1916 tavaszán az Isonzónál, a Monte San Michelén, majd 1917 decemberében a Monte San Gabrielén is felvetődött az ott elesett magyar hősök emlékét őrző monumentum állításának a gondolata, amit a közelmúltban előkerült levéltári források is bizonyítanak.
A Doberdó-fennsíkon zajlott legsúlyosabb harcok színhelyén, a Monte San Michele véráztatta kúpján ma egy olaszok által 1917-ben emelt emlékmű fogadja a zarándokokat. Ezt nem csak hősi halált halt társaik emlékére emelték, hanem – mint a bevésett szöveg is tudtunkra adja – a velük szemben álló, súlyos harcokban elesett magyar katonákéra is: „Ezeken az ormokon olaszok és magyarok hősiesen harcolva testvérekké lettek a halálban”.
A közelmúltban a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály iratainak levéltári kutatásakor két olyan iratra sikerült bukkannom, amelyek rossz minőségű papíron, s hiányosan maradtak ugyan ránk, mégis fontos dokumentumnak tekinthetők. Mindkét irat emlékműállításáról szól, tervekről, elképzelésekről.
Az első iratból megtudjuk, hogy 1916 májusában a 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnoksága is tervezte, hogy a Monte San Michelén „honvédemléket” emeljenek. Az irat hiányosan maradt fent, ezért csak a szándékról ad információt. Arról, hogy történt-e bármilyen lépés a megvalósítására, eddig még nem került elő újabb dokumentum.
A gyaloghadosztály parancsnoksága 1916. május 6-án a következő szövegű, 110/3 iktatószámú levelet küldte az 1., 3., 4. és 17. honvéd gyalogezred és a 20. honvéd tüzér dandár parancsnokának.
„A Mt. San Michelen felállítandó honvédemlékre vonatkozó felterjesztésemet annak véleményezésével és a hadseregparság döntésével másolatban azzal adom ki, hogy annak tartama a legénységgel is alkalmas módon közöltessék. Az egymással vetélkedő honvéd gyalogezredek, s az őket oly hatásosan támogató tüzérségünk dicsőségére a Mt. San Michele eddigi megtartásához fűződik, ismét eggyel több okunk van tehát azon felvetésre, hogy a vitéz csapatok semmi áldozattól vissza nem riadva, ha kell, végső erejük megfeszítésével is megvédik azon vérükkel megszentelt helyet, amely hivatva van, hogy a felállítandó emlékkel a hős védők dicsőségét az utókornak hirdesse.”
A Hadtörténelmi Levéltárban fellelhető irat másolata
A hadosztály részéről az emlékműállítás gondolata később újra előkerült, mégpedig a Görz városához közel emelkedő Monte San Gabriele esetében.
A caporettói áttörés után már 1917 decemberében felvetődött egy monumentális emlékmű építésének az ötlete. A gondolat a legmagasabb szinten, mégpedig az Isonzó-hadseregcsoport parancsnoksága által született.
A magyar királyi nagyváradi 4. honvéd gyalogezred soraiban küzdő Sidló Ferenc szobrászművész úgy érezte, hogy a Monte San Gabriele magaslatain küzdő honvédezredek hősi halottainak emlékére külön is emlékművet kellene emelni. Erre vonatkozóan tervet is készített, ami a 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnoksága elé került.
Sidló Ferenc (1882–1954) szobrászművész katonafotója
A parancsnokság tárgyban írt 277 iktatószámú levele 1918. január 20-án kelt. A levél tárgya: „Emlékmű a Mt. S. Gabrielére”. A levél egyszerre tartalmazott elutasítást és egy kisebb emlékmű állításához támogatást is. Ehhez a pénzügyi alap is rendelkezésre állt.
„BOROEVIC hadseregcsoportparság múlt év december 20-án kelt Pers. Nr. 8237 számú parancsával közölte, hogy valamennyi a 12 Isonzó csatában elesett hős emlékét megörökökítendő monumentális emlékmű tervezése és megfelelő ponton való felállítása folyamatban van.
Ezen nagyméretű, a monarchia egész haderejének vitéz kitartását szimbolizáló emlékmű természetszerűleg kell, hogy dominálja az egyes hadsereg és csapattestek hősi tetteit megörökítő architektonikus vagy figurális műveket.
Ezért a 4. honvéd gyalogezred szobrásza, Sidló zls. által előterjesztett Gabriele-emlékmű tervezet nem valósítható meg, mert eltekintve attól, hogy a méreteinél fogva szükséges anyag felhordása és megmunkálása messze túl lépi a rendelkezésre álló összeget, és a háború tartama alatt az építésre fordítható munkaerőt – monumentális alakjánál fogva csak domináló helyre pl. Mt. Gabriele csúcsára helyezhető, és ez az eszme nem illeszkedik bele a fent idézett parancs szellemébe.
Felhívom az ezredparancsnokságokat, jelentsék be egy tiszt (havidíjas) nevét – ha az mindjárt a póttestnél is tartózkodna, aki a következőkben jellemzett kisebb méretű műemlék tervezésére és kivitelezésére alkalmas volna; jelentsék be továbbá valamennyi az ezrednél vagy pótzászlóaljnál beosztott szobrászok (műépítészek, ügyesebb pallérok) nevét, kik az építkezéseknél segédkezhetnének.
A 4. honvéd gyalogezred elesett hőseinek tartozunk azzal, hogy emléküket dicsőítő emlék mielőbb, mindenesetre még a háború tartama alatt elkészüljön és felkérem az ezredparancsnokokat, hogy ezt minden rendelkezésre álló eszközzel támogassák.
Miután a fenti okokból a 20. hadoszt. Gabriele és Michele emléke nem állhat domináló helyen, célszerűbbnek tartom, ha egy Gabriele emlékmű kivitelére fordítjuk a rendelkezésre álló összeget és munkaerőt. Ezen szobormű könnyebben hozzáférhető helyre volna tervezendő, hogy a harctereket látogatók és az elesett hősök hozzátartozói fölkereshessék és kegyeletüknek áldozhassanak. Pl. a 408-as nyerget Ravnica és Schloss Cronberg között, vagy Ravnica község közelében levő útelágazást, vagy a Geschütz-kaverna melletti sziklafalat lehetne választani.
Amint az ezredparancsnokságok egy megfelelő tervezőt és végrehajtót bejelentenének, a ho. par[ancsnok]ság gondoskodni fog, hogy az illető megfelelő segéderőkkel a helyszínére küldessék és az általa kiválasztott terület a tulajdonostól megvétessék. Az előzetes költségek a rendelkezésre álló alapból fedeztetnének.
Kiadatik az 1., 3., 4., 17. honvéd gyalog ezredpar[ancsnok]ságnak és tudomásul a 39., és 81. honv. gyal. ddr. par[ancsnok]ságnak.
A Hadtörténelmi Levéltárban fellelhető irat másolata
A tervezetek után tekintsünk a megvalósult emlékművek felé. Mivel Sidló Ferenc szobrászművész, népfelkelő zászlós tervét nem fogadták el, új terveket kellett készíteni. Sajnos az ez irányú kutatás eddig nem járt sikerrel. Valószínűleg készültek ilyen tervek, és a magasabb parancsnokság ezekből választott, elfogadva a nagyváradi 4-es honvédek ezredparancsnokának, Kratochvil Károly ezredesnek a javaslatát „kisebb méretű műemlékre”. Mivel a pénz is rendelkezésre állt, ezért 1918-ban négy helyen is épült emlékmű, hirdetve a magyar honvédek hősies helytállását. Ebből kettőt ma Szlovéniában találunk: egyiket a Monte San Gabriele 468-as magassági pontjánál, a másikat a Komeni-fennsíkon, Nova Vas faluban. A mai Olaszország területén, a Doberdó-fennsíkon a Monte San Michele északi lejtőjén, az egykori 124-es magaslaton épült a harmadik, míg a negyedik San Martino del Carso falu felett a Templomdombon.
A San Martino del Carsóban álló emlékmű a háború idején
Ezek, ha nem is monumentális emlékművek lettek, de fontos kegyeleti helyek, amelyek előtt ma is tiszteleghetünk hősi halottaink emléke előtt.
A Monte San Gabrielén álló 2012-ben megtalált, majd felújított emlékgúla 2014. július 29-ei avatásán Stencinger Norbert, Rózsafi János és Pintér Tamás
