A támadási cél, a pléhgallérosok és a sturmos pálinka

2018.05.14. 07:10 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 11. rész

1918. június 6-án a szegedi 46-os rohamszázad tisztjei az ezred pléhgallérosnak csúfolt tisztikarával a Montellóval szemben, a Colle della Tombola oldalában lévő megfigyelőhelyről szemlélik meg a támadási helyszínt. Minden rohamszakasz-parancsnok megkapja a támadási irányt és az elérendő végcélt. Hősünk fog az ezred jobbszárnyán haladni, s neki kell a leghosszabb utat megtéve a legtöbb ellenséges állást felszámolnia. Az eligazítás közben előkerül a sturmos pálinka is…

 

Ebédre Campolongóba mentem be a Baon kmdo földszintjén lévő tiszti étkezdébe, melyet a II. Baon tisztjei zsúfolásig megtöltöttek. Minket, sturmosokat kitüntető szívélyességgel fogadtak, s most nem szidtak bennünket, mert tudták, hogy az eljövendő nagy offenzívában ránk fog várni a főszerep, s életünket mink fogjuk az áthajózásnál legelőször is kockára tenni.

Vacsorára szintén idejöttem, s vacsora után Csukonyi tudatta velem, hogy holnap hajnalban kimegyünk Piavéhoz rekognoszkálni a támadási terepünket az offenzívában. Indulni reggel 2 órakor fogunk, az őrnagy úr Ritterrel együtt, innen a Baons kmdo-tól, s mi a H.M.G. Zug ponyvával bevont kocsijain megyünk, melyekre én legjobb lesz, ha még kint Barban felülök. 8 órakor szakadó esőben, hatalmas víz- és sártengerben, koromsötétségben botorkáltam haza, hívattam Mrázt, kiadtam neki a kocsikat illetőleg a parancsot, s intézkedtem, hogy ½ 2-kor felköltsenek.

A parancsolt időben fel is költetett Lukáccsal a napos, én pedig gyorsan felöltöztem és megmosdottam, és alighogy készen voltam, már lehetett hallani két géppuskás kocsi zörgését, s csakhamar az egyik kocsis beszólt értem, hogy indulhatok. Nagy álmosan felültem az egyik kocsira, és szakadó esőben, melytől azonban a kocsi ponyvája megóvott a koromsötét éjszakában, 2 órára Campolongoba a II/46 Baons kmdo elé érkeztünk. Csukonyi dinerje a kapuban várt bennünket, s tudtunkra adta, hogy a lovakat a kocsisok vezessék be egy közel lévő ház istállójába, mert csak 3 órakor indulunk, nekem pedig azt tanácsolta, hogy 3 óráig legjobb lesz, ha felmegyek Szeles és Forgó hdgy. szobájába. Így is tettem, fönt találtam már Schulzot is az említetteken kívül s mindnyájan föl voltak öltözve, de mivel mindannyian álmosak voltunk, s a rövid 1 órahosszára nem volt érdemes lefeküdni, ruhástól leheveredtünk, egy részünk az ágyakra, részben a földekre terített pokrócokra, s 3 óráig szundítottunk egyet.

Lementünk a ház elé, hol 3 kocsi állt, 2 a mi géppuskás kocsink, s egy az ezredtől Ritter számára. Ez utóbbi kocsiba Ritter és Csukonyi helyezkedett el, az egyik H.M.G.-s kocsiba Schulz és Forgó, a másikba én és Szeles helyezkedtünk el. Még mielőtt elindulhatunk volna, egyszer csak Szarafolyán hangját hallottuk, aki azt kérdezte: „Itt lakik a főhadnagy Csukonyi?” Szegény fiú épp most érkezett ebben az ítéletidőben vissza szabadságáról. Rögtön kiállítottam neki, ő örömmel üdvözölt, s azt kérdezte hova indulunk ilyen sötétben, mikor megmondtam neki, nagyot káromkodott. Majd Csukonyihoz ment jelentkezni, aki tudtára adta, hogy most jöjjön ő is velünk rekognoszkálni. Felült Szarafolyán is tehát arra a kocsira, hol én ültem, s nemsokára ezután megindultunk.

Szarafolyán Károly hadnagy Szarafolyán Károly hadnagy
(Kókay László hagyatékából)

Szarafolyán nem volt nagyon elkeseredve, mint a szabadságról jövők rendszerint szoktak lenni. Szabadságon léte alatt történtekről beszélt, én és Szeles pedig, mint minden otthoni hírt szokás volt itt oly messze a szülőföldtől, érdeklődéssel hallgattuk. Elmondta, hogy 1 órakor érkezett meg a vonattal San Vendemianóhoz s Cosnigára ment, s mivel az étkezdében világosságot látott, felment oda, de vesztére, többek közt még Flickert is ott találta, aki rögtön intézkedett, hogy kocsit biztosítsanak rendelkezésére, s ő azonnal útba indíttatta utánunk Campolongóba.

A mi kocsink ment leghátul, előttünk ment a másik 2 kocsi. Jó trappban haladtunk, mert az országút elég jó állapotban volt. Az eső elállott, de még mindig borús éjszaka volt, úgyhogy nem lehetett látni, hogy merre megyünk. Mint később megtudtam, áthaladtunk a Monticano hídján, majd elérve a Campolongotól nyugatra lévő Bart, délnek fordultunk, a Bocco di Stradanak vezető műútra, nem messze e falu előtt nyugatra fordultunk Santa Luciának, ezen keresztülhaladva Granziától északra elmentünk a vasúti töltésen, s a gránátoktól tönkre lőtt kriminális rossz útrészen át Suseganába jutottunk, majd Bertolettét elhagyva lassan haladtunk felfelé a San Salvatore kastélynak, mely mellett elhaladva a Soligoi síkságra vezető maszkírozott műúton haladtunk. Majd Suseganától kezdve veszélyes helyeken haladtunk, de az olasz tüzérség csendben volt, ahhoz meg elég sötét volt, hogy ne lásson meg bennünket a San Salvatore kastély előtti veszélyes útrészletnél. Csakhamar beértünk a Colle della Tombola mögé s itt a domb északi lejtőjén haladtunk, s nemsokára ezután megérkeztünk végcélunkhoz, hol kiszálltunk a kocsinkból. ½ 5 volt, már világosodni kezdett. A kocsikat Csukonyi nem küldette vissza, hanem itt tartotta, bár egy kissé kockázatos lesz visszafelé, már világosnál kocsikázni.

A kocsik mellett várakoztunk ¼ órát, mikor Zeiss, Polareczky, Hoszpodár, Pap és Magyar János bácsi megérkeztek, s velük jött Zeipert, Weydauer és Colling is. Ők nem jöttek idáig kocsin, a kocsikat Suseganán hagyták. Zeiss megérkezése után egy kis völgyteknőn át, melyben egy óriási friss gránát (vagy repülőbomba?) luk terpeszkedett, mintegy 150 xnyi út után kifutó árokhoz értünk, melyen át egy tüzérségi megfigyelő standhoz jutottunk, mely most a 33. Inf. Brigade megfigyelő standjának volt a felirat tanulsága szerint lefoglalva, s a nem messzire lévő kavernába fog az áthajózás előtti napon a Brig kmdo-nk is költözni. Az említett beobachtungs stand a Colle della Tombola nyugati lejtőjén volt a Mercadelli Schlucht fölött. Körülötte ritkás erdő volt, de a megfigyelőhely olyan ügyesen volt megválasztva, hogy egyrészt a fák nem akadályozták a belőle való kilátást, másrészt azért arra elegendők voltak, hogy a megfigyelőhelyet az ellenséges megfigyelők szeme elől elfedjék. Tényleg a közvetlen közelében a beobachtungs standnak sem régi sem új gránát luk nem látszott, annak a jeléül, hogy az ellenség még nem fedezte fel.

Susegana, a háttérben a San Salvatore kastély és a Colle Della Tombola Susegana, a háttérben a San Salvatore kastély és a Colle Della Tombola
(Kókay László hagyatékából)

Zeiss, mivel a szűk standba nem fértünk be mindnyájan, legelőször Rittert és minket a II. Baon-hoz beosztott sturmos tiszteket hivatott be Polareczkyvel. A megfigyelő stand deszkával s gerendával volt fedve, elől széles, lapos réssel, melybe egy 15-szörös nagyítású tüzérségi binokli volt téve. Először Ritternek, majd Csukonyinak mutogatta meg itt a valóságban a II. Baon századainak a támadási helyeit, melyeket a terepasztalon már Zoppéban ismertetett.

½ 6 már elmúlt, mikorra Csukonyival és Ritterrel végzett, most mi kerültünk sorra. Minekünk azonban már nem Zeiss, hanem Polareczky magyarázott. Legelőször én következtem, mert arra a kérdésre, hogy: „Ki lesz a jobbszárnyon?” Csukonyi (bár talán erről nem is gondolkozott még?) azt felelte, hogy „Kókay!” Polereczky most a beobachtung stand nyílásához hívott, s egyelőre nem nézetett be a binokliba, hanem csak úgy kerestette fel velem szabad szemmel azokat a tereprészeket amelyekről magyarázott. Nagyjából a következőket mondta: „Látod itt alattunk azt a nagy szigetet?” „Igenis” – feleltem. „Azon túl az ellenséges parton azokat a pyramidában álló fegyversorhoz hasonló tárgyakat?” (Azt hittük drótakadály, kisült később, hogy jégtörő féle.) „Igenis” – feleltem. Majd a kikötési helyemet magyarázta meg, hogy hol lesz a túlsó parton, s megmagyarázta, hogy én a 8. század előtt fogok menni sturmosaimmal, összeköttetésben a III/39-es Baonnal jobb felől. Jobbszárnyam a rand stellung elleni támadásnál a Montello meredek oldalán felvezető kis gyalog szerpentin útnál legyen, de ez a szerpentin már a 39-esekhez tartozik, nekem ettől balra kell felkapaszkodnom embereimmel a fal meredekségű sziklákon. De mivel ezt Polereczky is tudta, hogy a meredek sziklák közt nagyon lassan fog menni, megemlítette, hogy ha ez a sziklafal oly meredek lenne, hogy nem bírnánk rajta gyorsan felkapaszkodni, embereim egy részével a 39-esek támadási abschnittjába tartozó gyalog szerpentinen felkapaszkodhatok a rand stellunghoz. De mivel mintegy 60–70 méternyire balra a szerpentintől a sziklafal már nem olyan meredek, s bozótok is vannak rajta, melyekbe kapaszkodni lehet, sturmosaim egy részét erre indítsam. Figyelmeztetett egy kb. 30–40 méterre balra a gyalog szerpentintől egy a rand stellung alatt 10–15 méterre lévő széles nyílásra, mely Polereczky szerint nincs kizárva, hogy nem géppuskalőrés, mely épp a kis szerpentinre néz, ebben az esetben sokkal tanácsosabb, ha mindnyájan a szerpentintől és a lőréstől balra kapaszkodunk fel a Montellóra, s hátulról hallgattatjuk el a lőrésből működő géppuskát. Csukonyi itt közbeszólt, hogy flammen werfert fog hozzám beosztani, s mi egyszerűen, ha a géppuska lőni kezd, a sziklafal tövéből, hova a géppuska nem tud bizonyára belőni, felspriccelünk. Ez az eszme mindnyájunknak tetszett, bár kétségbe vontuk a flammen werferek ekkora teljesítő képességét, hogy olyan nagy magasságba fel tudjanak spriccelni, mert amint saccoltuk a lőrés legkevesebb 25 m magasságban volt a sziklafal tövétől. (Megjegyzem, hogy mivel a magasabban fekvő Colle della Tombolaról néztük az alacsonyabban fekvő Montellót, téves fogalmaink voltak annak magasságáról, mert bizony az nem, mint mi hittük 40, hanem 80 méter magasságban feküdt a Piave fölött.) De Csukonyi váltig erősítette, hogy föl bírnak a lőrésig spriccelni a lángszórók, s így ezen tovább nem vitatkoztunk.

Tovább magyarázta Polereczky azután, hogy merre haladjak a rand stellungtól előre. 2 romokban heverő ház mellett elhaladva megérkezem a 2. ellenséges vonalhoz, ezen keresztül tovább egy szétlőtt ház mellett kell elhaladnom (L. Roncho). Ezután a ház után egy kisebb stellung, valószínűleg stützpunkt következik, mely után egy házat jobbra hagyva, a harmadik stellung elé érek, melynek azonban az én támadási abschnittomba eső része nem látszik. Mivel ez az állás nem látszott és azért legalább is sejteni akartam, hogy merre van, mivel több ház látszott már az említetteken kívül, hogy megtudjam biztosan melyik ház az, amelyet a 3. vonal előtt jobbra kell elhagynom, megkérdeztem ezt Polereczky-tól: „Ott kívül a domb oldalán látszó ház az, kapitány úr?” Nem találtam el, mert az a ház, amiről Polereczky beszélt, épp egy völgyben volt, s nem látszott csak a teteje, s én észre se vettem eddig. Polareczky, aki oda se nézett a Montellóra magyarázás közben, hanem csak úgy beszélt, mintha egy bemagolt leckét mondana el, erre a kérdésre felfortyant: „Ah, fenét az!” – felelte gorombán, s hozzá tette: „Kezdjük elölről, látom, hogy nem érted!” Gorombaságán nagyon felháborodtam, de mérgemet visszafojtva így válaszoltam: „Bocsánat, kapitány úr, én eddig értettem mindent, csak a legutóbb megjelölt háznál vannak kételyeim, de egyébként azt hiszem az a legfontosabb, hogy a sturmos tisztek mindent jól megértsenek, kérem, ne tessék tehát ezért haragudni, ha valamit nem értek, megkérdezem.” Polareczky most már udvarias hangon megmagyarázta melyik házról van szó, s meg is mutatta, hol lesz a végső pont, amit el kell érnem, mely már a 3. vonal mögött, a Montello délkeleti lejtőjén feküdt. Egy dombtető volt, az Abbazia de Nervesa-i templomromtól nyugatra. Ez a magaslat arról volt könnyen felismerhető, hogy két hatalmas jegenyefa állt rajta egymás mellett. Ezeknél a fáknál (ha ugyan az ágyútűz el nem söpri majd őket?) lesz majd az én (illetve az ezred) jobbszárnyam. Ez lesz a végső pont, melyet el kell érnünk, s a támadást innen tovább valószínűleg más csapatok fogják folytatni. Befejezve Polareczky a magyarázatot a binoklin keresztül (melyen a párás levegőn keresztül nem lehetett jól látni) felkerestette velem a támadási abschnittomat, s közben elismételtette velem a feladatomat.

Kókay László támadási végcélja a Piave túloldalán a Montellón a San Salvatore kastély tornyából készült felvételen Kókay László támadási végcélja a Piave túloldalán a Montellón a San Salvatore kastély tornyából készült felvételen
(Kókay László hagyatékából)

Tőlem balra a 6. század elé Szarafolyánt jelölte ki Csukonyi, most annak magyarázta a feladatát Polareczky. Szarafolyán támadási végcélja az Abbázia de Nervesa-i templom rom dombja volt. E domb fontosságát most, mivel jobbra-balra és a síkságra is kitűnő kilátás esik róla, nem győzte Polareczky Szarafolyán előtt hangsúlyozni. Polareczky szavaival: „Ha ezt a magaslatot elfoglalod, akkor az őrnagy úr Ritternek nagy örömet fogsz szerezni!” (Valószínűleg Lipót-rendet!) Valahányszor találkoztam azután Szarafolyánnal, mindig kitűnően mulattunk ezen a mondáson, mely elárulta a pléhgallérosok gondolkodásmódját, akik elvárták az alantas tisztektől, hogy életük kockáztatása által nekik ilyen „örömeket szerezzenek”, s azután a babért természetesen ők arassák le.

A II. Baon balszárnyára a 7. Komp elé beosztott Schulz következett most. Neki az áthajózási direktioja a Schleissen Hausnál volt, s mivel a Montello sziklafalán nála is látszottak holmi M.G. lőrésfélék, elhatároztatott, hogy ő is kap flammen werfer patrult. Schulz végső direktiója a Parochia di Nervesa-i csonka Campanile volt a balszárnyával. Hármunk közül a legfontosabb feladata volt Szarafolyánnak, azután Schulznak, s legkevésbé fontos nekem. De viszont a legnagyobb utat megtenni, s a legtöbb ellenséges álláson keresztültörni nekem jutott. Forgót és Szelest a műszaki dolgok legnagyobb részével a II. Baon Res. 5. századhoz szándékozta Csukonyi beosztani. Forgónak és Szelesnek épp emiatt csak általánosságban ismertette a II. Baon feladatát Polareczky.

Csukonyi közben 1 literes üveg általunk főzött törkölypálinkát vett elő, s kínálta meg Zeisst, akit meglepett az ital erőssége és nevetve mondta, hogy látszik, hogy sturmos pálinka! Ez az üveg kézről kézre járt, s az ajtóban álló Magyar János bácsihoz is hozzákerült, aki kb. 4 decit egy szuszra megivott az üvegből, úgyhogy mire hozzám került már alig volt a fenekén, ezt siettem magamba önteni. Csukonyi, aki még nem ivott a saját pálinkájából, bosszúsan vette észre, hogy kiürült az üveg. De nem csodálkozott rajta, mikor megtudta, hogy Magyar János bácsi „kóstolta meg a snapszot”.

Most már a II. Baon-hoz beosztott sturmosok mind ismervén támadás abschnittunkat, eltávoztunk, s átadtuk helyünket Magyar János bácsinak (kinek feladata lesz majd a Montellóra felvivő utat járhatóvá tenni századával) és a többi Baons kmds-nak és sturmos tiszteknek.

Ritter még egy kis ideig maradt, mi ezalatt odakint a fák közül (idekint már sokkal jobban láthatva) szemügyre vettük ismét a támadási abschnittunkat, hogy minden bokrot is jól emlékezetünkbe véssünk. Itt kint a szabadban sokkal jobban láthattuk a Montellót, mely úgyszólván alattunk terült el. A rajta lévő házak mindnyájan erősen meg voltak rongálva, de a Montello növényzetében nem sok kár eshetett, mert üdén virult az egész hegy. Alattunk folyt a Piave is, melyen majd át kell kelnünk, mely most megehetősen meg volt áradva, s nagy harsogással rohant a Tombola és a Montello közt. Bal felől a hegy tövében Nervesa látszott, tüzérségünk még nem sok kárt tett benne, s nagyon csinos városkának látszott. Az egész környéken, mint ilyenkor reggel szokott, óriási csend honolt. Nemcsak ágyú, de egy puskalövés se hallatszott, egyedül a Piave zúgott kavicsos medrében. Mintha nem is lett volna háború… De percről percre közeledett az az idő, amikor ezt a most oly csendes vidéket, az ágyúk dörgése és gránátok robbanása teszi zajossá s a sebesültek jajgatása, s haldoklók nyögése tölti be a Piave völgyét, melyen keresztül a világháború egyik legnagyobb offenzívája fog megindulni.

Szólj hozzá!

Címkék: piave 1918 Kókay László

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6013916418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Programajánló

beszélgetés

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

A hadak útján 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút