„Itt vagyunk Monarchiánk jelenlegi határán…”

2018.01.22. 07:15 :: PintérTamás

Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 14. rész

1917 májusának elején hősünk alakulata pihenőjét tölti, azonban mindennap várják az újabb, immár tízedik olasz offenzívát és az állásba indulási parancsot. A periódus 15. napján erre is sor kerül, és elindulnak a 20. védelmi szakaszba, a Monarchia akkori határára…


 

[1917.] május 1. Május elsejére igazi pompás, gyönyörű idő lett. De kár ezt a szép napot ezen az átkozott vidéken tölteni! ½ 5-kor a század ismét dolgozni megy, én pedig lemegyek Edéhez Rubiára. A trénnél azt beszélik, hogy néhány napon belül kitör az olasz offenzíva, mert az előjelekből erre lehet következtetni. Ugyanis estére az első stellungba és mögé Patarik nagyon sok konzervát, rumot, cukrot, cvibakot és 700 literes hordó borokat fog felszállíttatni. A trommel feuer vonatnak öt napig elégnek kell lennie, mert számítanak olyan olasz zárótűzre, hogy öt napig nem bírnak menázsit felhozni. No, szép kis stellung periódusra van kilátásunk.

½ 11-re megyek vissza az erdőbe, s a századdal már útközben találkozom. Balogh kasp. 10 órakor hazajött már velük. Jól tette! A fronton ma is nagy ágyúzás, mindkét részről igen nagy ütegekkel. Este azt a hírt kapjuk, hogy a tegnapelőtti 6 sebesült közül korp. Szemerédi, ki már 23-ik hónapja volt a fronton, Putnoky ordonánca, s egy másik baka, tehát 3-an meghaltak. (Néhány nap múlva gefrt. Varga is meghalt.) Szomorú dolog!

Május 2. Reggel a szokott időben dolgozni megy a század délelőtt 11-ig. Én itthon maradok, s az egész barakkot, az összes risztungokat kikutatom. Tegnap ugyanis négy konzervát loptak el a zugban, s ki akarom a tettest nyomozni. Kutatásom eredménytelen. Azt kell hinnem, hogy a parancskiadás alatt tegnap délután másik századbeliek lopták el.

Délután fegyvervizit van a parancskiadás előtt. Schulz tartja. A bakák szidják is érte, mert Válynak az ilyesmi eszébe se jutott. Bár ma is gyönyörű szép idő van, mégis meglehetős csend van a fronton, csak délután lesz élénkebb az olasz ágyútűz. A Sveti Ambros kúpja és a Stol közti nyerget, épp a Lipába levezető út mentén 5 darab nehéz (kb. 15-ös 21-es?) hajóágyú gránáttal lövik a digók. Úgy látszik, valaki megsebesült a hatalmas reccsenéssel explodáló gránátoktól, mert ide hallatszik hozzánk a jajgatás. Többen kíváncsian a kérdéses út felé megyünk a völgyben, s már hozzák is a sebesülteket. Tüzér mind a kettő, az egyik káplár, a másik zugsführer, s telefonvezetéket húztak a szerencsétlenség pillanatában a szegények. Mindketten az erdő alatt, tőlünk 200 lépésre délre eső tüzérségi megfigyelő állomáshoz tartoztak. Parancsnokuk, egy kapitány nagyon meg van ijedve, annál is inkább, mert nincs szanitécük. Osztrákok, s csak egyedül velem tud a bakák közül beszélni németül, s megkér, hogy hozzak tőlünk szanitéceket. A (most már) őrmester Seiler sietve jön velem 4 szanitéccel, s bekötözi szerencsétleneket, akik számtalan helyen össze vannak roncsolva. Szeiler azt mondja, néhány órát élnek csak. Tényleg, bár rögtön levitték őket Lipára, az egyik még útközben, a másik lent a Hilfsplatzon meghalt.

Május 3. Ma is szép idő van. Délelőtt ½ 5–11-ig a század dolgozni megy, én nem megyek ki. Egy darabig alszom, azután Égetőhöz megyek látogatóba a 2. századhoz. Jó neki. A napokban hazamegy szabadságra a VII. gimnáziumból vizsgázni. Bár én is mehetnék az idén is. Az ablézról még ma sincs szó sem, pedig már 12 napja vagyunk lent. Már azt kell hinnem, hogy azon spekulálnak, hogy az offenzívára a 39-es és 46-os ezredek legyenek az első stellungban, s a 43. leghátul, hogy biztos meg legyen tartva a front, s azért húzódik a stellungba menésünk.

Délben hívat Schultz, s tudtomra adja, hogy visszajött a K. Asp-i beförderungs eingabém, mert a regiments kommando nem léptet elő azon okból, hogy nincs elég front dinstem, azaz hogy még első stellungba nem voltam. No, ilyen hallatlan pechet, mint nekem van az előléptetésekkel. Már néhány nap híján a zászlósi kinevezésemhez szükséges 4 hónapi frontszolgálatom is megvan, s még mindig kevés. Bár az idén tényleg nem voltam még első stellungban, de tavaly St. Martinónál 42 napot voltam. Erről bizony Schultz nem tudott, s bele se vette a beförderungs eingabéba. Most újat akar csinálni, de én lebeszélem azzal, hogy most már hagyjuk, ha lejövünk stellungból zászlósnak adatom inkább be magam. Többek közt azt is megemlítem Schultznak, hogy inkább vagyok a századnál a legelső altiszt a dinstführender után, mint a legutolsó tiszt. (Aki pedig – ezt ugyan nem mondtam neki – amikor jogokról van szó nem tiszt, csak ha kötelességről.) Schulz jót nevet, s azt mondja, iparkodjak kitenni magamért a stellungban, s ő nem késik beadni zászlósnak. Én nem is tartom már olyan gyűlöletes embernek ezt a Schulzot. Kemény, de igazságos katonának látszik. A fronton ma is csend van, csak estefelé van ágyúzás. A tüzéreknek a beobachtungs standnál ugyancsak pechjük van. Estefelé egy 15-ös volltreffer következtében ismét hárman meghaltak közülök. Nálunk jártak ismét szanitécekért, de nem lehetett a szerencsétleneken segíteni.

A 464-es magaslatra vezető álcázott út A 464-es magaslatra vezető álcázott út
(Szanyi Miklós gyűjteményéből)

Május 4. Ma nem megy a század dolgozni, ugyanis a 61-esek unternehmungot csinálnak, s tüzérségi tűzre van kilátás. De csend van, pedig az unternehmungnak van eredménye. 8 órakor felettünk az úton 12 tarajos sisakú digót kísérnek hátra a Stolra, illetve a divizions kommandóhoz. Jól öltözött, de apró, silány emberkék. Az egész batalion kicsődül a barakkokból nézni, amint az úton kísérik a digókat.

½ 9-kor lemegyek Rubiára Edéhez egy kis ennivalóért. Oly nagy hőség van, mint nálunk otthon júliusban. A levegő tikkadt, kegyetlenül megizzadok. ½ 12-kor jövök vissza. A barakkjainkhoz vezető út mellett a Sveti Ambros kúpja iránt egy 30 ½-nek csinálunk standot, nem messze a tüzér beobachtungs standtól, az út nyugati oldalán, egy kis dolinában. Ma is elég csend van, csak délután erősebb az ágyúzás.

Május 5. Ma is szép idő van. A század dolgozni megy hajnalban, én ½ 8 felé felkelek, s a Stolnak északi oldalán maszkírozott szép szekérúton, mely a Zelezna Wratába vezet, sétálok, s élvezem a gyönyörű kilátást a Wippach-völgyre és a Ternovai erdőre. Majd egy gyönyörű kis völgyben leheveredek, melyben két szép, s épp most virágzó gyümölcsfa van, s üde herevetés. Nézem sokáig a herék közt döngicsélő dongókat, s gondolataim otthon a szép Magyarországon járnak. Majd négylevelű lóherét kezdek keresni „szerencsének” az imakönyvembe. De a föld elég sovány ahhoz, hogy ilyet ne találjak, s csak egy három levelűvel kell beérnem. 11-re visszamegyek a barakkba, s akkorra a század is haza jön.

Délben Égető jön hozzám búcsúzni. Megkapta a vizsgaszabadságot, s most megy haza. Egy noteszt, s néhány képet és hazulról kapott levelezőlapot küldök tőle haza. Örömmel elvállalja. Ezen kívül levelet is írok, amit szintén elvisz, sőt még a skiseknél faszolt, s a napokban elpusztult iránytűm helyett az övét nekem ajándékozza. Az idén nincs oly jó dolga a vizsgaszabadságosoknak, mint tavaly nekem is volt. Négy hetet kaptak csak, s ide az ezredhez kell nekik visszajönniök. No, az is jobb, mint a semmi, azt hiszem addig lezajlik a X. Isonzó csata is, amit már erősen várnak. Az ablézról még mindig semmi hír, pedig ma 14-ik napja, hogy lent vagyunk. Ma egyenesen azt beszélik, hogy a LIR-ek leváltanak bennünket, s egyelőre Reifenbergbe megyünk le, onnan pedig más frontra. Istenem, de sokszor „ment” már divíziónk más frontra, s soha se lett belőle semmi. Azt hiszem most se lesz. Nekünk már az a kárhozatunk, hogy itt vérezzünk el. A mai nap aránylag csendben telt el, pedig szép idő volt.

Május 6. Reggel borús időre ébredünk, néha eső is csepeg. Úgy látszik, a stellungban létünk alatt megint állandóan esni fog. Most pedig valószínűleg 15 napig leszünk fent a stellungban. Ma a század nem is megy dolgozni, mert estére megyünk fel a 20-as abschnittba a 43-asokat leváltani. De már meg is érkeznek a 39-es quartier macherek. Mondják, hogy nagyon kellemesen telt az idejük Reifenbergben a 15-napos pihenőn. A 39-esek holnap este fognak csak felmenni, ők a ¤464-re mennek, míg mi a ¤378 és ¤363-ra. A 61-esek holnap ide jönnek le, míg a 43-asok ma Reifenbergbe.

Nem tudom, hogy a stellung periódusok 15 napra való növelése nem-e azt célozza, hogy a napokban várható offenzíva a divízió két legjobb ezredét találja az első stellungban? Délután 2 órakor Schulz fegyver-, muníció- és konzervavizitet tart. Zugomnál minden rendben van.

Nem tudom, hogy fog sikerülni az abléz. Az előjelekből ítélve kissé zajosnak ígérkezik, mert az olasz tüzérség erősen lő egész délután. Az idő kitisztul, ez is kedvez neki. Ma különösen sokat lőnek a hajóágyúk. Felettünk magasan küldözgetik üvöltve üdvözleteiket Reifenberg, vagy tudja az Isten miféle végcéllal. A menázsi és faszolás kiosztása után ¾ 11-kor indulunk. Előzőleg alaposan elverem az egyik 39-es szálláscsinálót, mert a botom el akarta lopni.

A terület vázlata az ezredtörténetből Kókay László jelöléseivelA terület vázlata az ezredtörténetből Kókay László jelöléseivel
(Az alaptérkép Ajtay Endre: A volt cs. és .kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918 című kötetében található, amit Kókay László a hagyatékában megőrzött saját példányában lapszéli jegyzetekkel, rajzokkal, jelölésekkel egészített ki)
 

A fronton nagy csend van. Lassú tempóban, egyedül halad századunk. Először lemegyünk Sveti Ambros mellett a Ranziano útra, majd ezen haladunk egész a Mörser dolináig, s azon valamivel túl, a Pionir dolina közelében balra letérünk egy szélesebb gyalogútra, melyen einzel abfalen haladunk. Ez az út a Zita út, s bizony elég rossz híre van, de most feltűnő csendben van (jó órában legyen mondva) a digó tüzérség, s nemcsak nálunk, de az egész fronton nagy a csend, s így incidens nélkül haladunk rajta, ennek dacára is halálos csendben és szívszorongva. Balról elhagyjuk a Námenlosét, bokros dolinás részen baktatunk. Gyönyörű holdvilágos este van, Istenem, de kár ilyenkor ily elátkozott részen kóborolni! Nemsokára leérünk a Kostanjevicai (Károly) útra. Utunknak a legveszélyesebb része itt kezdődik. Szaladunk is ezen a részen, ahogy csak bírunk. Szerencsére ez az út lefelé visz, s így nem esik oly nehezünkre a futás. Az útnak ez a része szomorú, letarolt fenyőerdőben visz, mely tele van rakva mindenféle műszaki anyaggal. Elérjük a legveszélyesebb pontot is, az útkanyarulatot a szobornál, a régi Eisner Bubna emlékhelyénél, hol az útból több gyalogösvény és szekérút ágazik szét, melyek a Trieszti dolinába, a Segeti lágerbe visznek. Az út maga tovább Kostanjevicába visz.

Most már valamivel könnyebben lélegzünk, mert nem megyünk a Károly úton tovább, hanem a Segeti lagerbe vezető szekérúton, mely a Zsandár út nevet viseli, de a bakák veszélyes volta miatt „Szar utcának” nevezik. Most ez se veszélyes, óriási csend van ma egész este, csupán mikor az erdőben jöttünk (ha ugyan ezt csendzavarásnak lehet ilyen helyen nevezni?) zavarta meg a csendet néhány olasz géppuskagolyó, melyek a Károly utat lőtték, de ezek se találtak bennünket. Utunk fölfelé visz, s mivel ezen is futunk, alaposan kiizzadok. Az út melléke, s maga az út is alaposan össze van veretve. Néhány perc még mikor egy kis futóárkot érünk, de nem megyünk bele, hanem rajta keresztül fektetett deszkán áthaladunk, s újabb árkot érünk, ebbe már leszállunk, mert megérkeztünk. Itt vagyunk Monarchiánk jelenlegi határán, a 20-as abschnitt balszárnyán a stellungban. Istenem, egy év óta milyen változáson ment át a stellungépítés! A régi „doberdói” schiesschartés, fedeles stellungok eltűntek. Dekung már csak kevés van, s ezek is csak lakóhelyül, s nem tüzelőhelyül is szolgálnak. Tüzelni a födetlen futóárok párkányára helyezett acél lőréses pajzsok mögül lehet. A legénység és a tisztek rókalyukakban és kavernákban laknak, s a digók is messze 3–400 lépésre vannak tőlünk, s így kézigránátok hajigálástól nem kell tartani. Oly furcsának találom a mostani stellungot, hogy kétszer is megkérdezem, tényleg megérkeztünk-e? A 43-asok már fölkészülve várnak bennünket. Hamar megérkeztünk, nem kellett rám sokáig várniok, 12 óra és már itt is vagyunk.

Következő rész: „Ha zászlós akarok lenni, ilyesmikre jó képet kell vágnom…”

Összes rész: Kókay László harctéri naplói

Szólj hozzá!

Címkék: olasz front 1917 Kókay László

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr4313592091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Programajánló

Könyvbemutató

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

A hadak útján 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút