Esők, murik, földi-légi kalandok

2018.04.02. 07:30 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 5. rész

1918 áprilisában átszervezik az ezredeket és a hadosztályokat, ami a 17. rohamzászlóaljnál is változásokat okoz. Nagy esőzések akadályozzák a rohamtanfolyamra érkezők kiképzését, de ez a rohamosok állandó murizását nem zavarja. Hősünk a kézi géppuska mellett kedvet kap a légelhárító géppuskához is.

 

A Strum kurzusra jöttek kiképzését [1918. április] 8-án kezdtük meg, de bizony csak lassan haladtunk a gyakorlati oktatással, mert mindig esett az eső egész április hónapban, s mindig csak a kvártélyunkban lehetett elméleti oktatást tartani.

Április közepén nagy változás állott be úgy Baon-unk, mint divíziónk keretében. Ugyanis a cs. és kir. ezredeknek a 4 Baon-ját csak 3-ra szállították le az egész hadseregben, s a megszüntetett 4. Baonokból azután új ezredeket kombináltak, még pedig a 102-ön felüli sorszámokkal látva el őket. Így azután a divíziók száma megszaporodott, de ezen új divíziókat nem teljesen az újonnan alakított ezredekből szervezték (ezek egy kissé megbízhatatlanok lettek volna), hanem mindegyik divízió leadott egy régi ezredet, s helyette egy új, 102-ön felüli sorszámú kombinált ezredet kapott. Az ilyen leadott régi ezredekből alakították azután legtöbbnyire az új divíziókat. Divíziónkból a derék Temesvár környéki sváb fiúkból álló 61-es ezredet adták le, pedig jobb szerettük volna, ha a „papalaptye regiment”, a „dicső 43” távozott volna a divíziónkból. A 61. gyalogezred azután 1. divízióba osztatott be, s a Tonale szoroshoz vitetett Tirolba, hol egy nem sikerült támadást hajtottak végre, hol a 61-es Sturm komp bátran viselkedett. A Tonale szorostól a nyugati frontra, St. Mihielhez került ez a sokat szenvedett ezred, s ott harcolt a fegyverszünetig régi hírnevéhez méltóan.

Az eltávozott 61. gyalogezred helyett divíziónkban a 139-es gyalogezredet alakították a 39-es és a 37-es (Nagyváradi) ezredek kombinációjából. Az új ezrednek egy Balogh nevű alezredes (Zong szerint „hégyés hasú Balogh”) lett a parancsnoka, egy derék, szókimondó magyar ember. Bár az új ezredekhez leadott baonokból a leadó ezredeknek nem volt szabad a java emberi és tiszti anyagot kiválogatni, mégis a 139-es ezred, talán ezért, mert emberei és tisztjei nem voltak beszokva, vagy talán mert nem voltak meg az ezrednek a régi dicső hagyományai, bár jónak bizonyultak, de mégsem közelítettek meg az eltávozott derék „An un zechcig” regimentet.

A 46. gyalogezred divíziónk keretén belül csak 3 Baonból állván nem adott le egy Baont sem, ehelyett a különálló (avtováci) III. Baon-ból egy 33-as (Arad) és egy 101-es (Békéscsaba) Baon-ból megalakult a 133. gyalogezred, mely az 50. divízióba tartozott, s melynek Regts. Stabja és java a 46-osokból került ki. Ez az ezred októberben a Monte Spenuciánal harcolt, a hivatalos jelentésben meg lett dicsérve. A tőlünk balra lévő 33. divízióból nem tudom melyik ezred távozott el, csak azt tudom, hogy ott meg a 108. gyalogezred alakult meg. A 61-es Sturm Komp 12-én távozott el a Baonunkból, mi pedig szívből sajnáltuk a derék fiúk távozását. Előző este búcsúzó mulatságot rendeztünk, s alaposan berúgtunk mindnyájan, de különösen Traila, aki ott aludt el az étkezdében.

46-os állások a Piave töltésén 1918 tavaszán 46-os állások a Piave töltésén 1918 tavaszán
(Kókay László hagyatékából)

A 46. gyalogezred egy hónap pihenő után, 18-án ismét felment szakadó esőben a stellungba, s helyébe a 43. gyalogezred jött le Campolongóra és Zoppéra. Egyébként, mint mondják nem volt veszélyes a mostani stellungba létel, mert ezen (április–május hóban) stellungba létel alatt az ezred mindössze 4 könnyű sebesültet vesztett. Mi volt ez a karszthoz képest, hol egy csendes napon egy század vesztett rendszerint ennyit. Az ellenség talán az esős időjárás miatt nem ágyúzott, azért lehetett ily kevés veszteség.

Az ellenséges messzehordó ágyúk mostanában inkább a coneglianói állomás környékét, s a színház körüli részt lőtték, mégpedig különösen este 10 után és hajnalban, meg délelőtt 10 óra körül rendszerint akkora gránátokkal, hogy a ház is, hol laktam, belerezdült s gyakran gondoltam rá mi lenne, ha egyszer Cosnigát venné a digó tűz alá? (Ez azonban ott tartózkodásunk alatt szerencsére nem következett be.) A coneglianói mozinak berendezett színház látogatásáról is főképp amiatt mondtunk le, mert a színház környéke sokszor tűz alatt állott, s nem akartunk pórul járni, szórakozás közben. (Később egy gránát előadás közben bevágott a színházban, de nem explodált, s nem lett senkinek baja). Mindössze kétszer voltam a színház-moziban. Szép nagy színház volt a coneglianói s természetesen bakákkal, tisztekkel volt tele, de azért volt nagyszámú kincstári és olasz jóvérű hölgy is, különösen a tisztek páholyaiban.

A coneglianói tábori mozi A coneglianói tábori mozi
(Kókay László hagyatékából)

A 61-esek távoztával Röstner lakásába költöztem, mely szembe a századunk irodájával, a főbejárat a főútról, a második háznak az emeletén volt. Ez egy régi vörösre mázolt ház volt, száraz bejárással, melyet erős tölgyfa kapu zárt el. A szobám nem volt valami szép, de Lukács úgy ahogy rendbe hozta. A háziasszony egy magános özvegyasszony volt, ki az olaszoktól eltérőleg nagyon szerette a tisztaságot, magába zárkózott asszony volt, s nem is sokat beszéltem vele, hanem a házban lakó másik családdal, mely egy öregasszonyból és egy púpos lányból állott, voltam jóban. Ennek is megvolt az oka. Ehhez a családhoz két lány járt, kik a púpos lánynak unokatestvérei voltak. Ezek a lányok a falun kívül (nyugatra) egy magányosan álló földszintes vityillóban laktak a Cervada töltése mellett, mint valami faluvégi cigányok. A szó legszorosabb értelmében véve cigányokhoz hasonlított a két lány is, oly fekete bőrük volt. Szicíliából származtak – mint megtudtam tőlük –, a nagyobbik lányt Dalbosco Irénének, a kisebbiket Antoinettának hívták. [A naplóban itt 32 kisatírozott sor következik.]

Április hónapban, mint már említettem is, folyton esett az eső, s komoly rukkolásról és pláne übungokról egy szó se lehetett. A mélyen fekvő übungsplatzot s a rajta átvezető csatornaszerűen épített stellungokat elöntötte a víz, s mikor nem is esett az eső ennek a víznek a pumpálásával kellett foglalkozni, meg az árkokból a víz kilapátolásával. Nem is volt ez komoly, mivel tudtuk, hogy úgyis hasztalan, mert a kilapátolt víz visszafolyik, és ismét víz alá kerül az übungsplatz. Na, de foglalkozni kellett a látszat kedvéért is valamivel. A bakák piszmogtak a víz kihányásával, mi pedig tisztek ezalatt viccelődtünk, na meg a bakák is tízszer annyit beszélgettek, mint dolgoztak. No, de mink se vettük komolyan a dolgot. Néha a hatás kedvéért ültő helyünkből rájuk ordítottunk, hogy „Dogozzatok, az apátok Istenit!”, mire kétpercnyi szorgalmas lapátolás, majd ismét pihenés következett a bakák részéről. Délután hasonló munkát végeztetett a napos tiszt a századdal, mint délelőtt, én azonban délután mindig M.G. iskolában voltam.

Csukonyi, a mostani Baon kmdt. nem sokat törődött a rukkolással, alig nézett ki az übungsplatzra. A csaknem reggelig az étkezdében vívott kártyacsaták fáradalmait pihente ki a délelőtt folyamán, s ezt a példát csakhamar követte sok más tiszt is, s sokszor előfordult, hogy a századot csak én és Szarafolyán rukkoltuk ki.

Április 20-án este hatalmas murit csaptunk ismét. A tökrészegen eltávozott Zongnak, majd Trailának a lakására mentünk 2 óra után felkölteni őket. Zong most legnagyobb bánatára ismét a 43-as századnak lett a komp kmd-ása (Varas 12 nap késéssel ápr. 9-én megjött s átvette a 39-es Sturm komp kmdó-t), s a falu Zoppe felőli végén lévő lakásán kerestük fel. Még akkor, mikor nem voltam a Baon-nál, egyszer hasonló vizitet tettek nála tiszttársaim, mikor is egy lepedőt, egy pokrócot és egy párnát elvittek, mely a háziasszony nagy kétségbeesésére nem került meg. Zong, hogy ilyen esetnek elejét vegye, ma hazatértekor gondosan bezárta az ajtót, de pechjére a manipulánsa épp akkor szükségére kimenve nyitva hagyta a kaput, mi pedig akadálytalanul bemehettünk, s beérve a szobába énekelni kezdtünk. Zong, mint a hulla olyan részegen aludt, s csak nehezen ébredt fel. (Részegségét az ágy előtti telt lavor bizonyította.) Mondtuk neki öltözzön fel, s rögtön jöjjön velünk. Ennek a kívánságnak nem bírván eleget tenni úgy ahogy volt, lepedőstül megfogva, a kb. 200 lépésre az étkezdével szemben levő, Stations Wartához vittük, s ott letettük a földre, s az őrség vitte haza. Érdekes volt Zong háziasszonya, ki a nagy lármára kinézett, s a sötétben meglátván a fehér lepedőt, hogy visszük, kiabálni kezdte: „Signore Tenente, anke porta via La Coperta!” Zong suttogva felelte: „Hallgass, basszik meg a vén isten, hisz én is benne vagyok!” Zongot az őrség gondjára bízva Trailát mentünk felkölteni, ki a főtéren (szembe a Stations kmdo-val) lakott. Traila szintén emeleten lakott. A szobájába vezető lépcsőn legelöl Forgó és Szarafolyán, Barabás, azután én és a többiek lopózkodtak felfele. Forgó és Szarafolyán már bent jártak a szobában, mikor egyszer csak irtózatos csörömpölés, robaj hallatszott, mire Forgó és Szarafolyán megfordulva „szaladjunk ki!!!” kiáltással, Barabást és engem magukkal toltak lefelé a lépcsőn, mi pedig nem tudva mi történik a mögöttünk lévőkkel, együtt vad iramban törtettünk lefelé a lépcsőn, mintha egy begyújtott kézigránát elől menekültünk volna. Csak kint az utcán kezdtünk érdeklődni, hogy tulajdonképpen mi is történt. Forgó elmondta, hogy a doktor ágya mellett lévő etázsért, mely tele volt orvosságot tartalmazó üvegekkel, lökte fel, s valószínű óriási a kár, s ezért futott el, nehogy Traila megtudja kik lökték fel a sötétben az etazsért. Szurkoltunk is, hogy meg kell majd (esetleg mindnyájunknak) fizetnünk a kárt, de alaptalan volt a félelmünk, mert Traila majd szétpukkadt, úgy nevetett a futásunkon, s egy fillér kártérítést se követelt.

Amint említettem a 12-én eltávozott Baonunkból a 61-es Sturm komp., helyette 15-én a 139-es ezredtől 3 tiszt és 80 ember érkezett kiképzés céljára, kikből a 139-es Sturm kompot kellett megalakítani. A legénység elég jó, erős fiúkból állott, egyedüli baj csak az volt, hogy túl sok volt köztük az oláh és javarészt még harctéren nem járt fiúk voltak. A velük jött legidősebb tiszt (a későbbi Sturm komp 139. parancsnoka) Lt. Krika, egy eredetileg 19-es hadnagy volt, komoly, magába zárkózott fiú, velük jött még Lt. Berecki (eredetileg 37-es, egy aranyérmes, jó modorú nagyszalontai fiú) és Fhnr. Steyer (39-es) elég jó modorú, de kissé gyerekes fiú, ki iskolatársam volt annak idején a St. Peteri tisztiiskolában. Az újonnan jött 139-esek mindnyájan a kurzushoz osztattak kiképzés céljára, mely azonban az állandóan víz alatt lévő übungsplatzon nem haladhatott. Akkor ment csak le a víz az übungsplatzról, mikor a mi (46-os) übungsplatzunk délkeleti részén lévő töltést átvágtuk, s ezen az átvágáson át az übungsplatzot ellepő víz Borgo Sacconnál lefolyt a Coneglianóba vezető műút mély árkába, honnan a Monticanóba jutott. A töltés, melyet átvágtunk kb. 5 méter magas, s 6 méter széles volt. Egy 1 méter széles csatornát vágtunk rajta, melyet a civilek, kik az übungsplatz és a műút közt laktak, mivel földjük egy részét veszélyeztette volna a levezetendő víz, mindenáron meg akarták akadályozni, s amit nappal ástunk azt ők éjjel visszatömték, végre is őrséget állítottunk ide, s a munkát ekkor befejezhettük, s a gátnak a vizet visszatartó utolsó rétegét Zugsf. Mónussal felrobbantattam (mikor is a robbanás vízzel és sárral tele szórt bennünket) 15 Stil gránát segítségével, s a víz rögtön zuhogva megindult, s három nap alatt teljesen lefolyt az übungsplatzról.

Az esős idő miatt kint a fronton többnyire csend volt, egyedül csak Coneglianót lőtték az ellenséges messzehordó ágyúk minduntalan. Mihelyt azonban kisütött a nap, rögtön jöttek sokszor tízesével, húszasával az olasz repülőgépek felderíteni, tüzérségünk hevesen tüzelt rájuk, különösen a Borgo Saccon mellett levő batri, de szokás szerint eredménytelenül. Ilyenkor a ballonokat is, melyek közül egy Rameranal egy pedig Collalbringonál állt, sietve húzták le, de volt rá eset, hogy a benne lévőknek ernyővel kellett kiugrani, mint azt két ízben is láthattuk übungsplatzunkról. Egy alkalommal a collalbringói ballonnál nem sikerült egy ilyen leugrás, mert az ejtőernyő nem nyílt ki, s a léghajós 800 métert zuhanva 2 méterre fúródott a nedves földbe, s szörnyet halt.

Schulz két flieger abwehr géppuskát állítatott fel, egyet az étkezde előtt, egyet mögötte, s vesszőfonással körül fonatta a standot. A géppuskák kerékagyba voltak pivot zapfnijukkal forgathatóan erősítve a Schulter Stück segítségével lehetett lőni az ellenséges gépekre, én pedig úgy megszerettem a géppuskázást, hogy valahányszor megszólalt a géppuska repülőgépre tüzelve, odarohantam tüzelni, de bizony oly magasan voltak mindig a gépek, hogy haszontalan volt minden lövöldözésünk, s csak a muníciót pocsékoltuk vele, pláne egyszer az étkezde mögött lévő géppuskát vormeisterje (Sisák) oly ügyetlenül kezelte, hogy a digó repülőgép helyet az étkezde tetejéről a cserepeket kezdte lelövöldözni.

Légelhárító géppuska Légelhárító géppuska
(Kókay László hagyatékából)

Április 24-én kitisztult, s mivel telihold volt, előérzetem azt súgta, hogy az éjjel repülőgép vizitelés lesz nálunk. ¾ 11-kor mentem haza az étkezdéből, levetkőztem, s az ágyban heverve levelek írásába fogtam. Eközben odakint megszólaltak a repülőgép elhárító ágyúk, sípoltak a szolgálatban lévők az utcákon annak jeléül, hogy repülők jönnek. Komót cipőm felrántva, s köpönyegem magamra dobva a standhoz rohantam, mert amint hallottam, a repülőgépek Cosniga felé tartanak, s már Fossamerlo tájáról ledobott bombák robbanása hallatszott. A civilek hatalmas jajveszékeléssel szaladgáltak az utcákon, s hangosan szidták a saját gépeiket. Lementem az étkezde előtti standhoz, hol már készen állt a gépfegyver, s az inspektiósok Gefrt. Szabó és Sárközi voltak mellette. A repülőgépek zúgása mind közelebbről hallatszott, mi pedig feszülten figyeltük, hogy meg lehet-e őket holdfénynél látni. Meg lehetett. Szabó egyszer csak megragadta a karomat s a Dalboscoék háza felé mutatott, mely irányából alig 100 méter magasan egy hatalmas Caproni gép suhant felénk. Rögtön rákezdtem a tüzelést, a gép elsuhant felettünk, majd ismét visszafordult, én szakadatlanul tüzeltem rá, s mivel a mündungon nem volt lángfogó valószínűleg meglátta a gép, hogy honnan lövünk rá, mert egyszer csak óriási robbanás történt a közelünkben... Én süketté téve a gépfegyver kattogásától nem hallottam meg a lefelé jövő bomba suhogását, csak mikor már explodált kb. 15 lépésnyire tőlünk, majd egy újabb bomba következett Dalboscoék háza mellé 10 lépésnyire, egy pedig a Cervada töltése mellé, délre a pataktól. A gépek eltávoztak, hanem úgy látszik haraggal szívükben Cosnigára, mert korán reggel ½ 7-kor ismét visszatértek. Én éppen mosdottam, s nem szaladtam őket lőni, megtette ezt helyezzem Frohne (ki géppuskás volt valamikor), ki arról a standról, hol én éjjel személyesen lőttem az alacsonyan szálló gépeket. Az egyik repülőgép visszagépfegyverezett, s ekkora szerencsét! Frohne kezében a handgriffet érte egy golyó, Frohnének pedig semmi baja se történt. (Később még egyszer járt ő ily szerencsével.) Nemcsak Frohnének, hanem Forgónak is szerencséje volt ma reggel. Az egyik repülőgépről egy 4 cm-es Inft. Geschütz gránátot lőttek arra házra, hol Forgó lakott. A gránát a padláson s a plafonon keresztül Forgó emeleti szobájába hatolt, s bele fúródott Forgó kofferjába, s fehérneműi egy részét szétszakította, de nem explodált.

Következő rész: Az elrontott nóta

Összes rész: Kókay László harctéri naplói, 1918

Korábbi naplók: Kókay László harctéri naplói, 1916-1917

Szólj hozzá!

Címkék: piave 1918 Kókay László

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6013798470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása