Hosszú ideje foglalkoztat családom története, felmenőim sorsa, olykor viharos életútjuk. Úgy érzem, fontos, hogy őseink története tovább éljen akár a család, akár egy másik közösség emlékezetében is. 14 évesen került kezembe először nagyszüleimnél néhány katonafotó, amelyek az utókor számára örökítették meg a rajtuk szereplő férfiakat, s ez meghatározó volt érdeklődési körömre nézve. Ennél valamivel korábban mutatott édesapám egy kopott szalagon függő kitüntetést, amelyet a Nagy Háborúban harcoló dédnagyapám, Bertha Gyula érdemelt ki. Az ő történetét meséli el Bertha Kristóf olvasónk írása.
Bertha Gyula 1897-ben született Szegeden. A századforduló idején apja, Bertha István halála után szövőnőként dolgozó édesanyjával Vácra költöztek egy sorházba, s a város hosszú időre meghatározó szerepet töltött be az életében. Itt töltötte gyermekkorát, és munkát is itt szerzett magának, ugyanis Vácon dolgozott nyomdászként, pontosabban kéziszedőként. Korábban más munkákat is vállalt, de tartós munkaviszonya csak a nyomdával alakult ki.
Bertha Gyula civilként
Már második éve tombolt az első világháború, amikor 1916-ban besorozták a magyar királyi budapesti 1. honvéd gyalogezredbe. Innen a kiképzés után átkerült a m. kir. 306. honvéd gyalogezredhez, amelynek kiegészítését az 1-es, 29-es és a 30. gyalogezredek adták. Itt az egyik géppuskás osztagban teljesített szolgálatot.
Bertha Gyula mint újonc. Említést érdemel a régi típusú 1891 M övcsat
Nagyapám gyakran mesélte el az apja sorozásáról szóló családi anekdotát, mely szerint az orvosi vizsgálat során Bertha Gyulát alkalmatlannak nyilvánították. Ez adódhatott egyrészt sovány alkatából, másrészt fiatal korából, ám mindezek ellenére dédnagyapám kilépett a sorból és jelezte, hogy önként jelentkezik. Ekkor még egészen másnak, egy nagy férfias kalandnak képzelhette a háborút. Az ezreddel kapcsolatos források hitelesen mutatják be a harcokat, amelyekből valószínűleg dédnagyapám is tevékenyen kivette a részét.
Egy levelezőlap mellett több más tárgyi emlék is fennmaradt Bertha Gyula után, melyeket a cikk megírása előtt, vagy aközben találtam nagyszüleim házában, pontosabban állatorvosként hosszú ideig praktizáló nagyapám irodájában, ahol koránt sem volt egyszerű feladat az említett iratok, füzetek, fényképek megtalálása.
Először tévesen úgy tudtam, hogy dédnagyapám a magyar királyi 1. honvéd gyalogezredben kezdte szolgálatát, ám ennek a feltételezésnek ellentmond az ezredtörténet, amely nem említi a román fronton való részvételt, amiről viszont nagyapám gyakran mesélt. A választ egy 1916-os tábori levelezőlap adta meg, melyet Bertha Gyula november 13-án küldött a brassói hadikórházból (k.u.k. Feldspital Nr. 3./8.) az otthoniaknak. A lapon, alakulatának a m. kir. 306. honvéd gyalogezredet jelölte meg (ezen belül a III. zászlóalj. 11. századot).
Bertha Gyula 306. honvéd gyalogezredtől küldött levelezőlapja
Egy, a gyalogezred történetét összefoglaló munka alapján tudhatjuk, hogy az ezred 1915-től 1918-ig mely ütközetekben vett részt. Jelen esetben az 1916-os évtől érdemes elindulni, hiszen a fennmaradt adatok alapján dédnagyapám ebben az évben lett sorozva. Az összefoglaló hasznos abból a szempontból, ha ki akarjuk deríteni, hogy Bertha Gyula pontosan hol is harcolhatott az említett időszakban.
Sorra vettem tehát az ezred jelentősebb harcait. Itt látszani fognak a hatalmas veszteségek, melyek az ezred hadilétszámának többszöri feltöltését szükségessé tették.
Bertha Gyula háborús részvételének előzménye valószínűleg a nagy véráldozattal járó, Czernowitztól északra zajló harc volt, ahol az ezred állásait 1915. december 25-én orosz tömegtámadások érték. A január 19-ig tartó ütközetben az ezred 1500 fős veszteséget szenvedett halottakban, sebesültekben és betegekben. Az ezredtörténet szerint „a zászlóaljparancsnokok már korábban kidőltek”, március folyamán pedig egyetlen törzstisztje sem volt az ezrednek, s csak április elején veszi át a parancsnokságot Tihanyi ezredes. Az ellenség vesztesége is magas volt. Állásharc alakult ki, heves orosz tüzérségi tűz mellett. Azt gondolom, az említett veszteségek indokolttá tették az ezred feltöltését, így elképzelhető, hogy 1916 márciusában került Bertha Gyula az ezredhez, annak III. zászlóaljába.
Április–május környékén az ezred Toporoutznál volt védőállásban, és a megrongálódott állásokat hozta helyre. Az arcvonal megmerevedett, eseménytelen állóharcok zajlottak kisebb vállalkozásokkal.
1916. június 4-én háromnapos fokozódó tüzérségi tüzet követően a Bruszilov offenzíva részeként kezdődik meg a „nagyjelentőségű oknai-csata”. Az első napon már nagy veszteségeket okoz az orosz támadás, amelynek eredményeképp bekerítik a 29. és a 30. honvéd gyalogezredeket. A csata alatt a 306. ezred III. és IV. zászlóalja Toporoutzon marad a régi állásokban. A vesztett csata után a délebbre lévő állásokat sem lehetett sokáig tartani, így többek közt a 306. gyalogezred is visszavonult a Prut mögé és a Pruttól délre, Czernowitztól pedig nyugatra lévő magaslatot szállták meg. Június 20-án az oroszok elfoglalták Czernowitzot. Az innen visszavetett csapatok után a 306. gyalogezred állásai is tarthatatlanná válnak, így tovább vonulnak vissza a Szeret folyó mögé. Folyamatos harcok közben visszább szorítják az oroszok az ezredet, és Kirlibabánál, az akkori országhatárnál vetik meg a lábukat.
Géppuskások csoportképe Bertha Gyula hagyatékából
Július 6-án az ezred ellentámadást indít, s ennek eredményeként július 8-án eléri Szuczava völgyét.
Innen a dandárt kivonják és vasúton, gyalog illetve gépkocsin Worochtára szállítják július 13-án. 22-én nagy kiterjedésű orosz támadás indul a térségben, aminek hatására az egész védővonalat visszább vonják és megindul a visszavonulás. Ekkor esik fogságba mindkét zászlóalj parancsnoka. Az ezred megszállja a Tatár-szorostól keletre fekvő magaslatokat.
Augusztus 5-én a 306-osok támadást indítanak, és három napig tartó harcok után elérik azt a magaslatot, amelyről július 19-án leszorították őket.
Augusztus 14-én az ezredet újabb támadás éri, arcvonalát áttörik. Októberben bajor csapatok érkeznek, és együttes erővel elfoglalják a román kézen lévő Bernaru hegyet, melyet a viszonylag eseménytelen tél ideje alatt megtartanak. Ebben az időszakban szerezhette dédnagyapám első sebesülését. 1917 júliusában támadásba lendül a gyalogezred: más csapatokkal együtt fokozatosan tör előre Bukovinán át Erdély keleti feléig, és ebben a térségben marad 1918 áprilisáig. Ekkor már Bertha Gyula tizedesi rendfokozatban van. A kemény harcoknak az orosz békekötés vetett véget.
Bertha Gyula tizedesként, Bronz Vitézségi Éremmel és Károly Csapatkereszttel, 1917–18
Innen végül Tirolba került az ezred a XIII. hadtest kötelékébe, és részt vett a júniusi piavei ütközetben, ahol jelentős veszteségeket szenvedett.
A korábban említett, levelezőlapon szereplő sebesülését gránátrepesz okozta, melyről a Brassóból küldött tábori lapon is megemlékezett: „Kedves szüleim! Ne lepödjenek meg ha azt az értesítést fogják kapni ezredemtől, hogy én eltűntem, ugyanis kint nem tudják, hogy megsebesültem, azt megtudtam egy szintén sebesült bajtársamtól, kivel egy századnál voltam, hogy kerestek s mivel nem találtak, azt az értesítést küldték az ezredhez, hogy én eltűntem, nem tudom hogy meddig leszek itt, de azt hiszem rövidesen eltransporálnak máshová, sebem nagyon kényelmetlen helyen van se ülni se hanyatt jobb oldalon feküdni nem tudok, a gránátszilánk még most is a lábamban van.”
Kórházi csoportkép Bertha Gyula hagyatékából
Nem ekkor volt utoljára hadikórházban, ugyanis 1918 júliusában a nagyváradi hadikórházba került, ahonnan július 30-án távozhatott. A kórházi cédulán, amely a bécsi levéltárban maradt fenn, a kórházi tartózkodás okaként „Lungenspitzenkatarrh”, vagyis a tüdőcsúcshurut van megjelölve, ami igen komoly betegség, és könnyedén tüdőbajjá alakulhatott volna, amennyiben nem kezelik megfelelően és időben. Ugyanezen a cédulán a budapesti 1. honvéd gyalogezred van feltüntetve alakulatnak, a 306. hgye helyett, mely adat a kutatás során megtévesztőleg hatott, ugyanis valószínűleg a sebesüléshez az eredeti csapattestet írták.
A közvetlenül a háborút követő fegyveres tevékenységéről sajnos részletesen, források hiányában, nyilatkozni nem tudok, de azt fényképek alapján teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy az 1919. március végén megalakított Vörös Hadseregben szolgált.
1919-ben vöröskatonaként
Valószínűleg a három budapesti hadosztály egyikében harcolt, hiszen Budapestre vonult be 3 évvel korábban. A fényképeken tüzérekkel látható egy csoportban, illetve tüzérgombok láthatók egyenruháján egy ebből az időszakból származó fotón. Ezek alapján arra következtethetünk, hogy a hadosztályok mellett április elején felállított tüzérséghez tartozhatott. (Az 1919. április 7-én kelt 7575/eln. 6. számú rendelet a hadosztályok tüzérségének maradéktalan felállítását rendelte el.)
1919-ben a Vörös Hadsereg tüzéreként, Bertha Gyula a jobb oldali ágyúcső felett jobbra, félrecsapott sapkában
Nem tudok arról, hogy dédnagyapám önként állt-e be a Vörös Hadseregbe vagy pedig besorozták. Igen valószínű, hogy az április 23-án elrendelt belépési kötelezettség folyományaként lett tagja az újonnan felállított hadseregnek. Nagyapám szerint később a Nemzeti Hadseregben is szolgált.
A Nemzeti Hadsereg katonájaként 1920 körül
A cikkben már többször szó esett dokumentumokról, fényképekről, levelezőlapról, s most részletesebben is rátérek ezekre, így keretbe foglalva a leírást néhány személyes gondolattal. Legelőször nagyapám történeteiből ismertem meg a dédapámat, majd hamarosan előkerült több fénykép is, melyek a láthatóan fiatal fiút ábrázolták, hol a hadikórházban, hol a laktanya udvarán, s végül egy ágyú mellett több vöröskatonával.
Előkerült egy kisebb füzet, aminek borítóján Kulcsár Mihály (tiz.) neve áll. A füzet tartalmazza a IV. szakasz 3. rajának beosztását. A leírás kitér a csatárok foglalkozására, felszerelésére (pl. ásó, csákány, lámpa, „veder”), sorozásuk évére, lakhelyére és a rajban elfoglalt helyükre. Több név mellett 1918-as sorozási év szerepel, tehát ettől az évtől vezethette a füzetet tulajdonosa. Kiderül továbbá, hogy ebben az időben Bertha Gyula már tizedesként volt a 3. raj parancsnoka.
Jegyzetfüzet Bertha Gyula hagyatékából
A füzet mellett két kottafüzet is előkerült, melyek közül az egyikben nagyrészt korabeli katonadalok vannak, de megtalálható a német Die Wacht Am Rhein (kétszer is, ebből egyszer magyar szöveggel) is és egy vers. A másik kottafüzet tartalmaz horvát nyelvű dalokon kívül több németet, de főképp magyar dalokat, népdalokat, katonadalokat. A rengeteg dalt tartalmazó füzetből arra következtethetünk, hogy szeretett énekelni.
A Wacht am Rhein német induló magyar szöveggel
Az írásomban említett „szalagon függő kitüntetést”, a Károly Csapatkeresztet, amely dédapámé volt, nem találtam meg otthon. Ezt valamikor az 1917-es év elején kaphatta. Emellett a Bronz Vitézségi Érmet érdemelte ki, habár ennek levéltári nyoma nem maradt.
A háborút és az azt követő fegyveres konfliktusokat követően valószínűleg visszatért nyomdai állásába, illetve 1925-től tagja volt a Váci Athlétikai Clubnak, ahol mint intéző tevékenykedett.
A Váci Athlétikai Club intézőjeként
1922-ben megházasodott, 1930-ban megszületett Gyula nevű fia, nagyapám. A második világháborúban már nem harcolt, mert abban az időben a budapesti Globus Nyomdában dolgozott, ami hadiüzemnek számított, így nem sorozták be.
Bertha Gyula hadiüzemi igazolványa 1942
Budapest 1944–45-ös ostroma során a peremkerületek eleste után is járt még munkába rövid ideig. 1972-ben hunyt el Budapesten. Élete a XX. századi magyar történelem jellemző lenyomata, s mennyi hasonló sorsról tudunk még? Történeteik és tragédiáik tanulságai vezessenek a békére való törekvés felé.
Végül, de nem utolsó sorban fontosnak tartom megemlíteni, hogy a cikk nem jöhetett volna létre Dr. Horváth Ferenc, Vác Város Levéltárának igazgatója segítsége nélkül, aki a levéltárban található adatokkal, s Bálint Ferenc hadtörténész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Egyenruha és Felszerelés Gyűjtemény munkatársa segítsége nélkül, aki pedig a képek elemzésével járult hozzá a cikk elkészültéhez. Segítségüket ezúton is köszönöm!
