Egy hadijelentés története

2017.11.15. 07:05 :: HorváthJenő

A caporettói áttörés olasz bejelentése

A csaták után mindig a győztesek kürtölik elsőnek világgá a sikerüket, a vesztesek pedig próbálják elhallgatni, majd megmagyarázni a kudarcukat, a szégyenüket. Így történt ez a 12. isonzói csata, vagy caporettói áttörés elnevezéssel elhíresült eseménysor esetében is.

 

Wekerle Sándor magyar miniszterelnök már 1917. október 26-án délután fél kettőkor rendkívüli bejelentésben közölte a képviselőházban: „olasz offenzívánk eredményesen halad előre”. Aztán, a következő napokban egymást követték a diadalhírek: „Monfalcone elesett, a Doberdó, melyért annyi magyar ezred vére hullott, csapataink háta mögött van már, feljebb, Gradiskánál, átkeltünk az Isonzón. Görz kastélyán ismét a mi lobogónk leng és a menekülő olaszok elvesztették mind a tizenegy Isonzó-csata rengeteg vérrel megszerzett eredményét” – írta Az Est. És így tovább…

Az olasz sajtó az első napokban, ha nem is hallgatott a német és osztrák–magyar támadásról, azt nem vallotta be, hogy milyen nagy a vész. Tulajdonképpen aligha tehetett mást, hiszen a frontvonal mögötti megyék katonai közigazgatás alatt álltak, minden nyomtatvány csak a belügyminisztérium előzetes cenzúrája alapján jelenhetett meg. Ellenőrizte a cenzúra a katonák, sőt a civilek magánlevelezését is. A frontokon történtekről a háború elejétől kezdve a hadsereg-főparancsnokság által naponta egyszer kiadott, összefoglaló jellegű, néhány soros hadijelentések számítottak mérvadó forrásnak, amiket Cadorna vezérkari főnök jegyzett. Minden újság ezekhez igazodott, a hadijelentések az újságok első oldalán jelentek meg.

Luigi Cadorna Luigi Cadorna

A főparancsnokság hadijelentései a caporettói áttörés napjaiban is ugyanazt a sémát követték, mint a korábbiak, részleteiben is alig tértek el a katonai nyelv megszokott szóhasználatától. Az 1917. október 24-i jelentés így szólt: „Frontunkon az ellenség német csapatok és eszközök erős támogatásával, feltehetően támadó célzattal, több helyütt erőkoncentrációt eszközölt. Az ellenség törekvése jól felkészült és szilárd fogadtatásra talált…” Az október 25-i a szokásosnál részletesebb volt: „Tegnap hajnalban az ellenség néhány órás rendkívül erős és pusztító tüzérségi tűzzel, majd erős gyalogsági tömegekkel támadta az állásainkat. A Saga-szoros ellenállt, délebbre azonban, ahol a sűrű köd az ellenségnek kedvezett, lehetetlenné tette tüzérségünknek a pontos célzást, így az ellenségnek sikerült túllépnie az Isonzó bal partján levő előretolt vonalunkon […] és ez vezetett a küzdelemnek a jobb partra való áttevődéséhez. […] Az ellenség hatalmas tüzérségi harcot folytatott a Karszton is, erre mi hatékonyan válaszoltunk.” Az október 26-i hadijelentés visszatért a szokásos rövid néhány soros terjedelemhez: „Az ellenségnek a Júliai-Alpoki front balszárnya elleni offenzívája, amelyet hatalmas tömeg bevonásával erősített, rendkívül erőszakosan folytatódott. A Monte Maggitól […] új vonalat alakítottunk ki, és előreláthatólag fel kell készülnünk a Bainsizza-fennsík kiürítésére is. Goriziától keletre és a Karszton a helyzet változatlan. Pilótáink a tegnapi nap folyamán 10 ellenséges repülőgépet lőttek le, illetve kényszerítettek földre.” Az október 27-i hadijelentés mindössze kétmondatos volt: „Az ellenség több ponton átlépett a Monte Cain és a Judrio-tető közötti vonalunkon, és megpróbálta elérni a völgyek kijáratait. A Karszton növelte nyomását, amit visszavetettünk.”

La Domenica del CorriereLa Domenica del Corriere 

Az áttörés napjaiban a főparancsnokság hadijelentéséhez hasonló optimizmust sugalltak az újságok is. Például az ország legnagyobb és legbefolyásosabb napilapjának a Corriere della Serának, a többszázezer példányos vasárnapi képes melléklapja, a Domenica del Corriere az 1917. október 21. és 28. közötti hét eseményeiről szóló beszámolóival és kommentárjaival. A címlapon bevetésre induló, pezsgővel koccintó pilótákat látunk, ajkukon a költő, a Vátesz, Gabriele D’Annunzio új harci kiáltásával: „Eja! Eja! Eja! Elala!” Pedig október 28-án, amikor a lap megjelent – lehet, hogy a szerkesztők sem tudtak róla – már nagyon is kibontakozott a caporettói tragédia. A széthulló 2. olasz hadseregnek több mint 60.000 katonája hadifogságba esett, az előretörő német és osztrák–magyar csapatok elől Friuli lakosságának nagy része menekült dél felé, a velencei síkság irányába, az olasz főparancsnokság is „áttette a székhelyét” Udinéből 100 kilométerrel délnyugatabbra, Trevisóba.

Cadorna vezérkari főnök a dolgozószobájában Cadorna vezérkari főnök a dolgozószobájában
(forrás: www.lastampa.it)

Cadorna október 27-én eljutott arra a következtetésre, hogy a 2. hadsereg immár menthetetlen, szétesett, tulajdonképpen szinte nem is létezik. Figyelme október 28-án már inkább az Isonzó-front jobbszárnyát alkotó 3. hadsereg megmentésére irányult. A hadügyminiszternek teljesen őszinte táviratot küldött: „Megjelent a veszély, hogy az ellenség teljesen bekeríti a Júlia-front egészét. Erre való tekintettel, és a csapatok morális állapotát figyelembe véve, kész vagyok fokozatosan visszavonni a Tagliamento jobb oldalára a 2. hadsereg azon részét, amely még kész az ellenállásra, és a 3. hadsereget is.” Bosellinek, a parlamentben megbukott, s így immár csak ügyvivő kormány miniszterelnökének pedig szemrehányóan így táviratozott: „A hadsereg nem a külső ellenség csapásaitól roppant meg, hanem a belső ellenség csapásaitól. Az ellene való harcról négy levelet írtam a kormánynak, amelyekre nem kaptam választ.” Cadorna, mint az utóbbi táviratából is kitűnik, nem vállalta a Caporettóért való felelősséget, és a politikai hatalmat vádolta, mégpedig árulással. Saját katonai hibáiról egy szót se szólt. Kezdett megszületni az a hamis, felelősséget áthárító legenda, amely szerint az összeomlás politikai szabotázsból és a katonák „sztrájkjából” eredt. Az olasz bakák százezrei, akik akkor, 1917 októberében minden irányítás nélkül, magukra hagyatva gyalogoltak a Tagliamento felé a hideg esőben, majd csak sok évtized történészmunkája nyomán kapnak felmentést a hamis vádaskodások alól.

Az október 28-i hadijelentés már Trevisóban, a Palazzo Revedinben, a főparancsnokság új székhelyén készült. Szokatlan körülmények között, de a megszokott módon. A jelentés szövege rendszerint Porro tábornoknak, a vezérkari főnök helyettesének felügyelete alatt készült, Cadorna csak átnézte, néha belejavított, és az ő nevével jelent meg. Az október 28-i jelentés nagy újdonsága abban állt, hogy a vezérkari főnök úgy döntött, hogy immár nem halogatja tovább a caporettói áttörés bejelentését.

Az 1917. október 28-i hadijelentés Az 1917. október 28-i hadijelentés
(forrás: www.storiaememoriadibologna.it)

A hadijelentés így szólt:

„A 2. hadsereg egységeinek az ellenséggel szembeni elmaradt ellenállása, harcnélküli hitvány visszavonulása vagy szégyenteljes megadása tette lehetővé, hogy az osztrák–német erők szétrombolják a Júliai-Alpoki frontunk balszárnyát. A többi hadsereg hősies erőfeszítéseivel sem sikerült megakadályozni, hogy az ellenség benyomuljon hazánk szent földjére. Frontvonalunk a terveknek megfelelően stabilizálódott. A kiürített falvakban levő élelmiszer- és felszerelésraktárakat megsemmisítettük. Katonáink az elmúlt két és fél év folyamán számos felejthetetlen csatában bizonyították bátorságukat. A főparancsnokság bízik abban, hogy a hadsereg most is teljesíteni fogja az ország megmentése és dicsősége iránti kötelességét.”

A jelentés olvasói számára feltűnik, hogy Cadorna egy szót se szólt (1) a maga, a hadvezetetés hibáiról, (2) az ellenség sikeres áttörésért való felelősséget a 2. hadseregre, (3) a parancsnokaira és szélesebben, a katonáira hárította, (4) gyávasággal, dezertálással vádolta őket. (5) Az összeomlás következményeinek felsorolásánál a jelentés nyilvánvalóan „szépített” azzal, hogy az új frontvonal kialakítása, valamiféle előzetes haditerv szerint történt volna, s hogy nem kerültek az ellenség kezébe az elfoglalt területeken az olasz haderő élelmiszer- és egyéb készletei.

A közlemény a szokásos úton került nyilvánosságra: a vezérkar elküldte a napilapok szerkesztőségeinek, azok betették az újságba, amelyek másnap reggel az utcára kerültek. Senkinek se jutott eszébe – hogyan is juthatott volna –, hogy a főparancsnokság jelentését cenzúrázza.

A lapok megjelenése után azonban különböző politikuskörökből felháborodott telefonok érkeztek a belügyminisztériumba, hogy a jelentés sérti a 2. hadsereg és a katonák méltóságát. A belügyminisztérium gyorsan el is rendelte az újságok elkobzását.

Vittorio Emanuele Orlando  Vittorio Emanuele Orlando
(forrás: it.wikipedia.org)

Máig se tisztázódott, hogy ki vagy kik tették meg a következő lépést. Bissolati, a főparancsnokság és a kormány közötti kapcsolatokért felelős miniszter, vagy Giardino hadügyminiszter, avagy Orlando belügyminiszter. Legvalószínűbb, hogy közösen, mind a hárman. Mindenesetre a főparancsnokság hadijelentésének hamarjában történt átfogalmazása Orlando nevével „híresült el”. Az átforgalmazás a jelentés első mondatát érintette, amely immár így szólt:

„Az osztrák–német erők vehemens támadása és a 2. hadsereg néhány egységének hiányos ellenállása lehetővé tette, hogy megroppanjon Júliai-Alpoki frontunk balszárnya. A többi hadsereg hősies erőfeszítéseivel sem sikerült megakadályozni, hogy az ellenség benyomuljon hazánk szent földjére.”

Ezek után október 29-én a reggeli napilapok késéssel ugyan, de a közlemény szövegén végrehajtott módosítással jelentek meg. A hadijelentésben Orlando nyilvánvalóan arra törekedett, hogy megőrizze a hadsereg egységét, és csökkentse az esetleg kialakuló pánikot. Cadorna pedig, aki mindenkitől megkövetelte a vasfegyelmet, és ezt magára nézve is mindig betartotta, a rádióban a hadijelentést már a módosított változatban olvasta fel.

A hangfelvétel itt ma is meghallgatható.

Trevisóban, a vezérkari tisztek szűk körében, a hadijelentés és Caporetto következményeinek a latolgatásakor, Gallarati Scotti, Cadorna egyik segédtisztje, már akkor megjegyezte, hogy a caporettói összeomlás hamarosan maga alá temetheti Cadornát is.

Az október 28-i hadijelentés története az Orlando-féle korrekció közzétételével nem zárult le. A jelentés eredeti változata ugyanis eljutott a római követségekhez és több külföldi hírügynökséghez. Sonnino külügyminiszter még október 28-án utasította a párizsi és a londoni olasz nagykövetet, hogy járjanak el a francia és az angol kormánynál, a hírügynökségeknél és a sajtónál, hogy tekintsék semmisnek az eredeti hadijelentés szövegét és a módosított változatot közöljék. A diplomáciai akció többé-kevésbé sikeres volt. Jelentősége mindenekelőtt abban volt, hogy ne bizonytalanodjanak el az antant nagyhatalmak kormányai, hadvezetése és közvéleménye abban a tekintetben, hogy az olasz haderő kész egységesen szembeszállni a német és az osztrák–magyar offenzívával. A német és az osztrák sajtóból elterjedtek ugyanis olyan híresztelésék, amelyek szerint Róma hajlana valamiféle különbékére, s hogy megosztottság mutatkozik a kormány és a hadsereg között, sőt a hadseregen belül is. Az olasz ellenállási szándék szilárdságának és a hadsereg egységének demonstrálására azért is szükség volt, mert Cadorna és a kormány a német és osztrák–magyar offenzíva feltartóztatásához egyre határozottabban kérte francia és brit hadosztályoknak az olasz frontra küldését.

Időközben (október 28-tól) a caporettói áttörés a Tagliamento folyó elérését célzó mélységi hadműveletté szélesedett. Ezekhez a napokhoz kapcsolódik az október 28-i hadijelentés történetének egy rejtélyes epizódja: az olasz levéltárakból előkerültek a jelentés különféle módosított szövegű, kézzel írt változatai is. Ezek a 2. hadsereg egyes dandárjaira, ezredeire konkretizálták „az ellenséggel szembeni elmaradt ellenállás, a harc nélküli hitvány visszavonulás vagy szégyenteljes megadás” vádját. Ezek a kézírásos változatok nyilvánvalóan az említett katonai egységek tisztjeinek és katonáinak a főparancsnoksággal szembeni felháborodását igyekeztek felébreszteni és fokozni és feltehetően az osztrák–magyar katonai kém- és propagandaszervek „inspirációja” alapján keletkeztek.

(forrás: www.storiaememoriadibologna.it)Az egyik rejtélyes dokumentum
(forrás: www.storiaememoriadibologna.it)
 

Hasonló célzattal készültek azok az olasz nyelvű röpcédulák, amelyet október 29-én osztrák–magyar repülőgépekről ezerszám szórtak le a menekülő, visszavonuló katonák közé és az északolasz nagyvárosok főtereire. Az egyik így szólt: „Olaszok! Cadorna tábornok október 28-i közleménye remélhetőleg felnyitja a szemeteket, hogy mekkora katasztrófa sújtotta a hadseregeteket. Ebben a nehéz pillanatban, nemzetetek számára oly kritikus, a generalissziumuszotok, aki Sonninóval együtt a legbűnösebb kirobbantója ennek az értelmetlen háborúnak, szánalmas kibúvót próbál keresni a vereség miatti felelősség alól. Arcátlanul a hadseregeteket, fiatalságotok virágát vádolja gyávasággal, azt a hadsereget, amelyet oly sokszor küldött értelmetlen és reménytelen támadásokba! Ez a köszönet az áldozataitokért! Mennyi küzdelemben hullattátok a véreteket! Az ellenség sohasem tagadta meg a tiszteletet az áldozatot vállaló ellenféltől. A becstelen generalisszimuszotok a vádaskodásával magát akartja menteni.”

(forrás: www.frontedelpiave.info)(forrás: www.frontedelpiave.info) 

A fentebb idézet röplaphoz hasonló hangvételben szólt a következő röplap is, amely már nem is az október 28-i hadijelentéshez kapcsolódott, hanem a 30-aihoz: „Olaszok! Az október 30-i hadijelentés az isonzói visszavonulásról és a lovasság harcairól beszél. Miközben a főparancsnokságotok ilyen hazugságokkal próbál megtéveszteni titeket, az osztrák–magyar csapatok elérték a Tagliamento vonalát […]. Így Udine megye kétharmada osztrák–magyar kézen van! Veszteségeitek napról-napra növekszenek: több mint 120.000 hadifogoly és 1300 ágyú (több mint a Júliai-front tüzérségének a fele!) került az ellenség kezébe! Ezek után a veszteségek után hogyan hihetnétek még kormányzóitok álmainak a megvalósulásában, akik azt remélték, hogy a meggyengültnek nevezett Ausztriától könnyen elrabolhatják Trentinót és Triesztet? Még mindig nem vettétek észre, hogy a szegény népeteket félrevezette Salandra, Sonnino és D’Annunzio és az egész interventista frakció, belevitte egy értelmetlen, reménytelen háborúba, amely mintegy kétmillió fiatal életébe és egészségébe került, valamint húszmilliárd lírába? Olaszország népe, eljött az ideje, hogy megszabadulj ezeknek a háborús gyújtogatóknak a zsarnokságától, akiket vagy az angolok vagy a szent egoizmusra hivatkozó kapitalisták vásároltak meg, titeket pedig a legszörnyűbb nyomorúságba taszítottak!” Cadornát 1917. november 8-án III. Viktor Emánuel király leváltotta a vezérkari főnöki tisztségből. (Versailles-ba küldte, Olaszország képviselőjének az akkor felállításra kerülő antant katonai főtanácsba.) Bukását természetesen nem az október 28-i hadijelentés okozta, hanem az olasz haderő legnagyobb első világháborús vereségéért, Caporettóért való felelőssége.

Szólj hozzá!

Címkék: sajtó olasz front 1917 caporetto Cadorna olasz hadsereg

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr8913250349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

előadás

előadás

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

A hadak útján 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút