Csehektől a bosnyákok közé

2017.11.27. 07:00 :: PintérTamás

Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 6. rész

Négy hónapi frontszolgálat után hősünk már a zászlósi kinevezésére vár, de egyelőre a szakaszvezetői sem jelent meg. Előléptetés helyett 1917. március 12-én a cseh műszaki alakulattól a bosnyák 4. gyalogezred építő osztagához helyezik át, ahol újabb érdekes kalandok várnak rá…

 

[1917.] március 11. A parancsnokom Reifenbergben van, reggel ½ 7-kor én megyek ki helyette. Szép idő és csend van. Odakint sincs változás, az offenzíva, úgy látszik, elmarad. Baj nélkül, csendben térek vissza. Letelvén a zászlósi kinevezésemhez szükséges, s oly nehezen várt 4 hónapi frontszolgálatom Lt. Bohoržákkal beszélek, hogy adjon be zászlósnak. A disznó cseh nevet rajta, hogy hogy lehetek én gerfreiterből egyszerre zászlós, s azt mondja, menjek el érdeklődni a Gruppe kommandóhoz, hogy miként és ki adjon be zászlósnak.

Délután 1 órakor nekivágok tehát az oda-vissza kb. 16 kilométernyi útnak gyalogosan. Gyalog úton haladok Sutáig, majd ezen keresztül egy szekérúton Rubiára (Rubije). Konstatálom, hogy Suta északi része alaposan össze van lőve, míg déli része teljesen ép. Suta és Rubia közt erdős terület van, nagyon sok trén barakkal. Rubia is tele van trénnel. Rubiától egyhangú karszti terepen, azon az úton haladok, melyen a Minarik gruppe II. Detachementjához jöttem január 19-én. A comeni úttal találkozva utunk a Reifenbergbe vezető hegynyereg fenyőerdejében halad tova, melyben feltünedeznek a Gruppe kommandó csinos svájci stilban épült barakkjai. Pechem van. Az adjutánssal, Lt. Sauerrel nem tudok beszélni, mint tudtomra adják, alszik, mert az éjjel mulatott... Az ő mulatozása miatt ismét kútba esett az előléptetésem. Elkeseredve indulok vissza.

Március 12. Reggel ½ 7-kor a mérnökkel megyek ki. Baj nélkül érünk ki. A kavernák menetirányát mérjük ki iránytű segélyével. Később Lt. Bohoržák is kijön. 9 óra után kocsin megyünk vissza.

Délután bár esik az eső Krajna Vasba megyek, ha már nem akar a zászlósi előléptetés sikerülni, hátha azóta kijött a zugsführeri. A piszkos Preserjén keresztül haladok, s a falu alatt alkalmam van látni egy gázfejlesztő állomást, melyben kötött ballonokat töltenek. Preserjétől tovább a feldbahnon visz át az utam, s amint látom, a comeni állomás körül számos új nagy gránáttölcsér van. Comentól kezdve kocsin megyek a szokott úton Krajna Vasig. Előléptetésem még mindig nem jött ki, ráültek a regiments kommandónál. Elkeseredve indulok vissza. Kocsin megyek Comenig, onnan gyalog hazáig. Sárosan, csatakosan érek haza, hol azzal a hírrel fogadnak, hogy menjek Lt. Bohoržákhoz.

Lt. Bohoržák tudtomra adja, hogy a detachementhez 4 új zászlós jött kiképzésre, s a barakkomra szükség van egy zászlós részére, s én még ma este menjek el a közelben levő 201-es Militär Arbeit Abteilung B.H. 4-hez, s ide leszek áttéve. Tudatja velem, hogy ezen osztag parancsnoka nem eszik az étkezdében, mivel mohamedán, s így tovább én sem ehetem itt.

Elkeseredve pakolok össze. Leginkább az újabb címváltozás bosszant. Az új osztag 150 lépésnyire tőlünk északkeletre a Lipa–Ivanigradi út mellett van, melytől csak egy 50 lépés széles part választja el, melyen 2 darab 30 ½-es (miket már alkalmam volt látni) áll. A legénység hatalmas barakkjai lent vannak a dolinában, míg a parancsnok és az iroda, meg a dinstführender lakása a dolina nyugati partján áll, minden maszkírozás nélkül. Ebben a barakkban kapok egy kis előszoba félében egy deszka priccset. Az osztag bosnyákokból, illetve hercegovinaiakból áll. Magyar egyáltalában nincs közöttük, németül is alig tud valaki. 3–4 tud közülük elég jól magyarul, mit részint, mint házalók, részint káderjuknál Győrben (B.H.4) tanultak. A parancsnok egy hadnagy, kis alacsony ember, mohamedán, civilben kereskedő, németül jól beszél. Néhány szót beszél csak velem, azután elhelyezésemről gondoskodik. Mikor bemegyek hozzá, a földön ül dinstführenderével egy hatalmas duhaj képű őrmesterrel, és dinerével egy szép barna emberrel, meg a manipuláns őrmesterével, s pénzre kártyázik velük! Vacsorát nem tud adni, csak feketét, de én megelégszem vele, lefekszem s csakhamar alszom is.

Álmomból csak a dinstführender kiáltozása ébreszt fel, aki szerbül dalol, részegen térve szobámon keresztül lakásába. A frontról hatalmas ágyúzás hallatszik, s amikor kimegyek szükségemre, látom, hogy a fronton erősen rakétáznak, s számos vörös rakétát is lőnek fel, ami parton levő barakkunk ajtajából jól látszik. Az olasz hajóágyúk is működnek, s valami 20 lövést olvasok meg, míg újra elalszom, melyek mind Comen és Gorjansko környékére mentek. Nem tudom milyen lesz az új helyem. Nekem már kezd elegem lenni az egész Minarik Gruppéval.

Továbbképzésen lévő osztrák–magyar katonák, közöttük bosnyákok Továbbképzésen lévő osztrák–magyar katonák, közöttük bosnyákok
(Molnár Tibor gyűjteményéből)

Március 13. Reggel ½ 7-kor egy öreg bosnyák nagy adag rumos feketét hoz innom. Jó bácsinak látszik, csak az a baj, hogy a bosnyákon kívül más nyelvet nem beszél. Felöltözködöm, s a dinstführender őrmesterrel megindulok a stellungba kifelé. Ködös, borús idő van. Az őrmester kedélyes fickónak látszik, folyton viccel, meglehetős jól tud németül, s egy kicsit magyarul.

Vojsčicáig a szokott úton haladunk, azután alsó Vojsčica nyugati szélén egy jobbra, Temnicába vivő útra térünk, majd erről egy északkeletnek vivő karszti szekérútra térünk. Ez a tereprész nem látható be az olasz Fajtiról, s amiatt alig van gránátlyuk, kis idő múlva letérünk a kocsiútról is, s sziklás, bokros terepen egy kis gyalogösvényen haladunk tovább, s áthaladunk a 3/a vonalon is.

½ 9 tájban elérjük az első kavernát, melyet osztagunk épít. Egy dolinában van, s már a két száj nem sok híja, hogy összetalálkozik, annyira előre van a munka. Az őrmester harsányan kiabál bosnyákul az emberekre, s némelyiken viccből, de azért isten igazában a botjával is végigvág. Még három kavernát épít ezen kívül osztagunk. Mindegyik dolinában van, s mindegyiket megnézzük. Az egyik dolinában sok barakk van, mely tele van honvéddal, mint megtudtam tőlük, dandár (brigade) tartalékban vannak. Az egész terep, ahol dolgozunk, sőt jórészben a kivezető út is nem látható be a digóktól, s így kevésbé veszélyes, mint az előbbi osztagnál a kintlét.

½ 11-kor indulok vissza az őrmesterrel, azon az úton, melyen jöttünk, s délre otthon is vagyunk. Délben elég jó ebéd van, húst különösen sokat kapok, de egyedül egymagamban eszek. Bár az ebéd jó, mégsem lehet tiszti kosztnak nevezni, bár a hadnagy is ugyanezt eszi. Lehet, hogy ez Boszniában úri koszt, de akkor konstatálom, hogy a bosnyákok nem tudnak főzni.

Délután kis ideig a hadnagynál beszélgetek. Van neki vagy 5 darab feze, melyeket kaptafára húz formázni. Fanatikus mohamedánnak látszik. Bagdadnak a napokban történt elestét nagyon sajnálja. Kitűnő rakiával (pálinka) kínál meg.

Délután az őrmesterrel kimegyek a legénységi barakkokat megnézni, az őrmester itt is kedélyesen ütlegeli a bosnyákokat. Délután 5 órakor egy vasdarabon olyanfajta kongatást visznek véghez a mellettünk való dolinában levő tüzéreknél, mintha gázalármot (vagy civil építkezéseknél szünórát) avizálnának. Az őrmester azt mondja, hogy a legénységi dolina és az Ivanigrád–Lipa út közt levő 30 ½-esek akarnak lőni, s most alármot kongatnak. Tényleg, a tüzérek gyorsan futnak a mozsarakhoz, s eltávolítják a leplezést, de nem lőnek, csak próbaalármjuk volt, hasztalan futottunk oda mink is, hogy lássuk, mint lőnek.

30 és feles lövedékek és a kezelőszemélyzet egy része Lipánál 30 és feles lövedékek és a kezelőszemélyzet egy része Lipánál
(Kókay László hagyatékából)

Este vacsorára valami zsírba sült túrós lángost kapok, valami bosnyák specialitás lehet, meglehetős jó. Naplemente után késő éjfélig nagy tüzek mellett ülve énekelnek a bosnyákok. Szépen kórusban, szólamok szerint énekelik mélabús nótáikat, leginkább a „Sarajevo na deszno krilo...”-t éneklik, amit elhatározok, hogy holnap le fogok írni. Sokáig hallgatom őket, ezután aludni térek. Az öreg Ali, az őrmester pucerja költ fel egy csajka bort hozva: „Piti goszpoda vino”, nekik úgy látszik, nem kell, talán nem is szabad inniuk, én egy részét megiszom, egy részét kulacsomba öntöm.

Március 14. Délelőtt 9 órakor kelek. Barakkunk mellett egy kis barakkot építenek, a hadnagytól megtudom, hogy nekem csináltatja, de 2 priccs lesz benne, mert amint hallja, egy másik önkéntest fog kapni a St. Peteri iskolából kiképzésre. Ahá, igaz is az, hisz most lesz holnap vége a St. Peteri tiszti újabb kurzusának! Vajon milyen lesz az új önkéntes, ki hozzánk jön? Adná az Isten, hogy magyar legyen.

A barakkomat egy jóképű mosolygós bosnyák készíti. Úgy látszik, nagyon érti a mesterségét, nyilván civilben is ács. Megtudom tőle, hogy Csalata Józónak hívják. Akarok adni neki cigarettát, de nem fogadja el, van neki sok, hazulról küldött finom dohánya, egy darab kenyeret adok neki, ennek végtelenül megörül. Az őrmester délelőtt volt kint a munkánál, nekem délután 1 órakor kell kimennem. A hadnagy azt mondja, 1–2 óra hosszat tartózkodjam kint.

Ebéd után 1 órakor elindulok. Borús idő van, kissé esik is. A digó azért veret, mégpedig Temnicához és Jamiano környékére. A mi tereprészünknek, s az oda vivő útnak békét hagy.

Odakint, abban a dolinában, hol a honvéd brigád reserva van, a kavernafúrás közben egy kis cseppkőbarlangra bukkantak. A barlang elég mély, egy kötélhágcsót hoztak az emberek, s egy káplár, egy ember és én lemásztunk a kb. 8 méter mély és 12 méter hosszú barlangba. A barlang tovább is folytatódik, de a tovább vezető nyílás alig 40 cm átmérőjű. A barlangban csodaszép, bordóvörösre festett cseppkövek vannak, melyek szépen csillognak acetilén lámpánk fényében.

4 órakor indulok vissza, s baj nélkül érek haza. Este a dinstführender őrmester szobájában teázgatunk én, a dinstführender és a manipuláns, még muzsikálónk is akad egy szatmári cigány személyében, aki a 14-es feldhaubitz ezrednél szolgál, s most dohányért jött muzsikálni a bosnyákokhoz. Az őrmesterek adnak neki, úgy látszik, itt a dohányt úgy kapják hazulról, mint a mi paraszt bakáink a szalonnát és a tarhonyát. Este 9-kor megyek aludni.

Március 15. Ma nincs foglalkozás. Bosnyák legénységünket kicserélik. Ezek ugyanis nemhiába voltak oly hatalmas, erős emberek, kisül, hogy mind békebeli katonák, ersatz rezervisták, s most káderjükhöz mennek Győrbe, honnan marsba, s onnan ezredükhöz, a tűzvonalba kerülnek. Helyettük cselák bandát, cseheket és polyákokat kaptunk, kik már itt is vannak. Mind vadonatúj ruhában vannak, mégis szánalmasan néznek ki szegények, a legtöbb felül van 40 éven, s amelyik nincs, az félig nyomorék. Csupán 36 frontdienst untauglich bosnyák marad osztagunknál, mely a mai naptól kezdve Bau komp. 4/93-ra változtatja nevét. A hadnagy és a két őrmester, s a pucerok továbbra is itt maradnak.

Délelőtt 9 órakor a hadnagy engedélyével a Minarik Gruppe kommandóhoz megyek zászlósi előléptetésem ügyében. Sután, Rubián keresztül, azon az úton megyek, melyen a legutóbb mentem. Most végre tudok beszélni Sauer hadnaggyal, az adjutánssal. Azt mondja, igazoltassam tavalyi frontszolgálatomat és tiszti vizsgámat az ezrednél, s nem lesz semmi akadálya előléptetésemnek zászlóssá. No, nem tudom, hogy fog ez menni a mi gyalázatos regiments kommadónknál. Mégis jókedvűen, reménykedve térek haza.

Délután 2 órakor eltávozik a bosnyák legénység, a hadnagy meghatóan búcsúzkodik egyhangúan tőlük. A legénység zsiviózik és megindul. Énekszóval mennek a Suta felé vezető gyalogúton. Jó kedvük van, azt mondják, Győrben káderüknél jobb lesz a koszt, mint itt, az eszükbe sem jut, hogy ott szép keveset fognak időzni, s hamarosan ezredükhöz a tűzbe kerülnek. A hadnagy nagyon meg van hatva, sír, a bosnyákok viszont énekelnek, s énekük még soká hallatszik a sziklák közt: „Nosze bie, bie...” A hadnagy, ameddig látja őket, zsebkendőjével integet nekik, azok is visszaintegetnek, végre az énekük is elhal. A nap csendben telik el, pedig szép idő volt. Csupán egy olasz repülő mutatkozott.

Március 16. Reggel 7 órakor a hadnagyhoz megyek, hogy Krajna Vasba kérezkedjem, a hadnagy a szobája földjén térdelve a földön fekszik egy pokrócon, egy ingben, kelet felé fordulva. Imádkozik, s tudomást se vesz rólam. Kimegyek, s egy negyed óra múlva hívat, hogy mit akarok? Megmondom neki, elenged. Csaknem az egész utat kocsin teszem meg. Ede azzal a hírrel fogad, hogy még a tegnapelőtti parancsban benne volt a zugsführeri előléptetésem, rögtön ad is már erre a célra átalakított bajnétomra egy portopét, s blúzomra felvarratja a schneiderrel a csillagokat.

Kókay László szakaszvezetőként Ivanigrádban, 1917 tavaszán Kókay László szakaszvezetőként Ivanigrádban, 1917 tavaszán
(Kókay László hagyatékából)

Más nagy újság is van az ezrednél, a retablierungnak vége. Diviziónk stellungba megy három hónapi pihenő után a LIR-eket leváltani. Első batailonunk már holnap indul. Van is kapkodás, futkosás. A regiments kommandón, hol a zászlósi kinevezésemhez szükséges iratokat kérem, azzal fogadnak, hogy most kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy ilyesmivel törődjenek, egyenesen kétségbe vonják, hogy a Minarik gruppénál való szolgálat frontszolgálat-e. Azt mondják, egyelőre elégedjek meg vele, hogy zugsführer lettem. Na, még csak ez kellett. Nem tudom, a Golnek és a Kostanjevica környéke (hol az utóbbi két hónap alatt bőven volt alkalmam a másvilágra jutni) a frontszolgálat, vagy a fronttól 19 kilométerre fekvő Krajna Vas, mit még az olasz hajóágyúk se érnek el? Úgy látszik, a 46. regiments kommandó szerint ez utóbbi, s ha a Minarik Gruppe helyett ide jöttem volna, már rég be lennék adva zászlósnak, s legkevesebb már kadett aspirant lennék. Ja, ilyen az én szerencsém.

Hazafelé is az egész úton majd mindenütt kocsin jövök. Délután 2 órakor a stellungba megyek ki. Nincs újság, csend van, az új legénységnek nehezebben megy a munka, mint a bosnyákoknak ment. A brigad reserve dolinában 4 honvéd önkéntessel és zászlóssal beszélek. Nagyon csodálkoztak, hogy mit keresek ilyen cselák társaságnál. A hadnagy is kijött ma. Mióta itt vagyok az osztagnál csak ma jött ki még először. Vele megyek 5 órakor haza. A nap csendben telik el. 

Március 17. Ma délelőtt a parancs értelmében 11 órakor megyek ki. Gyönyörű, tiszta idő, ilyen már régen volt. Felmegyek útközben az ivanigradi templom és Zagrajec közti magaslatra, honnan ma gyönyörű kilátás nyílik az Adriára, a gradói szigetekre, s a Hermadára. Odakint jól eltelt az idő, ismét a honvéd önkéntesekkel beszélgetek. Ez szinte szükséges is, hisz otthon oly kevés alkalmam nyílik magyarul beszélni.

½ 3-kor indulok visszafelé. A digók is kihasználják a szép időt, s valami 7 ballonjuk van fönt. Lőnek is mindenfelé hajóágyúikkal, minek elsütését, sőt a gránátjaik üvöltését is jól hallani. Az Isonzó-torkolattól, a Sdobbától lőnek ezek az ágyúk. A Karsztot a Wippach-völgytől elválasztó magaslatokat sorba lövi a digó. A reifenbergi szerpentin mellől a fenyőerdőből, (vagy talán e mögül, a Wippach-völgyből?) füst száll föl. Ott nyilván ég valami. Úgy hallom a gránátok üvöltéséből, hogy Comen is kap belőlük. 3–4 olasz repülőgép keringél fent, nyilván a lövések hatását kémlelik. Baj nélkül érek haza, a fronton különben is csend van. Ellenben barakkunktól északnyugatra, kb. 400 lépésre, bevág egy nagy 28-as hajóágyú gránát, nem hiszem, hogy csinált kárt, azon a részen nincs semmink sem.

Következő rész: „Vissza minél előbb az ezredhez!”

Összes rész: Kókay László harctéri naplói

Szólj hozzá!

Címkék: olasz front bosnyákok 1917 Kókay László

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7813390003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

előadás

előadás

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

A hadak útján 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút