Russ Viktor és portyázó különítménye

2018.03.15. 10:35 :: NégyesiLajos

Az első világháború időszakában megjelent sajtóhíreket olvasva, feltűnnek a frontokon harcoló milliós embertömeg hősei, akik egy-egy tettükkel igényt tarthattak a közönség figyelmére. Amikor naponta százezrek néztek szembe a halállal, és a háború hősök ezreit teremtette, a nagyközönség ingerküszöbe jócskán megnőtt az egyéni helytállás és áldozatvállalás elismerése terén. A nagy hadvezérek mellett az egyszerű frontharcos is bekerülhetett a hírekbe, megismerhette az ország és néhányan legendás alakjai lettek a háborúnak. A kor egyik – mára már méltatlanul elfeledett – hérosza volt Russ Viktor a bukovinai harcok legendás különítményének parancsnoka.

 

A kalandos sorsú katona 1872-ben született Borgóprundon, apja Russ Miklós főszolgabíró volt. 1894-ben végezte el a Tereziánumot és szeptember 1-től a 10. sz. tábori vadász-zászlóaljban szolgált hadnagyként. Később vezérkari százados Egerben az 5. gyalogezredben, de nem bírta a tiszti élettel járó kiadásokat és 1902-ben leszerelt, lemondva rendfokozatáról is. Állítólag kitelepült az Egyesült Államokba, ahol vállalkozásba fogott és csak a háború előtt tért haza. 1914-ben önként lépett a hadseregbe, és mint közlegény kezdte szolgálatát a dési 32/I. népfölkelő menetzászlóaljban.

Az akkor még mellékhadszíntérnek számító Bukovinában Fischer csendőr őrnagy kezdte szervezni a védelmi erőket. Az oroszok Fischer-féle asztaltársaságnak nevezték a szedett-vedett csapatot. Később Pflanzer Baltin tábornok hadtáp és népfölkelő zászlóaljakból állította fel a hadseregét, mely már képes volt hatékonyan fellépni az oroszokkal szemben. A viszonylag kevés erővel uralt nagy tér kedvezett a mozgó harcnak és nagy szerepet kaptak a portyázó csoportok, melyekkel ellenőrizni lehetett a csapatok között tátongó hézagokat és időnként mélyen behatoltak az ellenséges vonalak mögé is. Orosz oldalon főleg a kozákok jutottak szerephez, míg a Monarchia oldalán a nagyobbrészt önkéntesekből szervezett portyázó különítmények.

Russ Viktorban hamar felismerték a tehetséges parancsnokot, aki rendelkezett a szükséges katonai képzettséggel is. Kezdetben szakaszvezetői rendfokozatban vezette a különítményét, de 1915 áprilisában már népfölkelő hadnagy, majd nyár elején már főhadnagy. Augusztus 29-én léptették elő századosnak, majd novemberben őrnagynak. 1918 februárjában lett alezredes, végül ezredesként fejezte be a háborús szolgálatot.

(Tudósítás az Új Idők 1915. évi számában) (Tudósítás az Új Idők 1915. évi számában)

A 200 fős különítmény félelmetes hatékonysággal harcolt. 1915 áprilisára 27 bevetés során 449 oroszt öltek meg, 734-et megsebesítettek, 156 foglyot ejtettek, 59 lovat lelőttek, 55 lovat zsákmányoltak. Egy hónap múlva már 527 halott, 934 sebesült, 456 hadifogoly volt a számlájukon, 1916 tavaszán pedig már 3000 halott, 5000 sebesült, 4000 hadifogoly orosz volt a mérleg.

Russ neve nem csak a magyar sajtóban vált ismertté, hanem az orosz ellenség körében is. Amikor Lázár Miklós újságíró az egyik orosz tiszttől megkérdezte, hogy hallott-e Russ Viktorról, az keresztet vetett és azt válaszolta: „A szürkebajszú aranyérmes hadnagy maga a sátán”. Persze a keresztvetésnél komolyabb ellenintézkedéseket is foganatosított az orosz hadvezetés. A különítmény egyik járőre Uscie Putillában a községházán egy felhívást talált az alábbi szöveggel: „Csengő ércben, 25 000 rubelt adok annak, aki élve vagy halva elfogja Russ Viktor osztrák–magyar hadnagyot, a róla elnevezett guerilla csapat vezérét. Ismertető jelei: Középkorú, sovány férfi, németül, magyarul, ruténül, franciául beszél, őszülő haját rövidre nyírja. Különös ismertető jelei: szürke nagy bajuszt visel, aranyérem van a mellén és mindig fegyvertelenül jár.”

A különítmény jelvénye A különítmény jelvénye
(forrás: medals.extra.hu)

Az a bizonyos aranyérem az arany vitézségi volt, ami mellett még megkapta a nagyezüstöt, a kardokkal díszített bronz katonai érdemérmet, a III.o. katonai érdemkeresztet és a III.o. vaskorona-rendet is. Ezek egy része csak a legénységi állományúaknak volt adható, a többi pedig csak tiszteknek. Mivel neki mindegyik megvolt, hordta is őket, ami egy alkalommal kisebb zavart is okozott. Már tisztként Bécsben sétált és egy szembe jövő alezredesnek feltűnt, hogy a zubbonyán egymás mellett hordja az arany vitézségi érmet és vaskorona rendet. Fölháborodva igazoltatni akarta, mire ő csak bemutatkozott. A neve elég volt ahhoz, hogy a főtiszt csak némán szalutáljon és tovább álljon.

Valóban legendás alakja volt a hadseregben, aki köré igazi legendák is szövődtek. Beszélték, hogy nem fogja a golyó, súlyos sebeket fájdalom nélkül gyógyít, érti a madarak beszédét, föld alatti rejtekutakat ismer. Russ Viktor nem az igazi neve, ez csak azt jelenti, hogy az oroszok legyőzője. Valójában egy igen nagy úr törvénytelen fia, akit a király a háború után visszaültet elkobzott birtokába.

„Russ Viktor, hadseregünk híres hőse” „Russ Viktor, hadseregünk híres hőse”
(A Tolnai Világlapja 1916-os számából)

A különítmény megalakulásával kapcsolatban volt egy másik legenda, mely szerint a háború kezdetén csak hat embere volt, akikkel orosz őrjáratokat támadott meg és fegyverzett le. A zsákmányból népfölkelőket fegyverzett fel, míg végül a portyázó különítménye a hadsereg kötelékébe került.

Máshol arról olvashatunk, hogy 1916-ban felmentett erdőmunkásokból és kiszolgált népfölkelőkből szervezett csapatot. Talán az állhat legközelebb az igazsághoz, hogy amikor önkéntesként bevonult, a korábbi tiszti rendfokozatára tekintettel, törzstiszti beosztásba kívánták helyezni, de ezt visszautasította. Népfölkelő huszárként rendszeresen vett részt őrjáratokban, végül Pflanzer-Baltin tábornok előléptette szakaszvezetőnek és parancsot kapott a portyázó különítmény megszervezésére. A kezdetben alig száz fős csapata többségében erdélyi népfölkelő huszárokból állt, később gyalogosokkal és két géppuskával 200–250 főre nőtt. A katonák többsége póttartalékos volt, 36–42 év közötti erdélyi magyar népfölkelők, román hegyi emberek. Szinte mindegyikük családos. Olyan is volt közöttük, aki 13 gyermeket hagyott otthon.

(Az Új Idők 1916-os számából) (Az Új Idők 1916-os számából)

Russ alatt négy beosztott tiszt szolgált, akik a csapat egyes részeit vezették.

Helyettese Hyna Károly tisztjelölt, aki korábban főhadnagyi rendfokozatot viselt, de leszerelt és hasonlóan a parancsnokához a háború kitörésekor önkéntes népfölkelőként vonult be. Korábban Ganz gyári főtisztviselő, aki a harcokban elnyerte a nagyezüstöt. A huszárok parancsnoka Szőts Andor honvédhuszár főhadnagy, aki a 3. népfölkelő honvédhuszár osztályból került ide. Az 53 éves legényember civilben, a Földművelésügyi Minisztérium szőlészeti felügyelő hivatalnoka volt. Dr. Mokan-Morcán Trajan, topánfalvi ügyvéd, népfölkelő hadnagy a gyalogság parancsnoka. A gépfegyveres osztagot a Ludovikát frissen végzett 18 éves Szakács Zoltán hadnagy irányította. A bácskai fiú eredetileg huszártisztként végzett.

(Az Új Idők 1916-os számából) (Az Új Idők 1916-os számából)

Nevezetes alakja volt még a különítménynek az ezüst vitézségi éremmel kitüntetett Esterházy Gyula zászlós, a 47 éves mágnás az „Uribor” Tokaj-Hegyaljai Bornagytermelők Szövetkezetének alapítója és elnöke. Oknánál orosz srapnelltől sebesült és végül a csernovici kórházban halt meg 1916. június 4-én.

(Az Új Idők 1916-os számából) (Az Új Idők 1916-os számából)

A Russ különítmény 1914. november 10-én kezdte meg működését, amikor Pflanzer-Baltin hadseregparancsnok a Kárpátok és a Kolomea-Sniatiny vonal közötti területen adott parancsot a portyázásra. Először járőröztek, azután nagyobb vállalkozásokat indítottak. Ezzel együtt a helybeli lakosság körében információs hálózatot szerveztek, így pontos adatokkal rendelkeztek az ellenség mozdulatairól és helyzetéről.

1914. december 3-án volt az első jelentősebb fegyvertényük, amikor egy orosz oszlop ellen hajtottak végre sikeres támadást. December 1-én indultak a vállalkozásra és csak éjjel meneteltek. Számos tábori őrs mellett haladtak el észrevétlenül. Ennek során az egyik erdei ösvényen az élen haladó baka félrehajtott egy ágat és meglepődve látta, hogy egy orosz tiszt állt háttal neki, aki egy tábori őrs parancsnoka volt. Még volt ideje visszahúzódni és figyelmeztetni társait.

Hajnalban elérték a Czeremosz (Cheremosh) folyó partján fekvő Wiznitz (Wyzhnytsya) városkát, ahonnan egy orosz ezred éppen kivonulni készült. Russ két emberével végigjárta az utcákat és mindent megfigyelt. A különítmény Rozenmaly (Malyi Rozhyn) felé húzódott és a Rostoky (Roztoky) felé vezető út mellett szerveztek lesállást, egy patak erdővel szegélyezett partján, ahonnan az egész utat tűz alá tudták venni. Fél óra múlva a figyelő jelentette, hogy közeledik az ellenség. Elől kozákok, mögöttük két zászlóalj gyalogos géppuskákkal és ágyúkkal. Russ parancsot adott, hogy senki ne lőjön. 8.30-kor érkezett az első kozák járőr 12 lovassal és két tiszttel a lesállás helyére. Az erdő mellett megálltak és figyeltek, majd átvizsgálták a terepet. Semmi gyanúsat nem észleltek, így visszalovagoltak a főerőkhöz. Kis idő múlva, ismét feltűnt a kozák járőr, de egy út menti háznál megálltak, ahol egy paraszt a rejtekhelyük felé mutogatott. Nem várhattak tovább. Russ elvette egyik emberétől a puskáját és két lövéssel lelőtte a két tisztet, katonái pedig a kozákokat. A lovak megmaradtak. Közben a gyalogos oszlop is odaért, abban a hitben, hogy semmi veszély nem leselkedik rájuk. Látva a halott kozákokat, a parancsnokok vissza akarták fordítani az alakulatot, de elkéstek a meneküléssel. A különítmény arcból nyitott gyilkos tüzet, egy kisebb csoport pedig két géppuskával az ellenség hátába került és onnan lőttek. Este 9-ig az oroszok háromszor támadták az állásukat, de a tüzükben mindegyik összeomlott. A harc során 200 halottat, 400 sebesültet vesztettek. Végül a különítmény parancsot kapott a visszavonulásra. Az összes veszteségük egy eltűnt és három sebesült volt.

1914. decemberében Uscieriknél (Usteriky) az ellenség hidat vert a Ceremosz folyón. A saját gyalogságunk keleti irányból indított támadást, miközben Russ különítményének az volt a feladata, hogy a folyótól nyugatra álló orosz erőket magára vonja. Russ elhatározta, hogy december 24-én megtámadja a hídőrséget és a várhatóan 20 óra körül a hegyekből leszálló köd takarásában visszavonul. 19.00 órára 4 orosz zászlóalj közötti hézagban beszivárogtak a hídhoz, ahol 60 méterről tüzet nyitottak az őrségre. A meglepetésszerű támadás tűzpánikot gerjesztett és az orosz gyalogság, valamint a négy géppuska vaktában tüzelt, nagyobbrészt a sajátjaira. Ennek eredménye 176 halott és 224 sebesült lett. Russ csak 21 órakor gondolhatott a visszavonulásra, de a népfölkelők kérlelték, hogy adjon pihenőt, mert nagyon fáradtak. Fél órát feküdtek -24 fokos hidegben, miközben az ellenség lőtte őket, de nem gondolták, hogy alig 500 lépésre rejtőzik a csapat. Ha akkor megindulnak az oroszok, harc nélkül elfogják őket, de szerencsére nem ezt tették. Még azon az éjszakán 4 km-t meneteltek és Krasnoilánál (Krasnoillya) hátbatámadták az oroszok tartalék ezredét. A harcok során a különítmény 235 katonájából ketten fogságba estek, egy fő elesett és ketten sebesültek meg.

1915 januárjában a Pflanzer-Baltin hadsereg bukovinai offenzívája idején 12 km-es arcvonalat tartott ellenőrzése alatt a különítmény 200 katonája. Sikeres működésüket jelzi, hogy a Zalescykinél álló orosz erők parancsnoka azt jelentette, hogy hat osztrák-magyar gyalogezred áll vele szemben, tüzérséggel és géppuskákkal, ezért nem tud támadást indítani.

1915. február 10-én a lopusai (Lopushna) völgy felderítésére kaptak parancsot. Mezebrodiból (Mizhbrody) indultak öt oszlopban és 11 órán keresztül meneteltek, a hegyeken át, ahol a legmagasabb csúcs 1150 méteres volt. Az élen lévő oszlop Majdannál érte el az utat, melyen több orosz csapat vonult Szipot (Dolishnii Shepit) irányába. Közvetlenül előttük 17 kozákból álló járőr várakozott. Az egyikük valami gyanúsat vehetett észre az erdőben, mert lóra ült, hogy a főcsapatnak jelentsen. Russ lelőtte a kozákot, mire a többi kozák is lóra pattant. A különítmény hét fős elővédje fél perc alatt leszedte az ellenség lovasait. Egy óra múlva beérkeztek a főerők, három zászlóalj, nyolc ágyú, egy század kozák és a trén. A különítmény az út mellett bontakozott szét, középen egy híd volt. Amikor a kozákok áthaladtak a hídon, a katonák tüzet nyitottak. A kozákok egy része lefordult a lováról, a többi menekülni próbált, de ekkor már a trén szekerei foglalták el a hidat. A különítmény puskái és géppuskái a lovakat lőtték, így a mozgásképtelen szekerek teljesen eltorlaszolták a hidat. A három zászlóalj harchoz fejlődött. A géppuskák 1600 méterről lőtték az oroszokat, így azok a szétbontakozás során már csaknem egy zászlóaljnyi katonát vesztettek. Addig folytatták a tüzelést, míg az oroszok fölfejlődtek az ellentámadáshoz és az ágyúk is működésbe léptek. Ekkor fegyelmezetten visszavonultak. A feladat megoldása után léptették elő Russt hadnagynak, Hyna Károly pedig megkapta a nagyezüstöt. A február 12-i orosz jelentésben az szerepel, hogy a porosz gárda támadta meg őket.

1915. márciusában Zaleszcyki (Zalishchyky) orosz parancsnoka ismét azt jelentette, hogy nem tud támadni Snyatin, Horodenka, Kotzman felé, mivel előtte egy 60 km-es területen egy fél hadtest van géppuskákkal, ágyúkkal. Járőröket sem tud kiküldeni, mert lelövik őket. Valójában továbbra is Russ 200 embere volt vele szemben, akik folyamatosan mozogva, rajtaütésekkel nyugtalanították az oroszokat. Ennek során nem csak a zsákmányolt fegyvereket használták fel, hanem Russ lefoglalta a templomok hírlövő mozsarait és azokkal durrogtattak. Ez volt a tüzérségük.

Március elején hírt kapott arról, hogy a Zaleszcyki (Zalishchyky) körül portyázó kozákok Zasztavna (Zastavna) környékét módszeresen fosztogatják és eközben naponta bejárnak egy meghatározott területet. Russ március 5-én négy csapatra osztotta a különítményt és négy különböző irányba indultak, hogy egy-egy járőrt megtámadjanak. Zasztavnához Szőts Andor főhadnagy indult huszáraival. Messze elkerülve az utakat szivárogtak be a városkáig. Az északi oldalán álló vasútállomás épületét szállták meg, ami egy magaslaton feküdt. Innen két szomszédos falut is szemmel tarthattak. Az emeletes állomásépület elég lepusztult állapotban volt, mivel napokkal korábban kirabolták és szétverték a kozákok. A huszárok megpihentek és enni készültek, de előbb még felderítő járőröket küldtek ki. 11 órakor az egyik jelentette, hogy a szomszéd faluból kijött fél század kozák. Gyorsan felkészültek egy lesállásra. A padlásra felvitték a géppuskát és a bádogtetőbe lyukat vágtak a kilövéshez. Szakács hadnagy maradt a géppuska mellett, Szőts főhadnagy pedig az első emeleten figyelt távcsővel. A legénység a földszinten, a lovak az épület mögött várakoztak. A 22 kozákból álló orosz járőr ekkor már alig 500 méterre volt. Óvatosan vonultak előre és egy idő után az állomás előtt húzódó töltés takarásába kerültek. Egy fél óráig is eltartott, mire ismét felbukkantak. Először egy kozák jött fel a töltés tetejére, majd leereszkedett az innenső oldalon. Azután vissza kapaszkodott és megállt a tetején alig 200 lépésre az állomás épületétől. Intett a társainak, hogy jöhetnek, majd tovább lovagolt a töltésen, ami az állomás oldalába vezetett. Nyomában a többi kozák is feljött a töltés tetejére. Amikor az elöl lovagló magányos kozák már majdnem meglátta az állomás mögött álló lovakat, az őr lelőtte. Erre a géppuska is lőni kezdte a csapatot. Sorra fordultak le a nyeregből és csak ketten tudtak elmenekülni. Szőts lóra parancsolta kilenc huszárját és elkezdődött az üldözés. Idővel olyan közel jutottak a kozákokhoz, hogy karabéllyal biztosan lelőhették volna őket. Azok ezt látva, inkább megálltak és megadták magukat. Visszakísérték őket az állomásra, ahol már négy sebesült kozákot ápoltak. Tizenhatot halálos haslövés ért, amikor a töltés tetején állva az első géppuska sorozat lekaszálta őket.

1915. március 22-én a különítmény parancsot kapott, hogy Zaleszcyki (Zalishchyky) mellett foglalja el az un. török sáncokat. Ez négy várszerűen megerődített ágyúsánc volt egy magaslaton, amit négy kozák század védett három géppuskával. A 200 fős csapat saját tüzérségünk támogatásával indult rohamra reggel 7 órakor. Az élen Russ, Szőts hadnaggyal tört előre. A sáncok előtt 30 lépéssel megállította az embereit és elvette az egyik puskáját. A szuronyra tűzte a sapkáját és azzal jelzett a tüzéreknek, hogy hagyják abba a tüzelést. Elfoglalták az első sáncot, ahol védelemre rendezkedtek be. Délután parancsot kaptak a második sánc elleni rohamra. Russ egy fél századot küldött előre Hyna hadnagy vezetésével, hogy derítsék fel az ellenség erejét. Az oroszok közben még két századot és géppuskákat vezényeltek ide. Körülfogták a félszázadot és véres kézitusát vívtak. Hyna a kartácstűzön keresztül menekült vissza, majd négy napig bolyongott, végül a saját állásaink előtt esett össze, ahol rátaláltak. 59 halott, 9 sebesült volt a balsiker mérlege. Elesett Russ egyik legjobb katonája is, egy hucul őrmester, akinek még arra sem volt ideje, hogy egyenruhát szerezzen. A gyilkos vállalkozás után három hét pihenőt kaptak, új ruhákat és felszerelést. Egy arany, 40 ezüst és három bronz vitézségi éremmel ismerték el a különítmény helytállását.

Sajnos 1915 második felétől eltűntek a híradások a különítmény tetteiről, ami nem azt jelenti, hogy ne lettek volna továbbra is sikereik, csak a hadvezetés felismerte, hogy az oroszok is olvasnak újságot. Külön érdekesség, hogy a különítmény nevét Brehm híres műve is megörökítette, ugyanis a csuka leírásánál idézi a Halászat című folyóirat egyik 1916-os cikkét, melyben a Russ különítmény katonája, Vukovity István szakaszvezető – aki civilben halászlegény volt a Ferenc-csatornánál – arról számolt be, hogy Volhíniában a Luga folyóban 28 kg-os csukát fogott.

A Russ felderítő különítmény bélyegzőjével küldött tábori lap 1915. november 11-ei postabélyegzővel A Russ felderítő különítmény bélyegzőjével küldött tábori lap 1915. november 11-ei postabélyegzővel (forrás: darabanth.com)

A későbbiekben érdemes lenne folytatni levéltári kutatások alapján a Russ különítmény történetének a feltárását. A neves parancsnok méltán lehet példaképe a ma tisztjeinek. Sorsa számos hasonlóságot mutat a szabadságharc legendás vezérével, Görgei Artúréval, mutatva, hogy a magyar föld az első nagy világégés idején is kiváló katonákat termett.

A frontszolgálat során szerzett betegsége 1918 telén kórházba kényszerítette, ahol betegágyánál még Ady Endre, a neves költőfejedelem is meglátogatta. 1918 december 30-án lelke megtért a teremtőhöz.

(A Tolnai Világlapja 1915-ös számából) (A Tolnai Világlapja 1915-ös számából)

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr5613740504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hatvanas 2018.03.16. 15:42:33

Nagyon izgalmas, "vad romantikus" történet. Fantasztikus egyéniség.Méltó társa Bertalan Árpádnak.
Gratulálok a szerzőnek.
A korabeli lapok szerint Russt 1916.júliusában nevezték ki alezredesnek.
Ebben a lapszámban több bukovinai fotó is van az alakulatról: epa.oszk.hu/00000/00030/03205/pdf/VU_EPA00030_1915_17.pdf
Maderspach Viktor következik?
Korszerűek ezek a vadászalakulatok.
Várom a hasonló különítmények leírását...

negyesil 2018.03.17. 13:33:42

@Hatvanas: Örülök, hogy tetszett és köszönöm a gratulációt. A Révai lexikon 1918 februárját említi az alezredesi előléptetése dátumaként, Az Est pedig 1918.02.19. számában az 5. oldalon adott hírt Russ alezredesi előléptetéséről. Köszönöm a VU linkjét!

negyesil 2018.04.05. 12:26:04

@Hatvanas: Köszönöm szépen a linket. Dietrich történetét nem ismertem.

Programajánló

beszélgetés

beszélgetés

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

A hadak útján 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút