem volt, túl sokan is lettünk volna hozzá, 10 óra után lakásunkra mentünk.

Szólj hozzá!

Címkék: piave 1918 Kókay László

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6913984892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Programajánló

Könyvbemutató

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

A hadak útján 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút